Nyárbúcsúztató tuningolás

tuning

Bárki bármit is állít, a hifista legkedvesebb elfoglaltsága / időtöltése a tuningolás. Nincs is ezzel semmi baj, amíg nem megy a zenehallgatás, és persze nem megy a szociális lét rovására.

A tuningolás célja az ugyanazon rendszerből elérhető jobb hang és ennek köszönhetően az élvezetesebb, örömtelibb zenehallgatás – legalábbis ennek kellene lennie. Azonban, időnként sajnálatosan átbillen ugyanazon néhány felvétel folyamatos A-B tesztjébe. Gondolom, mindnyájunknak van olyan ismerőre, aki beleesett ebbe a csapdába.

Ebből kifolyólag, ha megkérdezik tőlem, hogy mit javaslok, érdemes-e belekezdeni, érdemes-e bármit változtatni, mindig nagyon nehéz helyzetbe kerülök – mert a tuningolás egyszerre testesíti meg a jót és a gonoszt.

Jó, mert tényleg örömtelibb lehet a zenehallgatás már néhány és nagyon egyszerű tuning megoldás segítségével – hiszen már maguk a hangsugárzók helyes beállítása is tuningolásnak tekinthető. Ugyanakkor a legszörnyűbb démon is egyben, mert egy bizonyos határvonalon átbillenve, alaposan megkeseríti a zenehallgató életét, aki egyszer csak már nem zenehallgató, nem hifista, hanem örökké elégedetlen “tuningista” lesz.

Időnként nekem is a szememre vetik, hogy hol marad a zene, hol marad az élvezet, ha ennyi mindent kipróbálok, megtapasztalok, kitalálok. Volt időszak, amikor bizony magam is el kellett, hogy gondolkodjak ezen, mert a “hogyan” sokkal fontosabbá vált, mint a “mi”.

Ennek felismerésekor nincs más, csak a lehető legdrasztikusabb megoldás, a zene és a tuningolás teljes megvonása – el kell zárni, el kell adni mindent. Pontosan ugyanazt a folyamatot kell végigvinni, mint egy drog- és / vagy alkoholfüggő esetében, ami bizony igen kemény folyamat. Már említettem, de most is leírom, a 40+ plusz év alatt kétszer kerültem olyan helyzetbe, hogy felismertem, igen-igen rossz úton járok zenehallgatás ügyben, ezért mindkét esetben eladtam, elajándékoztam az összes készülékemet, és egy “tisztulási”, zenemegvonási időszak után sokkal boldogabban élveztem újra a zenét.

Ma már egyszerűbb a helyzet, mert megtanultam felismerni a problémát, és megtanultam kezelni. Még mielőtt a tuningolás átváltana játékból, tapasztalásból, kényszerré, mielőtt még felsejlene az örök elégedetlenség démona, kikapcsolom a készülékeimet és két napig csak az iPod-omon hallgatok zenét. Ennyi megvonás bőven elég ahhoz, hogy az újra visszakapcsolt rendszer hangjában, zenéjében ismét hatalmas örömöt leljek és “kívülállóként” tudjak mosolyogni a tuningolás démonján.

No, de a kíváncsiság, a tudásvágy szerencsére soha nem veszik ki belőlem (legalábbis remélem), és tovább gondolkodva, nagyon sokat olvasva, rengeteg emberrel beszélgetve, újabb ötleteket próbálok ki (valamint próbálunk ki közösen). Nincs gond, mert ismerem a rendkívül hatásos “ellenszert” – amit legfontosabb, leghatásosabb tuningolási megoldásként nektek is javasolok -, a két napos zenemegvonást. Két nap némaság után garantáltan olyan jónak fogjátok ti is hallani rendszeretek hangját – természetesen csak a bemelegedés után -, mint előtte még soha.

Azonban, ha biztosak vagyunk magunkban, tudjuk, hol a határ, és persze képesek is vagyunk azt “nem átlépni”, akkor jöjjön néhány filléres megoldás, melyeket az elmúlt hónapokban kipróbáltunk, alkalmaztunk.

