Omega – Gammapolis / Koncert ’79

Lemezkritika

Mivel ez egy mások számára teljesen szubjektív gyűjtemény (bezzeg nekem mindig objektíven kellett eldöntenem – eszem, vagy lemezt veszek), így anélkül, hogy bárkit is megsérteni szeretnék, azt kell, hogy írjam, eddig és nem tovább. Az Omega 1979-ben elérte a csúcsot. Elkészítették a Gammapolis című stúdióalbumot és máig feledhetetlen koncertet adtak a Kisstadionban. Úgy gondolom, ezzel abba is kellett volna hagyniuk. Az évente kötelező jelleggel megjelenő “sorlemezek” (számomra) üresek, közhely-pufogtatások. A koncertjeik – amelyeken voltam – egyre fáradtabbak, bár technikailag egyre tökéletesebbek voltak. (A későbbiekben még 3 koncertjükre azért visszatérek.)

Omega Gammapolis

Az Együttes 1979-re nyugaton nagyon jól eladható exportcikké vált. A tagok rengeteget tanultak turnéik során, a kapott valuta egy részét pedig Magyarországon addig nem hallott / látott hangszerekbe, színpadi látványelemekbe fektették. A 9. lemez egy egységes hangzású mű, korábban soha nem hallott hangtónusokkal, effektekkel. Mindent “bevetettek”, még a korszak egyik sztárszínészét Haumann Pétert is felkérték egy szám erejéig. A “sorlemez” és a koncert a Kisstadionban, valamint annak lemezkiadása látványra is egységes volt. Grafikus: Nyári István

Omega Koncert ’79

A koncertlemezről a “Csillagok útján” c. számot érdemes leginkább meghallgatni, annak ellenére, hogy a 8. lemezen jelent meg. A 4. perc környékétől a zenekar és vendégzenészei “eleresztik” magukat és igazi örömzenélésbe kezdenek – az senkit ne zavarjon, hogy a zenére rákevert közönségzajnak időnként semmi köze a színpadon történtekhez.


További Omega
További lemezkritikák

Megosztom:

Comments

1 comments

Leave a Reply

  • Nagy József

    1978-ban a zenekar tagjainak átlagéletkora 33 volt. Gammapolis: “Oly hosszú volt a 33 év” – 1978-33=1945 – a cenzoroknak nem tetszett. Átírták 23 évre. Mire az album megjelent: 1979-23=1956. A rádiónak nem tetszett, ezért készült egy rádiófelvétel 29 évvel. Valakinek megvan az a felvétel?

EnglishFrançaisDeutschMagyar