Mire jó a 9 Voltos elem – újabb diy virtuális föld

Tuning

English language can be selected in upper left corner (British flag).   Bár lassan 20 éve léteznek virtuális földek, de a hifisták és főleg a házimozisok már magától a kifejezéstől is irtóznak, vagy igen gyakran, magát az információt is túlharsogó kacagásba kezdenek. Ezzel sajnos nem csak maguknak ártanak, hanem a teljes hangtechnikai közösségnek, mert egy komplett hangzásjavító témakör kerül miattuk folyamatosan a „szőnyeg alá”. Persze, megértem, hogy egy-egy virtuális föld megoldás „soknullás” ára többeket elrémít, de hát ott vannak a filléres diy megoldások is, amelyek elkészítéséhez legfeljebb némi utánjárásra és kétkezi munkára lenne szükség. A „nagyeszű sündisznócskáknak”, azonban ezen megoldásokat (és az azokat használókat) is egyszerűbb csordában alázni, mint próbát tenni. Egyrészt arra hivatkoznak, hogy placebo az egész témakör, másrészt pedig arra, hogy honnan szerezzenek árnyékoló-harisnyát, turmalint, magnetitet, stb. Ez sajnos, a nyitottabb, próbálkozóbb szellemű hifistáknak sem egyszerű, így nagyon sokan – bár szeretnének próbát tenni -, egyenlőre még nem hallották saját rendszerükben, hogy milyen hatása is lehet egy virtuális földnek. Most azonban, ezen blogbejegyzés elolvasása után, minden akadály elhárul, mert egy olyan diy virtuális föld kerül bemutatásra, amihez az „alkatrészek” pillanatok alatt bárkinek, bármikor fillérekből beszerezhetőek.

Már többször leírtam, hogy egyetértek mindazokkal, akik nem tudnak mit kezdeni a virtuális föld kifejezéssel, s különösen így van ez a blogbejegyzés tárgyát képező 9 Voltos elemekkel is. Úgy kell a rendszerre kapcsolni, mint a többi virtuális földet, a működése, hatása is olyan, de hogy mit és miként csinál, fogalmam sincs.

Az ásványi alapú és tekercses virtuális földek működésére léteznek ilyen-olyan magyarázatok, melyek abszolút érthetőek, elfogadhatóak, még az árnyékoló-harisnyából készült hurkok „működése” is értelmezhető, de a 9 Voltos elemnél kicsit elvesztettem a fonalat – remélem az olvasók közül valaki megtalálja és felgombolyítja.

A történet, vagyis az ötlet majdnem egyidős az első virtuális földdel, ami ásványi alapú volt. Azóta is időnként felbukkan, kicsit rágódnak rajta, majd néhány évre újra eltűnik. Önmagam is egyszer, nagyon sok évvel ezelőtt kipróbáltam, majd egy rendszer-átalakítás után teljesen meg is feledkeztem róla. A karácsonyi szünetben azonban régi történeteken, megoldásokon gondolkodva újra felidéződött és rohantam a helyi kínai boltba elemet venni.

Mivel a rendszerem sok és sokféle virtuális földet tartalmaz (pl. diy virtuális föld), így nem voltam biztos, hogy bármit is fogok hallani, de bizony hallottam és rohantam vissza az újabb elemekért.

A tesztalany a Nu-Vista 800 erősítőm volt, melyre egy Entreq Olympus virtuális föld van rákötve. Azt, hogy mennyire nem ismerjük még a vf-ek hatásmechanizmusát, mennyire nem tudjuk, hogy hol van a hatásuk vége, vagyis, meddig hatásosak, mi sem jelzi jobban, hogy bár a doboz egy „nagy”, vagyis nagyon jó kábellel van rákötve az erősítőre, a hatás tovább javul, ha azzal párhuzamosan bekötöm akár a legkisebb Entreq kábelt is. Sőt, egyszer kíváncsiságból kipróbáltam, hogy egy harmadik és szintén „kicsi” kábelt is használok az összekötéshez, aminek eredményeként az Entreq doboz hatása tovább nőtt, a hangkép még emberibb, még hallgathatóbb lett. Mivel véges anyagiakkal rendelkezem, így az Olympus bekötésénél megmaradtam egy „nagy” és egy „kicsi” kábel használatánál.