Lehetne akár mindegyikből egy-egy önálló blogbejegyzés, mert mindegyik van annyira fontos, hatásos és persze elgondolkodtató, hogy hosszabban elemezzem azokat, de majd ti megteszitek a különböző fórumokon.

Router, modem, switch, ethernetkábel

Ezekkel kezdem, mert ez a jövő. Természetesen megmarad a lemezjátszás, mint jó minőségű és divatos forrás. Sőt, biztos vagyok benne, hogy néhány éven belül az LP-hez hasonlóan a CD-t is újra felfedezik – mert ha kipukkadt az LP-lufi, akkor életérzésre, nosztalgiára alapozva rengeteg pénzt fognak majd az “ezüst-korongokon” is keresni.

A hálózati-lejátszás elemeivel meglehetősen mostohán bánunk. Adottnak, késznek, és sajnálatosan, alapból tökéletesnek vesszük. A zenehallgató azonban nem süket, nem vak, így napról-napra újabb tapasztalatokkal, élményekkel gazdagodik, és egyre jobb hang- és képminőségben részesül pusztán a hálózati eszközök megfelelő “kiszolgálásával”, jobb minőségű hálózati eszközök rendszerbe kötésével.

Tegyük a modemet, routert, switch-et (mostantól MRS rövidítéssel utalok a trióra) ugyanolyan hifi polcokra, ugyanolyan alátétekre, “szolgáljuk ki” ugyanúgy, mint bármely más hangtechnikai forráskészüléket.

Lássunk el minden MRS-eszközt analóg táppal, vagy ha kevesebb pénzből szeretnénk megúszni, válasszunk hozzájuk a gyáritól nagyobb teljesítményű kapcsolóüzemű tápot.

Nagyon sok MRS-eszközön található USB-port. Ezen keresztül “megtámogathatjuk”, javíthatjuk az adott eszköz tápellátását. Dugjunk az USB portba egy rövid USB-vezetéket melyen a nulla és az 5 V vezetékszálak közé (fekete-piros) kössünk be egy 10 000 mikró nagyságú pufferkondit. Nagyobbat ne, mert nem biztos, hogy a tápegység elbírja az induláskor fellépő gyors kondenzátortöltést. A pufferrel párhuzamosan kössünk be egy kis értékű, jó minőségű by-pass kondenzátort, aminek hangja ugyanúgy érvényesül, mint akár egy keresztváltó esetében. Sok-sok készüléken történt próba alapján azt kell, hogy írjam, nem elhanyagolható mértékű változást eredményez a kondenzátoros “pótszer”.

Már korábban is jeleztem (többször is), vegyük ki az MRS-eszközöket a műanyag dobozokból. Érdekes módon a műanyagra a modem a legérzékenyebb, annak vetkőztetése a legnagyobb hatású (azon eszközök között, melyekkel tapasztalatokat szereztünk).

tuningolás modem

Ne hanyagoljuk el az MRS-eszközök alátámasztását, amihez lehetőleg ne használjunk fémet – főleg, ha azokat kivettük a dobozából, és a választott alátámasztás közvetlenül a panellel érintkezik. Az alátámasztások milyenségének és helyzetének megváltoztatásával úgy hangolhatjuk a hangképet, mintha egy ekvalizátor és “térexpander” potmétereit tologatnánk.

Az MRS-eszközök nagyon “hálásak” a tetejükre tett különféle csillapítóelemekért – pl. Entreq Vibb Eater, Artesania Audio Damper, de akár egy megfelelő súlyú kő is érdekes és elgondolkodtató eredményre vezet.

