Ethernet kábel – sajnos, nem ússzuk meg

Audio, Tuning

English language can be selected in upper left corner (British flag).  Még nem volt olyan vezeték a hifi-történelemben, ami annyi vitát, veszekedést, posztbezárást, és a halló hifisták maximális mértékű hülyének nézését váltotta volna ki, mint az ethernet kábel.

A probléma oka az, hogy a tanult szakemberek – akiknek tudásában egyetlen pillanatig sem kételkedem – nem lettek felkészítve arra a helyzetre, hogy az interneten nem csak banki adatok, programok, puszta információk, hanem zenék és filmek is fognak oda-vissza száguldozni.

Mivel az adattárolás a forrásoldalon digitális formában történik, a vevő oldalon pedig digitális információt dolgoznak fel – tehát a folyamatnak az eleje is, a vége is csupa egyes és nulla -, ezért automatikusan következtethetnénk arra, hogy magukon a vezetékeken is egyesek és nullák száguldoznak. Márpedig ez nem igaz.

Az optikai jeltovábbításnál fényimpulzusok, azaz blokkokba rendezett fényhullámok haladnak A-ból B-be egy olyan közegben, melynek megvannak a saját (optikai) torzításai. Ezen torzítások hatással vannak a hullámformára, az impulzusok időzítésre, aminek következtében a belépő és a kilépő fényhullámok (impulzuscsomagok) között különbség van. Némileg sarkítva a dolgot, akár azt is mondhatnánk, hogy az optikai kábeleken tulajdonképpen szimpla analóg jel fut, de azzal az előnnyel, hogy az elektromos zajokat legalább nem viszi át A-ból B-be.

Az elektromos impulzusok formájában továbbított digitális információról pedig már nem csak „némileg sarkítva”, hanem konkrétan is kijelenthetjük, hogy a vezetékeken bizony analóg jel fut az analóg jelek összes problémáival. Természetesen nem kivétel ez alól az ethernet kábel sem.

Tehát, ha a digitális (hang)technikával kapcsolatban a hifisták el tudnák fogadtatni a szakmával azt a véleményt / gondolkodásmódot, hogy bár a tárolás és feldolgozás digitális formában történik, de a jeltovábbítás már nem, akkor sokkal nagyobb megértéssel fogadnák azon beszámolókat, melyek az ethernet kábel hang- és képminőségre gyakorolt hatásáról szólnak.

Mert bizony egy jól / rosszul megválasztott ethernet kábel nem pusztán jobb, vagy rosszabb hang- és / vagy képminőséget eredményez, hanem képes másfajta tónusban, másfajta felfogásban is zenélni, mint egy másik vezeték. Sőt, halkabban és hangosabban is, ami már végkép nem egyeztethető össze a szimpla egyesek és nullák száguldozásával.

Az utóbbi kijelentésemhez feltétlenül hozzá kell tennem egy kérdőjelet, mert nem tudhatjuk, hogy a DA-konverzió után valóban alacsonyabb jelszintet kapunk egyes ethernet kábelek beiktatásával, vagy csak bizonyos torzítások szűnnek meg, aminek eredményeként halkabbnak ítéljük ugyanazon felvételt.

Bár abszolút hallom a hatásukat, de nem vagyok megszállottan kábel-cserebelélő, Ez különösen igaz a házimozimra, amiben a mai napig a legelső HDMI-kábeleimet és hangszóró-vezetékeimet használom, tápvezetékeket pedig mindössze egyszer cseréltem – 18 év alatt. Ugyanez igaz a rendszerem hálózati részére is, melybe néhány, a hangrendszeremben tett próbameghallgatás után (a CD-futóművem és akkori DAC-om között LAN-kábelen futott a jel) AudioQuest ethernetkábelek kerültek.

Ahogy múltak az évek lett egyre fontosabb a hálózat, majd elérkezett az a pont, amikor a neten elérhető információ lett az elsődleges zene és filmforrásom. Nekiláttam tehát, hogy a lehetőségeim keretein belül kihozzam belőle a maximumot. Ez érdekes kísérleteket és igen fontos megtapasztalásokat eredményezett, aminek konklúziójaként ki kell jelentsem, hálózati zenehallgatás / filmnézés esetén az elérhető minőség igen nagy mértékben múlik a modem, router és switch milyenségétől, valamint azok kiszolgálásától.

