Irracionális hifi rendszer – avagy gondolkodjunk!

Ha kezdésnek megnézitek a képeket, azonnal feltűnhet egy – hifi – tárgy, ami nagyon-nagyon kilóg a többiek közül, és bár „ő” a főszereplő, a történetben mindegyiknek fontos szerepe lesz.

Egy sajnálatos esemény miatt átmenetileg zene nélkül maradtam. Volt jól csillapított, megfelelő akusztikájú zeneszobám, volt külön elektromos tápellátásom a (nem létező) audiorendszerhez, az „ösvény” végén ott tornyosult egy meglehetősen jó tápszűrő, ráadásul egy kiváló készülékállvány és egy (pár) igazán különleges hangszóróállvány, hangszórókábelek, tüskék, stb. „Egyetlen” dolog hiányzott, maga a hangrendszer. Egy-két napig még csak-csak bírtam, de aztán nagyon kezdett hiányozni, hogy beüljek kedvenc „zenehallgató-fotelembe” és néhány lemez meghallgatásával fejezzem be a napot.

Nem láttam más lehetőséget, ezért némileg körbeudvaroltam a feleségemet és elkunyeráltam tőle a képen szereplő mikro JVC készüléket az aprócska hangszóróival. Eme JVC „rendszer” tehát bekerült egy olyan környezetbe, amiből legalább annyira kilógott, mint a koldus Eddie Murphy a londoni elitből a Szerepcsere c. filmben.

Csak, hogy mindenki átérezze a helyzet instabilitását. Tehát egy kb. 30 000 forintos apróság, amit a jó isten „játékszernek” teremtett, bekerült egy olyan környezetbe, amelyet kizárólag a legfelső elit számára alakítanak ki. Pusztán csak a számok kedvéért, ez a bizonyos környezet – nevezhetjük körítésnek – kb. 2 millió forintot ért. Rendkívül irracionális, teljesen felborult és elborult agyú megoldás – már leírni is egyenlő „audiofilia” megsértésével.

Mivel nem volt más választásom, meg persze valójában el sem gondolkodtam a helyzet „komikusságán”, összeállítottam a rendszert. Kicsit megküzdöttem egy átalakító készítésével, melynek egyik vége borotvacsatlakozó, a másik vége pedig IEC csatlakozóaljzat volt, valamint ki kellett találnom, hogyan is kötöm be a hangszórókábelek sarus végét, a rugós-szorítós aljzatokba, de nem adtam fel…

…és egyszer csak összeállt, működőképessé vált a „rendszer”, ami a villanyórától kiépített Siltech SPX20 elektromos „ösvényből„, Audio Agile Clear 3f tápszűrőből, Siltech Ruby Hill hálózati kábelből, Siltech FT12 hangszórókábelből, SolidSteel készülékállványból, a Sonus Faber „nagy” hangszóróállványából és persze a JVC-ből állt.

Miután kiröhögtétek magatokat (én is azt tettem, mikor megláttam és belegondoltam a helyzetbe), jöjjön a folytatás:

Feltettem az első lemezt beültem a fotelembe, nyomtam egy play-t, aztán a szokásos módon, elmerülve a zenében, végighallgattam. Majd feltettem a második albumot… Mivel több napi zenemegvonás után voltam, így 3-4 lemezt is végighallgattam. A döbbenet kicsit lassan kúszott belém, de aztán elöntött és belém nyillalt – nyomtam egy stoppot!
…és ekkor kezdtem el bambán tudatosítani magamban (és még bambábban a készüléket bámulni), hogy egy filléres mikro „tornyot ” hallgatom a zenét. Egy filléres készülékről kapok teret, jelenlétérzetet, operaszínpadot, és nyolc centiméteres hangszórókból szólt Pastorius, akivel léggitároztam…

Ezt az – ismételten kihangsúlyozom – irracionális rendszert hetekig hallgattam. Szinte már sportot űztem abból, hogy egyre nehezebb és nehezebb „feladatok” elé állítottam – szurkoltam neki.

…és ez a – hifi – összeállítás elvarázsolt és elvarázsolt mindenkit, aki hallotta.

