„Burning Amp” DIY fesztivál

Egyéb, Hírek

A diy – légyen az erősítő, hangsugárzó, dac, vagy bármiféle hifis kiegészítő – egyidős a hangtechnikával és valószínűleg bőven túl fogja élni az utolsó nagy (természetesen) kínai gyártó kihalását is. Kisebb-nagyobb mértékben szinte mindenki diy-erkedett hifis élete során (ha eddig nem is tette, majd garantáltan fogja), hiszen a fogalomba (mozgalomba?) ugyanúgy beletartozik egy-egy fadarab rezgéscsillapítóként való kipróbálása, tömör villanydrót hangsugárzó-kábelként való használata, mint a gyári elektronikákat, hangsugárzókat megszégyenítő komplett készülékek legyártása. Mivel a saját tervezéstől és gyártástól, a megszólaló „saját” hangtól már-már több örömet jelent a termék, az ötlet bemutatása, a hasonszőrűekkel való találkozás és eszmecsere, ezért a diy-erek nálunk is és a világ számtalan pontján rendszeresen összegyűlnek, „örömzenélnek”.

Ugyanezt teszik az amerikai diy-erek is, csak hozzánk képest kicsit nagyobban és többször, több helyszínen. A legnagyobb, leghíresebb találkozó a 2007 óta a San Francisco-ban található Fort Mason Centerben megrendezésre kerülő „Burning Amp Festival”, ami a kiállított tárgyakon és kiállítókon kívül minden évben különlegességeket is nyújt a látogatók számára. Demók, A-B tesztek, különlegességek, alkatrészek, készülékek, hifi-ereklyék árverése, valamint prominens személyek előadásai színesítik a programot.

Az idei „BAF” 2018. szeptember 30-án kerül megrendezésre – akinek a naptára még arra a napra üres feltétlenül jelölje be a DIY találkozó időpontját. 

Az idei kiállítás előadói, előadásuk témája:
Nelson Pass – Miért használja oly előszeretettel a Sony VFET-jeit.
Roger Modjeski (a Berkeley-ben található „hifi egyetem” alapító-igazgatója) – A csöves erősítők lelkivilága
Wayne Colburn – Mit mutat a szimuláció és mi a valóság egy olyan előerősítő esetén, ami 3 centes tranzisztorokból és 15 centes fetekből épül fel.

Ízelítőül pedig jöjjön néhány kép a korábbi kiállításokról.

Megosztom:

Comments