Switch-teszt – meghallgattunk 10 darab filléres switch-et

Audio, Bemutató, Egyéb, Tuning

Jöjjön akkor a switch-teszt és az eredmények, tapasztalatok, javaslatok.

A végéről kezdem, vagyis a „kuka” kategóriáról. A meghallgatások során nagyon gyorsan kettéosztódott a mezőny, mert voltak switch-ek, melyek egyszerűen katasztrofálisnak bizonyultak a társaság másik feléhez képest. Nem szimplán egyes paraméterekben voltak rosszabbak, hanem egyszerűen elvették a zenehallgatási kedvet, kiöltek minden érzelmet, szépséget, részletet a zenéből, a hangból. Azok rendszerébe, akik ilyen, vagy hasonló hangi tulajdonságokkal rendelkező switcheket, routereket használnak, eleve kódolva van a rossz hangminőség – rendszertől függetlenül.

Eme eredménnyel talán még érthetőbbé, bizonyíthatóvá (bizonyítottá?) válik, hogy hálózati-lejátszás esetén a forrás, a modem-router-switch-ethernetkábel összessége. Ha gond van a forrással, és ez által, a forrásanyaggal, utána tehetünk bármit, lehet bármilyen rendszerünk, az eredmény legalábbis kétséges lesz.

switch-teszt 4

A további „hallgatózás” során arra jutottunk, hogy a jobbnak tartott switchek közül átteszünk a „kuka csoportba” még egyet, mert hangképe ugyan némileg kulturáltabb formában, de ugyanolyan, mint a többi „kukásé”. A mindössze 10 résztvevő miatt nem szignifikáns az eredmény, de talán elgondolkodtató, hogy az össze D-Link eszköz a kukába került. Ennek még utánajárunk, és megpróbálunk beszerezni jobb, értékesebb, menedzselhető, „ipari” D-Link eszközöket egy későbbi teszthez.

Az előzetes vizsgálódás során arra a következtetésre jutottunk – és persze, ti is többször felhívtátok rá a figyelmet -, hogy bizony, a switchek időnként teljesen egyformák, csak a logójuk és esetleg a házuk különbözik egymástól. Nos, a mi esetünkben ez azt jelentette, hogy két Mercusys és egy TP-Link típus volt teljesen egyforma – legalábbis alkatrészek és a felépítés szempontjából, azonban hangilag oly nagy különbség volt közöttük, amit „még a sarki rendőr is észrevett volna”. A fekete házba épített Mercusys nem alkalmas zenehallgatásra, azonban a másik, a tök ugyanolyan, fehér házas típus hangjába szó szerint beleszerettünk.

Lett tehát négy darab switch (a tízből), melyek más kategóriát képviselnek, melyek már képesek megmutatni, hogy miért is kell(ene) komolyabban venni a switch-eket. Ez a négy darab előrelépést jelenthet, ha plusz eszközként bekötjük valamelyiküket egy router után.

switch-teszt 5

A legjobbnak bizonyult két darab azonban nem csak „jelenthet”, hanem felelősségünk teljes tudatában állítjuk, azaz állítom – mert a „balhét” majd úgyis nekem kell elvinnem -, hogy a két nyertes switch bármely router után bekötve, bármely hétköznapi switch után pluszban bekötve, és nagyon sok minőségi switch után bekötve egyértelműen előrelépést jelentenek, jobb hangminőséget eredményeznek.

A két nyertes (Mercusys MS105, LinkSys LGS105) sokkal jobbnak bizonyultak a többinél, sokkal jobbnak, még a harmadik és negyedik helyezettnél is, azonban a zenét egészen másként értelmezik, másként prezentálják.

A szívem csücske a kis Mercury lett, amely switch-et mindenképpen be fogom helyezni a saját hálózatomba, kiegészítve vele a már meglévő English Electric típust. Ez a kis filléres apróság meghökkentő érzelmeket, balzsamosságot, hallgathatóságot ad a zenének a többi, meghallgatott switch-ez képest – pedig csak egyesek és nullák…

A másik nyertes Attila barátomnak lett „szíve csücske”, mert a többiekhez képest pontosabb, részletesebb, dinamikusabb és isten bizony, szélesebb frekvencia-átvitelű hangképet ad.

Mivel mindkét stílus, mindkét felfogásnak vannak egyértelmű előnyei és hátrányai – kinek a pap, kinek a papné -, ezért nem hirdettünk 3:2 arányban győztest, hanem mindkettőre „áldásunkat” adtuk. Azonban!