Ez olyannyira így van, hogy már a legegyszerűbb, legolcsóbb modemek, routerek is sokkal többre képesek, mint amit a legtöbben kiaknáznak belőlük – tehát érdemes (lenne) legalább egy kicsit „odafigyelni” rájuk.

A próbák, tapasztalatszerzések eredményeként sikerült a hálózaton érkező bitekből ugyanazon modemem, routerem használatával jelentősen jobb kép- és hangminőséget elérnem. Ugyanezen eredményre jutottak barátaim, ismerőseim, akikkel együtt próbáltuk ki ötleteinket, vagy éppen „csak” megfogadták tanácsainkat.

Mivel a hálózaton érkező bitekből – melyek útjuk közben analóg információk – akár nagyságrenddel (nagyságrendekkel?) jobb minőséget is kaphatunk, ha túllépünk a tankönyvi gondolkodásmódon, két konklúzió is született (nem csak) számomra.

Nem lehet megúszni egy minőségi router vagy switch megvásárlását, ami az esetemben azt jelenti, hogy „kénytelen leszek” beruházni a Core Audio négyes switch-ére (ha majd elkészül).

Valamint, előrébb kell lépnem ethernet kábel ügyben is.

ethernet kábel 1

Mivel a Core Audioban a fejlesztések során rengeteg ethernet kábelt kipróbáltak, valamint a terveim szerint előbb-utóbb egy Core switch is be fog kerülni a rendszerembe, ezért megkérdeztem, mit javasolnak, milyen LAN-kábelt válasszak.

A javaslatuk egy olyan ethernet kábel lett, ami késztermékként nincs forgalomban. A meg- és összehallgatásaik során találtak egy kifejezetten jó hangú vezetéket, valamint egy olyan csatlakozótípust, ami a lehető legkevesebbet ront a jelátvitelen.

  • Cat 3: 10Mbps (16MHz)
  • Cat 4: 16Mbps (20MHz)
  • Cat 5: 100Mbps (100MHz)
  • Cat 5e: 1Gbps (100MHz)
  • Cat 6: 1Gbps (250MHz)
  • Cat 6a: 10Gbps (500MHz)
  • Cat 7: 10Gbps (600MHz)
  • Cat 7a: 10Gbps (1000MHz)
  • Cat 8: 40Gbps (2000MHz)

Igen, a csatlakozó is számít. Ez olyannyira így van, hogy a LAN-kábelek jelátviteli sebessége gyakran a csatlakozón bukik el. Előfordulhat (sőt, elő is fordul), hogy egy LAN-7 vezeték vígan teljesíti a 40Gbps átviteli sebességet, míg egy LAN-8 a gyenge csatlakozói, vagy azok rögzítési-hiányosságai miatt erre képtelenek.

Kezembe nyomtak tehát két darab sárga LAN-kábelt a végeiken bumszli csatlakozókkal, hogy próbáljam ki – ők ezt használják a bemutatórendszerükben, ezzel kötik át dupla switch-üket, és – ez most fontos lesz -, mivel nagyjából ismerik a „hangízlésemet”, ez az a vezeték, aminek örülni fogok.

Hazahoztam, és bekötöttem egy-egy vezetéket a modem és router, valamint a router és hálózati-lejátszóm közé a korábbi AQ Forest-ek helyére.

Mivel nem szerettem volna elhamarkodottan ítélni (ítélkezni) ezért meghallgattam néhány albumot, megnéztem két filmet és megfogalmaztam magamban a különbségeket az évek óta megszokott AQ ethernet kábelek használatához képest. Ezután megcsináltam a kötelező ellenpróbát és visszakötöttem a régi vezetékeket. Abszolút egyértelmű volt, hogy nem tévedtem.

grafikus

Mielőtt elmondom, hogy miért is maradtam a „sárga” ethernet kábel használatánál, le kell írnom – és a hifisták, házimozisok érdekében erre kérek minden hallót, látót -, hogy aki nem hallja, nem látja, vagyis nem érzékeli azt a különbséget, ami két ethernet kábel között hangban, képben jelentkezik, az süket és vak. Nem kell szépíteni, nem kell a rendszerek felbontóképességére fogni, egyszerűen le kell írni, mint tényt. Ennyi.

Nincs ezzel baj, csak azon felebarátaink, akik eme különbségek érzékelésére képtelenek, legyenek legalább egy kicsit kevésbé harsányak a témakörben, mert tapasztalataik nem relevánsak, „hangoskodásuk” pedig rengeteget árt a fejlődésnek.