Az ásványok ismerői ne habozzanak feltölteni ezen készülékeket pl. hegyikristállyal, rózsakvarccal, a színek ismerői pedig a megfelelő színű kék gyönggyel – az elérhető változás bizony nem kicsi.

tuningolás router

Ha lassan is, de egyre elfogadottabbá válnak a különböző virtuálisföldek – legyenek azok gyári, vagy diy megoldások. Az MRS-eszközökre kötött vf-eknek szintén van hatásuk. Direkt használom a hatás szót, mert a modememen kipróbált virtuálisföldek közül kettő pozitív, egy pedig negatív irányba billentette a hangképet. A hatásuk kicsi, de egyértelműen érzékelhető, azonban, mivel nálam optikai kábelen érkezik a jel, könnyen elképzelhető, hogy azon felhasználóknál, akiknél koax vezetéken érkezik a net, az azon érkező magasabb zaj miatt a vf-ek hatása is nagyobb. A képen egy teljes kiépítésű elemes vf látható, ami már a puffer- és by-pass-kondenzátoros kiegészítést is tartalmazza.

tuningolás elempakk

No, de most jön a gond, mert sajnos, az is van, méghozzá tulajdonképpen áthidalhatatlan.

Az MRS eszközök általában egyszerre szolgálják ki a házimozit és a sztereó rendszereket – tehát, az azokon végrehajtott bármilyen változtatás hallható sztereóban, hallható a házimozi hangrendszerén, és látható a különböző kivetítőkön.

A gondot az jelenti, hogy messze nem, ugyanaz az elhelyezés, alátámasztás, stb. adja majd a legjobb hangot, ami a képmegjelenítőkön a legjobb képet – és persze fordítva. Valamint, nem ugyanaz az elhelyezés, alátámasztás, stb. adja majd a legjobb hangot a házimozin, ami a különálló sztereó rendszeren – és ez persze fordítva is igaz. Bizony, nem egyszerű a (tuningoló) hifisták élete.

Az ethernet kábellel kapcsolatban három javaslatom van.

Ha eldöntöttük, hogy megtartjuk az adott kábelt, azt nem szeretnénk továbbadni, vagy éppen annyira olcsó, hogy nem számít, feltétlenül távolítsuk el róla a műanyag bevonatot. Ha valakit zavar az árnyékoló harisnya, vagy árnyékoló fólia látványa, az tekerje be a műanyagtalanított vezetéket teflon szalaggal.

tuningolás csupasz

A Shakti kő és on-line hatásáról évtizedek óta beszélgetnek. Természetesen kipróbáltam a Shakti követ az MRS-készülékeken is, de nem igazán vált be. Ha volt is érzékelhető hatás, az inkább negatív volt (nálam, saját rendszerben). Ellenben az on-line kifejezetten jól működik az ethernet kábelek és a készülékek találkozásainál, méghozzá nem hosszában, hanem keresztben elhelyezve (derékszögben a csatlakozókhoz és vezetékekhez) képest. Fogalmam sincs, hogy mi okozza a nagy Shakti elenyésző, vagy éppen negatív hatását, és mitől lesz pozitív az eredmény a kicsi Shakti csatlakozókra helyezése esetén.

Van a LAN-kábelekkel kapcsolatban egy szintén érdekes észrevétel, amit leginkább csak vizsgálatra, próbára javasolnék. Az ezen kábelekre helyezett kisméretű mágnesek hatással vannak a hang- és képminőségre, amely hatás megfelelő elhelyezés esetén kifejezetten pozitív (bár kicsi). Érdemes vele unalmas időszakokban egy kicsit kísérletezni.

Tuningolás palakővel

Bár nagyon sokat vártam tőle, de a palakő az eredetileg neki szánt helyen – a TonTräger állványok alatt – kifejezetten tévút lett.

A JVC hangsugárzóim megkapták ideális társukat a TonTräger Reference 3 állványok személyében. A választásnak azóta is minden felvétel elindításánál örülök. Alaposan körüljárva a témát (és az állványt), arra az eredményre jutottam, hogy mindenképpen ki kell próbálnom a gyári ajánlásban szereplő palakőlapot / tömböt az állványok alatt, ezért némi utánjárással beszereztem a megfelelő lapokat. (2-2 különböző méret).

