Edda Művek – 2

Lemezkritika

Ott jártunk, hogy az Edda Művek 1978-ban berobbant a köztudatba, s 1980-ban megjelentette minden idők egyik legnagyobb példányszámban eladott albumát.

Mielőtt folytatnánk, tekintsünk kicsit vissza a múltba

A gyökerek 1973-ig nyúlnak vissza – Halász József ekkor alapította a Griff együttest, ami a zenei életben amolyan vegyes saláta szerepet töltött be. Mindenféle zenét játszott a polbeat-től kezdve a Led Zeppelinig, amit a rendezvény, melyen felléptek és a közönség megkívánt. A tagok folyamatosan cserélődtek, így még női basszusgitárosuk is volt, aki mellesleg klasszikus csellistaként volt “nyilvántartva”, amikor éppen nem a basszust pengette. A Griff név (bár ők választották) tulajdonképpen egyik tagnak sem tetszett (a közönségnek sem), így nekiláttak valami különleges, könnyen kiejthető (koncerten skandálható), ráadásul valamilyen konkrét tartalmat jelentő nevet keresni. Így jutottak el az ógermán irodalomhoz, amelynek fontos írásos emléke az “Edda dalok” gyűjteménye, melyeket Gábor Ignác fordított magyarra, s ami 1903-ban jelent meg először.

Edda Művek

Ezt kéretik megjegyezni, az első magyar nyelvű írásos emléke az Edda Művek zenekarnak 1903-ból származik!

Az új név megválasztása persze nem ment zökkenőmentesen – no persze nem a tagok és nem a közönség részéről, hanem természetesen az állampárt próbálta a nevet betiltani, sőt a zenekar működési engedélyét az Edda név megszüntetéséig visszavonni. Sajnos az állam kulturális (párt)vezetői nem ismerték az ógermán irodalmat, ellenben a történelemórákon odafigyeltek, s így tudták, Mussolini lánya szintén az Edda nevet kapta a keresztségben. A Zenekarnak be kellett mutatni egy eredeti Gábor Ignác féle könyvet a probléma megoldásához.

A tagok változatlanul jöttek-mentek. A “fővezér” Pataky Attila 1974-ben csatlakozott az Együtteshez, majd gyorsan megkapta a névhasználati jogot is – tehát a Pataky vezette Edda ’74 óta létezik (erről a különféle jubileumi koncertek évszámozásánál el szokott ugyan felejtkezni).

Egy nagy ugrással térjünk vissza 1980-ba. Az első lemez megjelenése után a Zenekar népszerűsége az “egekbe” szökött. Nem csak az országban, hanem a határokon túl is (elsősorban a magyarok lakta területeken) minden szabad falfelület, lámpaoszlop, buszmegálló, stb. az Edda szóval volt beborítva. Folyamatosan koncerteztek, állandóan úton voltak és összezárva töltötték napjaikat. Számunkra semmit sem változtak, ugyanúgy becsöngettünk hozzájuk és ők beengedtek, üldögéltünk Zsöcinél a próbateremben, vásároltunk Buksitól a Centrum Áruházban… Minden hétre jutott egy-egy koncert, amin leereszthettük a gőzt, minden utcasarkon “állt” egy ismerős, akivel beszélgethettünk – csodálatos időszak volt.

Szinte kötelező folytatás volt a második hanglemez megjelentetése, és itt most egy kicsit zavarban vagyok. Nem igazán látom az ok-okozati összefüggéseket, viszont úgy érzem a mindent körbeszövő különböző “összeesküvés elméletek” az Eddával kapcsolatban helytállóak.

Almási Tamás úgy döntött, készít egy filmet a fiatalokról – egy olyan filmet, ami nem a pártállam által megkívánt “jólfésülteket”, de nem is az üldözendő szakadt, csöves világot mutatja be, hanem egy átlagos gimnázium, átlagos osztályának lázadását az oktatási rendszer ellen(?). A “Ballagás” c. film betétdalait az Edda játssza és néhány koncertfelvételen önmaguk is szerepelnek. Az nem teljesen egyértelmű, hogy az elhangzó számokat a film részére írták, vagy a már készülő albumról vették át, mindenesetre a “Kölyköd voltam” afféle himnusszá vált. A filmet a megjelenésekor folyamatosan vetítették a mozikban (legalább 30x láttam), majd egyik pillanatról a másikra nyomtalanul eltűnt. Még emlékszem a moziplakátokra, melyeken a film címét áthúzták műsor változásra hivatkozva.

…és az “összeesküvés elmélet” másik fele.

Az Edda jelentős tömegeket mozgatott meg. Pataky afféle vezéregyéniséggé vált, az Együttes pedig központi “maggá”. Leállítani, semmibe venni nem lehetett, de lassítani, gátolni kellett. Erre a legjobb megoldásnak, a billentyűs (Barta Alfonz) sorkatonai szolgálata bizonyult. Igen, abban az időben szinte mindenkit elvittek katonának, Alfonz benne volt a hadköteles korban, ám létezett a halasztás “intézménye”, létezett a könnyített szolgálat, stb., azonban nála ezt nem engedélyezték. A lemez felvételére, a filmforgatásra és egy szovjet turnéra ugyan kiengedték, de a koncerteket a Zenekarnak billentyűs nélkül kellett végigjátszani. Ezen, billentyűs nélküli koncerteken viszont megélhettük azt a csodát, amit Slamó gitárjátéka jelentett. A három hangszeres felállás hangzása teljes értékű, kifejezetten izgalmas volt. A dalokat sikerült úgy áthangszerelni, hogy a billentyű hiánya egyetlen másodpercre sem jelentett hátrányt, azt hatalmas energiával, tűzzel, lelkesedéssel pótolták.

A 2. lemez (kíváncsi vagyok, hányan fedezik fel a kettes számot a borítón) egy érzelmi libikóka. Egyrészt, rajta van egy “himnusz” a “Kölyköd voltam”, a gyönyörűséges “Néma völgy” és “A hűtlen”, másrészt pedig az igen-igen kemény “A keselyű” és a “Torony”, vagy akár az “Ítélet”. Minden egyes szerzemény önállóan is többszöri meghallgatásra, időnként léggitározásra késztet, együtt pedig egy rendkívül izgalmas albumot adnak. Sajnos, az “Engedjetek saját utamon” c. szám, bár a felvétele elkészült nem kerülhetett rá.

További Edda / Slamó
További lemezkritikák

Megosztom:

Comments

Leave a Reply

EnglishFrançaisDeutschMagyar