Dupla / tripla centersugárzó a házimoziban

Bemutató, Hangsugárzó

English language can be selected in upper left corner (British flag).  Egy házimozis csoportban folytatott „beszélgetés” során felvetettem a dupla centersugárzó használatának lehetőségét és előnyeit, amikor is a TV bal és jobb oldalán egy-egy álló, vagy polcsugárzó szólaltatja meg a centercsatorna monó jelét. A javaslatomat egész pályás letámadással fogadták, hogy már megint „mekkora marhaságot mondok, javasolok”.

A szokásos hangnememben cáfoltam meg minden állításukat center ügyben, azonban közben eszembe jutottak azon ismerőseim, felebarátaim, barátaim, akik kizárólag házimozin (hifi)szocializálódtak és sohasem hallottak sztereó-rendszert, jót pedig végkép nem. Rá kellett jönnöm, hogy az említett „beszélgetésben” a hozzászólók mondandójukat – mely mögött természetesen a maximális mértékű jóindulatot feltételezem – azon ismereteikre alapozták, amit az elmúlt néhány évben szedtek össze.

Ezen elgondolkodva, rá kellett ébrednem, hogy immár felnőtt 2 generáció is, akiknek fogalmuk sincs a sztereó rendszerek nyújtotta igazi térhatásról – egyszerűen el sem tudják képzelni, hogy valamilyen hangszer, egy énekes, egy szereplő, vagy akár egy effekt olyan területen szólaljon meg, ahol nincs is hangsugárzó. Ennek igazolásaként, számtalan „házimozist” hallottam felkiáltani egy-egy jó sztereó-rendszert hallgatva, hogy „de hát középről hallom, meg felülről, meg oldalról, pedig ott nincsenek is hangsugárzók…”

Igen, a házimozi marketing tökéletesen végzi a dolgát – le a kalappal előttük! Elérték azt, hogy a házimozisok többsége azt hiszi – mert azt tapasztalta a minősíthetetlenül rossz hm-hangsugárzók (és erősítők) használatával -, hogy csak ott van „hangtér”, ahová hangsugárzót tesz. Ez azért meglehetősen szomorú, és egyben jelzi, hogy milyen hatalmas mértékű a hangminőség, a hanggal szembeni elvárások visszafejlődése.

A fentebb említett dupla centerrel kapcsolatban – bár sohasem hallottak olyan megoldást, de még jó sztereó-rendszert sem – kategorikusan állították, hogy az balról, meg jobbról fog szólni; összevissza fog szólni; nem teljesíti a „pontforrás” kötelező jellegét; álló hangsugárzóval nem lehet beszédhangot létrehozni, azért van a center elfektetve – meg mindenféle hasonló hülyeségeket.

Az ő okulásukért is, néhány gondolat a dupla centersugárzó lehetséges alkalmazásáról.

Tehát, a jó sztereó-rendszer (2 hangsugárzó) nem két pontból szólal meg, hanem egy hatalmas légtérből, ahol a hangszereket, zenészeket és a felvétel helyszínét megjeleníti. Nincs szükség center csatornára, nincs szükség magassági hangsugárzókra és bizony, ha a felvétel is olyan és a rendszer is tudja, akkor még oldalsó és hátsó hangsugárzókra sem, hogy a felvétel helyszínén érezzük magunkat.

A jó sztereó-rendszer a monó jelet nem teszi ki balra és jobbra, hanem behelyezi plasztikusan középre. Az igazán jó sztereó-rendszerek pedig még a monó jelekből is képesek kibontani az eredeti helyszín atmoszféráját, a hangok mélységi és kisebb mértékben még a vízszintes tagozódását is.

