30 évnyi Musical Fidelity egyetlen fotón – Musical Fidelity A100

Musical Fidelity A100 – a szegény ember ARC-je

Egy rendkívül lelkes klarinétos, aki nem mellesleg elektronikai végzettséggel is rendelkezett, épített magának egy olyan előerősítőt, amivel elégedetten hátradőlve, végre maradéktalanul tudta élvezni a klasszikuszenei felvételeket. Ez az „amatőr” elektronika oly jól sikerült, hogy egy hangtechnikai boltot üzemeltető barát megrendelt belőle néhányat, amiket napok alatt eladott. Természetesen ebből azonnal következett a nagyobb mennyiség megrendelése, aminek legyártásához viszont már céget kellett létre hozni. 1982-ben Antony Michaelson, Middlesex-ben megalapította a Musical Fidelity céget és megjelent a piacon első termékével, a „The Preamp” előerősítővel. Ezt néhány hónap múlva követte a „Dr Thomas” végerősítő. Hatásos kezdés volt, aminek köszönhetően azonnal nemzetközi ismertségre tett szert.

1984-ben a Cég megjelentette az egyik máig legismertebb A-osztályú integrált erősítőt, az A1-et, majd 1987-ben a nagyobb teljesítményű A100-at.

Eme rövidke bevezető után elemezzük egy kicsit, mit is látunk a mellékelt képen. Együtt láthatjuk a Musical Fidelity 1987-es legnagyobb integrált erősítőjét, egy különleges A100-at és napjaink legnagyobbját, a Nu-Vista 800-at. Bár a két készülék hatalmas méret- és tudásbeli különbséggel rendelkezik, de mindkettő az örökkévalóságnak készült és mindkettő az adott korszak legjobbjai közé tartozott (tartozik).

A Nu-Vista 800-ról már írtam korábban pár gondolatot, így most inkább mélyedjünk el a „szegény ember ARC-jeként” emlegetett, öreg A-100-as történetében, velem töltött, immár 25 évében.

Amikor 1987-ben megjelent az A100, már a róla szóló cikkek alapján beleszerettem. Álmodoztam róla, képeket, bemutatókat kerestem a helyi könyvtárban fellelhető nemzetközi hangtechnikai kiadványokban. Úgy emlékszem, 1989-ben láttam először élőben és tapinthattam meg, ami felemelő érzés volt, még akkor is, hogy tudtam, ilyenem sohasem lesz – bár azért bíztam benne, hisz azt, hogy soha, sohasem szabad elfogadni.

A Musical Fidelity, alapításának 10. évfordulójára kiadott egy „arany” A100 sorozatot Antony Michaelson aláírásával, (állítólag) mindössze 25 példányban. Megláttam, megszerettem, azaz helyesebb, ha azt írom beleszerettem. Folyamatosan ott lógtam a magyar MF-kereskedő bemutatótermében, s a sok-sok „álomkészülék” ellenére, valahogy mindig az arany A100-nál kötöttem ki – bár megvásárlására esélyem sem volt (hivatalosan nem került forgalomba).

Egy külön mesét is megérne a történet, de csak annyit róla, hogy egyszer csak egy általam leszervezett és mindenki számára előnyös barter üzlet végén megkérdezték tőlem, mivel hálálhatnák meg tevékenységemet. Remegő ujjakkal, nulla vérnyomással rámutattam álmaim A100-asára, mire a válasz egy bólintás volt és már csomagolták is a készüléket. Innentől se kép, se hang – nem igazán voltam magamnál hosszú órákig, féltem, hogy felébredek az álomból, de egyszer csak otthon találtam magamat kedvenc fotelemben, ölemben álmaim erősítőjével. Napokig nem kapcsoltam be, ellenben nézegettem, simogattam, óránként letöröltem róla minden porszemet.

Férfiasan bevallom, a Musical Fidelity A100 először ágyamban lakott!

Talán egy hét is eltelt, mire először bekötöttem a „rendszerbe” – Dual 505/3 lemezjátszó, orosz S30 állványos hangsugárzó. Az első lemez elindításával egy egészen új világ nyílt ki számomra. Egy egészen más kategória, egy addig ismeretlen hangminőség jelent meg a szobámban még úgyis, hogy a hangsugárzóim az erősítő értékének kb. 100-ad részét tették ki.

Ezen érdemes elgondolkodni. Sokszor felmerül a kérdés, egy hangrendszerben hogyan érdemes felosztani a rászánt összeget, melyik legyen a legértékesebb komponens. A legtöbben a hangsugárzókra szavaznak és vannak / vagyunk néhányan, akik azt valljuk, hogy a legtöbb pénzt az erősítőre kell költeni. Jelenlegi rendszeremnél ez az arány kb. 1:5 az erősítő javára.

Az erősítő, bár tiszta A-osztályúként aposztrofálják és ennek megfelelően rendkívül forró, valójában AB-osztályú.

Igaz, csak egészen magas teljesítménynél vált át. Normál hangerejű zenehallgatásnál mindig az A-osztály előnyeit élvezhetjük. Az 50 Wattos teljesítményéhez képest kicsi hűtőfelületet beépített ventilátorral kompenzálják, ami 25 év után is teljesen zajtalan. Érdekes megfigyelés, hogy a készülék hangja 8-10 nap folyamatos üzem után éri el a maximumot, így soha nem kapcsoltam ki – mint ahogy a többi hangtechnikai készülékemet sem a mai napig.

Költözéseimnek, „újrakezdéseimnek” köszönhetően az A100-at több rendszerben, több lakásban, munkahelyen hallgattam folyamatosan átmeneti nyugdíjazásáig. Mindig, mindenhol, minden „társsal” afféle autentikus, igazi Musical Fidelity hangzást teremtett. Kicsit mosott mélytartományt, lekonyuló magasakat, de rendkívül barátságos, emberi középtartományt. Nagyon jól ábrázolja a hangulatokat, érzelmeket, elsősorban a szomorúságot, a pátoszt – tánchoz, léggitározáshoz azonban léteznek sokkal jobb típusok.

Három hangsugárzót emelnék ki, melyekkel felejthetetlen élményt adott, amelyekkel a mai napig „megalkudnék”. Először is a már korábban említett Sztatik, elektrosztatikus hangsugárzó, a szintén külön posztot kapott LS3/5a és az örök referencia, a Spendor BC1. A legjobb partnernek a BC1 bizonyult hozzá, melynek 50-80 Hz körül kissé megemelt mélytartománya rendkívül jól egészítette ki az A100 lekonyuló basszusmenetét. Remek párost alkottak.

Az A100 megépítésének minőségét jelzi, hogy éveken keresztül afféle „mindenki” erősítőjeként működött. Magammal vittem munkahelyeimre, ahol egész nap szólt, ahol sokan, sokféle módon bántak vele. Hibátlanul tette a dolgát függetlenül attól, hogy környezetében éppen fagypont körül, vagy 45 fok felett volt a hőmérséklet. Volt hálószobai készülék és volt mozierősítő, amikor képlemezekről néztünk és sztereóban hallgattunk filmeket nagyméretű helyiségekben.

Igazi, hű társ, aminek – bár pusztán elektronikáról van szó, de biztos vagyok benne – lelke van.

További Musical Fidelity
További erősítők