Szeretjük a fákat 2 – az iPod „menet”

A korábbiakban többször is megemlítettem nektek, hogy bizonyos eszközöket, megoldásokat legkisebb, és nagyon gyakran használt „rendszerem” segítségével is ki szoktam próbálni. Ez a rendszer egy ősrégi, 120 gigás wincseszterrel rendelkező iPod és egy AKG fülhallgató. A kis zenerendszer bejárta velem a „fél világot”, érdekes tapasztalatokat szereztem vele Taron és Stonehenge köveinél, valamint, ha éppen nem volt forráskészülékem, hallgattam a nagy rendszerben. A különböző alátétekkel való ismerkedés során is mindig bevetettem, mint ahogy most is. A meghallgatásban, összehasonlításban résztvevő versenytársak – melyek egy kivétellel már előző posztomban is szerepeltek: SolidSteel alumínium kúp (tüske) + kartalúziai acélból készült alátétkoronggal, Yamamoto ébenfa tüske + ébenfa alátét, Cardas fakocka és Acoustic System fakorong.

A meghallgatások azonban – a puszta összehasonlítások mellett – rávilágítottak két igen komoly és gondolkodásra késztető problémára is. Kicsit gondolkodtam is, hogy szülessen-e két „Napi megvilágosodás” témájú és egy teszt jellegű írás, de végül maradtam az egy, ám három részre osztott posztnál.

Első fejezet
Napi megvilágosodás 9
(a korábbi „megvilágosodásokat” a sárga szóra kattintva érhetitek el)

Az iPod-ot egy utólagosan hozzá vásárolt AKG fülhallgatóval használom. Elég jól szólnak együtt ahhoz, hogy mindenféle zenéket élvezettel hallgathassak rajtuk, ugyanakkor korábban, csak próbaképpen megtapasztaltam, hogy a kis iPod mennyivel jobban szól saját Philips fejhallgatómon, pláne gyermekem Sennheiser HD600-as fejhallgatójával .

Az összehasonlításokhoz az AKG fülhallgatót használtam (először – de erre majd visszatérek). Kellett azonban egy alap, egy nullapont, amihez hozzá hasonlíthattam a különféle alátámasztásokat – és persze egymáshoz. Az alap, a dolgozóasztalom lett, melynek tetőlapja 4 cm vastag és legalább 25 kilós tömör fenyőfa. Tulajdonképpen már önmagában egy elég jó hangú „hifi-állványnak” tekinthető.

Előkészítettem a terepet – magam elé tettem az iPod-ot és az alátéteket, elindítottam a zenét és nekiálltam hallgatózni, vagyis különbségeket felfedezni. Az A-B összehasonlítás ezen módszerében még azon olvasók sem találhattak kivetnivalót, akik szerint – rosszul tudva – a hallási emlékezet mindössze néhány másodperces. Az iPod áthelyezése az asztalról a különféle alátétekre nem tartott tovább 1-2 másodpercnél.

Hallgattam, a lejátszót áthelyeztem, hallgattam, visszatettem, majd áthelyeztem egy másik alátétre, majd megint vissza… Hallgattam-hallgattam, erősen koncentráltam, de a világon semmi különbséget nem sikerült felfedeznem. Ha belekapaszkodtam valami kis apróságba, egy oda-visszahelyezéssel máris elbizonytalanodtam. Csak az egyik alátét mutatott jól érzékelhető különbséget, és ez a SolidSteel tüske-alátét páros volt.

A SolidSteel-re téve a készüléket, megnyílt a sztereó tér, megjelentek apró részletek, energikusabbá vált a hang. Ugyanakkor vesztett egy kicsit a hallgathatóságából, nyugalmából, de összességében jobb volt, mint az asztal és jobb volt, mint a többi alátét, melyekkel nem sikerült érdemleges különbséget felfedeznem a hanglépben.

Ezzel akár le is zárhatnám a történetet (posztot), de… és akkor jöjjön a rendkívül fontos, mai napi első megtapasztalás.

