Az első számítógépes zenelejátszóm – Apple Macintosh IIci

English language can be selected in upper left corner (British flag).  Mivel egyre nagyobb rajongótábora van a számítógépes zenelejátszás „műfajának”, ezért egy kis időutazásra hívlak titeket. A történet úgy kezdődött, hogy munkámból kifolyólag 1991-ben el kellett döntenem, hogy horribilis pénzért (konkrétan egy lakás áráért) veszek egy Apple Macintosh IIci számítógépet munkaeszköznek, vagy annak árát elköltöm pl. egy lakásra. Nem sokat gondolkodtam a kérdésen, teljesen egyértelmű volt számomra, hogy a számítógépet választom, különös tekintettel arra, hogy egy olyan konkrét megrendelést kaptam, aminek munkadíját választhatóan a géppel, vagy kp-ban fizették ki.

Kaptam tehát egy komplett Apple Macintosh rendszert, amin folyamatosan dolgozhattam, tanulhattam, s aminek segítségével terjeszthettem az akkoriban abszolút helytálló igazságot, hogy az Apple gépek használhatóságban, megbízhatóságban fényévekre vannak a PC-s világtól.

Ennek eddig még nem sok köze van a hifihez és a zenéhez, de máris áttérek rá, mert ez a gépecske, a teljes rendszer – amit a mai napig őrzök – sok-sok zenei élményben részesített közvetve és közvetlenül egyaránt.

Mielőtt rátérnék a zenei vonatkozásokra, néhány puszta adat. A gép processzora 25 MHz (nem nevetni), amit utólag 33 MHz-re upgradeltünk. Eredetileg 40 megás (nem elírás, Mega) wincseszterét kiegészítettem egy 80 megással, majd ahogy a számítástechnikai fejlődés megengedte, azonnal beruháztam egy 500 megás, hordozható HDD-ra. Ez utóbbinak barátaim, ismerőseim (is) nagyon örültek, mert internet nem lévén, az anyagok küldözgetése, szállítása igencsak nehézkes és körülményes volt. Folyamatosan kölcsönkérték, így időnként még nekem is sorba kellett állnom, hogy hozzájuthassak. CD-író / -olvasó egysége kizárólag egyszeres sebességgel működött. A számok után, jöhetnek is a zenei vonatkozások.

Apple Macintosh IIci és a zene – 1

Az Apple magyarországi (h)öskorában nagyon kevesen voltunk, akik megtapasztalhattuk az „almás világ” különlegességét, felhasználóbarát hozzáállását, így egyszerre tanultunk magunktól és egymástól, vagy éppen oktattuk másoknak frissen megszerzett ismereteinket. Így jutottam el a Zenemű Nyomdához, ahol a vezetőség pillanatok alatt felismerte a Macintosh előnyeit.

A Nyomda munkatársai közül többen a poszt tárgyát képező gépen találkoztak először az Apple logójával, én meg az oktatásukkal egybekötve elkészítettem rajta néhány zenei tárgyú könyvet. A Nyomda végül leadott egy nagyobb megrendelést Macintosh gépekre és kiegészítőkre, azonban a főnökasszony feltételül szabta, hogy a gépekkel együtt engem is megkap(nak) – de ez már egy másik történet.

Apple Macintosh IIci és a zene – 2

Talán néhányan emlékeztek rá, a kilencvenes évek elején volt egy underground hangtechnikai újság „Audiofil Magazin” néven. Kilenc számot élt meg és volt 2500 állandó előfizetője. A Magazin kompletten ezen a gépen készült.

A lakás egyik szobájában zenét hallgattam, teszteltem, kipróbáltam hangtechnikai készülékeket, gyűjtöttem a tapasztalatokat, majd rohantam át a másik szobába, hogy a gépen írhassak róluk a Magazinban.

Apple Macintosh IIci és a zene – 3

Most már tényleg igazi zenéről lesz szó. Ha lassan is, de eljutott hozzánk a hír, hogy az Apple gépekre nagyon jó szoftverek léteznek, melyekkel – és persze a hozzájuk tartozó és csak az USA-ban kapható hangkártyákkal – elég jó minőségben lehet zenét digitalizálni, hangot vágni, hanganyagot készíteni.

A cég, melynél akkoriban dolgoztam megrendelte a hangkártyákat, szoftvereket, s azokból egy (ideiglenesen) a saját gépembe is belekerült. Izgalmas, új lehetőséget nyitott számomra (számunkra), azonban megfelelő tárolókapacitás hiányában (sajnos, a wincseszterek még kicsik voltak, áruk pedig a fellegekben járt), a számítógépes zenelejátszással való ismerkedésem hamvában holt.

A gépembe betett hangkártya (egy fél lakás ára) már rendelkezett digitális be- és kimenettel, így a Cég stúdiójában készült hangfelvételeken kívül néhány saját CD-met is feltöltöttem Micromega futóművemről. A számítógépről való lejátszást az éppen aktuális dac-omon keresztül, vagy éppen az analóg kijáratot az erősítőmre kötve oldottam meg. Izgalmas volt, de csak játék, pusztán a lehetőségek kipróbálása maradt.

Ennek egyik oka az említett tárhiány, a másik pedig az igencsak gyenge hangminőség volt. Azaz a hangminőséget érő kritika viszonylagos, mert a gépen vágott hanganyagokra senki sem panaszkodott, de a Micromega futóművemmel való összehasonlításban az Apple óhatatlanul elvérzett.

Számomra így kezdődött (és nagyon gyorsan be is fejeződött) a számítógépes zenehallgatás, amihez képest a fejlődés óriási lehetne. Azért írom feltételes módban, mert bár tárkapacitási problémák már nincsenek, a „ma” hallottakat emlékeimmel összevetve, az átlagos audio számítógépek szerintem semmivel nem nyújtanak nagyobb zenei élvezetet, mint az Apple gépem 27 évvel ezelőtt – ezt azért nem nevezném fejlődésnek.

Természetesen hallottam nagyon jó audio-pc-t is, melyek nem csak veterán gépemtől sokkal jobb hangúak, hanem a sokak szerint überelhetetlen analóg lejátszással is abszolút összemérhetőek – sőt… (ezért a kijelentésemért természetesen vállalom a felelősséget)