Dupla LGT album, amit még azon zenehallgatók is megvásároltak, akik nem kifejezetten LGT-rajongók voltak. Ennek több oka is lehetett.
Az egyik, hogy tényleg nagyon jó album, amolyan igazi mestermunka, időnként diplomamunkának hívtam. Minden tökéletes, minden hangszer, minden hang a helyén van. Nagyon jók a szövegek – Dusán szerintem ezen a lemezen „érzett rá” leginkább a zenekarra. Technikailag is remek kiadvány. Nagyon jól szól, remekül kihasználták a sztereó technika adta lehetőségeket, egy-egy jobb rendszeren surround hangzást idéz (bár akkoriban fogalmunk sem volt, mi az). Még akkor sem unalmas hallgatni, amikor a zene éppen „üres”, mert itt-ott folyamatosan feltűnik egy-egy kis díszítés, ciráda – időnként már-már csipkeszerűnek gondolhatnánk a hangképet.
Elterjedésének másik oka a reklám lehetett. Rengeteget beszéltek, írtak róla (persze csak az 1980-as mércével), sokat játszották rádióban. Nagyon jó hátszelet adott az albumnak, hogy folyamatosan összehasonlították az 1979-es „The Wall” lemezzel. Igazi „gerilla marketing” volt (szerintem az első Magyarországon) – miközben a zenekar folyamatosan tagadta, hogy példaként tekintenek a Pink Floyd örökbecsű klasszikusára, valahogy minden erről szólt. Az emberekben előbb-utóbb minőségi párhuzam alakult ki a két album között… sőt már arról kezdtek beszélni, a „Loksi” mennyivel jobb, mint a „The Wall”…
Érdekes időszak volt, mindenesetre felkeltette az emberek érdeklődését, vásárlási kedvét.
Mint ahogy más is, én is rohantam megvenni, meghallgatni. Élveztem a hangzást, élveztem egy-egy dalt. Majd legközelebb akkor tettem fel, amikor vettem egy új lemezjátszót, mert kíváncsi voltam, hogy szól rajta, majd húsz év múlva megint meghallgattam… Nem tudom, hogyan fogalmazzam – senkit nem szándékszom megsérteni -, adva van egy zenekar hihetetlenül tehetséges, zenészekkel, adva van egy album, ami minden szempontból tökéletes, mégsem késztet zenehallgatásra. Számomra hiányzik belőle a spontaneitás, a játék, a lazulás. Bár nagyon sok embernek megvan, nagyon sokan szeretik (szeretjük), valahogy mégsem az a lemez, amit elvinne az ember egy lakatlan szigetre, vagy élete utolsó albumaként meghallgatná. (természetesen vannak kivételek )
Akik mostanáig várták, hogy mikor jön a „betiltottak valamit” történet, jól tippeltek, a „Loksi” sem úszta meg a cenzúrát.
Az album dalainak szövegét szerették volna az albumhoz csatolva, nyomtatásban megjelentetni, de „természetesen” nem engedték! A zenekar azonban talált kibúvót – legütősebb gondolataikat a rossz érthetőségre hivatkozva, mégis sikerült nyomtatásban az albumhoz csatolni.
Comments