Visszatérve a „sárga” kábelre, először is azt kell kiemelnem – mert még engem is meglepett -, hogy az egészen más felfogásban „zenél”, mint az Audioquest. A hangkép mélyebb tónusú, testesebb, nyugodtabb és szívhez szólóbb.

Teljesen egyértelmű, hogy a frekvencia-átvitele(?) egyenletesebb, mert visszakötve az AQ-t azonnal jelentkezett a magastartományban egy kiemelés, ami fényesebbé és érzetre hangosabbá tette a hangképet. Valamint jelentkezett egy olyan érzet, sőt kényszer, hogy vegyem azt ki, hiszen nem vagyok mazochista.

Az új ethernet kábel az albumok hallgatása (és a filmek megnézése) során egyértelművé tette, hogy a rendszer(ek) frekvencia-átvitele vele (azaz velük, hiszen két darab került a rendszerbe) magasabbra és mélyebbre nyújtózik, a térhatása, térmegjelenítése pontosabb. Eddig sem panaszkodtam, de házimozin már az oldalsó helyeken is érzékelhetővé vált az a térábrázolás, ami a középső hely privilégiuma volt.

Ami azonban a számomra a legfontosabb, az az eszköztelen nyugalom, a zene áramlása, dallamossága, az énekhangok, hangszerhangok színessége, a zavaró momentumok megszűnése – melyekről korábban nem tudtam, vagy csak hozzászoktam.

A TV-kép változása nagyon hasonló. Mélyebb, helyesebb tónusú színeket, anyagszerűséget, nyugodtabb, a szemet kevésbé fárasztó képet eredményezett az ethernet kábel cseréje. Az egészen világos részekben (is) megjelentek a részletek, a különbségek, érzetre a legvilágosabb részletektől a legsötétebb tónusokig nőt a részletezettség a felbontás(?).

Számomra abszolút telitalálat lett a javasolt ethernet kábel, amihez saját próbálkozások alapján nem juthattam volna hozzá,s amiért nagy-nagy köszönettel tartozom (már csak lustaságom miatt is). Azonban feltétlenül hozzá kell tennem, hogy mindazok, akik az attraktívabb, lenyűgözőbb, demonstratívabb hangot keresik, kutakodjanak tovább – mert bár az ethernet kábelek hangképre gyakorolt hatása egyértelmű, az nem egyirányú.

Megosztom:

Comments

75 comments

  • Orsi Balázs

    Hello.
    Csak egy kérdésem lenne. Egy olyan passzív eszköz mint ethernet kábel, USB kábel, bármi amelyen analóg módon digitális egyeseket és nullákat tolunk át, hogyan képes elvégezni azokat a viszonylag bonyolult matematikai számításokat, amely által a hangerő vagy az eredeti jel frekvenciamenete megváltozik. Mert ugyebár sok minden okozhat bithibát az átvitel során (földhurok, jitter, EMI, RFI), de ezek a természetes jelenségek maximum random bithibákban tudnak manifesztálódni, olyan számított, algoritmikus változásokat, amelyek során a dekódolt digitális jel hangereje vagy frekvenciamenete egyenletesen és permanensen megváltozik, olyat csak DSP vagy egy számítógép segítségével lehet elvégezni, a kapcsolódó matematikai számítások elvégzésével… Ha nagyon korrekt akarok maradni, akkor azt mondanám, hogy nem kételkedem benne, hogy te ezt tapasztaltad, csak én azért megvizsgálnám, hogy nem-e vétettem valamit a tesztelés során, mert az amit leírtál az nagyon nagy mértékben ellent mond annak, amit a digitális technikáról, a PCM kódolásról, az Ethernet szabványról, stb. tudunk és azért ezek nem olyan dolgok, amelyeket csak úgy a sarokba lehet dobni (még ha egyes „HIGH-END” HIFI gyártók ezt szeretnék)…
    Balázs

  • Long

    Teljesen jogos kérdések,amire a válaszokat azonban nem nekünk zenehallgatóknak, filmnézőknek kell megadni.
    A metódus azonban nem az, hogy a szabvány nem ír róla, tehát homokba dugjuk a fejünket, főleg úgy, hogy nagyon sok olyan javítási, tuningolási lehetőség van a hálózati-lejátszással kapcsolatban, melyek ingyenesek, vagy fillérekbe kerülnek – tehát a „biznisznek” semmi köze hozzájuk.
    Mindenesetre a tapasztalataimmal nem állok egyedül. Olyannyira nem, hogy a Core Audióban, ahol sok-sok meghallgatás alapján saját használatra (is) kiválasztották a posztban szereplő kábelt, igen magasan kvalifikált és a digitális jelátvitelben meglehetősen jártas szakemberek dolgoznak.

