Long ösvénye – avagy a tápellátás zavarai (6)

Az eddigieket összefoglalva:
Amennyiben a villanyórától az audio- és video-készülékeinkig (és az azokon belüli!) szakaszon csökkentjük (netalán teljesen megszüntetjük) azokat a problémákat, problémás helyeket, melyek zavarják az áram akadálytalan haladását, valamint megpróbáljuk az áramot megtisztítani a „rárakódott” zajoktól, határozottan jobb kép- és hangminőségben lesz részünk. Ráadásul, mivel minden mindennel összefügg, a lakás teljes elektromos hálózatán rendet kell(ene) teremtenünk.

Aki legalább néhány praktikát kipróbált a korábban leírtakból, tapasztalhatta, hogy „valami van”, aki többet is, netalán mindent megcsinált az ajánlottak közül, gondolom, velem együtt bólogat, hogy ezzel bizony érdemes komolyabban is foglalkozni. Örülök, hogy többen is jelezték pozitív tapasztalataikat, nagyon fontos, előrébb vivő észrevételeiket. Sajnos, a probléma „megítélése” néhány ember „hangos” hozzáállása miatt, többen csak magánlevelezésben merték megírni ötleteiket, pozitív élményeiket…

Akkor jöjjön a „nagyágyú”, amiről már többen hallottak, de még nem mertek belevágni, sokan pedig már meg is csinálták, kiépítették – ez nem más, mint az önálló tápellátás, vagyis „ösvény”.

A témában jártasabbaknak ismerős lehet a Roy név. 2006-ban a nemzetközi NAIM fórumon írt javaslatokat a hangtechnikai készülékekhez kiépített, önálló elektromos vezetékkel kapcsolatban, ami Magyarországon Darvas László cikkeivel, majd szájhagyomány útján vált közismerté, mint „Roy ösvénye”.

Jogosan felmerülhet a kérdés, hogy akkor ezen cikksorozat címe miért is lett „Long ösvénye”? 1986-87-ben építettem ki első „ösvényemet”, ami már akkor nagyon sok mindent tartalmazott mindabból, amiről eddig írtam, s amiről még fogok. Tehát az ösvényépítés szenvedélye nálam Roy előtt 20 évvel kezdődött. Azonban nem csak nálam. A tápellátás fontosságára nagyon sokan felfigyeltek és a világ számtalan pontján (Magyarországon is), egymástól függetlenül, egymás ötleteit nem ismerve jutottak az „ösvényépítés” gondolatára. Ezen egymástól függetlenül kialakult, egyéni megoldások, azonban nagyon sok hasonlóságot tartalmaztak, függetlenül attól, hogy kiötlője gondolkodó amatőr, vagy hozzáértő elektromérnök.

Stage 6/1 – a „nagyágyú”

Ismételjünk át néhány fontos tényt:

• A tápellátás szempontjából legfontosabb a vezetékelés utolsó 10-12 méteres szakasza (nincs szükség Paksig kihúzott „aranykábelre”).
• A biztosítékoknak van „sajáthangjuk”.
• Lakásunk elektromos hálózata hatással van audio- és videokészülékeinkre.
• Minden egyes elektromos kötés, falicsatlakozó, hosszabbító, elosztó zavarforrás lehet.

Ha ezeken elgondolkodunk, szinte magától adódik az ötlet, hogy hangrendszerünket tápláljuk külön biztosítékról, megszakítás nélkül kiépített vezetékről. Tehát építsünk „ösvényt”, ami a korábban említett maratoni távot futó emberünk számára egy lejtős, hátszeles, igazi „jutalomfutást” jelentene. Az ötlet tökéletes, azonban mielőtt rohannánk szerelőt hívni, gondoljunk végig néhány dolgot, mert egy jó ötlet is lehet még jobb, akár ugyanakkora pénzügyi vonzattal.

Először is a kismegszakító kérdése. Ha máshova nem is, ösvényünk elejére feltétlenül válasszunk valamilyen jobb hangú változatot, aminek értéke egyezzen meg a villanyórán lévő főbiztosítékkal.
…azonban rögtön itt meg is kell állnunk, mert máris van néhány eldöntendő kérdés.

Egyáltalán hány ösvényt érdemes kiépíteni?

A választ mindenkinek magának kell eldöntenie. Amennyiben csak zenét hallgatunk, akkor legalább 1 db önálló tápellátásra lenne szükség. A házimozit szintén érdemes függetleníteni a lakás többi részétől, sőt audio- és video-készülékeinket is egymástól, így az is kapjon külön vezetéket. Aki tehát különálló házimozival és „zenével” rendelkezik, annak 2 db „ösvényre” van szüksége.

Az egyszerűség kedvéért a továbbiakban csak az audio-renszerrel foglalkozunk, házimozi esetén ugyanezen gondolatok érvényesek. Nagyon jó eredményt érhetünk el, ha különválasztjuk a digitális és az analóg készülékeket egymástól, külön digitális és analóg „ösvény” kiépítésével. Ha már építkezünk, legyünk pedánsak és lássuk el minden készülékünket külön biztosítékról táplált, külön „ösvénnyel”. Teljesen logikus, azonban állj! Mondom állj – magamnak is.

