Múltidéző – Triangle hangsugárzók

Amikor egy-egy beszélgetésben felmerül, vagy éppen konkrétan nekem szegezik a kérdést, hogy milyen hangsugárzót ajánlanék elfogadható áron (nem zúzós zenékhez), akkor az egyik állandó javaslatom valamelyik Triangle hangsugárzó. Azonban feltétlenül hozzáteszem, hogy kizárólag a kilencvenes évek legelejéig gyártott típusokra gondolok, aminek az én szememben szomorú, másoknak pedig akár örömteli oka van. Véleményem szerint a gyárban akkor egyfajta rendszerváltás hajtódott végre és a korábban szívvel, lélekkel való hangsugárzó-tervezést fokozatosan felváltotta a matematikai alapú, számítógépes tervezés.

Ez technikailag három szembetűnő különbséget jelent. A dobozok a régi egyenfeketével szemben egyre attraktívabbak, egyre látványosabbak lettek (kinek tetszik, kinek nem). A korábban alkalmazott és igen-igen csodálatos hangú T17FL papírmembrános, szélessávú hangsugárzót addig-addig csiszatolták, míg szélessávúból átalakították középmély-sugárzóvá, így (szerintem) teljesen tönkretették a hangszórónak és ezzel a Triangle hangsugárzóknak a lelkét. A harmadik változás, hogy az aprócska és egy időben minden hangdobozukban használt Audax csipogót – ami egységesen 8, vagy 12 kHz-en kapcsolódott be a közös munkába, kicserélték egy saját tervezésű tölcséres magassugárzóra, amit immár több, mint 25 éve folyamatosan javítanak, alakítanak. A tölcséres magasugárzót ráadásul leengedik (hangdoboztól függően) 2-3 kHz közé.

A mai Triangle hangsugárzók ezen okokból következően (is) egészen mások, mint az általam kedvelt korai típusok, ami azonban nem jelenti azt, hogy rosszak, csak nehezebb velük együtt élni, nehezebb azokat erősítővel, forráskészülékekkel kiszolgálni. Ebben fő ludas a mára nagyon-nagyon részletezővé, mindent megmutatóvá vált, technikailag igazi unikumnak minősülő magassugárzó, ami a rendszer legapróbb hibáját is az orrunk alá dörgöli.

Azonban térjünk vissza az (h)őskor Triangle hangsugárzóihoz, melyek hangképe egységesen laza, könnyed, „franciásan elegáns”, megfelelően izgalmas (de nem izgága), ha pedig kell, eléggé nyugodt (de nem lapos). Nem tudom, hogy véletlen-e, de a Triangle akkoriban kizárólag olyan kereskedőknél volt kapható, amelyek Musical Fidelity erősítőket is árultak – a két cég termékei nagyon-nagyon jó párost alkottak.

A történet 1980-ban kezdődött, amikor Renaud de Vergnette megalapította a Triangle céget és rögtön, első modellként egy olyan hangsugárzót dobott piacra – 1180 néven -, ami abszolút nem volt szokványos. Felül egy külön dobozban a mélyközép és magas szekció egy csonkagúla formájú dobozban, alul pedig egy másik dobozban a basszusegység. Későbbiekben ezt a két dobozos megoldást az amerikai Wilson Audio tette általánosan közismertté.

1981-ben megjelent a CX2, ami szintén újdonságot hozott a hangdobozból kiemelt, szabadon álló magassugárzójával. Ezt a későbbiekben a Magnat cég alkalmazta előszeretettel exkluzív modelljeiben.

1982-ben követte a CX3, amiben az első két modell összes újdonságát beleintegrálták. A közép- és a mélysugárzó külön-külön dobozt kapott, a magassugárzót pedig kiemelték térbe. Az először e típusnál alkalmazott, teljes testet befedő fekete hangszóróselyem nélkül a hangsugárzó kifejezetten ronda kinézettel rendelkezett – ellenben jobban szólt.

1985-ben megjelent a Zenith 1, amibe belekerült az első, Triangle által tervezett és készített hangsugárzó. Ezzel az adattal azért van némi kavarodás, mert már a CX3 is tartalmazott egy kifejezetten trianglés megoldású szélessávút, de a gyár őskorából nem sok konkrét és hiteles adat maradt fenn. Azt viszont ettől is jobban sajnálom, hogy az első négy típussal élőben nem találkozhattam, azokról még fényképet is alig találtam.

Innentől kezdve felgyorsultak az események. A gyár elkészítette a T17 hangszóró alaptípust, ami mindenféle apró módosítás eredményeként különböző 2-3 betűs kiegészítéseket kapott a típusnévben, valamint elkészítették méretben kisebb testvérét a T13 változatot. Nem tudom, hogy a T13 adott változata lett rosszabb, vagy a dobozméretezést rontották el, de a T13 hangszórót tartalmazó Titus hangsugárzót – kivételesen – sohasem tudtam megkedvelni, mások ellenben rajonganak érte és évtizedek óta használják.