Betettem egy pár lapot, majd két párat az állványok alá, és azonnal ki is kellett vennem, mert akkora változást hoztak, amekkorát semmilyen anyagú állványalátéttel kapcsolatban korábban még nem tapasztaltam. Újra betettem, és bizony a hatás drasztikus, úgyis mondhatnám, hogy monumentális.

A palakő az apró JVC-kből erejüket teljes mértékben meghaladó dinamikát és basszustartományt próbált kikényszeríteni, ami egy átlagos erősítővel azonnal a hang összeomlásához vezetett volna, de a Nu-Vista bírta erővel, stabilitással. A “kis vackok” hatalmasat szóltak, méretük ellenére lehengerlőek voltak – tátott szájjal hallgattuk…

Ez állt a tuningolás egyik felében, a másikban pedig az, hogy mindaz a zeneiség, finomság, balzsamosság, amit a kis famembránosok a faállvánnyal tudtak, teljesen eltűnt.

Mivel nem akartam elhamarkodottan ítélkezni, ráadásul a határokat szétfeszítő energia izgalmas volt, ezért csak három nap után vettem ki az állványok alól a palakőlapokat – és egyben kaptam vissza a feszültségmentes, nyugodt zenehallgatást.

Azonban, a palakő tud valamit! Az energiák, az alsó határfrekvencia ilyen jellegű és mértékű megerősödését még egyetlen kőfajtától sem hallottam, ezért azt kell írjam, abszolút meg van a létjogosultsága, de sajnos, nem nálam.

…azaz, inkább úgy kell, hogy fogalmazzak, nem a hangsugárzó-állványaim alatt.

A tuningolás ősrégi alapszabálya, hogy ha valami az “A” esetben nem válik be, a “B” esetben még okozhat pozitív meglepetést. Ezért, mielőtt eladtam volna a lapokat, az egyiket betettem a médialejátszóm alá, majd a hallottak alapján a másikat a tápgenerátorom alá, majd néhány heti hallgatás és oda-vissza próba után, egy harmadik lap bekerült a modemem és routerem alá.

tuningolás pala

A Solidsteel készülékállványaimon, mint készüléklapok kifejezetten jól szerepelt a palakő, ezért revideáltam álláspontomat és örömmel használom azokat – csak éppen nem, mint hangszóróállvány alátét.

Ha van rá lehetőség, mindenképpen javaslok egy próbát vele, mert a 2 cm vastagságú palakőlapok jobb hangképet adnak, mint a Solidsteel különféle, gyári MDF / HDF lapjai, valamint a fekete gránit, alumínium és bambusz anyagú állványlapok.

tuningolás pala 2

Az induktivitásról (tekercsről) korábban már volt szó, de van még benne lehetőség.

A több évvel ezelőtti beszámoló után sokan kicserélték hangszóró-kábeleiket 1 mm alatti, induktivitásokból letekert, tömör rézdrótokra, vagy régi, sokat használt vörösréz transzformátordrótra. A visszajelzések alapján senki sem bánta meg.

Az induktivitások, trafódrótok azonban léteznek sokkal vékonyabb, 0,1 mm és még vékonyabb változatban is. Javaslom, hogy mindazok, akik már megismerkedtek a vékony, tömör rézdrót hangjával, építsék tovább a rendszert, és cseréljék ki IC-kábeleiket, digitkábeleiket is a fellelhető legvékonyabb egyeres vezetékekre. Digitkábel esetén különösen nagy lehet a nyereség még akár milliós értékű gyári vezetékekhez képest is – tapasztalat alapján írom.

A végére már csak egy aprócska javaslat maradt, ami tényleg egészen kicsi – mindössze 8 mm és permetezőszelep-golyónak hívják. Lehetne akár 8 mm-es kerámiagolyónak is hívni, de úgy a vele való tuningolás legalább tízszer drágább…

tuningolás golyó

Ez az aprócska golyó az igen csekély súlyával, meghallható hatást eredményez akár nagy tömegű hangsugárzók, készülékek, készülékállványok esetében is – tehát tegyetek rájuk néhány darabot. Ha elgurulnának, egy-egy megfelelő méretű csavaralátét garantáltan megakadályozza benne.