A házimoziban létrehozható dupla centeres megoldásnak – egy minimálisan elvárható szint felett -, nagyon sok előnye van:

  • A dupla centersugárzó (akár álló, akár polcsugárzó) megegyezhet az összes többi hangsugárzóval, ami a legegységesebb hangtér létrehozásához kötelező (lenne).
  • Mivel egy-egy hangsugárzóra fele annyi teljesítmény jut, így azok kevesebbet torzítanak, simábban szólnak.
  • Jó hangsugárzók esetén a párbeszédek a képernyő felületéről, illetve attól hátrébb szólalnak meg. Minél jobbak a hangsugárzók (minél jobb a rendszer), a párbeszédek annál térszerűbbek, plasztikusabbak lesznek, sőt. Keveredve a frontsugárzók információival, még arra is képes lehet, hogy a párbeszédeknél a beszédhangot a szereplő helyzetének megfelelően balról, jobbról, előrébbről, vagy hátrébbről halljuk.

A házimozi kezdeti stádiumában (88-90-től) nagyon sokan építettünk dupla centeres házimozit, amit szinte alapnak tekintettünk. A saját valamikori „nagy” házimozimban pl. egy pár Triangle Scalene e volt a felelős a párbeszédekért a TV-m bal- és jobboldalán elhelyezve. Ezt egészítettem ki a legjobb kiépítésben 4 db Magneplanar hangsugárzóval (frontok, háttér csatornák), valamint egy pár Triangle Minimum hangsugárzóval (hátsó centercsatorna). Nagyon jól szólt, mint ahogy az összes többi, ilyen elrendezésű mozi is.

Később aztán elterjedt az elfektetett hangsugárzót alkalmazó „egycenteres” megoldás, ami egyszerűsíti az házimozisok életét, de nem teszi jobbá a centercsatorna hangminőségét.

Természetesen a dupla center ma már nem jelent mindenütt jó alternatívát. A kivetítők, az otthoni mozivásznak megjelenésével a „képernyő” két oldalán elhelyezett dupla center már túlságosan távolra kerülhet egymástól, ami egy bizonyos minőségi szint alatt, már a hangkép széteséséhez vezethet. Bár ilyen esetben a hangáteresztő vászon (mint a moziban) megoldást jelenthet a problémára, és a vászon mögött már elhelyezhető két centersugárzó.

A dupla centersugárzó előnyeit – mielőtt bárki állást foglalna -, mindenki egyszerűen kipróbálhatja.

A legtöbb hm-erősítőn adott a lehetősége annak, hogy a center-csatorna jelét az erősítő rákeverje a front hangsugárzókra. Mivel a mozisok többsége aránytalanul többet költ a frontra (és a szubra), mint a többi hangsugárzóra, így a legtöbb hm-rendszerben azok a legjobb hangsugárzók. Amennyiben rájuk keveritek a monó center-csatorna jelét, nagyon sokan fogtok pozitív irányban meglepődni. Ez olyannyira így van, hogy számtalan házimozi létezik, melyekben eleve nem vásároltak center hangsugárzót, vagy egy (pl. általam) javasolt próba után azt végleg kikötötték.

tripla centersugárzó

A dupla centert azonban még tovább lehet fokozni, tripla centeres megoldásként. Ennek fő propagátora a Magneplanar, amely cég 1-2-3 centeres megoldást is kínál, még úgyis, hogy több Magneplanar házimozi tulajdonos egyáltalán nem használ centert (annak hangját a hatalmas 3-as, vagy 20-as paneljaikra keverik rá), vagy éppen ugyanolyan, ám elfektetett panelt használnak a beszédhangok megszólaltatásához.

A saját Magneplanar hangsugárzóim éppen maradt darabja is elfektetve, házimozi-centerként lett újrahasznosítva.

Ha nem is rohantok azonnal kialakítani a dupla-centeres megoldást, mindenképpen javaslom, hogy ha nagy minőségbeli különbség van a center és a frontsugárzóitok között, akkor ideiglenesen küldjétek rá a center-csatorna jelét a frontokra. Várom a beszámolókat. 🙂

Megosztom:

Comments

6 comments

  • Dominik

    Szia,

    Amit írtál, hogy Facebook csoport ott álltalában a legajja kategóriák vannak annál egy picit értelmesebbje az AVX-en van(azért ott is van meglepődés egy egy komment után!).

    Lényeg ami lényeg én hallottam már egy két dupla centeres megoldást és meglepően jók voltak, pedig az elején én is kicsit szkeptikus voltam.

