Egy elfeledett formátum – LaserDisc (képlemez)

A tőlünk nyugatabbra fekvő és persze a szakadék szélén táncoló kapitalista országokban a nyolcvanas évek elejére teljesen hétköznapivá vált a képmagnó – Amerikában pedig nagy számban volt jelen a LaserDisc -. Volt szinte minden háztartásban, ezzel szemben, mi „fejlett” szocialisták csak olvastunk és álmodoztunk róla. Szép lassan persze beszivárgott hozzánk is, szép lassan elterjedt, s a kilencvenes évek elejére sokan hatalmas filmgyűjteményt halmoztak fel a „nyertes” VHS-formátumban. Azért kell, hogy „nyertest” írjak, mert a két versenytárs a Beta és a Video 2000 sokkal jobb minőséget nyújtott, de mögöttük kisebb volt az üzleti érdek. A formátum mindenféle technikai problémával küszködött – kezdve a rendkívül alacsony felbontással (250 sor) -, valamint filmeket sem volt egyszerű hozzá beszerezni Magyarországon, amihez pedig hozzájutottunk az már a sokadik másolat sokadik lejátszása miatt, szinte nézhetetlen volt. ’90 környékére kezdett csak konszolidálódni a nálunk filmhelyzet.

Az említett problémák miatt a magam részéről a videokazettás korszakot ki is hagytam. Azaz nem teljesen. Elmesélem, mert egyrészt büntetőjogilag már elavult, másrészt pedig szép korszak volt. 1984-ben, 19 évesen bementem a párt helyi kulturális vezetőségéhez, hogy a városi kempingben unatkozó főleg lengyel és keletnémet turisták számára videó-mozit nyitnék. Megtetszett nekik az ötlet és mondtak egy számot, mennyiért bérelhetem ki a kemping nagytermét három hónapra – természetesen elfogadtam. Tehát lett termem, lett közönségem, de nem volt sem videomagnóm, sem TV-m, sem filmem… Néhány nap alatt letudtam régi baráti szívességet, felhalmoztam „némi” adósságot és beszereztem mindent. Elkészítettem a plakátokat és „megnyitottam” a megye első videó-moziját. Hattól a gyerekeknek, nyolctól a felnőtteknek vetítettem – olyan tömeg jött mindkét előadásra, hogy nem fértek be a kemping nagytermébe!

Néhány nap elteltével megkeresett a portás és néhány NDK turista, hogy lenne ám nagy igény igazi „felnőttfilmekre” is bármilyen áron. Azt mondtam, rendben, ha ti akarjátok, én rajtam nem múlik. Ezen naptól kezdve a szocialista párt kulturális bizottságától bérbe vett teremben minden este éjféltől pornófilmeket vetítettem. A nyári hónapok alatt a napi három film vetítésével közel annyit kerestem, mint szüleim együtt egy év alatt – kifizettem belőle a „társakat”, a terembérletet, átadtam néhány „bélelt” borítékot és elgondolkodtam, hogy veszek egy saját videomagnót. Majd úgy döntöttem mégsem, mert akkor már olvastam néhány cikket egy számomra nagyon izgalmas formátumról, az 1978-ban megjelent LaserDisc-ről.

A VHS korszakot kihagyva elkezdtem álmodozni egy olyan formátumról – LaserDisc -, amit senki sem ismert, senki sem látott a környezetemben.

Kicsit sokáig tartott az álmodozós korszak, de ’90-91-ben eljutottam odáig, hogy végre vehettem egy képlemezjátszót és belevághattam a képlemezek gyűjtésébe, valamint első házimozim „felépítésébe”.

Egészen más világ volt, mint a VHS-kazetták. 525 soros felbontás, Dolby Digital hang, ami AC-3 dekóderrel 6.1 csatornára volt kibontható. Nem nyávogott, nem volt dropout, egyszerűen lenyűgözött és lenyűgözte barátaimat, akikkel képesek voltunk napokon keresztül filmeket nézni, házimozizni – mindezt akkor, amikor Magyarországon még a sztereó képmagnó is ritkaságnak számított.

Az egyik képen ugyanazt, a Pink Floyd The Wall albumát láthatjátok három formátumban, LP-n, CD-n és a filmet tartalmazó LaserDisc kiadásban. Akik még nem láttak ilyet, elsőre meghökkentő lehet az LP-vel megegyező nagyságú (30 cm-es) korong. Ezen korongok forgatása – 1800 fordulat/perc -, nagyon komoly felépítést, profi fémmechanikát kíván. A lemezek kétoldalasak, az adatok kiolvasása a DVD-hez hasonlóan lézerfénnyel történik, a lemezeket az LP-hez hasonlóan az egyik oldal lejátszása után kézzel meg kellett fordítani. Amikor a Sony kihozta az MDP-850-es készülékét, ami már képes volt a lézerfejet az egyik oldalról a másikra átvinni és így az oldalváltás lecsökkent 2-3 másodpercre és még a fotelből sem kellett felállni, azonnal rendeltem magamnak egyet.

A LaserDisc elsősorban az USA-ban és Japánban lett sikeres. A DVD-korszak kezdetére ezen országokban a háztartások kb. 10%-ban volt képlemezjátszó. Európában főleg az angolok kedvelték meg, ott ’95 körül egy-egy nagyobb lemezboltban több ezer képlemezből lehetett válogatni. A formátumnak az adott korszakban kiemelkedő minőségét jelzi, hogy a BBC teljes értékű műsorforrásnak tekintette, arról filmeket játszott le és sugározta azokat.

A sokkal kezelhetőbb, ám kezdetben nem jobb DVD-lemezek és DVD-játszók a praktikusságuknak köszönhetően azonban kiszorították a LaserDisc-et a piacról, mielőtt még igazán elterjedhetett volna.

Megőriztem az utókornak kb. 100 darabot. A korongokat kifejezetten jól esik kézbe venni, érezni a súlyukat, stabilitásukat, majd ránézek egy BD-lemezre és azt kell mondjam, igen, a technika azért fejlődik…

További bemutatók