  • Mátyás

    Balázzsal kell hogy egyetértsek.

    Mindenre nyitott vagyok. Elhiszem hogy van különbség lan és lan kábel között hangban.

    De mérnök informatikusként azt nem tudom elengedni, hogy az átviteli hibák azok random bithibák lehetnek kizárólag és Balázs jól leírta, hogy az miért nem eredményezheti azt, amit hallottál.

    A jelenség szerintem inkább abban lehet, hogy a network playerben a LAN csatoló nincs tökéletesen izolálva a kábeltől. Innentől a kábel kapacitív és induktív tulajdonságai hatnak a DACra, vagy a tápegységre, és ezen keresztül a DAC-ra, ami pedig az analóg zenei jelben nyilvánul meg.

  • Orsi Balázs

    @Mátyás: Kiegészítve azt amit felvázoltál, a hangerő csökkenésére még ez sem magyarázat, mert olyat nem nem csinál semmilyen eredetű zaj. Hadd fordítsam meg a problémakört mert végül is mérnökök tervezik ezeket az eszközöket, akik (általában) nem idióták… Amikor tervezel egy streamer-t, akkor nem számítasz a zajra az Ethernet csatoló felől? Amikor DAC-ot tervezel, nem számítasz zajra az USB vagy éppen COAX bemenet felől? Inkább megcsinálod tróger módon az eszközt, hogy a te hibádat az user-nek egy drága kábellel kelljen orvosolnia? Vannak ismert és viszonylag olcsó megoldások ezeknek a problémáknak a minimalizálására. Olyan dolgokról beszélek, amelyeket néhány tízezer forintos olcsó kínai DAC-okban is lazán megoldanak. Pl. COAX esetén egy miniatűr leválasztó transzformátorral, ami tényleg filléres dolog, stb. Akkor hát tényleg egy HIGH-END HIFI gyártó pont ezekre a problémákra nem gondol? Ha ez így van én az összes mérnököt kirúgnám a cégtől…

  • Pleskovics András

    Balázs és Mátyás!

    A High-end Hifi gyártók sokmindenre nem gondolanak, vagy nem érdekli őket.
    Pár hete szétszedtem az igen jónak számító Lumin U1 streamer futóművemet mert kicseréltem az IEC aljzatot benne és mit látok, filléres kapcsolót a fázis útjában, sőt a tápra is sarus csavaros csatlakozások viszik az áramot, a táptól a nyákig meg egy műanyag csúszóérintkező vitte a DC kisfeszültséget. Na ezeket mindet kicseréltem és átforrasztottam, így olyan ugrás keletkezett a hangminőségben, hogy azt kell mondjam megérte. Egy majd 1Millió ft-os streamer futóműről beszélünk, tehát nem kispályás a rendszer. Nem mellesleg, saját Lan kábelt terveztem, saját dugókkal én szereltem össze, hát van különbség, pedig előtte is komoly Cat8 Lan kábel volt a rendszerben. USB kábel szintúgy nagyon nem mindegy milyen, ami megy a D/A-ba, szóval minden számít, hallhatóan javítva a hangon. Ne kérdezzétek miért, nem az én tisztem elmagyarázni és megindokolni, de működnek ezek a dolgok.😉

  • Long

    A magyarázatodat még akár el is tudnám fogadni, ha nem egy igen jó, az adott cég korábbi, legnagyobb készülékéről lenne szó, valamint nem tapasztaltak volna már hasonlót nagyon sokan, nagyon sok helyen, nagyon sok rendszerben.

    Ezen kívül, mint jeleztem, a blogbejegyzésben szereplő LAN kábelt egy olyan cég választotta ki saját használatra (meghallgatás alapján), amelyben nem a hifi, hanem a digitális jelátvitellel foglalkozó ipar szakemberei (mérnökei) dolgoznak. Az általuk tervezett switch-ek, audio PC-k, stb. garantáltan és száz százalékosan izolálva vannak. Olyannyira, hogy saját és többlépcsős optikai csatolót terveztek és használnak.