A korszak állványos Triangle hangsugárzói között a Minimum volt az igazi best buy, pedig látszólag ugyanaz a T13 került bele, mint az általam nem kedvelt Titus-ba. A merev, súlyos doboz homlokfala nagylukú szivacsból készült, amit ha egyszer lerángattunk a hangszórók elől, többé sohasem lehetett ugyanolyan stabilan visszatenni. Magasugárzója a többieknél is használt filléres Audax. Készített hozzá állványt is a gyár, de az akkoriban némileg borsos árú SGX60 – egyébként nagyon szép – lábazat helyett Magyarországon a legtöbben olcsóbb Pro-Ject, vagy valamilyen diy állvánnyal használták. Kvalitását mi sem jelzi jobban, hogy volt olyan időszak, amikor három pár is volt belőle a lakásomban. Mérete ellenére nagy-nagy szeretettel és élvezettel hallgattam rajta akkori aktuális kedvenceimet – Van Der Graaf, After Crying, Sziámi, SBB, stb. – mely zenéket azért nem ilyen méretű hangsugárzókra találták ki.

Itt némi kiegészítésre szorul a történet, mert valójában, mivel tisztában voltam a 13 cm-es hangszóró és az állványos kivitel korlátaival, így eredetileg az álló Scaléne típust vettem meg magamnak. Sajnos, nagyon sokat kellett rá várni, ezért, hogy addig is legyen mit hallgatnom, hazavittem egy pár Mimimum-ot. Majd még egy párat. Majd megjött a Scaléne, aztán később hazavittem egy harmadik pár Minimumot is… Mondjuk gond nem volt, hogy mivel is hallgassam azokat, mert (természetesen Musical Fidelity) erősítőből is volt vagy 7-8 darab a lakásban.

Hallgattam tehát a lakás különböző szobáiban a Triangle Minimum hangsugárzókat, meg persze a Scaléne-t (aztán jöttek hozzájuk Magneplanar-ok is, de az másik történet), és eszembe jutott valami, amire feltétlenül fel kell hívnom a figyelmeteket.

A Scaléne kapott egy kb. 15 cm magas, súlyos állványt (tönköt), a Minimum pedig a szokásos 60-70 cm magas lábazaton szólt. Akkoriban sokat olvastam a Quad ESL57 különféle átalakításairól, melyek mindig úgy kezdődtek, hogy emeld feljebb legalább plusz 40-50 cm-re a talajtól. Mindenki valamilyen magas lábat próbált meg fabrikálni hozzá. Aztán találkoztam egy japán cég leírásával, amelyik minden ilyen irányú törekvést cáfolva, még a gyári, rövidke lábat is levette a Quadokról. Hosszasan magyarázták ennek okát (amiből sokat már a nyelvi nehézségek miatt sem értettem), de tettem egy próbát. A Minimum hangsugárzót levettem a „neki rendelt” magas állványról és letettem, ha nem is a földre, de az alacsony tönkre. Az akkori nappalink közel 30 m2-es volt, ami egybe volt nyitva még két kb. 30-30 m2-es szobával – légtér tehát volt rendesen.

Az alacsony állványra tett Minimum hangsugárzók a padló közelében kifejezetten megtáltosodtak és olyan energikus, mélyben dús zenélésbe kezdtek, hogy hetekig azokat hallgattam az álló dobozom helyett.

Ezt a megoldást ezután több helyen is kipróbáltam, amely próbák során arra az eredményre jutottam, hogy kisebb szobákban maradjunk a magas állványnál, azonban minél nagyobb a zeneszoba, az apró dobozok annál jobban szólnak kifejezetten alacsony állványon. Egyensúlyba kerül a frekvencia balanszuk, testesebbé, dúsabbá válnak a hangszerek, s történik ez úgy, hogy 3+ m távolságból hallgatva semmit sem romlik a térhatásuk.

Az állványos dobozok legnagyobb tagja a Comete, amivel egyetlen gond volt akkoriban, az ára, ami lábazattal együtt elérte a legkisebb állódobozét. Viszont a mai használtpiaci áron – ha ugyan megjelenik egy-egy példánya – valóságos lopás megvenni. Jobbnak tartom, mint bármelyik azóta piacra dobott Comete változatot, de ebben természetesen van némi szubjektívizmus is.

A következő állandó Triangle javaslatom a Scaléne, függetlenül attól, hogy az első „sima” változat, vagy a második „e” típus. Kicsi, csinos, rendkívül jó arányú állódoboz. Benne már a T17 mélyközép FL-típusú változata zenél. Nagyobb térfogat, nagyobb membránfelület és sármosabb hangkép, mint a korábbiak. Sajnos volt egy gyártási hibája, vagyis inkább bakija, aminek kiküszöbölése után nagyobb hangerőn is (112 dB!) stabilan torzítatlanul zenélt. A rendkívül természetes hangképe mellett, egyben meglepően jó (minőségi) bulihangszóró is. A saját példányaim a rendszerem átrendezése után egy ideig hm-hangsugárzók voltak, majd a munkahelyemen lettek hosszú ideig mindenki „caffkája” és szóltak egész nap a legváltozatosabb zenéken. Munkahelyi társuk a korábban bemutatott Musical Fidelity A100 erősítő volt.