Mondom, azonban. Az előző switch-teszt során tettünk egy nagyon fontos felfedezést – a switch-ek felfűzésekor az előnyök összeadódnak, a hátrányok háttérbe szorulnak, megszűnnek. Eme tapasztalatból következően sorba kötöttük a két nyertest, és a kapott hangképnek mindenki örült, mind az öten hazavittük volna. Azonban!

Mondom, azonban. Korábbi tapasztalataink szerint felfűzés során a legutolsó, vagyis az a switch, amelyik közvetlenül „találkozik” a streamerrel a legjobb kell, hogy legyen. Mi van akkor, ha nem valóban legjobbról, hanem „csak” eltérő tónusról van szó?

Természetesen kipróbáltuk a két nyertes kétféle elrendezését, és már mondtuk is, hogy hallelúja. Azzal együtt, hogy a két switch használata egyértelműen jobb, mint a kettő közül bármelyik önállóan, attól függően, hogy melyik a második, kétféle hangképet kaptunk.

Ha a Mercusys állt a streamerrel „szemben”, akkor a hangképben előtérbe kerültek az érzelmek, a hallgathatósági faktorok, a simaság, de mindez unalomba fulladás nélkül. Ha a LinkSys lett másodikként bekötve, előtérbe került a részletek kiemelése, pontosabbak lettek a hangindítások, megállások, de mindez bárminemű erőszakosság nyomulás nélkül.

Pusztán tehát a sorrend felcserélésével, ugyanazon switch-párból mindenki megkapta a neki jobban tetsző hangképet.

A négy nyertessel megcsináltuk a három switch-es próbát, ami minden felállásban rosszabb hangot eredményezett, mint ha csak a két nyertest használtuk. Eme és korábbi tapasztalatok alapján úgy tűnik, hogy valamiért az 1-2-4-8 db felfűzése jobb eredményt ad, mint pl. a 3-5.

…valamint, megcsináltuk a négy switch-es próbát is, vagyis különböző sorrendben felfűztük a négy nyertest. Ez hozott jót is, rosszat is, de valahogy az volt az érzésünk, hogy a négy különböző hangkép által kikevert végeredmény kevésbé hallgatható, mint a két nyertes önmagában. Előző találkozónkon a négy különböző switch-ből összeállított rendszerben két nagyon jó is volt, lehet, hogy ebből adódott az akkori pozitív tapasztalat.

Mindezekkel együtt a javaslatunk eme switch-teszt, valamint eddigi ismereteink alapján, 1-2-4 ugyanolyan switch felfűzve, vagy két különbözőből 1-1, 2-2, 1-3 darab felfűzve.

Folytatjuk.

Megosztom:

Comments

11 comments

  • Molnár Zsolt

    Na szép! Pont a D-link lett kuka kategória,amikor abból szereztem be négy darabot. Ugyan csak mezei kábelekkel van bekötve egyenlőre,de a változást pozítívnak hallom. A műanyag házas kétezer forintos apróság lett a legjobb? Pedig szemeztem vele,de úgy gondoltam ez azért nagyon az alja,ennél minden más csak jobb lehet. Szóval ledöbbentem rendesen! Most már marad a D-link,ez van.

  • Long

    A D-Linknek nagyon sok típusa van, ezért a mi eredményeinkből nem szabad általánosítani.
    Arra azonban tényleg kíváncsiak vagyunk, hogy mire fogunk jutni „ipari” D-Link eszközökkel.

  • Szalacsi Sándor

    Tudom javasolni a tápegységek feszültségeinek megemelését 0.2V-al és így a Pufferkondiban nagyobb töltöttség lesz. Ezáltal a hangkép sokkal tisztább lesz és pontosabb! Továbbá tér jobban kitöltésében is segít! Ami még nagy titok, hogy ha az UTP kábel barna vezetékeire ráforrasztunk 330ohm-os ellenállást a magas hangok sokkal szebbek lesznek!

  • Long

    Köszönjük a „barna vezetékes” ötletet – kipróbáljuk.
    Kaptunk egy olyan javaslatot is, hogy ugyanúgy, mint az audió-vonalon, IT-vonalon is érdemes az árnyékolásokat csak az induló oldalon bekötni és az érkező oldalon szabadon hagyni.

