Előerősítő 2 – egy sűrű nap zanzásítása

English language can be selected in upper left corner (British flag). Az előerősítő szükségességéről, régi és friss, előerősítős tapasztalataimról az előző részben leírtam mindent, lezártnak tekintettem a „problémakört” – vagyis, csak abban vagyok biztos, hogy nem vagyok biztos, kell az előerősítő, vagy nem.

Néhány napja azonban volt egy igencsak sűrűre sikeredett hifis-vándorutam, amely során három nagyszerű rendszert hallgathattam meg, valamint találkozhattam régi és új hifista barátokkal.

Az előerősítő szempontjából a harmadik hely / rendszer volt igazán érdekes, de a másik kettőről is ejtenem kell néhány szót – mert fontos megtapasztalásokkal lettem gazdagabb.

Az első rendszer elemei a legfelsőbb kategóriába tartoztak, amit jól átgondoltan, sok-sok meghallgatás alapján, ízléssel válogattak össze. A tulajdonos (is) tisztában van azzal, hogy az adott méretű szobában a hang nem éri el azt a szintet, amit a készülékek valóban tudnak – mondottam hifista, előbb szobát végy -, de előbb-utóbb lesz majd egy megfelelő méretű zeneszobája is.

Az adott méretű zeneszoba tehát nem ideális, de a rendszer mégis olyasmit mutatott, amire hosszú ideig emlékezni fogok – de nem olyan zenei műfajon, amire gondolnátok egy jó hangú rendszer említésekor.

Természetesen meghallgattuk a szokásos, demózásra kitalált zenei műfajokat – különböző létszámú jazz együttesek, kevés hangszerrel kísért szólóének, lágy gitármuzsika, stb., azonban, ami igazán felkeltette a figyelmemet és olyan, valóban új hangélményt adott, amit máshol még nem hallottam (vagy csak nem emlékszem rá) az a rockzene.

Megunhatatlan kedvencem a Deep Purple, azon belül is a ’69-73 közötti, számomra klasszikus felállás, és főleg John Lord. Az 1970-ben megjelent „In Rock” c. albumuk minden egyes száma egy műalkotás, a Child in Time pedig egy komplett szimfónia.

Házigazdánkat megkértem, hogy a sok-sok akusztikus felvétel után csapjunk bele a lecsóba, és jöjjön a Child in Time, amit már több százszor hallottam különféle korszakaimban, különféle változatokban, különféle rendszereken. Házigazdánk feltekerte a hangerőt 100 dB körüli csúcsértékekre, majd elindította a megunhatatlan klasszikust…

A 10 perces kompozíció minden pillanata, minden rezdülése, minden zenésze tartogatott számomra olyan meglepetéseket, újdonságokat, melyeket korábban még nem hallottam, melyek létezését még csak nem is sejtettem. Valamint – és ez az igazán fontos -, a rendszer képes volt megmutatni számomra, elhitetni velem, hogy a nagy ötös ugyanúgy egymásra volt hangolódva, ugyanúgy egymás „alá” játszottak, ugyanúgy „kibontottak” egy-egy részletet, mint a jazz ikonikus kvintettjei.

Ez a rendszer nem a szokásos, és halál unalmas, „egy szál lány gitárral” műfajon csillogtatta meg erényeit, hanem rockzenén, amely műfajjal valahogy nem igazán szeretnek készülékeket, rendszereket demonstrálni.

Innen átmentünk az Impressivia bemutatótermébe, ahol mások is csatlakoztak hozzánk. Itt János (a bemutatóterem tulajdonosa) először megmutatta, hogy a teljes kiépítésű Vibracsi alátét milyen változást eredményez egy laptop alatt. Nagyot. Majd ezen felbuzdulva behelyeztünk egy-egy Vibracsit a külső vincseszter alá és fölé, melyek az előidézett pozitív változás miatt, végleg ott is maradtak.

Ez azonban csak egy rövidke bevezető volt a látogatás valódi célja előtt, mert János szeretett volna megmutatni nekünk valamit, amit nem akart, sőt nem is mert egyedül megítélni – mert a jelenség abszolút szembemegy az elfogadottakkal.