Kipróbáltam valamit, valamiket, melyekről korábbi tapasztalataim alapján tudom, hogy hogyan hatnak, milyen irányban javítják, vagy éppen rontják a hangképet. Eme ismereteim hiányában a teszt alapján hozhatnék egy olyan konklúziót, hogy az összes fa alátét szimpla átverés, pénzlehúzás, mert lám, egyetlen esetben tapasztaltam változást – ráadásul pozitívat – a SolidSteel használatával.

Ha kivesszük a „képletből” a SolidSteel alátéteket, summázhatnám a történetet úgy, hogy az alátéteknek, készülék-alátámasztásoknak semmi értelme, mert lám, kipróbáltam három nagyon drága és a szakirodalom által kifejezetten jónak tartott alátétet és a világon semmiféle változást nem hoztak. Eme tapasztalat alapján el kezdhetném az összes hifistát, zenehallgatót – akik az alátétek fontosságáról írnak -, a különféle fórumokon „ekézni”, hülyének tartani, mert én bezzeg kipróbáltam és semmi különbséget nem hallottam.

A teljesség igénye nélkül felsorolok néhány ilyen „ekézős” témát: tápellátás, tápkábelek, virtuális földek, hangszórókábelek, stb.

Eddig még nem igazán „napi megtapasztalás” a történet, eddig még nem nagyon van min gondolkodni, mert a saját fülem is azt mondja, hogy az alátámasztások között semmi különbség – mint ahogy mások füle, mások rendszere pedig a tápkábelek és társaik között nem hall semmi különbséget. Ha nekem igazam van – a próba alapján – nekik miért is ne lehetne?

Mint fentebb jeleztem, elég jól ismerem a tesztben szereplő fa alátéteket, a SolidSteel-t pedig pláne, így némi elgondolkodás után elővettem a zárt rendszerű és számomra igen kellemes hangú Philips fejhallgatómat és bedugtam az AKG fülhallgató helyébe. Az iPod-ot letettem az asztalra és elindítottam a tesztzenét. Itt feltétlenül meg kell jegyeznem, hogy nagy Miles Davis rajongóként az összes Miles Davis album rajta van az iPod-omon, de az összehasonlításokhoz egy olyan MD albumot választottam, melyen maga a Mester nem játszik, viszont a zene varázslatos és nagyon sok, a jazz-ben szokatlan hangszert szólaltat meg – Miles from India.

Tehát elindult a zene, én meg egy kicsit elfelejtkeztem a tesztelésről, mert a Philips fejhallgatóval egészen más, sokkal jobb zenei világ tárult elém, ráadásul már nem a fejem közepén helyezkedett el a zenekar.

Egy kis élvezkedős zenehallgatás után újra nekiláttam, hogy meghallgassam az iPod-ot a különböző alátétekkel. Hogy, hogy nem, a Philips fejhallgatóval már képes volt megmutatni a „rendszer” a különféle alátétek hangját, képes volt azok között különbséget tenni, aminek következtében immár 5 féle hangot lehetett megkülönböztetni.

Ugyanazon rendszer, ugyanazon alátétek, de már egy jobb fejhallgató és máris hallunk különbséget, máris fel tudunk állítani egy sorrendet és máris kiderül, hogy az alátéteknek bizony igen komoly szerepük van a megszólaló hang minőségében.

Merem remélni, hogy eme rövidke történeten elgondolkodnak mindazok (is), akik rendszere és / vagy hallása nem üti meg azt a minimális szintet, ami szükséges ahhoz, hogy hallhassák mindazt, amiről beszámolunk, amiről rendszeresen beszélgetni próbálunk. Merem remélni, hogy legalább megpróbálják elhinni, hogy ha az általunk jelzettekből semmit sem hallanak, a hiba náluk / velük van.