Hatásos “szer”, de pont úgy vigyázni kell vele, mint pl. a smirglivel, mert ha egyetlen paraméterre figyelünk, könnyen elbillentheti a hangképet. Először a hangsugárzók tetején próbáljátok ki, majd jöhet a többi sík felület – feltéve, hogy halljátok a változást és ráadásul tetszik is.

A korábban említett palakő alátétnél nem csak “kötelező jelleggel” vártam három napot, míg végül kikerültek a hangsugárzó-állványaim alól. Igencsak kecsegtető volt a súlyos lapokra tett néhány kerámiagolyó hatása, abban reménykedtem, hogy a golyók darabszámának és helyének megtalálásával mindent megkapok (lélek + energia), de sajnos, nem jött össze. A fehér golyó persze ettől függetlenül kifejezetten javasolt tárgy tuningolás esetére. További, érdekes eredményt lehet elérni a különféle fém- és üveggolyókkal is, de a kiindulási alap legyen a kerámia.

Remélem, sikerült a tuningolás szerelmeseinek néhány ötletet adni ahhoz, hogy mivel töltsétek a kezdődő, esősebb, sötétebb időszakot, ha éppen kütyüzni támadna kedvetek. Örömmel olvasom, olvassuk majd a visszajelzéseket, kiegészítéseket.

Megosztom:

Comments

11 comments

Leave a Reply

  • Kováts L

    Mivel a lakásban a különféle antenna, és más jelek is vannak, ezt valahogy zenehallgatásnál mellőzni kellene! Talán a Shakti online rúdak az orgonit féleség olyan egyik változatai, ami a kábeleknek a megfelelő mágnesességét is képes feljavítani, és fontos lehet kipróbálni a napfény feltöltöttsége után is a Shaktikat. Amúgy a különféle ásványi kövek képesek változtatni a hangképen.Valaki emlitette azt is, a pi 3,14 ezt kell a kábeleknél a hosszra és a keresztmetszetre értve így kiszámolva ráhelyezni. Érdekes, és matematikusoknak, akik ismerik a kövek hatásait is, érdekes megpróbálkozni. Vagyis hova tegyük a kiegészítőket még ez is számíthat, és igen komoly tesztek kellenek ehhez is. A minőségi készülékek belsejében példás rend van, és kérdéses az, kell e arra gondolni, az alkatrészek elhelyezésénél számítottak e a méretek, matematikai mérték szerinti távolságok vannak, és figyeltek e erre néhányan? A súlyeloszlás is, érdekes a cd játszók ma inkább középmechanikásak stb. Azt pedig az alkatrészek anyaga mikből vannak, ez milyen képletű “atomi elem” lehet a további tuningok jövője ez is lehetne. Mert szilicium az alkatrészek egy része, és a mágnesességet vagy valami mást, de a karneol képes feljavítani, ami szintén hasonló atomi elemekből vannak. Az akusztika pedig valóban más jelenség, ma ez is kérdéses a számomra, mert pár deka kő, fel tudja javítani a jelentősen a hangminőséget. A nappali időszaknál, mikor az erős napsűtés érezhetően színezettebb ettől néha a hangkép, és este képes a zene még sokkal élethűbben szólni. Nehéz szakma ez, és azt hogyan lehet állandósítani a hangzást, ne kelljen gyakran módosítani is, a karneol, az ónix, a vörös jaspis, vagy az opál olcsóbb változatai, de a holdkő, a jade, az apatit, és a rózsakvarc, hegyikristály kövek, amik főleg a hallás kövei, ma a jól elhelyezett ilyen ásványok képesek állandósítani a hangképet. Mikor ideális a hatásuk? Ha éri napfény, friss levegő is, és időnként a füstőlés, ami kémiai hatás, mert valahogy ez a savas füst, változtat a köveknek a légkörből a környezetből kiszűrt ionizációs állapotán, vagyis meg is tisztitjuk ezzel. Utána ismét a napfény által az ionizációt megfelelően képes a kő tényleg sugározni, és talán ez a titka a kőveknek ez a sajátos kőzet rezonancia. A z elektroszmog sajnos nem csak mi nálunk van, hanem a környezet is, lassan ezzel van tele.

