1 switch, 2 switch, 3 switch, 4 switch…

Audio, Tuning

Nem egyszerű az élet „hififalván”, amit már vagy 60-70 éve tudunk. Azonban, az a fajta szakmai ellenkezés, ami a hálózati eszközökkel tapasztaltakkal szemben kialakult (ethernet kábel, switch, modem, router), még a mindent látott, mindent hallott „öreg rókákat” is meglepte – és lepi folyamatosan.

Ez van, az élet azonban megy tovább, egyre újabb és újabb lehetőségeket találunk pl. a switch tuningolására, aminek köszönhetően jobb hang- és képminőséget kapunk.

Az egyik ilyen és igen hangosan vitatott megoldás, a switch többszörözése, vagyis ugyanazon switch duplázása, kvadba kötése, sőt, nyolc darab sorba kötése. A tesztek, meghallgatások alapján, efelett már nincs érzékelhető különbség, no de nyolc darabig, vagy legalább négyig, bizony érdemes elmenni.

switch

Szimpla hülyeség, mert csak egyesek, meg nullák, meg IT-adatforgalom, meg a banki adatoknak sem kell, stb. – jön máris a szakmai felháborodás. Szegény hifista, házimozista pedig meg van zavarodva, hogy most a fülének, szemének higgyen, vagy hajoljon meg pl. a „hálózatokat építő cégem van, tehát kuss” fajta kijelentés előtt.

A hifista (és házimozista) persze nem süket, nem vak, ezért tovább keres, tovább kutakodik és megtalálja azon gyártókat, melyek pl. olyan router-t, switch-et készítenek, melyek rendszerbe állítása hangilag, képileg előrelépést jelent. Vagy, megpróbálja a meglévő „MRS” eszközeiből a maximumot kihozni. Vagy éppen sorba köt négy darab (akár filléres) switch-et…

A mellékelt, switch bekötés-sorozatot bemutató videó két szempontból is érdekes – az egyik a switch-ek hatása.

A másik pedig az, hogy rávilágít egy igen komoly problémára, a rendszer(ek) felbontóképességének silányságára, aminek következtében gyakran születnek hibás következtetések, ami sok-sok, fórumos csörtének válik alapjává.

Az egyik fél beszámol valamiről – mert hallja -, a másik fél pedig kijelenti, hogy hülyeség – mert nem hallja. Az „egyik” fél jelzi, hogy ennek két oka lehet, mégpedig a „másik” fél rendszerének alacsony minősége, vagy a „másik” fél hallásának korlátai. Ezen a „másik” fél megsértődik.

grafikus

Nos, ez a videó garantáltan ilyen pengeváltásokat fog kiváltani, hiszen még önmagammal is meg kellett vívnom.

Meghallgattam, és bizony, a világon semmiféle különbséget nem érzékeltem. Meghallgattam újra és újra, de többszöri meghallgatás után is csak annyit tudtam megállapítani, hogy a 0/1 switch és a 4 switch használata között némi tónusbeli különbség van, amit csak önmagukban hallgatva – tehát nem összehasonlítva – nem biztos, hogy észrevennék.

…és akkor levettem a fejemről az igencsak játékszer kategória USB-s, mikrofonos, „online-oktatós” fejhallgatómat, és bedugtam a számítógépembe a néhány fokkal jobb, de még mindig filléres, zárt, Philips fejhallgatómat.

…és lőn csoda, megjelentek a felvételben lévő különbségek. Megjelentek ráadásul úgy, hogy a számítógépem saját hangkártyáját, saját fejhallgató-erősítőjét, és egy kb. 3000 Ft értékű fejhallgatót használtam.

…és lőn csoda, amikor elindítottam ugyanezen felvételt a nagy rendszeremen, akkora különbség mutatkozott a 0/1 switch és 4 switch használata között, hogy annak nem észrevételéhez bizony süketnek kell lenni.

Nem volt szándékos, de egyértelműen bizonyítást nyert, hogy igenis létező jelenség, hogy az egyik rendszer nem mutat semmit, a másik pedig úgyszólván képünkbe vágja a különbséget – bár ezt eddig is tudtam, ezért is vettem elő a jobbik fejhallgatómat.

Akkor jöjjön a „0, 1, 2, 3, 4 switch” videó.

Megosztom:

Comments

6 comments

  • JOSEPH CSOKA

    Jobb lett volna ha mindegyik switch -modban megszolalt volna ugyanaz a zenei szakasz es az enekesnovel.

  • Long

    Ezzel abszolút egyetértek.
    Ugyanakkor iránymutatásnak, figyelemfelkeltésnek, talán megfelelő.
    Annyi segítség azért van a dologban, hogy az eredeti anyag a Youtube-on megtalálható, így az eredeti és az arról 1-4 switch-el készült másolatrészlet összehasonlítható.

  • Laszlo Szaller Hefler

    Csóka úrnak igaza van – bár az egy és a négy switch-es részlet elég hasonló. Én az öreg Sony Vaio (VGN-FW31ZJ) laptopomon (legalább 12 éves!), a saját beépített hangkártyájával hallgattam a videót egy Yamaha HP3 tipusú Orthodynamikus fejhallgatóval. (Van egy elég jóhangú külsö hangkártyám is, de azt most nem vettem elö.) Az 1-est és négyest többször is meghalgattam oda-vissza. A különbség így is nagyon jól hallható: a bögönek melegebb a hangzása nem olyan „kopogós”, az énekhang szintén sokkal tisztább, természeteseb és „levegö” van körülötte.

  • No comment

    Nevetséges. A videó hangja annyira pocsék, mintha egy ősrégi mobillal készült volna a felvétel. Elejétől a végéig hallani az ócska hangtömörítés hatását. Inkább ezt kéne észrevenni. Kár, hogy az egó és a hallás nem arányos egymással.

    Vannak a YouTube-on videók szellemekről is és vannak akik ezeket el is hiszik. No komment…

  • Dean Halleck

    PLEASE – PLEASE , What is the music – the female singer and name of cd – THANK YOU – THANK YOU – THANK YOU!!!

  • Long

    Eva Cassidy – Autumn leaves
    https://www.youtube.com/watch?v=BhxxvEBYNg0