    Első: vászon alatt középen és felette középen, természetesen egy olyan processor van mőgéjük kötve ami kezel 2db centert külön, és elég jól be is vált, annyira hogy teljesen behúzza középre a hangot mintha a vászon mögött szólna.

    Második: saját magam is kipróbálltam a megoldást hogy a frontokra mennyen a center jele és az is teljesen elfogadható, és bátran merem állítani, hogy tessék használlni ha nincs center vagy nagyon picic és nem bírja a hangerőt.

    Nálam ugye ez mind értelmét veszi mert 3db egyforma Martin Logan EDGE hangfal van berakva egysaját magam álltal épített 132″-os Hangáteresztő 21:9-es vászon mögé. Így nálam eléggé értelmét vesztett dolog kikapcsolni.

    A másik fele a dolognak amit a poszt elejében is írtál, hogy képesek az emberek a frontra sokat költeni… Ez azért vicces mert egy baromság álló hangfalat venni mozira mert nem jó ha sok pontból jön a mély hang. Ha Mozi akkor 3db LCR előra vagy körbe 5-7-9 db egyforma hangfal + 2-4-6 egyforma atmos ha muszály, de nincs anyag hozzá. Én is megvagyok a sima 7.1-el (2db szub van)

    Zenére igenis álló fronthangfal, vagy pici polcsugárzó és zárt szub. Én okosabbnak tartom a második megoldást mert nagyon picit több pénzből mélyebbre megy a dolog és szebben is szólhat mint egy Bassreflex frontsugárzó.

    A sztereó rendszerek térleképzéséről annyit csak, hogy igen elengedhetettlen az élvezethez a jó hangfal és a jó erősítő, de az akusztika a legfontosabb amit egy stereó rendszer esetében a legkönnyebb jól belőni.
    Ugye az akusztika felel azért hogy jó legyen a lecsengési idő a frekvenciatartományok csillapítása….
    Ezek azért nagyon fontosak,mert ez fogja megnyitni rendesen a teret mert megakadályozhatjuk, hogy ide oda pattogjon a hang ezzel összezavarva az irányérzékelést.

    A nagy többség képes azt is hallani, hogy drága a hangfalkábel????? erre csak annyit mondok, hogy beetetés mert csupán kicsit kéne érteni a fizika és elektronika alapjait és tudnák, hogy parasztvakítás! Nem lesz nagyobb a tér ha drága a kábel. 3 dologtól érzed azt egy sztereónál hogy akár mögötted vagy feletted szól, és ez a jó hangsugárzó, jó akusztika, és a jó erősítő.
    Kábelből én sima olcsó sodrott részt ajánlok ami 2x4mm2 vastag kb 760Ft/m áron beszerezhető. Ez egy sztereó esetén nem több 5000forint-nál.

    Kíváncsi lennék azokra a Magneplanar hangsugárzókra. Még élétemben nem hallottam ilyet szólni.

    Köszönöm, hogy hozzászólhattam.
    Dominik

  • Long

    Kedves Dominik!
    A többiek nevében is köszönöm a tartalmas hozzászólást.
    Egyetlen dologban kell, hogy ellent mondjak. 🙂 Egy hangsugárzókábel nem attól jó, vagy rossz, mert az drága, vagy olcsó. Az általad ajánlott és valamikor a HiFi Magazin első ajánlását is élvező 4 mm2 sodrott vezetéktől sokkal jobb választások is léteznek nagyjából azonos áron.
    14 évig hallgattam különböző Magneplanar hangsugárzókat. Sajnos, a macskám az utolsó párt az örök vadászmezőkre küldte, így nem tudom azt írni, hogy gyere, és hallgasd meg.
    Tényleg különlegesen tiszta, nagy és hihető teret építenek fel, ami nagyon gyors, pontos hangszerhangokkal egészül ki. Feltétlenül érdemes meghallgatnod, de nem biztos, hogy fog tetszeni. A kónuszos (dobozos) hangsugárzókhoz szokott fül néha idegenkedik a nagy panelek tisztaságától.
    Üdvözlettel:
    Long

  • Dominik

    Kedves Long!