Második fejezet
Napi megvilágosodás 10

Miután végigpróbáltam az alátéteket, és meghatároztam közöttük a (csak) számomra érvényes sorrendet, egy hirtelen ötlet alapján az iPod-ot az asztalomról áttettem a hifi-készülékek SolidSteel Hyperspike asztalára. A dedikáltan hangtechnikai célra készült asztalra téve a lejátszót, a hangminőség jelentősen javult – olyannyira, hogy az iPod, már a saját AKG fejhallgatójával is (és mindenféle alátét nélkül) közel annyira jól szólt, mint korábban a Philips fejhallgatóval és a nekem legjobban tetsző alátéttel az íróasztalomon.

Ez szintén egy „napi megvilágosodás” szintű megtapasztalás. Tehetünk mi bármit az adott készülékkel, adott rendszerrel, ha maguk az alapok nincsenek rendben. Jelen esetben az alap egy igazán jó készülékállvány, aminek segítségével az iPod végre képes volt kiadni magából a maximumot(?), s így már a rosszabb minőségű fülhallgató is képes volt különbségeket tenni a különböző alátétek között, a Philips fejhallgatóval pedig sokkal nagyobb különbségek mutatkoztak közöttük.

Tehát bármilyen rendszert építünk ki, vagy bármilyen rendszerünk van, megfelelő alapok nélkül csak töredékét adják a tudásuknak. Megfelelő alapnak tekintem az összes kiegészítő elemet – állványok, kábelek, tápellátás, virtuális földek, stb.

Harmadik fejezet
A teszt

Mint már említettem, az íróasztalom falapján elhelyezett iPod-ot az AKG fülhallgatóval hallgatva, egyedül a SolidSteel alátét mutatott különbséget, ráadásul volt akkora a javulás, hogy ebbe a rendszerbe (íróasztallal az elején, AKG-val a végén) akár meg is vettem volna, ha nem kerülne a három tüske és a három alátét 90 ezer forintba. Ebben a felállásban azonban a „rendszer” abszolút irracionális volt, mert az alátét többet ér(t), mint az, amit rátettem és amit hallgattam.

Ettől irracionálisabb csak akkor volt az iPod-fejhallgató páros, amikor a lejátszót a 2000 eurós Hyperspike asztalkára tettem – az alátétekkel ebben az esetben nem is számolok. Igen, tényleg mindenféle szempontból értelmetlen összeállítás volt, azonban megtette azt, hogy operán (Verdi – Traviata) sokkal jobban, emberibben, hallgathatóbban, érzelmesebben szólt, mint pl. a korábban említett NAIM rendszer 9 millióért, vagy bármi más, amin – nem saját lakásomban – operát hallgattam. Ilyen összehasonlításban, azonban már érdemes elgondolkodni azon, hogy időnként (talán) mégis van értelme az irracionális rendszereknek.

SolidSteel tüske + alátét

Az alátétek egyik véglete. Hangja nagyon eltér a többitől. Elsőre szélesebb frekvenciasáv, több, ám valójában csak kiemelt részletek, attraktív, előtérbe toluló (tolakodó) hang, megerősödő felső sáv. Elsőre „hűha” érzés, nagyon izgalmas vele egy-egy percre belehallgatni a különböző zenékbe, de a hosszabb zenehallgatás már fárasztó. A fémfúvósok, ütőhangszerek, elektronikus zenék kedvelői nagyon élveznék az általa létrehozott hangképet. Legalább 10 éve nem tudok „zöldágra vergődni” vele. Hiányzik, amit jól csinál, de zavar mindaz, amit rosszul. Időnként beteszem „meghallgatni”, élvezem azt, ami jó benne, majd megkönnyebbülök, amikor kiveszem, ugyanakkor máris hiányozni kezd.