  • Alexander Domine

    Ne vessetek rám követ, de jómagam hosszú kísérletezés után arra jutottam, hogy a legjobb készülék alátét a sima pozdorja bútorlap. Ami plusz, az kettő darab 6 cm-es Sungit piramis a hangfalak tetején. Nem tudom meghatározni, hogy pontosan miképp működik, mert nem lesz több mély, nem lesz több közép és magas, egyszerűen igazabb lesz tőle a hang.

  • konzumpro

    Orgonittal is érdemes lenne próbálkozni, mert erősebb a hatása. Van egy kísérletező kedvű kézműves (tgbr11) aki egyedi igényekre is gyárt kellékeket, szerintem fogékony lenne a hifire is, ki is tudná mérni a hatásokat, amiket mi prózai módon szimplán csak hallunk.

  • Long

    Járt nálam több alkalommal is orgonit, amit csak krumplinak hívtunk.
    Alapvetően pozitív a véleményem vele kapcsolatban, de valahogy nehéz “kézben tartani” a hatását – erősen változik az aktuális “töltöttségi”, szennyezettségi állapotától függően, így könnyen félreviheti a kevésbé tapasztalt “fület”.

  • konzumpro

    Azért lenne jó, ha a készítővel konzultálva kifejlesztenénk egy olyan darabot, amit a használat tisztítana. A hangrezgés tökéletesen megfelel tisztításra, a többit már ki lehet találni, csak a megfelelő anyagokat kell a megfelelő módon ötvözni.

  • Kováts L

    Ma egyre többen vannak olyan cégek Magyarországon is, akik ha nem is a zenei téren, és nem is teljesen még a gyógyászíti termékeknél, de igen komoly kiegészítő terápiás gyógymódokat is tudnak már.

    A lényeg az lenne, az olyan cégek, akik a további új ezotériás zenei hangminőség javulásért sokat tennének, ők tudnak e arról, vannak olyan ORGON térharmónia generátorok, amik elvben kellene tudnia a zenei hangzást is feljavítaniuk? Persze én csak ajánlom a figyelmetekbe, és mert konzumpro írt egy hasonló bejegyzést. Ő lenne szerintem az, aki tényleg komolyan ismeri az ilyen témakört.

    http://www.orgon.hu/hu/termekek/terapias-keszulekek

    A z egyik termék pedig ez lenne az .

    ORGON térharmónia generátor, aranyozott alkatrészekkel.
    Mennyezetre építhető térharmónia generátor, a helyiségben tartózkodók jobb testi és lelki közérzetéért. Most ez nem reklám, mert azt én se tudom mire képes igen nívós termékeknél.De az elv lenne a fontos, az miként hatásos.

    Ez egy olyan zenei kisérlet is lehetne, ami tovább erősíthetné, ezt a folyamatot. Mert például tényleg vannak olyan kutatások, amik igazolták is ezen termékeknek, igaz hogy a más területen a hatékonyságukat. De ez a mai tudás ezen termékeknek a kifejlesztője, sokaknál még nem elfogadott, az erős pesszimizmus miatt is, mert még igazán mérni is alig lehet, és e mellett tény nekik nem a zenei terület lehet a legfőbb céljuk. Vagy mégsem lenne igaz, tévednék, és lehet segítőkész lenne, és megpróbálható lenne egy-egy teszt, amolyan audiophile szeánsszal, akár az ilyen térharmónia eszközzel, és újabb bízonyítékot adhatna az ilyen új kisérletezésekhez is, hogy a zenei hangminőségnél is még beválik.Talán a nívós termékek méréseinél ki is mutatható lenne, az eredményes teszteknél ez a valamilyen orgon hatás, a frekvencia görbével stb mérésekkel.Előtte e nélkül, és utána is.

