Rock Színház

Lemezkritika

Mielőtt továbbmennénk az együttesek és albumaik bemutatásával, néhány szó, azaz két album a Rock Színház munkásságáról(ból).

Sztárcsinálók (1981)
Farkasok (1983)

Már többször írtam (és még biztosan fogom párszor), hogy ha az adott zenész, zenekar nem kis hazánkban született volna, akkor ma világsztárként ünnepelhetnénk. Időnként egy-egy zeneszerző és szövegíró is úgy talált egymásra, hogy egymást inspirálva, egymást gyötörve, a másikból a maximumot kihozva létrehoztak valami csodálatosat, valami tényleg világszínvonalút.

Rock Színház sztárcsinálók

Várkonyi Mátyás és Miklós Tibor párosa tökéletes példája ennek. Közös munkájuk eredménye a Sztárcsinálók és a Farkasok c. rockoperák ráadásul műfajteremtők, hisz az első, teljesen magyar művek ebben a műfajban.  Sajnos messze nem jutottak arra az ismertségi szintre, amit minőségük alapján megérdemelnének, az eredeti, élő előadásokat pedig még kevesebben láthatták. Mindenfajta elfogultság nélkül állítom, ha ezen művek szerzőjeként Andrew Lloyd Webber neve szerepelne, akkor London és New York (talán az egész világ) legismertebb, legünnepeltebb, leggyakrabban játszott darabjai közé tartoznának.

Rock Színház sztárcsinálók

Az őselőadásokból külön ki kell hogy emeljem Szolnoki Tibor máig felejthetetlen és hiteles Nero alakítását (Sztárcsinálók). Megemlítem még Usztics Mátyást is, aki ezen előadások rendkívül magas színészi teljesítményéről süllyedt az olajbogyós, hunyadi főtörzsörmesteres mélypontra.

Rock Színház farkasok

1982-ben (a Sztárcsinálók sikere alapján) a szerzőpárost felkérték egy „versenymű” megírására. Így született a Farkasok c. rockopera, ami tulajdonképpen egy modern kori, koszos „Rómeó és Júlia” történet. Külön érdekessége volt a darab őselőadásainak, hogy nagyon sokan ezen előadások szólótáncosaként találkozhattunk először Frenák Pállal. A Farkasok előadás filmváltozata végül eljutott New York-ba is, ahol fesztiváldíjat nyert, de a kor politikai és gazdasági körülményei miatt ez a rockopera sem „lépett” tovább.

Rock Színház farkasok

További lemezkritikák

Megosztom:

Comments