  • Long

    Csak a „drága” szóra reagálnék.
    A jó és a drága nem szinonimái egymásnak. Nem feltétlenül kell drágának lennie, annak, ami jó, a drága pedig nagyon gyakran kifejezetten rossz.
    A blogbejegyzésben szereplő ethernet kábel nincs forgalomban, nem is szándékoznak belőle terméket készíteni, azonban, ha árasítani kellene, akkor azt kell, hogy írjam, olcsóbb lenne, mint a korábbi, és rosszabb hangot / képet eredményező vezetékem.

  • CsendBenCseng

    Eléggé vájtfülű vagyok, az analóg rendszereknél meghallom a különbségeket. Viszont mivel informatikus is vagyok, a cikkben leírtakat egyszerűen fantazmagóriának és érzéki csalódásnak tartom. Lehet itt magyarázni a kábeleket, de a digitális jelátvitelnél az egész csak illúzió, hiszen csak bitek (0 és 1) futkosnak, a küldő-fogadó részen a bitcsomag kötelezően meg kell egyezzen egymással, a kell a többi már a zenegépben lévő konverter dolga.

  • Konzumpro

    Amikor kiegyenlítő áramok futnak az árbyékoláson készülékek között, sokat tudnak változtatni a hangon. Ilyen szempontból hasznos az optikai kimenet galvanikus elválasztásra és egy jelkondicionáló ami optikából koaxra alakít, főleg ha tud stabilizált tápról vagy telepről működni.

  • Long

    Természetesen igazad van
    Isten ments, hogy saját füllel szerezz tapasztalatokat, mert a hallottak alapján – ha valóban „vájtfülű” vagy – esetleg még át kellene értékelned informatikusi ismereteidet.
    Azonban, szerencsére vannak tőled sokkal nyitottabb, kíváncsibb és nagyobb tudású informatikusok is, akik tapasztalnak, gondolkodnak, majd magyarázatokat keresnek és találnak.

  • Long

    Éppen az említett okból, az igazán jó dual / quad switch-ekbe eleve beleépítenek egy belső optikai oda-visszaalakítót.

  • CsendBenCseng

    Nézd Long, nem tudhatod mennyire vagyok vájtfülű és mennyi tapasztalatot szereztem. Viszont ha már ilyen „kedves” voltál, hadd viszonozzam azzal, hogy leírom miért oltári nagy marhaság az ethernet-kábel leírásod. Kezdjük azzal, hogy amikor az interneten keresztül hallgatsz zenét, ami ugyebár routeren és ethernet-kábelen jön át, akkor ez nem egy folyamatos zenelejátszás. Egy viszonylag jó minőségű kb. 7 perces mp3-ban kódolt zene (256 kbit/s), egy kb. 13 MB méretű állományban (fileban) van letáűrolva. Amikor a hifi-erősítődben elindítod a zenét, akkor először elindul egy „pufferelés” (memóriába előtöltés), ami azt jelenti, hogy a zenei anyag első negyedét-harmadát-felét- vagy akár az egészet letölti a memóriába. A lejátszást csak ez után indítja el a hifiben működő processzor, amikor már megérkezett a zenei anyag első része. Manapság egy átlagos internet-kapcsolat letöltési sebessége 20 Mbit/sec, ami kb. másodpercenként 2 MB-nyi adat letöltését teszi lehetővé. Tehát egy 13 MB-os zeneszám 7 mp alatt kerül a hifi memóriájába egy- vagy több szakaszban, de hogy ne legyek szőrszálhasogató, az egész anyag betöltése az internetről, összesen 10 mp-nél többet semmiképp sem vesz igénybe. Magyarul, egy 7 perces zeneszám csak összesen 10 mp-et utazik a routeren és az ethernet-kábelen, tehát amikor már hallgatod a zenét, az ethernet-kábelnek már semmi köze ahhoz, amit hallasz, mert csak időnként van 1-2 mp-es forgalom rajta, amikor épp a zenei anyag újabb negyede-harmada-fele töltődik le a pufferbe (memóriába).
    És ez csak a legtriviálisabb része a dolognak, mert ez után elmagyarázhatnám azt is, hogy a memóriába előtöltött zenei anyag leszarja azt, hogy a kábelen keresztül milyen analóg, felharmonikus, alharmonikus stb. hullámok csapódnak, mert ezt nem tudja eltárolni. Ott 0-ák és 1-ek tároldónak és várakoznak, slussz. Ezen NINCS mit vitázni! Ha valamilyen csoda folytán bármilyen analóg-bizbasz is hozzácsapódott volna a zenéhez, az ott biztosan elvész. Tehát, tökmindegy, hogy egy szipi-szupi kábelen, vagy egy ócskán jön át az adat, a memóriába kerülés pillanatában, minden segítő- vagy zavaró tényező elvész, csak a meztelen 0-ák és 1-ek fognak várakozni percekig, amíg rájuk nem kerül a sor, hogy a processzor feldolgozza, és zeneként lejátssza őket.
    Többen írtak arról, hogy az ethernet-kábel akkor jelenthet befolyásolást a zenei hangzásra, ha rossz az árnyékolása, vagy az árnyékolás földelése a hifi-alaplapjához. Ez igaz lehet, de ennek köze nincs semmilyen általad magasröptűnek írt „hangszerhangok színességéhez”, „térhatáshoz”, „térmegjelenítéshez” és „térábrázoláshoz” (amely egyébként a hifi-rendszerek világában valóban fontos tényező)! Nekem réges-régen volt olyan PIV-es alaplapom, ahol az alaplapra épített hálózati-adapter nem volt megfelelően leárnyékolva, ezért zenehallgatás közben egyértelműen halvány sistergés és cincogás hallatszott, amikor a hálózati-kártyán adat ment át. De ez világosan hallható és elkülöníthető volt a zenétől, és ilyenkor a router villogásán is látni lehetett az a néhány mp-es időtartam, ameddig az adatforgalom miatti becincogás hallható volt.
    Persze tudom, hogy számodra mindez falrahányt borsó lesz, mert még ma is vannak olyanok akik abban hisznek, hogy a föld lapos lapos. Tiszteletben tartom, tőlem abban hiszel, amiben csak akarsz. Viszont, mintegy kiegyenlítve a mérleg nyelvét, hogy mások ne fertőződjenek meg ezzel az oltári-nagy-marhasággal, leírtam tényszerűen, hogy miért csupán „placebo-hatás” mindaz ami a becses cikkedben szerepel.