    Tovább folytatva, a legfontosabb az lenne, a mai megváltozott új otthoni környezet stb, az elektroszmog és így tovább, a hangzást se tegye hátrányossá. És megértsük azt, a természetes új “orgon féle energia” ilyen alkalmazásai, képesek majd más jelentős fejlesztésekre. Tény, ezt úgy lehet majd megpróbálni itt is, hogy tényleg a minőségi, akár komoly high end termékeknél alkalmazzák, próbálják ki először ott ilyen célra, és utána már okosabbak lennénk. Egy próbát megérne az ilyen termékeket erre is kipróbálni. Mert alapban az ilyen orgon készülékek is kövekből vannak, és persze a tudás a fejlesztés is még igen fontos.

    Nem véletlenül kutatja ezt az MTA is, és ismeri is a komolyabb fejlesztéseit.
    Megjegyzés: Nincs high end felszerelésem, csak egy Heybrook HB1, és a többi, mint Pioneer PDS- 707, PDS 904 CD, és nem is mai darabok már. A Dual 626 lp hozzá Ortofon T-10 mc-10s, és Nad 5120 FF-15-el is, a Yamaha Ax 590 ez már pedig retrónak mondható, de kb ezek is képesek voltak tényleg sokat javulni a kövektől.

  • konzumpro

    Abban reménykedek, hogy egy kooperáció keretein belül néhány ásványokra, üregrezonátor-tápvonalra, fényre alapuló ötlet megvalósulhat, közben tanulhatok pár dolgot az ásványokról. Azért lenne jó egyedi megoldásokkal kezdeni, mert itt még tiszta szívű jó szándékokat érzek, a nagyipari cuccoknál vannak visszatartó erők, félkésznek is tűnnek meg hiányzik belőlük a lélek, gondolok itt különféle nagy sorozatban gyártott hálózati dugókra, kábelekre.

  • Kováts L

    Lehet neki írni Kavalkó Jánosnak e-mailt, tudom azt, érdekli is ez a téma, mert neki is fontos az, hogy más területen milyen eredményre képes az általa is alkalmazott elv. Válaszol is érzésem szerint. Még érdemes esetleg próbálkozni Szabó Károlynál is ( Hangzásvilág online oldal), talán vele még nívósabb eszközökkel is ki lehet majd valahogy próbálni az ilyen terméket. Nekik beváltak a kövek, és ez is jelent valamit, mert több milliós készülékeknél is javult a hangminőség. Ha sajnos tényleg igaz a hír, és elmarad a Hifi Show a West Endben, mert bízonytalan az mit hoz a pandémia, így legalább valamilyen másfajta előrelépést, de adna ismét az audio társadalomnak, mert remélhetőleg így több idejük is lesz majd erre, a témát magukéknak érzőknek. Tény jó lenne a Hifi Showt is megtartani a West End-ben a cégeknek.

    Még egy észrevétel és kérdés is. Létezik e olyan új szakkönyv, ami ír a készülékeknek a helyes áramellátásáról, a mit mivel és hogyan kell, az állványok alkalmazásai, a különböző kiegészítőkről is stb? Egyszóval létezik e egy átfogó olyan könyv, vagy írás a neten, ami segít eligazodni a mai új ismeretekben, mert szerintem ma háttérbe szorult az átlag hifi rendszert használóknál az ilyen mai ismeret, és nekik már nem jut el a köztudatba az, hogy igazán mennyit fejlődőtt ez a műszaki terület. A lényegre gondolok, azt, mivel változott az utóbbi években meg ez a szakma. A cégeknek ez reklám is lenne, megismernék őket és a termékeiket is, akár az új generáció is gondolva, a fiatalság is kedvet kapna erre.