Yamamoto tüske + alátét

A másik véglet. Mindent egy kicsit elsimít, visszafogottabbá tesz, ugyanakkor megerősíti a mélytartományt. Nagyon lehet szeretni a pozitívumaiért és halál unalmas a negatívumai miatt. A „yamamotos” rendszer sohasem zavar, sokáig hallgatható, de mintha bekapcsolnának egy dinamika- és hangszín-korlátozót. A Philips fejhallgatóval hallgatva az iPod-ot, a Yamamoto is, a SolidSteel is rosszabb volt, mintha a készüléket pusztán csak az asztalomra, vagy a Solidsteel állványra tettem.

Acoustic System fakorong

Egészen más világ, mint az előző kettő. Kisimítja a frekvenciamenetet, torzításokat tüntet el, aminek következtében minden hihetőbbé, valóságosabbá válik. Megnyitja a teret, megmutat korábban elfedett részleteket, de azokat nem törli a képünkbe. Mindig, minden zenén kulturált marad. Az iPod-os és korábbi meghallgatásaim alapján abszolút ajánlásomat élvezi, de elsősorban nem mint alátét, hanem, mint olyan korong, amit hangsugárzók, készülékek tetejére tehetünk.

Fogalmam sincs a hatásmechanizmusáról, de 4-5 zenehallgató felebarátunkat sikerült az „őrületbe kergetni” és újfajta gondolkodásra késztetni, amikor 3-3 Acoustic System korongot rátettem 80-100 kilós hangsugárzójuk, 30-50 kilós erőstőjük tetejére. Azt az elméletet, hogy egy mindössze 1 grammos fakorong akusztikusan / rezgéstanilag szól bele egy pl. 100 kilós hangsugárzó hangjába és javítja azt jelentősen, nem tudom elfogadni. Igen ám, de akkor mit csinál, mert valamit nagyon tud? Többen is megutáltak már, amikor távozásomkor magammal vittem a korongokat, pedig olyanok is akadtak, akik egy köteg pénzt lengettek az orrom előtt a korongokért cserébe.

Visszatérve az iPod-os meghallgatásra, nagyon nehezen tudtam dönteni, hogy ezt, vagy a Cardas fakockát tartsam jobbnak a lejátszó alatt.

Cardas fakocka (nagy)

Megszépíti, felmelegíti, hallgathatóvá teszi a hangot. A hatása nagyon hasonló az Acoustic System korongjához, de valahogy mégis más. A „Miles from India” albumot hallgatva nem tudtam megfogalmazni a különbséget, ezért áttértem a hangtechnikai eszközök számára legnehezebb műfajra, az operára.

A Traviátát hallgatva, egyértelművé vált, hogy egy kicsit szebbek az énekhangjai, de az igazi nagy különbség az érzelmi faktor. Talán valahogy rá is játszik, de a Cardas érzelmesebben, szívhez szólóbban zenél, mint az Acoustic System korongja. Emiatt számomra az iPod alatt ez az alátét a nyertes, orrhosszal mögötte pedig az Acoustic System a befutó.

A meghallgatás után nem hagyott nyugodni a SolidSteel és a Yamamoto. Mindkettőnek vannak előnyös és negatív tulajdonságai. Mindkettő tud valami olyat, ami miatt nagyon lehet szeretni, csak az egyik időnként „szemen köp”, a másik pedig megöl az unalomtól. Gondolkodó lényként jött az ötlet – versenyen kívül -, hogy mi van akkor, ha keverem a két cég alátámasztását, tehát SolidSteel tüske + Yamamoto alátétkorong, valamint Yamamoto tüske + SolidSteel alátétkorong.

Örömmel jelenthetem (és egyben szomorúan), hogy működik a dolog. A két cég alátéteinek „keresztezése” megtartja mindazt, amit szeretni lehet bennük és háttérbe szorítja a negatívumokat. „Keverve” sokkal jobbak, mint cégenként önálló termékként. Szomorúságomat az okozza, hogy ezzel ismét sikerült felfedezni egy olyan „kütyüzési” lehetőséget – a különböző alátétek keresztezését -, melynek variációs száma végtelen…