Azt tudjuk, hogy a tápellátás milyensége, igencsak sarkalatos pontja a hang- és képminőségnek. Azt is tudjuk, hogy az akkumulátoros tápellátásnak vannak előnyei, sokak szerint tápellátás ügyben maga a non plusz ultra. Valamint az is benne van a köztudatban, hogy a kapcsolóüzemű tápegység maga a sátán, ami ha belekerül a rendszerbe… Bár vannak ellenpéldák is, de általában, eme tápegységek tényleg negatívan hatnak a hangminőségre.

Meghallgattunk néhány felvételt úgy, hogy a laptop (a forrás) akkumulátorról ment. Ezután megkapta a gyári, kapcsolóüzemű tápját, amivel romlott a hangkép – pont, mint vártuk. Nem is akartunk vele tovább zenét hallgatni, de még mielőtt sutba dobtuk volna, János a kapcsolóüzemű tápot rácsatlakoztatta az RD Acoustic tápszűrőjére…

Ezen majd sokaknak, sokat kell gondolkodni (nekem is), de a tápszűrőre csatlakoztatott kapcsolóüzemű táp fényévekkel jobb hangot eredményezett a laptoppal, mint amikor az, a saját akkumulátorairól szólt.

Nem kicsi volt a különbség, amit el lehet(ne) mismásolni, hanem óriási, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni – ezért ezek után már csak a tápszűrőre dugott kapcsolóüzemű táppal folytattuk a zenehallgatást.

…és most egy kicsit ugorjunk vissza az időben.

Sok-sok évvel ezelőtt, amikor a fő zeneforrásom egy iPod volt – mert egész nap úton voltam, több helyen dolgoztam – volt egy érdekes és sokakat felháborító megfigyelésem.

Az iPod hangminősége változott. Más volt hétfőn, meg más volt két hét múlva szerdán-csütörtökön, meg egyéb, összefüggéstelen időpontokban. Kerestem a műszaki okot, de nagyon nem találtam, így átmenetileg lelki tényezőkre vezettem vissza, de valahogy mégsem akaródzott elfogadni. A jobb-rosszabb hangminőségnek semmi köze nem volt a lelkiállapotomhoz, nem volt köze ahhoz, hogy kerékpározás, gyaloglás, vagy éppen billentyűnyomkodás közben hallgattam az iPod-ot.

A különbség nagyobb volt a hordozható lejátszómon lévő teljes Verdi életmű esetén, és sokkal kisebb / elenyésző a Sex Pistols, Ramones felvételeken. Viszont a Tangerine Dream korai albumain szintén „látványosan” jelentkezett, valamint a Rammstein végtelenszer meghallgatott felvételein is jól érzékelhető volt.

Nagyon hosszú idő, legalább másfél év kellett, mire leesett az a bizonyos tantusz.

Időnként a nagy rendszeremen is meghallgattam néhány albumot, melyek csak az iPod-omon voltak meg, és azt ilyenkor rácsatlakoztattam a PS Audio PPP tápgenerátorra. Ezekben az esetekben az aksi a tápgenerátorról, egyéb esetben pedig a „falból jövő” árammal töltődött.

Az akkumulátoroknak tehát nem mindegy, hogy miről töltődnek – amely kijelentésem akkoriban eretnekségnek számított, de napjainkra már több „akkumulátoros” hifista is van, akik ezen már nem lepődnek meg. Ők, ha nem is tápgenerátort, de valamilyen jobbfajta tápszűrőt is használnak a rendszerükben, aminek egyetlen feladata, az akkumulátorok zajtalan(?) töltése.

Ez ügyben, feltétlenül meg kell említenem Menyust, aki az első olyan ember volt, aki körberöhögés helyett csak annyit mondott, hogy igen – már többen foglalkoznak a jelenséggel.

A kis intermezzo után, folytatom is a harmadik hellyel, harmadik meghallgatással – mert ugye a nap 24 órából és az éjszakából áll.

Az előerősítőkkel kapcsolatos előző beszámolómban említett „deszkamodell” erősítő és készítője meglátogatta Zoli barátunkat és rendszerét – akivel, és amivel korábbi beszámolóimban már találkozhattatok. Pusztán azért, hogy ne érezzék magukat magányosnak, mi is mentünk, ezért az aprócska (4×4 cm) erősítő látogatásából zenehallgatós, kütyüzős házibuli lett.

Nem térek ki minden helyzetre, minden próbára, zenékre, mert már így is hosszúra sikeredett a napi beszámoló, de a lényeget összefoglalom.