    A cégek a gyártók is ” jönnek- mennek”, így pedig követhetetlen lett az, amit még anno ismertünk.Hogy érdemes e ezzel foglalkozni? Az audio kultúra fóruma anno igazán ezt is jelentette.

  • Long

    Nincs tudomásom az általad említett “összefoglaló könyv” létezéséről. Azonban, évek óta tervezem, hogy írok valami könyvfélét, amiben leírom mindazt az ismeretet, tudást tapasztalatot, ami a témakörben összegyűlt.

  • Kováts L

    Persze a pénz a kiadói összegek, ezért ez nem mindenkinek érheti meg. Viszont, ha lenne majd ismét a jövőben, jó néhány céggel hifi show, nekik érdemes lenne egy komolyabb, vaskosabb témájú írást megjelentetni közösen is. Lehet ezt ma már akár cd-n is kiadni, de az akarat nincs meg valahogy. Sajnos kevés olyan írás van a neten ami független, és ne lenne a reklám a fontosabb. Ma sokan szerintem a létező cégekről is alig tudunk, jó néhányat a mondhatni nagy múlttal rendelkezőket, talán még ha néha kell is valamit venni, a nettel de azért még megtaláljuk. De nem mindenkit! Ezért egy minimum audiophile füzetben, akik ezt vállalnák, a cégek és címűk legalább ebben benne lehetnének! Voltak régen az alapfokú az ATR Amadeus blue kábelek is, ma kaphatóak e? Vagy mi lett a nagymúltú Heybrook-kal, miként szűnt meg, és tudtommal a Mission céghez ment egy része az alkalmazottaknak. De a külföldi cégeknek, a kábelek összefoglaló tesztjei, anno a külföldi lapoknál, ma ilyenekről is érdemes írni.Most ne a 100000ft/méter árra gondoljunk, hanem a józanabb áru termékre. A 10000ft/méter is sokaknál még nem ez a legfontosabb kategória. Darvas Lászlóék pedig anno amit elértek, azt kezd a feledés homályába veszni. Ez a hasonló tudás, pedig ma talán még jobb lett. A reklám mellett, és persze az üzleti éra érdekei is, sokan a prémium kategóriát ajánlják. Ezért talán a retró deck-et lp-t stb, inkább megveszik sokan még használtan, és a minőség az olcsóbb árral, de nekik előrelépés a tényleg a multik által árult bóvli “nem hifi” termékekhez képest.

  • konzumpro

    Mielőtt nagyon “beleásná” magát valaki a kövek, ásványok világába, érdemes tisztában lenni a piac szabályszerűségeivel, honnan és milyen szenvedés árán jut el a kis bizsuboltig egy-egy darab. Itt egy cikk, árnyalni a képet. https://www.theguardian.com/lifeandstyle/2019/sep/17/healing-crystals-wellness-mining-madagascar

    Ugyanezek a szempontok érvényesek egy datolyafügére, egy kapszulányi kávéra, stb. Van hogy egy tál rizsért dolgozik a mezítlábas helyi termelő és a nehezen megtermelt gyümölcs egyből a kukában végzi, vagy a Föld gyomrának kincse értelmetlenül kerül felhasználásra. Így hát csak bölcsen kísérletezzen mindenki saját felelősségére, csak jó karmát teremtsen, mert egy darab drótnak is története van, mire belekerül a jelútba, könnyen lehet azért közvetít olyan jól melankólikus zenét egy-egy darab, mert fizikailag is megfordult a nyomor poklában, szenvedés és nélkülözés tapad hozzájuk. Legszebb példa a valami hétköznapi felnemesítésére az “Egy iPod ezoterikus kalandjai Stonehenge köveinél” cikk, az valami ipari elhagyatottságtól való megszabadulás, mert minden létező alaptermészete a hasznosság tudata és harmónia érzése. Akkor is ha csak egy tárgy.

EnglishFrançaisDeutschMagyar
Scroll Up