Long a grafikus 1 – az alkoholmámoros közjegyző

egyéb

Miközben üveges szemekkel bámultam az esedékes grafikus munkáimat – amelyekbe sehogy sem akaródzott belekezdeni -, legalább nyolc frappánsnak hitt bekezdést gondoltam ki ehhez a blogbejegyzéshez. Be kellett látnom, hogy egyik bénább volt, mint a másik, így inkább maradok a ténynél, aztán majd lesz valami.

30 éves a Long kft., aminek teljes neve – ezt meg kellett néznem, mert sohasem használom – Long Grafikai Szolgáltató kft.

Nem túl izgalmas felvezetés, de igyekszem szépíteni a dolgon, ugyanis az jutott eszembe, hogy ezt a három évtizedet megírom. No persze nem teljesen és nem naplószerűen, hanem összeszedem azokat az eseményeket, melyek fontosak voltak, és akár hasznosak is lehetnek ifjú (vagy éppen tapasztaltabb) grafikus társaimnak.

Nem hoztam létre hozzá egy újabb blogfelületet, hiszen a grafikus Long ugyanaz az ember, mint a zenehallgató, kütyüző “másik”, inkább lett egy új témakör (gyűjtőnév), és akit érdekel, elolvassa az abban lévő írásokat, akit pedig nem, az talán, észre sem veszi.

Még mielőtt elvesztenétek az érdeklődéseteket, máris csapjunk a lecsóba és jöjjön a nulladik nap, vagyis látogatásom a közjegyzőnél. Ha végigolvassátok – nagyon rövid lesz -, megértitek, miért tartottam fontosnak leírni, és egyben máris ráérezhettek a Long körüli történésekre, a tervezett beszámolóim hangulatára.

grafikus

Az alkoholmámoros közjegyző

A grafikus kft. megalapításához közjegyzőre volt szükségem, így X, az akkori ügyvédem kategorikus javaslatára meglátogattam Y-t a közjegyzőt. Innentől igyekszem szó szerint visszaadni a történetet, és ahol szükséges, “kifütyülöm” az elhangzott szavakat.

Megnyomtam a belvárosi bérházban lévő közjegyzői iroda kapucsengőjét – semmi. Néhány perc múlva megnyomtam újra, mire jött a fél utcában hallható hangerővel feltett kérdés – te meg ki a f… vagy?

Körbenéztem, hogy biztosan tőlem kérdezik-e, ám mivel egyedül álltam a kapuban, a környék összes gyalogosa pedig megállva engem figyelt, illedelmesen bemutatkoztam.

Piát hoztál? – jött a lényegre törő kérdés, amire csak egy válasz létezett – igen -, mert az ügyvédem többször is elmondatta velem, hogy milyen konyakot kell vinnem a hivatalos ügyek elintézéséhez. Anélkül el se induljak – volt az egyetlen ügyvédi jó tanács.

Az emeleten az iroda ajtaja tárva-nyitva csak engem várt, s belépve kiderült, hogy az egy hatalmas lakás, ahol láthatóan nincs senki – legalábbis, ameddig bemerészkedtem, nem láttam sem ügyvédet, sem közjegyzőt.

Gyere már be, ne balf….kodj, mert kiszáradunk – jött a lakás belső részéből az instrukció, aminek engedelmeskedve, egyre kíváncsibb lettem.

Beérve egy hatalmas nappaliba, megláttam X-et, amit jó jelnek vettem, mert ezek szerint nem tévedtem el, valamint egy idősebb hölgyet, aki csak Y lehetett.

Y kikapta kezemből a konyakot, megnézte a címkét, majd közölte, hogy maradhatok és kezembe nyomott egy poharat, amit barátságosan és némileg remegő kézzel teletöltött. Arra azért nagyon ügyelt, hogy egyetlen csepp se menjen mellé.

A műveletet, ami hatalmas profizmusról, tapasztalatról tett tanúságot, még kétszer megismételte, majd mondott valami köszöntőfélét sok-sok kifütyülendő szóval, és lehajtottuk az első pohárral.

Próbáltam magamat visszatartani, de a hölgy igen határozott jellemként újra töltött, majd amikor kifogyott az üveg, hozott egy másikat, egy még telit…

Így iszogattunk, miközben X és Y számomra érthetetlen és érdektelen témákról cseverészett. Mindössze addig figyeltek rám, amíg újra töltöttek nekem is, majd megint levegő lettem a számukra.

Két üveggel később, Y egyszer csak hosszabban rám nézett – jól láthatóan azon törte a fejét, hogy ki vagyok, minek jöttem, és egyáltalán, mióta vagyok ott.

…hát te ki vagy és mi a f…nak jöttél? – hangzott el egyszer csak a kérdés, amin már meg sem lepődtem, hanem elé tettem a papírokat, és segítségkérően néztem az ügyvédemre.

Jaaaaa, ő az, akit említettem, hogy majd jön a kft-jével – “mucuskám”, intézd már el a dolgot, és most az aláírási címpéldányokat se felejtsd el.

Ez így leírva rövidnek tűnik, de X-nek szóban csak mintegy két perc alatt és igen sok szó / szótöredék kimondásával sikerült abszolválni a feladatot.

Ezek után felgyorsultak az események és egyszer csak az utcán találtam magamat egy dossziéval az egyik kezemben, a másikban pedig pénzzel. Amikor ugyanis megpróbáltam kifizetni a közjegyzői munkadíjat, Y szó nélkül kihajított…

Megosztom:

Comments

2 comments

Leave a Reply

EnglishFrançaisDeutschMagyar