  • Laci

    Ha nincs szükségem kapcsolóra, (switch) mert csak egy modem-routerem van, hogyan javíthatnék a a jelenlegi eszközömön hangzásban ( UPC Connect Box) ?

  • Long

    – Jobb minőségű tápegység.
    – Rezgéscsillapítás készülékalátéttel, valamilyen állványra való helyezéssel.
    – A készülékház rezgéscsillapítása a tetejére tett gránitlappal, shungit piramissal, különböző fákkal, stb.
    – A nem használt kimenetek letakarása rézszalaggal, réz árnyékolóharisnyával kétoldalú ragasztó segítségével.
    – A készülék tetejére tett smirglilap (nem vicc).

    – Valamint – és ez a leghatásosabb -, még ha nincs is szükség switchre, akkor is be kell(ene) kötni legalább 1, de inkább 4 darabot, pl. a tesztben jónak talált Mercusysból.

  • Tom

    Azt írtad, hogy a kábelek is jelentösen változtattak a hang minőségén. Melyik volt jó?

  • Long

    Egyelőre csak néhány bevált tipp, konkrét kábeltípus nélkül (tömör vezetőjű, CAT8 kábelt választottunk):
    – A tömör vezetőér jobb, mint a sodrott.
    – Az árnyékolt / duplán árnyékolt vezeték jobb, mint az árnyékolás nélküli, különösen, ha hosszabb távolságról, és / vagy EM-zajjal terheltebb területről van szó.
    – Nagyon sok múlik a csatlakozón, sőt, gyakran, annak a minőségén bukik el az adott ethernet-kábel. Fontos, hogy fémháza legyen, amely fémház fémesen csatlakozik az árnyékoláshoz.
    – Érdemes kipróbálni (ugyanúgy, mint analóg jeltovábbítás esetén), hogy az árnyékolás csak a forrásoldalon legyen bekötve, érkezési oldalon pedig legyen „szabadon”.
    – Érdemes a csatlakozókat alkohollal, vagy valamilyen ipari tisztítóanyaggal megtisztítani, kontaktusjavító folyadékkal (pl. Van Den Hul, Cardas, stb.) bekenni.

  • Antal Hartung

    Üdv, érdeklődnék hogy a tesztben olvasottként különböző switch összekötésénél1-1és a 1-3 összekötése között nagy e a különbség vagy elég az 1-1is köszönöm

  • Long

    Az igazán nagy változás az 1 és 2 db (ugyanolyan) switch között van, minden további plusz switch által létrehozott változás egyre kisebb.

    Úgy tűnik – és másoktól is ezt a visszajelzést kaptuk -, hogy a switch-ek jobban szeretnek párosan lenni, mint páratlanul. Tehát, az 1 / 2 / 4 switch-ek relatíve nagyobb ugrást, nagyobb változást eredményeznek, mint a 3 / 5…

    Az 1-1, vagyis 2 db switch az 1-hez képest nagyobb változást eredményez, mint az 1-3, vagyis a 2 db-hoz képest a 4 db – de sajnos, a változás hallható.
    A visszajelzések alapján úgy tűnik, hogy 8 db lehet az a mennyiség, ameddig érdemes építkezni, bár olvastam 16 darabos összeállításról is, amit jobbnak találtak a 8 darabtól, bár a különbség már nem volt arányban a pluszként elköltött pénz mennyiségével.

    Megérkeztek a legjobbnak talált switchekből a további darabok, így meg tudjuk csinálni közösen az 1 / 2 / 4 ugyanolyan switch felfűzését, valamint az 1-3, 2-2, 3-1 arányú „keverés” eredményét is meg tudjuk hallgatni.

    (Elnézést a megkésett válaszért, szabadságon voltam.)

  • Csaba

    Csak megköszönném a tippet! Bejött mintha egy fátylat húztam volna le a hangfalakról,dinamikusabb tágasabb színpad, bár eddig is tetszett a hangjuk– két EQ van rákötve a Zona2-re csak egérmozinak ott is magasabb jelszintek lettek.. ( Denon AV-x4700h (Isotek Evo3 premier) Warf. Evo 4.4 (Qed XT 40i) Tidal és PC stream (DSD,MQA,Flac) két Linksys LGS105 sorba kötve, de szándékaim szerint még kettőt bekötök mellé, IT-s barátom értetlenül nézett rám amikor a második két Switch-et is megrendeltem… 🙂 ja igen neki már az Isotek tápkábelnél előjött a kérdés, hogy mi is van Paksig?