Ezen korábbi tapasztalatok birtokában rákötöttem az erősítőre a 9 Voltos elemet. Megcsináltam az oda-vissza próbát, s ugyanazt tapasztaltam, mint az egyéb virtuális föld megoldásoknál, hogy nem A-B hangról, hanem A-B-C hangminőségről beszélhetünk. Az elem bekötése azonnal változást hoz, majd néhány óra alatt tovább javul a hang. Levételekor ugyanez a helyzet. Azonnal romlik a hangkép, majd egy bizonyos idő alatt további romlás következik be – vagyis visszaáll az elem előtti állapotra. Mondom, mindezt egy olyan készülék esetében, amire már rá van kötve egy nagyméretű Entreq virtuális föld.

Ha elmélyedünk az Entreq javaslataiban, akkor azt láthatjuk (olvashatjuk), hogy erősítő esetében érdemes külön-külön dobozokat kötni nem csak az RCA-aljzat nullájára, hanem az erősítők hangszórókimenetének mínuszára is. Rajtam nem múlt a dolog, így tovább próbálgatva az elem (elemek) hatását, rákötöttem azokat a Nu-Vista hangszórókimeneteinek mínuszára is. Nem bántam meg a dolgot.

Ezután kipróbáltam a többi készülékemen is a „9 Voltos hatást” és örömmel konstatáltam, hogy mindenütt működik, mindenütt (minden készülék esetében) kifejezetten javít a hangon és képen. Lustaságomból következően egyenlőre nem építettem ki a teljes „9 Voltos rendszert” de a sztereó erősítőmön három helyen, valamint a hm-erősítőmön egy helyen karácsony óta be van kötve.

diy virtualis fold

Az elmúlt hónapokban megemlítettem néhány embernek, akik közül voltak, akik csak bólogattak, mások ellenben próbát is tettek és igen-igen fellelkesedtek az eredményen. Az ő és saját múltbéli és jelenlegi próbáim alapján jutottam arra a gondolatra, hogy megosztom veletek ezt a régi, ám állandóan elfelejtődő megoldást. Külön kiemelem Földeák Attila barátomat, aki szisztematikusan végigpróbálva az „elemes tuningot” több érdekes és hasznos jelenségre is felfigyelt.

No, de mit is kell(ene) tenni.

Először is venni kell sok-sok 9 Voltos elemet, Nem kell a tartósabb, drágát választani, elegendő a legolcsóbb kínai. Sőt! Az olcsóbb, kínai változat hatása nyugodtabb, hallgathatóbb hangot eredményez, a drágább, „nevesebb” változat(ok) pedig részletezőbb, precízebb hangot ad.

Magam előtt látom többek fültől fülig vigyorgását ezen kijelentés után, de a próba lehetősége nekik is adott, azután lehet beszélgetni arról, hogy egyrészt működik-e a javaslatom, másrészt tényleg más hangképet eredményeznek-e a különböző típusú elemek. Mondom, csak próba után, amikor mindenki valós tapasztalatok birtokában beszélget a másikkal.

Ennek a diy virtuális földnek (vagy bárminek?) a lényege, hogy a 9 Voltos elem mínusz pólusát kössük a készülékek nullájára valamelyik RCA-csatlakozón keresztül, vagy egyéb készülékek (pl. routerek, modemek) esetében az USB csatlakozón keresztül.

A hatás már egy elem esetében is meghallható, de kicsi. Legalább három 9 Voltos elemet használjatok egy „csomagban”, melyek mínusz pólusát kössétek össze párhuzamosan. A plusz pólust hagyjátok szabadon, azokat nem kell (nem is szabad) bekötni sehova. Én hármas csomagokkal kísérleteztem (másoknak is ezt javasoltam), de Attila barátom végigpróbálta, hogy mi történik, ha ugyanazon helyre 3-5-7-11 9 Voltos elemet köt be. Optimálisnak az 5-7 darabot találta, de 11 darabig hallott változást.

diy virtualis fold

Az első próbát, próbákat tehát hármas csomagokkal tegyétek meg. Amennyiben tetszik az eredmény, nyúljatok „mélyebben” a zsebetekbe és egészítsétek ki hét darabosra az elemblokkokat.

