DC kábel – amiről hajlamosak vagyunk elfelejtkezni…

English language can be selected in upper left corner (British flag).  Már az 1973-ban alakult AC/DC zenekar nevében is benne van, hogy az AC és DC – esetünkben az AC és DC kábel – szoros „barátságban” sőt, azonos fontossággal van jelen hangrendszerünkben, házimozinkban. Bár ’73 nagyon régen volt, sőt, az első hangtechnikai-tápkábeles tapasztalatszerzések óta – nyolcvanas évek közepe – is négy évtized telt el, de még mindig vannak, akik „Paksot szajkózzák”, még mindig vannak, akik a tápellátás elsődleges fontosságát a hifiben, házimoziban degradálják.

Az első valós tapasztalatok óta „helyükre kerültek”, elfogadottá váltak a különböző tápellátást javító – vagy legalábbis tovább nem rontó – kismegszakítók, tápvezetékek, elosztók, különböző elven működő tápszűrők, stb. Ez jó hír a zenehallgatónak, jó hír a filmnézőnek, de sajnos, rossz hír a pénztárcának. Azonban, mint mindig, most is fel kell hívnom a figyelmeteket arra, hogy bár alapvetően igaz, hogy a jó tápellátás (sok) pénzbe kerül, de nem feltétlenül az a jó, ami drága.

A jelen blogbejegyzés tárgya azonban a DC kábel, aminek fontossága eddig háttérbe szorult.

Most írhatnám, hogy „verem a fejemet a falba”, hiszen az első tapasztalatokat a DC kábel fontosságával, milyenségének a hangképre gyakorolt hatásával kapcsolatban 1985-86-ban szereztem, de az akkori tapasztalatok eredményét nem vettem észre, nem tudatosítottam.

Volt egy Unitra Mekury rádióerősítőm, amihez beszereztem egy másfél kilowattos trafót – majdnem tökéletes volt, mindössze két Voltot kellett tekernem a szekunder oldalán –, és az Unitra végfokát azzal hajtottam. (Igen, a Merkury két trafóról működött, egy az elejének és a rádiónak, egy pedig a végének, és mivel a „nagy” nagyon nagy volt, az a készülék mellett a földön állt.)

Az átalakítás eredménye nagyon tetszett, meg amúgy is nagyon-nagyon akartam még valamit csinálni, ezért kicseréltem tömör rézvezetékre minden, a végfokhoz futó DC kábelt. Az akkor hallott változás eltörpült a trafócsere eredményéhez képest, ezért a jobb(?) DC kábel hatása évtizedekre törlődött (háttérbe szorult) az emlékeimben.

A következő DC kábeles élményem az Oracle Alexandria lemezjátszómhoz kötődik, aminek a Musical Fidelity tömör hangszórókábeléből készítettem tápkábelt. (A Musical Fidelity-nek volt hangszórókábele – Lifeline.) Mivel maradt még Lifeline, ezért az egységesség érdekében a tápegység és a lemezjátszó közé új DC kábel is készült. Az eredmény, vagyis a hangképbeli változás tetszett, de azt nem bontottam szét AC és DC „okokra”. Tehát a DC kábel fontossága ismét homályba borult.

A harmadik eset mellett, azonban már nem mehettem el szó nélkül. A történetet sokszor leírtam, és azóta rendszeresen kiemelem, hogy a tápellátás milyenségének fontossága nem áll meg a trafónál / egyenirányítónál, hiszen a DC-oldal, a DC kábel pont annyira fontos. (Sőt, de ezt már csak zárójelben merem leírni.)

A Pro-Ject RS DAC-om és CD-futóművem megkapta a gyári tuning-tápegységet, ami jobbnak bizonyult, mint az eredeti kapcsolóüzemű, de a különbség nem volt jelentős – amin némileg elcsodálkoztam. Mivel Radnai Rudolffal napi szinten voltunk kapcsolatban, megkértem, hogy készítsen számomra a közös tuning-táp és a készülékek közé egy-egy DC kábelt a rendszeremben már jól bevált vörösrézből.

Hosszasan ecsetelhetném, de elég, ha csak annyit írok, hogy a két DC kábel (20 000 Ft) nagyobb változást hozott, mint a nagy tápegység (1000 Euro). Emellett már tényleg nem lehetett „csendben” elmenni, ezért megküzdve sárkányokkal, szellemekkel, és persze a mindent jobban tudó, szkeptikus hobbitársakkal, neki láttam kisebb-nagyobb sikerrel felhívni a figyelmet a DC-oldal tuning-lehetőségeire.

Eme több évtizednyi előzményt követően meglátogatott minket Szabó László (AudioMe), és annak ellenére, hogy sok-sok mindent elhozott magával egy hosszú közös tesztre, zenehallgatásra, most mégis csak a DC kábel kerül(t) középpontba. Ráadásul, mivel általános jelenségről, általános javaslatról van szó, nem fogok márkaneveket, típusszámokat kiemelni – bár a fényképeken látszódnak.

Attila barátom már sokszor a szemembe mondta, hogy eléggé el nem ítélhető módon, sohasem viszem végig az észrevételeimet, javaslataimat, gyakran (szinte mindig) hagyok elvarratlan szálakat. Ez történt DC kábel ügyben is. Lassan négy évtizede tudom, hogy „valami van”, került a rendszerembe dedikált DC kábel is, de mint egy vakolatlan házat, a DC-vonalat is félbehagytam.

Az ominózus találkozónkon tapasztaltak hatására azonban kénytelen voltam szembesülni azzal, hogy már megint olyan adu-ász van a kezemben, amit elfelejtettem (lusta voltam) kijátszani, ezért a találkozó után azonnal nekiláttam a modemem és a routerem tápegységei és a készülékek közötti DC vezetékeket kicseréltem Jantzen tömör rézvezetékre. Ismét írhatnám, hogy szidtam magamat, hogy miért nem tettem meg korábban, de inkább annak örülök, hogy végre Jantzen a két eszköz egyenáramú vezetéke.

…csak az a bajom, hogy ugyanezt meg kellene csinálnom a két switch-em esetében is, de egyelőre húzom-halasztom, mert előbb-utóbb kapnak egy jobb tápegységet, vagy lesz switch-sorom, akkor meg újra kellene kezdeni a forrasztgatást – tehát, lusta disznó vagyok.

A találkozó első tesztjeként bekerült a rendszert ellátó elosztó és a falialjzat közé egy olyan tápkábel, ami azonnal megmutatta, hogy az „utolsó néhány méter” drasztikus hatással van a hangképre. Esetünkben a „drasztikusság” ráadásul egyfajta Dr. Jekyll és Mr. Hyde-ként két, teljesen eltérő személyiséggel, vagyis inkább tulajdonsággal rendelkezett.

A tápkábel, azaz az utolsó „két méter” hatására jelentősen megnőtt a rendszer felbontóképessége, pregnánsan megmutatott minden apró változást, kimutatott minden nüansznyi különbséget, viszont nem tette lehetővé az elmélyült, nyugodt zenehallgatást. Teszteszköznek tehát ideális volt, azonban a rendszer hibáit is kimutatta, amely hibákat más tápkábellel jótékonyan el lehet(ett) tüntetni. (Nem hiába írom már évtizedek óta, hogy a készülék (rendszer) és a hozzá tartozó tápkábel közös egységet képez, amire mindig figyelni kell(ene).

Az új tápkábelnek köszönhetően tehát, lett egy, a korábbitól érzékenyebb „fülű” rendszerünk, amiben ezután nekiláttunk néhány dolgot kicserélni.

Az egyik switch (a switch-sor utolsó tagja) kapott egy nagyon jó tápegységet, ami készülékcsere szintű változást hozott. Jelentősen javult a hang, sőt, az említett tápkábel okozta kevésbé zenei hangkép nagyot lépett a zeneiség irányába – nem hiába szajkózom már vagy öt-hat éve, hogy hálózati-lejátszás esetében a forrás maga a modem-router-switch…

A következő próbánk eredményén azóta is elgondolkodom időnként, és többször is beszélgettünk róla. A tápegységet kapott switch-et kicseréltük egy sokkal értékesebb „nagy” switchre annak saját, belső tápegységével. Az eredmény, jelentős hangi visszalépés lett.

„Kicsi” switch + „nagy” tápegység > „nagy” switch + „kicsi” tápegység. (Kuki barátom már bólogat is, hogy hiszen (majdnem) minden a tápellátáson múlik.)

Ezután a „nagy” switch megkapta a „nagy” tápegységet, és helyreállt a rend, mert nem volt kérdés, hogy ez a switch / táp páros jobb, mint a másik, ezért kísérleteinket ezzel a párossal folytattuk.

Laci hozott magával háromféle DC kábelt, és ezek hangját, vagyis hangra gyakorolt hatását hasonlítottuk össze – aminek eredményeként hazarohantam a korábban említett kábelcseréket megcsinálni. Hozott rezet, ezüstöt és egy speciális, egyik ág réz, másik ezüst DC vezetéket – szóval, feketét, fehéret, tarkát…

Az ezüst DC kábel ugyanabba az irányba vitte a hangképet, mint a beszámolóm elején említett tápkábel. Nőtt a felbontás, több lett a részlet, fókuszáltabb minden hangszer, minden rezdülés, de csökkent a hallgathatóság, csökkent a zenehallgatási kedv.

A réz DC kábel hatására a hangkép finommá, lággyá, kecsessé vált, és csak hosszabb idő után engedte észrevenni, hogy az ezüst esetében meglévő egyes kiemelt részletek nem pusztán háttérbe szorultak, hanem nincsenek jelen. Egy picit hiányolni kezdtük az ezüst DC kábel felbontását, ezért nagy-nagy reményekkel bekötöttük a „tarkát”, vagyis az egy ezüst és egy réz vezetéket tartalmazó kábelt.

A „tarka” DC kábel azonnal megmutatta mennyire helytálló az „einsteines” vicc, melyben egy csinos hölgy az ő szépségét és Einstein eszét öröklő utódról álmodott, mire Einstein jelezte, hogy mi van, ha az ő „szépségét” és a nő eszét örököli…

Az ezüst-réz vezeték olyan mértékű visszalépést hozott, ami egyenesen a startvonalra, vagyis a „nagy” tápegység nélküli switch hangképéhez lökött vissza minket. Hazudnék, ha azt mondanám, nem lepődtem, nem lepődtünk meg. Pusztán egy, az adott rendszer hangképéhez, az adott switch-ez nem illeszkedő DC vezeték használatával „kidobtuk” a „nagy” tápegység minden pozitívumát, és ezzel együtt az árát.

Gyorsan visszatettük a rendszerhez legjobban illeszkedő réz alapanyagú DC vezetéket, és azzal folytattuk a zenehallgatást, valamint levezetésként, összehasonlítottunk néhány ethernet-kábelt.

Tehát a jelszó DC kábel! Szánjunk rá több figyelmet, akár digitális, akár analóg eszközről van szó, sőt, szánjunk rá több figyelmet akkor is, ha „csak” a lemezjátszónk motorját vezérlő tápegység egyenáramú vezetéke – mert megéri.