Az alábbi sorokat főleg azoknak a zenekedvelőknek szánom, akik szeretik kézzelfoghatóan birtokolni, fizikális formában polcaikon tartani kedvenc zenéiket, valamint, nem riadnak vissza attól, hogy áldozzanak is a megfelelő lejátszóberendezéseikre.
Zenehallgató és gyűjtő barátaim többségére jellemző, hogy csak egyféle „forrásból” hallgatnak, illetve gyűjtenek hangzó anyagot. Én úgy gondolom, az olyan hobbitárs, aki zenei gyűjteményében a teljességre törekszik, az nem hagyhatja ki a többféle forrásból való zenehallgatást, és pláne „többforrásos” kell hogy legyen, ha egy zenész, vagy zenekar teljes életművét szeretné összegyűjteni.
Vannak olyan felvételek, melyek csak egyféleképpen, a saját, eredeti formájukban jelentek meg (LP, CD, magnókazetta, videószalag), és valószínű nem is fog már másképp kiadásra kerülni. Amennyiben én például csak CD-t hallgatok és vásárolok, mert a berendezésem csak azt tudja fogadni, akkor megfosztom magam a lehetőségtől, hogy olyan művekhez is hozzáférjek, melyek csak LP-n vagy kazettán hozzáférhetőek.
Tisztában vagyok vele, és megértem, hogy a zenei források, és azok lejátszása, ilyetén módon való gyűjtése és az erre alkalmas, megfelelő nívójú eszközök beszerzésének nemcsak anyagi, hanem hely és egyéb korlátjai is vannak. Az viszont, hogy ki mennyit tud, vagy hajlandó rá áldozni, eleve meghatározza ennek a csodálatos hobbinak a megfelelő szinten való élvezetét.
Az nyilvánvaló, hogy a többféle forrás lejátszására való maximalizálás még inkább kimeríti az átlagember pénztárcáját. Számomra leginkább az a százalékarányos megoldás vált be, hogy arra a berendezésre és hanghordozóra költök többet, amit gyakrabban és szívesebben hallgatok. Nálam ez arányaiban kb. 75% hanglemez, 20% CD, a maradék egyéb. Hogy ezt a sokrétű feladatot, kedvenc gyűjtői darabjaim lejátszását meg tudjam oldani, több évtizedes fejlesztések eredményeképp, a rendszeremet a következő elemekből tudtam felépíteni:
A SolidSteel állványokon kívül – mint rezgéstani „alapok” –, természetesen alap az is, hogy a bejövő áram külön tápösvényen jut el a villanyórától a hangrendszerig, ahol egy PS Audio P10 tápgenerátor állít elő (közel) zajmentes és stabil áramot az elektronikák számára.
Az erősítőm Primare I25, melyhez Transparent Wave speaker kábelekkel csatlakoznak az Elac Fs 249.3-as hangsugárzóim.
A magnókazettákat kétkazettás Technics TR474 magnómmal hallgatom.
Kiegészítő berendezésként egy Yamaha Network Receiver R-N4020 készüléket használok, ami képes fogadni a letöltött anyagokat pendrive-on, valamint netes kapcsolatával internetes adókat is hallgathatok a segítségével. Sőt, bluetooth kapcsolatra is képes, ezért „bármi” jöhet.
Amúgy egyébként főleg fejhallgatós zenehallgatásra használom, mivel hangsugárzó nincs rákötve, hanem oda-vissza vonal kapcsolatban van a Primare erősítőmmel.
Primare DAC30-ba van csatlakoztatva Van den hull optikai kábelen a televízió, ahonnan a Youtube prémium által kiváló minőségben élvezhetőek a koncertfilmek, vagy akár többféle változatban is az albumok. Ugyanebbe a DAC-ba csatlakozik koax kábellel a Primare D20 CD játszóm is.
Végül az a bizonyos „75 százalék” amire a legtöbbet áldoztam:
1967-ben kaptam az első lemezjátszómat, egy hordozható, monó, „Barát” készüléket. Majd az évtizedek alatt jöttek sorra és egyre „feljebb” a sztereó Teslák, Taya, Pro-Ject, Rega, Soline, Clearaudio, Roksan Xerxes. Közben persze jócskán szaporodtak az LP-k is, hiába voltak orsós és kazettás magnók is párhuzamosan a tulajdonomban.
Jelenleg egy Origin Live futómű Silver karral és Shiraz hangszedővel fogadja a lemezeket, plusz van egy Roksan Xerxes lemezjátszóm is Audio-Technika monó hangszedővel az öreg monó lemezek hallgatásához.
Phono előerősítőnek egy Primare R35-öt használok, ami Transparent Musiclink kábellel csatlakozik az erősítőbe.
A „bakelit” vagy nekem és a korosztályomnak „nagylemez” számomra egy komplex műalkotás. A borító lehet művészi egyedi grafika, fotó, nyomdai remekmű, ugyanakkor a zenei tartalom is kulturkincs. A vinyl manapság reneszánszát éli, szinte minden régi sikert újra préselnek, változatos formában, díszdobozban plusz információkkal. A jobb hangzás reményében az eredetit újra keverve, 45 fordulattal 2 LP-re bontva az eredeti anyagot. Így a hangzás rendkívül dinamikussá, intimmé tud válni.
Se szeri se száma azoknak az előadóknak, akik ma már csak vinylen jelennek meg. Kedvenc kiadóm a Litván NoBussines akik rendkívül jó minőségű, limitált példányszámú, sorszámozott lemezeket adnak ki.
A rég megjelent művek közt is van bőven olyan anyag amit semmilyen más formában sem lehet találni és valószínű, (ha csak csoda nem történik) nem lesz utánnyomás.
A CD is tud egyedivé, érdekessé válni, főleg ha más formátumban nem jelentették meg az adott művet. Népszerűségének csúcsán egyes kiadók szinte már csak CD-n adtak ki hangzó anyagot. Pl. a hazai minőségi BMC közel 400-féle kiadványában elvétve szerepel LP, és más egyéb hordozó.
Ugyanakkor a CD-ken kihasználva a megnövekedett lejátszás idő lehetőségét, megtűzdelték a korábban ki nem adott felvételekkel vagy, kislemezekkel és egyéb extrákkal.
Magnókazetták is léteznek hanganyagok, melyek nem jelentek meg más formában.
Vannak még más területek is, például az orsós szalagok gyűjtése (reel to reel) hallgatása, vagy akár a pendrive-on kiadott művek vagy a quer kódon megjelent anyag. Érdekes, eredeti példa a Bermuda együttes Szerb Antal: Utas és a holdvilág c. könyvében található beolvasható kód, aminek a segítségével elérhető az album. Persze ők is felülve a divat hullámra, később LP-n is kiadták az anyagukat.
Záró gondolatként annyit hogy a legfontosabb maga a zene! Nem számít mivel, miről hallgatjuk, esetleg gyenge a felvétel hangminősége. A lényeg, hogy hasson ránk, érintsen minket.
László András
Megosztom:
Comments