Tehát elemre fel és készüljön minél több diy virtuális föld!

Mivel többen sokkal előrébb jutunk gondolkodásban is, tettben is, így várom a beszámolókat, hogy kinél, milyen helyen, milyen változásokat hozott ez a tulajdonképpen filléres tuning. Kifejezetten érdekes kísérlet lehet, hogy a ház életvédelmi földelésére rákötve az elemek mínuszát, milyen változást hallotok, valamint a védőföldelésen az elemek hatása hány db elemig érzékelhető.

diy virtualis fold

Ismételten hangsúlyozom, hogy az elemeknek csak a negatív (mínusz) pólusát használjátok, azokat párhuzamosan kötve, valamint azokat az RCA-csatlakozók nullájára (palástja) a hangszóró-terminálok mínuszára (fekete) és a védőföldelésre kössétek. Egy pakkot csak egy helyre szabad bekötni. Olyat ne tegyetek (tilos), hogy ugyanazon elemek mínuszát kötitek pl. mindkét hangszóró-kimenetre.

Időközben „Ibrox” nick-nevű olvasótársunk elkészítette az elemek összekötésének kulturáltabb változatát. Javaslom, merítsetek az ötletből.

Megosztom:

Comments

39 comments

  • Prohászka Miklós

    Röstellem, hogy nem jeleztem vissza korábban, de remek szolgálatot tesznek az elemek…. A csatlakozást én túlgondoltam, a Te megoldásod jobb, így cserélni fogok. Még a karantén előtt elmerültem a VF-ben, néhány mondatod elindított az úton.

    //s.imgur.com/min/embed.js

  • Gál Gábor

    Szia, számít, hogy az elemek lemerültek, vagy újak? Az elemek mennyisége és a kábelek hossza között találtál összefüggést? Holnap előkaparom a lemerült elemeimet is, jó móka lesz, már látom…
    Köszönöm: Gál Gábor

  • Long

    Úgy vélem, mindenképpen „működőképes” elemre van szükség, de lemerülttel nem próbáltam.
    Az viszont elég biztató, hogy a saját rendszeremben már 5 hónapja vannak bekötve az elemek és még mindig tartják a 9 Voltot.
    Az elemek száma az adott készüléktől és a zajtól függ. Három alá nem érdemes lemenni, 11 fölött pedig már nem hallható javulás. 5-7 db az ideális.
    Attila barátom azt vette észre, hogy az elemek hatása – ahogy növeljük a darabszámot – némileg eltérő irányba mutat. Egy kicsit olyan, mint egy csigalépcső – egyre feljebb jutsz, de nem biztos, hogy a jó ablakon nézel ki. Úgy tűnik, hogy szeretnek páratlanul lenni, de az is lehet, hogy a prímszámokra vezethető vissza a hatás, de ez már nagyon messzire mutat.
    Nem kísérleteztem a kábel hosszával és anyagával – ezt rátok bízom 🙂

  • Pro Long

    Próbáljátok ki, ha az elemeket rózsakvarcra teszitek, elképesztő javulás hallható! Mellé nem jó, érintkezniük kell a kristállyal!!

  • Long

    Őszintén megvallva, először azt hittem szórakozol – elnézést.
    Mivel van itthon több rózsakvarcom (csiszolt és csiszolatlan egyaránt), megcsináltam a próbát.
    Még Tangerine Dream zenén is hallható a különbség.
    A többiek nevében is köszönöm az ötletet.

    Gyorsan kipróbáltam régi nagy kedvencemmel, a lávakővel, de annak a hatása egyértelműen negatív. Tehát biztos, hogy a rózsakvarc pozitív hatását nem beszélem be magamnak.