Mielőtt beleesnénk egy nagyon súlyos és költséges csapdába, először is határozzuk meg a kiépítésre szánt pénzkeretet. Amennyiben ezen érték közelít a végtelenhez, akkor szabad a pálya, olyan kábelből és annyi „ösvényt” építhetünk, amennyit akarunk. Azonban, ha anyagilag kötöttek vagyunk, akkor figyelembe kell venni egy nagyon fontos megtapasztalást. Egy jó ösvény esetén (jobb kábel, jobb biztosíték), mindig jobb hangot kapunk, mintha minden készülékhez külön építenénk ki azt, azonban rosszabb alapanyagokból! Tehát inkább 1 nagyon jó „ösvény”, mint készülékenként valamilyen gyengébb. Aki nem hiszi, annak szívesen megmutatom az audio-készülékeimhez falba húzott 6 db egyforma, önálló kábelezést, amiből már csak egyet használok, azt is kizárólag hangulatvilágításhoz… Amin viszont érdemes elgondolkodni, az a digitális és analóg rész elválasztása, külön „ösvényen” történő áramellátása.

Visszatérve a biztosítéktáblához – tehát, ha eldöntöttük, hány önálló vezetéket építünk ki, annyi darab (hangilag) jó minőségű kismegszakítót szerezzünk be.

A következő kérdés, képesek vagyunk-e önállóan kivitelezni az ötletet, vagy villanyszerelőre van szükség – általában ez utóbbi a célravezetőbb. Sajnos, itt fel kell hívnom mindenki figyelmét egy nagyon fontos problémára. Minden tiszteletem azon villanyszerelőké, akikkel eddig találkoztam, és ugyanígy a többiek számára is feltétlenül megelőlegezem bizalmamat. Azonban nem egyedi eset, hogy zenebarát felebarátunk elköltött rengeteg pénzt 50-60 méter kábelre az „ösvények” kiépítéséhez, s azokból be is került néhány méter a szakaszok elejére és végére, ahol látszódtak, a többit pedig „pótolták”. Félreértés ne legyen, nem általánosításként, hanem jelzésként vagyok kénytelen ezen megtörtént esetekre utalni.

Tehát eldöntöttük, hány „ösvényt” készítünk, eldöntöttük hány és milyen biztosítékot szerelünk majd az elosztótáblára, eldöntöttük, kivel csináltatjuk, és most jön a legfontosabb, legnehezebb szakasz. El kell döntenünk, milyen kábelből (kábelekből) építkezzünk – biztosak lehettek benne, hogy nem egyszerű feladat! Alapszinten vannak olyan megoldások, melyek evidensek, mindenhol egyforma eredményt adnak, s ha a munka nagy részét magatok oldjátok meg, akkor még olcsóak is. Azonban az ár- és minőséglétrán feljebb lépkedve vannak számunkra jobb és rosszabb megoldások és akár tévutak is!

Sajnos, tapasztaltabb „kábelépítők” is nehezen fogadják el, hogy ami valahol már bevált, máshol miért jelenthetne visszalépést.

A válasz nagyon egyszerű, azonban ebből következően egyben nehéz is az a döntés, hogy milyen kábelből építkezzetek. Ahány tápkábel, annyiféle hang – ezt egy kicsit nehéz elfogadni, megmagyarázni pedig pláne nehéz, de ez van. Ezt mutatja a mára szinte végtelen számú megtapasztalás. Tehát nem csak zajokat szüntethetnek meg, nem csak javítják az energiaáramlást, hanem többé-kevésbé beleszólnak a rendszer tónusába is. Ennek tipikus példája a már említett Roy-féle „ösvény”, ugyanis Roy ajánlásában egy bizonyos 10 mm2-es kábel szerepelt.

Rengetegen beszerezték a javasolt kábelt, kiépítették az önálló tápellátást és boldogan dőltek hátra a kapott hangtól. Szó szerint „dőltek”, mert nagyot szólt, lehengerlő volt, dinamikus volt – mintha kicserélték volna erősítőjüket egy sokkal nagyobbra. Sokaknál bevált, sokan használják ma is, azonban számtalan zenebarát néhány hónap alatt arra volt kénytelen rájönni, hogy a 10 mm2-es ösvénynek köszönhetően nem csak erősítőjük lett nagyobbra „cserélve”, hanem teljes rendszerüket is „kicserélték” egy sokkal rosszabbra. Ők visszakötötték hangrendszerüket a lakás régi hálózatára, vagy újragondolva az ötletet, gondosabban választottak kábelt.

Itt jegyzem meg, hogy a 10 mm2-es „ösvény” magyarországi propagátora (több évtizede jó barátom), szintén rövid idő alatt megszabadult a készülékekhez külön-külön kiépített kábelhüllőktől és ma már ő is egészen mást használ.

További tápellátás