A Scaléne igazi szerelem volt a számomra. Már a megérkezése is kalandos volt, mert belekerült az első Hifi Showra (Hotel Platánus) érkező kiállítási tárgyak közé, ezért a három napos kiállítást úgy dolgoztam végig, hogy egy kicsit végig a végét vártam, hogy vihessem haza őket.

A Scalene típushibája a nagyobb állódobozok közül is többet érintett, így az annak megoldására tett javaslatomnak sokan örültek (nem csak Magyarországon), s ha nem tudták, nem merték egyedül megcsinálni hívtak – én meg mentem…

Továbblépegetve a minőségi (és árlétrán) eljutunk a Graphite hangdobozokhoz, melyek már nagyon tudják a leckét. A T17 hangszóró némileg javított változatát tették bele egy arányaiban a Scaléne-vel megegyező, ám nagyobb méretű dobozba. Ez a basszuson, annak intenzitásán, energiáján, a határfrekvencián jelentősen javított. Megmaradt ugyanaz a „franciás” hangsugárzó, mint a kisebbek, de kiegészült egy feszes, gyors, ha kell dögös basszustartománnyal. A maga korában a 93 dB-s érzékenysége miatt többen összepárosították a Micromega cég „mikrotornyával„, amely rendszer így együtt nem csak egységesen szép volt, hanem hangilag is nagyon magasra tette a mércét, és tartja ott a mai napig.

Az ajánlott sort az igazán különleges, bipolsugárzó Elypse hangsugárzóval kell zárnom. Nem szeretnék túlzásokba esni, de számomra az egyik legjobb hangsugárzó, amit valaha hallottam. Olyan, amit bármikor, bármilyen zeneszobába és bármilyen erősítő mellé elfogadnék. Mindent tud, amit a korszak kisebb Triangle hangsugárzói, ellenben nagyobb mérete (ez már kifejezetten méretes állódoboz), valamint dupla hangszórókészlete (előre és hátra egyaránt egy-egy T17 valamint egy Audax sugároz) a panelsugárzókat idéző térélmény, apró dobozokat idéző precizitás mellett 30 cm-es membrános basszusát adták csak sokkal gyorsabban és precízebben. A mai napig a fülemben cseng egy egri kultúrház nagytermében szervezett bemutató hangképe, ahol az Elypse hangsugárzókat tátott szájjal hallgattuk, bármilyen zene is szólt róla. Ugyanakkor teljesen hétköznapi lakószobában is képes volt magát „eltüntetni” a hangképből

Sajnos, akkoriban még csak esélye sem volt, hogy vehessek magamnak egyet, a későbbiekben pedig sohasem találtam eladó példányt. Ha valaki valahol mégis talál egy hibátlan példányt, rohanjon megvenni, mert garantáltan nem fog csalódni benne – ha mégis (amit kétkedve hiszek) azonnal átveszem tőle.

1992-ben a Hotel Platánus-ban rendezett kiállításon debutált egy igen különleges Triangle hangsugárzó. Előrebocsájtom, sohasem tudtam igazán megkedvelni, de erről csak én tehetek. Tehát az első hifi kiállításra Heinz Lichtenegger úr – akit sokan, mint Pro-ject tulajdonos ismernek, de ő volt az európai Triangle és Musical Fidelity központi kereskedője is – magával hozta az akkor megjelent nagy Triangle hangsugárzót, a mára kultikussá vált Octant típust. Hatalmas panelsugárzóról van szó, ami open baffle megoldással (doboz nélkül) készült – vagyis bibolsugárzó. Az akkori kiállítás egyik csúcspontjaként , Lichtenegger úr szakszerűen beállította a panelt és kifejezetten izgalmas showműsor keretében mutatta be. Nagyon sokan azonnal beleszerettek és a kiállítási példányt és még néhány darabot ott helyben megvásároltak. (Én változatlanul az Elypse híve maradtam).

Úgy gondolom, ezek a felsorolt és mára már igencsak megöregedett Triangle hangsugárzók még mindig sok-sok örömet tudnak (tudnának) okozni minden zenehallgatónak, így ezeket tiszta lelkiismerettel tudom a mai napig mindenféle erősítő mellé és szinte műfaj független zenei ízlés mellé ajánlani. Nem nagyon lehet velük mellényúlni és egy-egy kortárs Musical Fidelity erősítővel párosítva csak mosolyogva legyintenénk szinte minden ajánlatra, amit napjaink hifi sajtója, internetes reklámgyárai folyamatosan öntenek ránk.