  • Ibrox

    1db. 5-ös pakk a végfok balos RCA nulláján, illetve 2db 3-as pakk a hangsugárzó terminálokon. Egyelőre eddig mentem el. A hangkarakter megmaradt, semmi színezés, viszont a mikro-és makrodinamika döbbenetesen nagyot javult. A nálam eddig is holografikus tér méginkább azzá vált, már-már zavarba ejtő. Ugyanez igaz a felbontásra is, a CD-kből SACD, a FLAC fájlokból natív DSD fájl lett. Ekkora javulás kb. 5000 forintért… 🙂 Köszönet a cikkért!
    (Ha szabadna, egy praktikus tipp: gombokért kapható 9 V-os elemcsatlakozó, én azzal dolgoztam. Kevesebb forrasztás, egyszerű elemcsere a későbbiekben, variálhatóság. Van fotóm is, csak sajnos nem tudom ide feltölteni.)

  • Long

    Köszönöm (köszönjük) a beszámolót. Mivel hallottad és pozitívnak ítélted a javulást, így javaslom, hogy 13 db elemet köss a lakásod védőföldelésére is.
    Az elemcsatlakozó jó ötlet, abszolút pártolom is, de ha úgy kezdtem volna a tuningjavaslatot, hogy először is, keress / rendelj 9 Voltos elemcsatlakozóból x darabot, akkor sokkal kevesebben vágtak volna bele a próbába.
    Miután megtapasztalták a hatást, valószínűleg könnyebben fogják rászánni magukat a csatlakozók megrendelésére és bekötésére. 🙂

  • Közöd Semmi

    Ez a virtuális föld a laposföld szomszédjában van?

  • Long

    Névtelenségbe burkolózott kamuprofilod mindent elmond a személyiségedről – a „hozzászólásod” ezt pedig csak megerősíti.

  • Zsolt72

    Vajon működik 1,5 V-os elemmel is?
    Próbálta már valaki?

  • Long

    Egy olvasóról tudok – részletesen beszámolt telefonon -, aki 4,5 Voltos laposelemmel próbálta.
    Neki nagyon tetszik az eredmény. Azonban, ha sorba köti, hogy 9 V feszültséget kapjon, a hatás az ő rendszerében negatív irányú, valamint negatív irányú az erősítőjére kötött 9 Voltos elemsor is.
    Tehát nála a laposelem a nyertes egyelőre, de még folytatja a kísérleteket.
    1,5 Voltos elemmel való próbáról még nem számolt be senki.
    Érdekes és fontos adalék, hogy többen arról számoltak be, hogy az általuk kipróbált különböző vezetékek, melyekkel a 9 Voltos elemeket bekötik, némileg eltérő hangképeket eredményeztek – pont, mint az Entreq dobozoknál.

  • Ibrox

    Igen, 1,5 V elemmel is működik,az első próba nálam is azzal volt,mert csak az volt itthon… aztán azon belelkesülve jöhettek a 9 voltosok.Nyugodtan próbáld ki, semmi vesztenivalód nincs.Kíváncsi vagyok a véleményedre.?

  • Long

    Köszönöm (köszönjük) az információt.

  • Boda István

    Köszönöm a tippet, ma kipróbáltam 3db 9voltos elemmel, jól érzékelhető a javulás, holnap veszek még elemeket 🙂

  • István

    Kipróbáltam először rögtön egy ötös csomaggal, melyet a DAC-erősítő csatlakozójához illesztettem. Meggyőző volt azonnal a hatása, ami csak javult az idő teltével. Felbuzdulva a hangfalak csatlakozóihoz is tettem 1-1 db. 3-as pakkot az erősítő oldalán. További javulás a tér, megfogottság a dinamika és felbontás tekintetében. Ezt követően egy 5-ös csomagot rátettem az előerősítőm földelés csatlakozojára…. további javulás.. 🙂 Köszönet az ötletért! Ennyi befektetéssel ekkora javulás hihetetlen, sőt ettől jelentősen nagyobb összegtől sem kap sokszor az ember ilyen mérvű hangminőség javulást! Várom a legújabb megoldásokat, ötleteket!

  • Long

    Amennyiben meg tudod oldani, tégy egy csomagot a védőföldelésre a villanyóránál, valamint egy másikat a lakás elektromosan legtávolabbi pontjánál lévő falialjzat földelésére.
    Ha a villanyóránál a nulla és a védőföld nincs közösítve, egy pakkot tegyél a nullára is. Amennyiben közösítve van, akkor a nullára az említett legtávolabbi csatlakozónál köss rá egy elemcsomagot.
    Ügyelj arra, hogy ne a fázisra kösd.