    Abban igazad van, hogy lehetséges talán olcsóbban is venni kábelt, és az is igaz, hogy hangfal függő, hogy mekkora keresztmetszetet érdemes választani. Talán még lehet variálni, hogy ezüst vagy réz, de szerintem inkább réz.
    Amit írtam azt csak általánosan mondtam, hogy a legtöbb hangfalnál jobb a vastagabb keresztmetszet de a 2x4mm2 nagyobbak ritkán férnek bele az átlag csatlakozóba.

    Sajnálom a macskás incidents, biztos nagy veszteség volt.
    Nekem sem igazán a kedvencem a kónuszos hangsugárzó felépítés, mert egyszer volt szerencsém a Martin Logan sztatikus hangfalpárhoz és arra lehetett mondani, hogy első hallásra szerelem 🙂 .
    Amilyen tisztasággal szólt a kb 100x40es panel és a 25cm mélysugárzó valami hihetettlen tiszta és élethű.

    A magneplanar hangsugárzót ha egyszer találok meghallgatom, de ha jól láttam képeken az egy lényegében egy „giganagy”
    Ribbon panel, vagy egy folded motion-hoz hasonló hajtogatott harmónika membrán.
    Bármelyik is valószínű nagyon szépen szólhat.

    Az erő legyen veled !

    Üdv,
    Dominik

  • Long

    Köszönöm az együttérzést.
    A Magneplanar-nak többféle mérete van. A kisebbek teljesen elfogadható mérettel rendelkeznek, a nagyobbakhoz azonban már 50-100 mm2-es nappali illik.
    A felépítésüket úgy képzeld el, mint egy síkban kiterített dinamikus hangszórót.
    Hátul a mágnes, ami egy perforált fémlapra ragasztott rúdmágnesekből áll.
    Előtte a „kiterített” membrán, ami egy nagyon vékony fólia. A tekercsdrót pedig nincs henger alakban feltekerve, hanem csak simán – mint egy szövőszék vezetőszálai – rá van téve és ragasztva a membránra.
    Ma már nem drótot, hanem nagyon vékony alumíniumszalagot használnak, ezt a megoldást el is nevezték kváziribbonnak.
    A nagyobb panelek magassugárzója pedig valódi ribbonsugárzó.
    Üdvözlettel:
    Long

  • Juhász Balázs

    Szia!

    Az írásod felelevenítette, hogy legelső „házimozi” kiépítésem kb. 20 éve egy beépített Dolby Digital dekóderes Sony DVD lejátszó analóg kimeneteire rákötött 3 csöves erősítő (Bell Carillon, Trio Kenwood, EA080) jelentette. Lényeg, hogy egy pár Celestion Ditton 15-öst kötöttem be centerek gyanánt.
    Aztán pár éve az itthon újra sokasodó hangfalak létjogosultságát megideológizálva ismét házimozi építésbe kezdtem. Vettem egy ős AV receivert, Onkyo TX-SV 909 Pro-t, mely érdekes módon szinten két centert is tud kezelni (1987-et írunk). Végül a nappaliban egy Lexicon DC-2 processzor 2 sztereó végfokkal és 2 pár Lambda Minarett 4-es valamikori high-end hangfalakkal lett a befutó. Nem kell center, kivettem, így sokkal homogénebb, egységesebb a hangtér, sem subwoofer. Ez már nyitott ablak kategória, annyira természetes, magától értetődő a hangkép. Pedig csak 4 hangfal kell hozzá, bánatomra és feleségem örömére.

  • Long

    Köszönjük a beszámolót, valamint annak a tapasztalatnak a megosztását, hogy center nélkül is lehet jó házimozit építeni.
    Itt említem meg, hogy egyik barátomnál – bár nagyon jó, nagyméretű centere van – még sohasem hallottam a centercsatornát önállóan megszólalni. Mióta filmet nézek, zenét hallgatok nála, a centerhang mindig a frontokra volt (van) keverve.
    …és persze az ellenpélda. 🙂
    Az egyik bemutatóteremben sohasem volt dedikáltan centersugárzó, annak hangját mindig egy pár álló hangsugárzóra keverték rá – tehát dupla centert használtak.