Zorán első lemezének bemutatásához érkezett egy nagyon érdekes és értékes hozzászólás – amit ezúton is köszönök. Olvasónk arra hívta fel a figyelmet, hogy Zorán nevének magyarosításakor tulajdonképpen hiba csúszott a gépezetbe, mert a szerb – ћ – karakter helyes kiejtése – cs -, tehát a családnevet 1948-ban Sztevanovics néven kellett volna bejegyezni. Aki tesz egy kísérletet és beírja az eredeti szerb nevet a Google fordítójába, az Stevanovic magyar átírást fog kapni eredményül, az angol nyelvű Wikipedia pedig Stevanović néven említi.
A nyelvészi kitérő után, térjünk vissza Zorán zenéjéhez.
Az első album, bár megjelent róla egy negatív kicsengésű kritika is a Magyar Ifjúság c. fiataloknak szóló pártlapban, összességében tetszett a hallgatóknak. A régi rajongók, akik az „öltönyös, nyakkendős és jólfésült” Zoránt kedvelték, nem pártoltak el, ráadásul a szakma és az „értőbb” közönség szemében egy magasabb értékszintre lépett. Az első album dalai, szövegei ugyanúgy örökre megragadtak bennünk, ugyanúgy bármikor fel tudjuk idézni azokat, mint a legismertebb Illés, Omega, LGT, vagy akár Koncz Zsuzsa számokat.
A második album
A továbblépés csak egyféle módon volt lehetséges – tulajdonképpen csak ennek volt értelme -, együtt marad a csapat (szerzők, zenészek) és elkészítik az első album második és harmadik verzióját. Úgy gondolom, az első három Zorán lemez egy egységet képez, amit akár tripla albumként is kiadhattak volna. Ugyanazok a (fő) szerzők, ugyanazok a (fő) zenészek, ugyanaz a zenei alaptónus, ugyanott (MAFILM) készültek, ugyanaz a hangmérnök… Az összetartozást maguk az albumborítók is jelzik – bár a harmadikat kár volt „túldizájnolni”.
A Zorán II tehát minden ízében, kívül-belül az első album folytatása, ami némileg továbblépést is jelent. Zorán hangja sokat tisztult, éneklésének szövegérthetősége egyértelműen javult. A zenészek játékát a zenei motívumokat tovább színesítették – a hallgatónak szinte az az érzése, hogy a második albumra több hangjegy került. Babos Gyula egyedi hangzású gitárjátéka némileg háttérbe szorult, de érezzük (még ha időnként csak nagyon odafigyelve halljuk) egyértelműen jelen van. Dusán dalszövegeiben megjelenik a filozófus, az elmélkedő, gondolkodó ember – elég csak a nyitószám, az „Üzenet” sorait meghallgatni.
A második album egységéből azonban két dal igencsak kilóg, ami nem baj, mert a „nagyon egyforma” az egy idő után unalmassá válhat. Az egyik a „Romantika” c. szerelmes dal, ami veszélyesen egyensúlyoz a szirupos giccs és a szívet melengető romantikus érzelem határvonalán. Nem tudom, mi a titkos recept, mivel érték el, de a „Romantika” számtalan meghallgatás után is romantikus. A másik egységbontó szerzemény a Demjén Ferenc által írt „Tiszta szó”, ami Zorán éneke és az LGT háttérzenélése ellenére némileg erőltetett és unalmas – nem illik a lemez vonulatába.
Elkészült tehát a második Zorán album, ami egyértelművé tette, hogy első szólólemezét nem a véletlen hozta létre, nem pusztán a csillagok szerencsés együttállásának eredménye. Zorán neve örökre egybeforrt a „legmagasabb színvonallal, a háromperces dalokat átlényegítő gondolat- és képgazdagsággal”.
1979-ben jöhetett a harmadik album!
Az albumborító kicsit modernebb lett (de minek), Zorán fotója is kapott egy újszerű ám teljesen felesleges fényjátékot. Ha csak a borítót nézzük, bár beleillik a sorba, visszalépést jelent a korábbi sallangmentes dizájnhoz képest. A tökéletesen bevált szerzőpáros mellett megjelent a Szörényi-Bródy team, a zenészek közé pedig beálltak a Fonográf tagjai.
Létezik az a nagyon is helytálló mondás, nyertes csapaton ne változtass, és persze létezik az a közmondás is, hogy három a magyar igazság. Zorán harmadik lemeze mindkét közmondásnak megfelel, annak megítélése nem egységes. Vannak (mint én), akik hiányolják az első két album érzékenységét, pátoszát, elgondolkodtató szövegeit és kifejezetten nem Zoránhoz illőnek tartják a Szörényi-Bródy páros zenei világát, a Fonográf tagjainak country-s zenészi megnyilvánulásait. …és vannak olyanok, akik a trióból a legszebbnek, legzeneibbnek a harmadik albumot tartják. Úgy gondolom, mindkét megítélés tartalmaz igazságokat és egyéni érzéseket. Ennek egyik bizonyítéka, pl. a „Vasárnap délután”, ami még nekem is, aki összességében nem kedvelem a harmadik albumot, nagyon sok érzést ad, és bizony libabőrt okoz minden egyes meghallgatás alkalmával.
Egy dologban azonban mindenki megegyezik, a harmadik album technikailag tökéletes – hangszerelés, zenészi játék, ének, hangfelvétel. Hangminősége alapján ráadásul akár az audio közösségek állandó tesztlemeze is lehetne.
A korabeli kritikusok, egységesen csodálattal adóztak a szerzők, zenészek és persze Zorán produkciójának. Egymást überelve dicsérték, többen az év albumának tartották. Meghallgatásra ösztönző zárógondolatként pedig álljon itt Sebők János összefoglalása Zorán harmadik albumáról: „Olyan ez a Zorán lemez, mint egy jó könyv. Évek múltán is nyugodtan elővehetjük. Mindig tartogat valami meglepetést, mert magunkra ismerhetünk benne.”
További Zorán
További lemezkritikák
Comments