    Tegyél egy próbát azzal is, hogy nem az erősítő hangszóró-kimenetére kötöd az említett 3-as pakkokat, hanem a hangszórókábel másik végére, tehát a hangsugárzók mínuszára.

    Ha van házimozid, annak a készülékein is feltétlenül érdemes kipróbálni – de még a routeren és modemen is hatásos.

    További kellemes „elemezést.”

  • Silver Tamás

    Ha jól értelmezem, nehogy hülyeséget csináljak.
    A „csomagot” el lehet helyezni az erősítőn vagy hangfal oldalon (akkor is ha itt van virtuális föld hurok?) (nekem az erősítőmön nagyon nehezen tudnám megoldani a rákötést inkább a hangfalon lévőt preferálnám, gondolom mindkét végén fölösleges
    álltában páratlan számú elem a jó,
    kábelezéssel lehet játszani, lehet jó a sima 9V sapka kábele is és lehet vörösréz, stb. de van e tapasztalat, hogy sodrott vagy tömör legyen? Jó lehet egy sima tömör réz villanydrót is
    a lakásban számos helyen lehet még próbálkozni 🙂
    és tesztelni mindenféle megoldással 🙂

  • Long

    Azt tapasztaltuk, hogy a hangsugárzó-csatlakozón jobb, nagyobb a hatás, mint az erősítő hangsugárzó-kimenetén – tehát kifejezetten jó, ha a hangsugárzódra szeretnéd inkább kötni.
    Akiknek van hurok is a hangsugárzó mínusz terminálján, azt a visszajelzést adták, hogy az elem + hurok jól működik együtt.

    Sajnos, a vezeték és az elemek hangja meghallható. A legolcsóbb, kínai elemek általában egy meleg, nyugodt hangképet adnak, a Varta pedig egy részletezőbb, ám hűvösebb, tolakodóbb hangképet. Lehet vele próbálkozni, hogy pl. 1 db Varta legyen a sok kínai mellett.
    A vezetékeknél ugyanaz a hangkülönbség jön elő, mint pl. hangszórókábelek esetén. A sodrott vezetékkel való bekötés kicsit mosottabb, dúsabb, az egyeres pedig részletezőbb, egységesebb hangképet ad. A különbség kicsi, de ha úgyis választani szeretnél, javaslom az 1 mm-es tömör vezetéket.

    A hatás máshol is érvényesül – sőt!
    A védőföldelésen és a nulla vezetéken erőteljesebb lehet a hatás, mint a készülékeken.

    Ha nem akarsz tesztelni, nem akarsz vele sok időt tölteni, akkor tegyél 13-13 darab elemet a védőföldelésre és a nullára.
    Ha a két vezeték a villanyóránál közösítve van, akkor egy elempakkot tegyél a villanyóránál lévő védőföld / nulla összekötésre, egy pakkot pedig a lakás elektromosan legtávolabbi pontján a védőföldelésre. Ez a két pakk akár rendszercserével felérő javulást hozhat.

  • Nagy Gábor

    Sziasztok, sajnálom, de én leszek az első, aki többnyire negatív tapasztalatokat ír.
    Az erősítő RCA csatlakozóján 5 elemmel a tér egészen elemi módon kinyílik, döbbenetes hatása van. A makrodinamika jelentősen megnőtt, viszont nálam ezzel erősen elnyomta a mikrodinamikát. Mint egy rosszabb loudness kapcsoló. A finom, eddig jól hallható és artikulált részletek belevesztek a durva kakafóniába. Nemhogy nőtt, de egyenesen csökkent a felbontás. Harsány, sziszegő hang. Gyakorlatilag olyan tolakodóvá vált a felvétel, mintha szegény Billie Holiday helyett valaki egészen más énekesnő vette volna át a mikrofont.
    A hangszóró negatív csatlakozóján 3-3 elemmel kisebb mértékben ugyanezt hozta, de kicsit kevésbé harsányan, kicsit visszafogottabban. Viszont itt sem tetszett. Még mindig erőltetett, sziszegő, durva.
    A konnektorok földjére kötve pedig semmi különbséget nem hallottunk. Valahol olvastam egy megjegyzést, hogy a valódi földelőszondás földelésnél nem igazán hatékonyak az ilyen cuccok. Valószínűleg itt erről van szó.
    Lehet a nagyon kínai elemek, vagy az összekötő drót a ludas. Mindenesetre nekem nem jött be. Ennek ellenére mindenkit bátorítok a próbára, mert így jutunk közösen közelebb a jobb eredményhez.
    Üdv: Nagy Gábor