Előtte azonban, az előzmény. Az a bizonyos, „4×4 cm-es” erősítő egy végfok szimpla hangerő-szabályozóval – tehát, nincs benne előerősítő. Korábbi összejövetelünkön teljesen egyértelműen, vita nélkül nyugdíjazta az ARC második legnagyobb előerősítőjét (és még más egyebeket is).

1. menet
   Oppo hálózati-lejátszó a saját hangerő-szabályozójával vs. Oppo az Esoteric N-05XD előerősítő részével (mert ez a készülék streamer+DAC+csöves előerősítő egyben). Végerősítők: Pass XA 60.8 monó végfokok.
   Jobb az Esoteric előerősítő része, mint az Oppo hangerő-szabályozója.
2. menet
   Oppo kompletten vs. Esoteric N-05XD kompletten.
   A csöves előerősítős streamer-es DAC egyben sokkal-sokkal jobb, mint az Oppo.
3. menet
   Oppo + „4×4 cm-es” erősítő vs. Oppo + Esoteric előerősítő + Pass végfokok.
   Nagy bajban vagyok – elviszem egyedül a balhét, ezért az egyes szám.
4. menet
   Esoteric komplett készülék (streamer+DAC+csöves előerősítő) + Pass végfokok vs. az Esoteric streamer+DAC része + „4×4 cm-es” erősítő.
   Nagy bajban vagyok.
5. menet
   Hordozható TASCAM forrás+saját DAC-ja + „4×4 cm-es” erősítő vs. komplett Esoteric + Pass rendszer.
   Még nagyobb bajban vagyok.
6. menet
   TASCAM vs. Esoteric (előerősítő nélkül) + „4×4 cm-es” erősítő
   Még nagyobb bajban vagyok.
7. menet
   TASCAM vs. Esoteric kompletten + Pass végerősítők.
   Még nagyobb bajban vagyok.

A legegyszerűbb helyzetben, a hordozható TASCAM-mal vagyok, mert egyszerűen csak leírom, hogy sokkal jobb, mint a tízszeres árú Esoteric készülék streamer+DAC része. Függetlenül attól, hogy a deszkamodell erősítővel, vagy a komplett, nagy rendszerrel hallgattuk azokat. Nem „ezért”, vagy „azért”, hanem minden tulajdonságában, mindenféle zenén és mindenféle formátumban. Úgy vélem, nincs zenehallgató, aki megmondta volna a TASCAM-ot hallgatva egy-egy felvételről, hogy éppen MP3 formátum szól – de ez csak széljegyzet, mert alapvetően tömörítés mentes, nagyfelbontású felvételeket hallgattunk.

A „bajom”, a gondom egyik része az előerősítő fontossága, vagy feleslegessége.

Ugyanakkor, ugyanott, ugyanarról az előerősítőről bebizonyosodott, hogy nem érdemes nélküle zenét hallgatni – az Oppo hangerő-szabályozójához mérten. Valamint egyértelműen bebizonyosodott, hogy teljesen felesleges – a „4×4 centis” erősítő hangerő-szabályozójához képest. Tudom, leegyszerűsítettem a helyzetet, de a felszínen csak ez van, ezt halljuk, ez alapján döntünk.

A „bajom”, a gondom másik, és egyben nagyobbik része az aprócska erősítő.

Még mielőtt urbánus legenda születésének lennénk tanúi, gyorsan leírom, hogy a hallottak alapján a komplett Esoteric + Pass végerősítők rendszert hoznám haza a „4×4 centi” ellenében – azonban…

…azonban, nem azért mert egyértelműen jobb, hanem mert más. A nagy rendszer több lélekkel, több érzelemmel, nagyobb fokú hallgathatósággal zenél, aminek nagyon komoly ára van. A felbontása, a térhatása, a tér kipontozottsága, a dinamikája, a hangok „start-stopja” rosszabb, mint a kicsi erősítő esetében.

A nagy a kicsihez képest részben kompromisszum, mint ahogy a kicsi a nagyhoz képest. Ebből következően egy „függöny mögé helyezett” meghallgatás során teljesen egyértelmű, hogy mindkét erősítőnek („kicsinek” és „nagynak”) egyaránt meglenne a rajongótábora. Azonban, mindazok, akik a több részletet, cizelláltabb magas-tartományt, az ütősebb, pontosabb basszust, stb. választanák, a függöny felhúzása után garantáltan meglepődnének.

Megosztom: