Találkozásaim a „jóslattal” – Oracle lemezjátszó (1)

Bemutató, Lemezjátszó

Valamikor a nyolcvanas évek közepén láttam egy Oracle lemezjátszó fényképét – szerelem az első látásra! Mivel amolyan bakancslista készítő ember voltam akkoriban így azonnal felkerült a „kettes” számú listára. Az egyes lista tartalmazta az olyan bejegyzéseket, amelyekben azért bíztam, hogy előbb-utóbb megvalósulnak, a kettes pedig azokat, amelyekre csak egy másik, egy következő életben volt esélyem.

Eltelt néhány év és megtörtént a csoda, megvalósult álmaim netovábbja (no nem az Oracle), hanem bemehettem egy boltba és vettem magamnak egy kiló banánt! Ma kicsit hihetetlen, de akkoriban ez tényleg álom volt számomra… Ez volt az a pillanat, amikor megéreztem, hogy valami megváltozott körülöttem, ami egyenes következménye volt annak, hogy felráztam magamat, el kezdtem nyitott szemmel járni.

Mielőtt még belemélyednénk a „bevonzás”, a „tégy önmagadért”, valamint hasonló közhelyek kitárgyalásába (el kell ismernem működnek), a folytatás…

Életem első kiló banánjának megvétele után kb. 6 hónappal a Datateam Audió bemutatótermében (talán vagytok néhányan, akik még emlékeztek rájuk), feltették a kérdést, mit is kérek fizetségül? (a munkáról, amit kifizettek, majd egy másik bejegyzésben) Tehát ott álltam a Kánaánban, egy audio-bemutatóteremben, ahol csak rá kellett mutatnom valamire. Kicsit zavarban voltam, nem tudtam, számukra mit ér a munkám (összesen kb. 2-3 hétig dolgoztam), ám vettem egy nagy levegőt és rámutattam egy Oracle Alexandria lemezjátszóra. Mondták, rendben, mikor… Innentől kezdve semmit sem hallottam, a „rendben” szónál „kikapcsoltam”, s hosszasan bambán álltam… Két hét múlva a lakásomon volt „A” lemezjátszó.

Oracle Alexandria MKIII

Oracle lemezjátszó

Az Orecle Audio 1979-ben jött létre Kanadában. Alapítója, főtervezője Marcel Riendau, aki a lemezjátszással kapcsolatos ismereteit, elképzeléseit saját lemezjátszójában valósította meg. Az alapötlet, az alapkonstrukció máig változattan. A tű (a fej) csak olyan rezgéséket továbbíthat, amelyeket a barázdából kiolvas. Egyéb rezonanciáknak, zajoknak nincs helye a jelben – nem kívánatos rezgések nem jöhetnek létre, vagy nyomtalanul kell elhalniuk a rendszerben.

Az Alexandria függesztett vázú készülék. A függesztőrugók harang alakúak, belsejük lengéscsillapító elemet tartalmaz. A lemezeket az Oracle védjegyének számító (és azóta elterjedt) csavaros lemezleszorítóval rögzíti. Ennek két feladata van. Egyrészt a lemezeket fixen rögzíti, az teljes felülettel felfekszik a rezgéselnyelő tányérra, másrészt a tányér homorú kiképzésével „együttműködve” kisimítja az (enyhén) hullámos hanglemezeket.

A lemezjátszóhoz egy Jelco SA 250ST hangkart kaptam. A kar különlegessége, egy a kar tengelyével egybeépített tartály, ami olajjal feltölthető, s ezen olaj egy belelógó bütyök segítségével csillapítja a hangkar-hangszedő páros rezonanciáit.

Ezt a lemezjátszót sok évig használtam nagy-nagy megelégedettséggel. Nem volt „sértődékeny” – az első rendszer melybe bekerült hangsugárzói az orosz S30-asok voltak, amiket a mai napig nagyon sokan használnak. Csak, hogy az arányokat érzékeltessem, a komplett lemezjátszó árából kb. 150 pár ilyen hangsugárzót lehetett volna venni akkoriban.
A hangjáról, a vele kapcsolatos élményekről nagyon sokat lehetne írni, de a legfontosabb, hogy ezen lemezjátszó hallgatásával megkedveltem a klasszikus zenét, el kezdtem operákat hallgatni.

Közel évtizednyi használat után egy „újrakezdésnél”, amikor minden audio- és videokészülékemet jelképes összegekért eladtam, vagy elajándékoztam, az Oracle lemezjátszó – Alexandria – is ajándék lett.

További Oracle
További lemezjátszók

Megosztom:

Comments

2 comments

  • Szekeres István

    Engem is rohadtul idegesít, amikor a saját blogomban apróságokon szőröznek, de nem tudom megállni 🙂 A Jelco SA250ST hangkar (ami a különálló képen is szerepel) nem tudja ezt a csillapítós trükköt. Az ST a „straight” szóra utal, és az egyenes csőkart jelenti. Saját megfejtésem szerint viszont az ST a „simplified tonearm” (egyszerűsített hangkar) rövidítése, amennyiben ez „csak” egy végtelenül egyszerű szerkezet. Se leszerelhető headshell, se szilikontartály, se semmi. Az egyik képen azonban a lemezjátszó az SA250 (ST nélküli) hangkarral szerepel, ennek a csapágya felett valóban ott van az a kis lecsavarható kupak, ahová a trutyit kell betölteni.

  • AudioBlogger

    Köszönöm a kiegészítést! Ezek szerint a sima, „ST” nélküli hangkar volt a lemezjátszómon – zöld hangszedős kép. Talán így utólag bebeszélem magamnak, de nem volt mindegy, milyen olajat öntöttem a tartályba – a különböző (sűrűségű) olajoknak más volt a „hangja”.