  • Long

    Köszönjük a tényleg hasznos hozzászólást.
    Nem vagy az „ördög ügyvédje”, mert bizony lett negatív tapasztalat a tiéden kívül is és lett néhány rendszer, amiben semmiféle különbséget nem éreztek. Sőt, még én magam is a végleges(?) változatban az elemeket lekapcsoltam a sztereó-erősítőmről.
    Valamit félreérthettél, mert az önálló védőföldszondával rendelkező házak esetén is hatásos (lehet).
    Jó irányba gondolkodsz – az elemek típusa, darabszáma és a bekötés módja erősen meghatározza a minőséget.

    Mivel nagyon sok tapasztalat gyűlt össze, így írok egy második blogbejegyzést is az elemekkel kapcsolatban.
    Üdvözlettel:
    Long

  • Vincze Zsolt

    Gedeon Audio Klub x Adás-Vétel x HiFi, Házimozi oldalon olvastam több bejegyzésed így rád kerestem. Nálam 6 db elem van összekötve az egyik pack a 230 földjére ( nincs összekötve a nullával ) a másik az erősítő RCA bemenet nulla pontjára. Az elemeken PROCELL felírat található. Ami nekem feltűnt, hogy az apró részletek amiket eddig is halottam mintha egy picivel dinamikusabban szólna. Mást nem nagyon vettem észre így hagytam de nem vettem le a rendszerről. Viszont bosszantott a dolog, hogy az a minimális dinamikai növekedés érzéki csalódás vagy tényleg ott van. Hogyan tudnám ezt mérni? Aztán eszembe jutott a telefonomra telepített Sound Meter. A mérést többször elvégeztem mert tudjuk 3 mérés egy mérés. Amikor az elemek rá voltak kötve a rendszerre az átlag 0,3 és 0,6 dB nagyobb értéket mutatott mint elemek nélkül, miközben a maximális érték minden esetben meggyezett ha volt rajta elem és ha nem akkor is. Újra előveszem az elemeket és megpróbálom sorba kötni őket felhasználva a pozitív pólust is ( természetesen az utolsó pozitív pontot szabadon hagyva) így vajon milyen hatást hallok ki. Próbáltam tovább gondolni és nekem az akkumulátor jutott eszembe. Egy 12V-os motorkerékpár aksi a savtól mentesítve kitisztítva kvarc homokkal feltöltve ennek a negatív pontjára rákötni a kiválasztott pontot. Persze ez csak egy ötlet mellőzve minden ésszerű vagy technikai magyarázatot. Viszont ez nem mostanában lesz de ha elvégzem akkor beszámolok róla. Viszont újra kedvet kaptam egy kis kísérletezéshez viszont a 9V-os elem készletünk véges így megpróbálom az 1,5 AA elemekkel abból rengeteg van igaz használtak de ezeket a mikrofonok adó-vevőjében használjuk és minden alkalom után cserélni kell őket. ( Ciki lenne ha előadás közben elmenne a hang az elem lemerülése miatt. ) Üdv Zsolt.

  • Árpád

    Próbáltam kicsit utánaolvasni ennek a történetnek. Battery Ground Tweak néven sikerült Google-ból értelmezhető találatokat kicsikarni. Érdekes módon az elem + / – közé kondenzátort is tesznek. Ötlet / vélemény?
    Az alapötletet Bud Purvine nevéhez kötik egyes fórumokon. https://iamyuanwu.wordpress.com/audio/audio-direction-ltd-adl/adls-battery-ground-tweak/

  • Long

    Köszönjük a kiegészítést és a kondenzátoros ötletet – valamint a lehetséges ötletgazda nevét.
    A belinkelt cikkben meglehetősen érdekeseket írnak, aminek egy részére az olvasók is rájöttek – azaz újra felfedezték. 🙂
    A kondenzátort mindenképpen érdemes kipróbálni, és különösen érdemes odafigyelni a by-pass kondenzátor minőségére.

