Nagy Feró távozásával a Bikini nagyon nehéz helyzetbe került. A Zenekar frontembere, showman-je Feró volt, akiért a közönség elment a Bikini koncertekre (sajnos csak kb. 30 ilyen esemény volt), valamint megvásárolták a két addig megjelent albumot.
Mi legyen, hogyan tovább? Nehéz kérdés és még nehezebb válasz. Először is, el kellett dönteni, maradjon-e a Bikini?
A Németh testvérek úgy döntöttek, marad. Ki legyen az énekes? Erre az adott korban rendkívül kényes választ adtak D. Nagy Lajos személyében, aki a Rolls Frakció tagjaként ugyanolyan „fekete bárány” volt az állam szemében, mint Feró. Vigyék-e tovább a ferós vonalat, a ferós zenét, vagy lépjenek tovább? Hosszútávon szemlélve a történéseket, egyértelműen jó döntöttek. Becsukták maguk mögött az ajtót, s elszakadva a múlttól egy inkább a Rolls-ra és az Együtteshez csatlakozó Gallai Péternek köszönhetően, időnként a Piramis gallais szerzeményeire emlékeztető új zenei világot hoztak létre. Ebben nagy szerepe volt D. Nagy-nak, aki tökéletesen képben volt hangi lehetőségeivel, színpadi egyéniségével, aminek köszönhetően helyesen mérte fel, a Nagy Feró féle vonalat nem tudja követni, utánozni.
Az Új Bikini tagjai teljes lendülettel indultak tovább. Pillanatok alatt megírták az új stílus új dalait, amiben néhány szöveg erejéig, maga Nagy Feró is segédkezett. Néhány hónappal a válás után tehát volt zenekar, volt mondanivaló, voltak dalok, jöhettek a koncertek és a rajongók.
Ez ügyben volt némi nehézség az elején – első koncertjükre a szájhagyomány szerint, mindössze négy fizető néző volt kíváncsi. A történelmi hűség kedvéért Németh Lojzi időnként elmeséli, hogy valójában hat volt az a négy, de a „történelemkönyvekben” már csak a négyes szám őrződik az utókor számára. Az első koncertjük nézőszámát nem tudom hitelesíteni, azonban első miskolci koncertjük fizetőnéző számáról egészen konkrét adataim vannak. Ott volt a Gyula, a Dezső, a Gyuri, meg én – furcsa az egybeesés, de tényleg négyen voltunk. A Bikinit ez nem zavarta, teljes erőbedobással, profin, hatalmas élményt nyújtva játszották végig a koncertet, amit mi minél nagyobb terület körbeugrálásával, lelkes csápolással háláltunk meg. Érdekes színfolt, hogy korábban Beatrice számokkal egészítették ki saját repertoárjukat, D. Nagy érkeztével pedig megjelentek a Rolls Frakció dalai, színpadi szokásai.
A Zenekarnak az (újra) indulásnál szembe kellett nézni, még egy nehézséggel – teljesíteniük kellett a Hanglemezgyárral kötött szerződésüket, vagyis azonnal el kellett készíteniük egy hanglemezt. Némi kapkodással, hallható útkereséssel, Beatricés, Rolls-os, újhullámos, punkos keveredéssel ugyan, de elkészült egy rendkívül jó album „Ezt nem tudom másképp mondani” címmel.
Talán egyedül vagyok a véleményemmel, de az Új Bikini legjobb albumának tartom.
Minden egyes dala jó értelemben vett sláger, amelyek bulikon, kocsmákban, egyetemi klubokban késztették közös éneklésre (vagy valami hasonlóra) a legkülönfélébb embereket. Kifejezetten közösségteremtő ereje van! Érezni rajta az első két album világát, de sokkal kevésbé akar meghökkenteni, mint azok – sőt, nem is akar. Egyszerűen csak jön, és örökre bekúszik a hallgató lelkébe, zsigereibe.
Most hallgatva, 30+ év távlatából is képes tökéletesen felidézni a Sörgödörben, a Rockwell Klubban töltött estéket, beszélgetéseket, embereket, hangulatokat, érzéseket… Isten bizony, még néhány tanítványom dolgozatát is látom magam előtt, melyeket akkoriban kedvenc kocsmáimban a Bikini „háttérzenélése”, ismerősökkel, ismeretlenekkel való beszélgetések közben javítottam ki. Nem gondoltam volna, hogy egyszer egy Bikini album fog nosztalgikus érzéseket kiváltani bennem, de most már mindegy…
Megosztom:
Comments