Egy magyar blues rajongó a blues szülőföldjén

Bemutató, Egyéb, Lemezkritika

English language can be selected in upper left corner (British flag).  Talán még sokan emlékeznek arra a gyerekkori játékra, hogy „Amerikából jöttem mesterségem címere…” – és elmutogattunk egy foglalkozást, amit ebből a jelbeszédből ki kellett találni. Kurucz István „Steve” esetében is megmutatunk most néhány „dolgot”, azaz inkább, ereklyét, melyekből nem lesz nehéz rájönni, hogy egy komoly hanglemezgyűjtőről van szó, aki imádja a blues zenét. Ráadásul nem is akármilyenről, hiszen, amíg Amerikában élt sikerült ezt a hobbit elmélyíteni, sikerült túllépnie azon, hogy csak vásárolja (és „csak” hallgassa) a lemezeket.

Steve, emberöltőnyi kint tartózkodása alatt bejárta a „Delta blues” forrását, a Mississippi delta vidékét.

Itt több olyan nevezetes zarándokhelyet keresett fel, amelyeket nem hiszem, hogy be kellene mutatni a blues rajongóknak, hiszen mindenki hallott vagy olvasott róluk. A térképen a Delta, rajta a gyapotfoszlány Muddy Waters háza mellett fekvő mezőről van szedve.

A legendák övezte Clarksdale, a Crossroads sem hiányozhatott az úti célból hisz annyiféle legenda, átok kötődik a 61 és 49 es út kereszteződéséhez.

István gyűjteményében tallózva sok olyan érdekes lemezt találni melyeknek a borítói hiteles módon illusztrálják a műfaj egyediségét, történetét.

Kezdetekben a blues lemezborítókra sem fektettek a kiadók hangsúlyt, elegendőnek találták a címke színét, grafikáját az információ megjelenítésére. A vásárló fotó albumra hasonlító tartóba helyezhette a vásárolt anyagot.

A Roots of Blues összeállítás LP borítón, Prentiss Taylor grafikája látható. A képen bepillantást nyerhetünk egy hitközségben zajló életbe ahol valószínűleg egy gospelt ad elő az apácákból álló együttes.

A fegyenceket munkára viszik, a ritka felvételen láthatjuk rács mögött a fegyenceket, talán rabszolgák? a fegyveres kutyás őröket, szakácsot és a gitáros muzsikust!

Champion Jack Dupree lemezét kényszermunkások rabruhás fényképével illusztrálták.

Akusztikus gitár, bottleneck (palacknyakú) látható Tampa Red lemezén. Kisujjára húzott üveggel (palacknyakkal) a „slide” játék úttörőjének számított.

A blues nyersesége, szókimondása jellemző volt az előadók nevére, nem restellték ily módon akár a fogyatékosságukkal is megkülönböztetni magukat. Nem hiszem, hogy akkoriban nagy megütközést okoztak a Falábú Sam (Peg Leg Sam) vagy a Savanyú Vak Jefferson (Blind Lemon Jefferson) elnevezések.

A 1927-ben Amerika újkori történelmének legnagyobb drámai eseménye volt a nagy Mississippi árvíz. Hét államon keresztül zajlott, többszázezren lettek hontalanok. Így nem csoda hogy a tragédia több előadónak is a témájává vált.

Az 1950 ben, Chicago-ban alapított legendás kiadó a Chess Records címke variációiból is találtunk párat István lemezei közt. A Chess legnagyobb sztárjai közt voltak többek közt Chuck Berry, Muddy Waters, Etta James, Howlin’ Wolf.

Az együttesek, vagy a dobosok előszeretettel dekorálják a lábdob külső felületét, általában a saját vagy a zenekaruk nevével. Sonny Boy Williamson lemezén rendhagyó módon egy rádióműsor hirdetés szerepel.

Különleges összeállítású, borító grafikával adták ki a Fleetwood Mac: Boston Live tripla LP. Ha összetesszük mind a hármat egy képet ad ki.

Egy nagyszerű, a blues előadók nagyágyúival rendelkező válogatáson olyan lemezborító kollázsban gyönyörködhetünk, ahol a blues stílusosan, a karakterek jellegének, szinte az összes kelléke megtalálható. Olyanok, mint a Whiskey, dohány, a dollár, kártya nők stb.

Befejezésképpen – sajnálva, mert még temérdek érdekes lemezborító van a gyűjteményben -, a falra pillantva az első Led Zeppelin LP borítónak a sokszorosított grafikája látható a bekeretezett Woodstock belépőjegy társaságában.

László András 

Megosztom:

Comments