    Egyelőre még ott tartunk, hogy próbálja ki minél több ember, szerezzenek minél több tapasztalatot – pl. az általad javasoltak alapján -, azután előbb-utóbb az eredményekből tudunk általánosításokra következtetni.

  • Zsolt

    Készül az enyèm is, boxba rejtve rozsakvarccal feltöltve, azon àllnak majd az elemek!

  • mezőfi istván

    Egy tipp elemvásárláshoz. KIK, ketessével csomagolva 300 ft.-ért! Ez csak kinai lehet! 🙂

  • Zsolt

    Pepko 2db 290 ft ? A vartakkal meggyült a bajom mert sehol nem kaptam. Vegül Edigitalban rendeltem 390ft-ban.

  • Samu

    Üdv! Ezt az elemes tuningot köthetem az előfokom földelési pontjához is? Köszönöm a válaszokat!

  • Samu

    Ja igen, én 2 db 12V-os akkumulátorral tervezem a próbát. 🙂

  • Darányi Pál

    Olyan kérdésem lenne, hogy az rca csatlakozásnál a bedugot rca kábel csarlakozójára is rá lehet kötni az elemeket – mivel az teljesen bemegy az aljzatba,vagy csak a készülék részre?

  • Long

    Igen, köthető a földelési pontra is.
    Azonban a tapasztalatok alapján – készüléktől függően – némileg más a hatás a földelőcsavarra kötve és az RCA palástján (készülék nulláján).
    Érdemes kipróbálni mindkét bekötést.

  • Long

    Az RCA-csatlakozó palástjára (külső részére) kell rákötni – az a nulla -, ezért bedugott RCA-csatlakozóra is ráköthető, ha annak palástjához hozzá lehet férni.

  • Samu

    „Az RCA-csatlakozó palástjára (külső részére) kell rákötni – az a nulla -, ezért bedugott RCA-csatlakozóra is ráköthető, ha annak palástjához hozzá lehet férni.” Ezek szerint az előfok földelési pontja nem ugyanott „van” ahol az RCA palást „null” pontja?

  • Long

    Az, hogy a földelési pont és a készülék nullája (RCA-palást) azonos, vagy nem, a készülék felépítésétől függ.

  • mikrouby

    Lemerül az elemem.

  • mikrouby

    Mégsem merülök.

  • Long

    Ennél a megoldásnál az elemek kizárólag az öregedés miatt veszítenek a feszültségükből, valódi fogyasztás nem történik.
    A hatás növelhető, ha a pozitív sarkokat is összekötjük, és a +/- közé bekötünk egy 10-22 000 mikrós kondenzátort. Ebben az esetben is csak az elemek mínuszát kell a készülék nullájára kötni (vagy a tápellátás védőföldelésére).

  • opium

    Szia,
    Ez működhet 18650-es akkuval is, vagy csak elemekkel érdemes próbálkozni?

  • Long

    Igen, működik akkumulátorral is – többen használják is.
    Azonban, érdemes a 18650-től nagyobb feszültségű akkut használni (9-24 V).

  • Vladár Gábor

    Leírom az én tapasztalatomat is. 5-5 elemet kötöttem a hangfalak mínuszára. Nálam egyértelműen rosszabb lett a hang, brummogó mélyek, részletek mosottabbak… Szerintem azért lehet, mert nálam „rendben” van az áram. Külön vezeték van a mérőórától, és a rendszer minden eleme egy TEP hálózati leválasztóról kapja az áramot. Valószínűleg ha nincs rendben, akkor javíthat a hangon, viszont szerintem így jobb lesz a hang mint a virtuális földdel lenne. Igaz így meg horror áron van :-). Még egy ingyenes tipp, érdemes fázishelyesen bekötni mindent, nem csak a hifit, hanem minden fogyasztót a házban. Anno Torday Ádám megcsinálta nálam, és nagyot javított a hangon (még a TEP előtt).