Akkor most kezdjünk gondolkodni, mi is történhetett. Talán a JVC felebaráti szeretetből készített egy rendkívül nagy tudású, különleges rendszert, amit fillérekért kiárusított? Ennek ellentmond, hogy a konyhába visszatéve megszűnt a varázs, és már csak úgy szólt, mint hasonló társai (az igazsághoz hozzátartozik, hogy azért jobban – ez a kis JVC alapvetően tényleg jól sikerült típus). Kicsit jobban elmélyedve a történetben és a készülékekben, mindig azt látjuk, tapasztaljuk, hogy a különféle szintű készülékeket mindig a „maguk helyén” helyezzük el. Tehát „kicsi” készülék a polcon, mellette a hangszóró, „oszt jó van úgy”. Nagy készülék állványon, hangfalak egymástól távol, hogy meglegyen a bázistávolság, plusz megfelelő kábelezés, tápellátás… Eszünkbe sem jutna egy „kisrendszert” ugyanúgy kiszolgálni, mint egy „nagyot”, a nagyokat pedig nem zsúfoljuk be egy polcra a hangszórójuk mellé.

Csak úgy a játék kedvéért, javaslom, mindenki tegyen legalább egy próbát. Természetesen nem a fentebb leírt, teljesen felborult arányokkal, hanem legalább a megfelelő elhelyezéssel, pár száz forintos, de már elfogadható kábelekkel, alátétekkel. Szerencsés esetben akár örömmel le is mondhatunk az új készülék vásárlásának gyötrelmeiről.

Van azonban még valami. Ha leemeljük különféle olcsó, „kicsi” és drága, „nagy” készülékek tetejét, akkor egy bizonyos szintig gyakran nagyfokú hasonlóságokat tapasztalhatunk. Ugyanazon CD-futóművek, ugyanolyan DA-konverterek, ugyanazon alapokra és alkatrészekre épülő erősítőkapcsolások, kompletten ugyanazon rádióelektronikák találhatóak bennük. A különbségek gyakran csak a tápegységekben és egy-két apróságban van. Sőt, olyan is előfordul, hogy valamely cég „mindent egybe” készüléke profibban van megépítve, mint a „belépő szintű”, különépített készülékei sokszoros áron.

Ha most azt várjátok, hogy valami konklúzió lesz zárásként, sajnos, ki kell, hogy ábrándítsalak titeket.

Nem lesz, mert az egyetlen, amit írhatnék az annyi, hogy valójában fogalmam nincs (és szerintem a komplett audio iparnak sincs), hogy a szokványos és elfogadott elvek, paraméterek mellett, valójában mitől is fog jól szólni egy rendszer, egy másik pedig miért nem. Miért fog jól szólni egy készülék az áránál 100x többe kerülő „körítéssel” (amit ráadásul a hifisták egy része placebónak tart), önmagában pedig esetleg hallgathatatlanul? Vannak ám rendesen megválaszolatlan kérdések.

Utóiratként még egy – hifi – történet, amit gyakran elmesélek, afféle okulásként, gondolkodásra késztetésként.

Életem egyik legnagyobb zenei élményét egy olyan rendszertől kaptam, aminek komplett értéke kb. 20 000 Ft (mondom húszezer). A tulajdonosa azt sem tudta, mi az az áram, készülékek a szekrényben, hangszórók a szekrény tetején, a hangszórókábel pedig többször toldott „cipőfűző”.  A „rendszer” egy ősöreg Technics CD-játszó, az „erősítő” pedig egy kétkazettás rádiós műanyag roncshalmaz, valamint a hozzátartozó párdekás hangszórócskák. Semmi készülék-, vagy hangszóróállvány, alumínium elektromos vezetékek a falban, viszont a kapott hang, vagyis helyesebben, a megszólaló zene felejthetetlen és megmagyarázhatatlan. Nincs az a nagy tudású elektromérnök, hangtechnikus, nincs az a Mark Levinson, Martin Colloms aki tudományos alapon, észérvekkel képes lenne az adott szobában az adott készülékektől kapott hangminőséget értelmezni, magyarázni. Úgy gondolom, ha van is magyarázat, az túlmutat jelenlegi és berögződött(!) ismereteinken.

Irracionális rendszer 2