  • Long

    Kísértetiesen emlékeztetsz arra a pápára, aki nem volt hajlandó Galilei távcsövébe belenézni, mert az abban látható dolgokról (világról) sem a Bibliában, sem Arisztotelész műveiben nem olvasott.
    Ismételten írom, természetesen igazad van.

    Valamint ismételten írom, hogy önigazolásnak szánt monológodat rajtam keresztül egy olyan fejlesztőcsapatnak címezted, melyben a hozzászólásodon egyszerre síró és röhögő igen-igen magasan kvalifikált informatikai szakemberek dolgoznak.

  • CsendBenCseng

    „Valamint ismételten írom, hogy önigazolásnak szánt monológodat rajtam keresztül egy olyan fejlesztőcsapatnak címezted, melyben a hozzászólásodon egyszerre síró és röhögő igen-igen magasan kvalifikált informatikai szakemberek dolgoznak.”

    Engedd meg, hogy finoman szólva ebben kételkedjem. Mivel több mint 30 éve vagyok rendszertervező-programozó, kizártnak tartom, hogy lenne olyan „magasan kvalifikált” informatikai szakember, amely sírna-röhögne, vagy akár csak kételkedne a korábbi hozzászólásom szakmai tényszerűségében. Ez kizárólag a te „költeményed”, de hogy nyíltan fogalmazzak: ordas nagy hazugság az állításod. Ugyanis nem fogsz találni olyan informatikai szakembert – nem csupán magasan kvalifikáltat, hanem olyan kezdőt is aki eleve tisztában van a számítástechnika alapjaival -, amely ne értene egyet a korábbi hozzászólásomban megfogalmazott működési mechanizmussal. Valahol sajnállak, hogy ilyen eszközhöz folyamodtál, csak azért, hogy igazold az olvasóközönségnek a baromságaidat.

    Ami pedig Galileo távcsövét illeti: neked kellene belenézned, hogy megértsd végre, hogy miért nem keringhet a Nap a Föld körül.

  • CsendBenCseng

    Engedd meg, hogy finoman szólva ebben kételkedjem:

    „Valamint ismételten írom, hogy önigazolásnak szánt monológodat rajtam keresztül egy olyan fejlesztőcsapatnak címezted, melyben a hozzászólásodon egyszerre síró és röhögő igen-igen magasan kvalifikált informatikai szakemberek dolgoznak.”

    Mivel több mint 30 éve vagyok rendszertervező-programozó, kizártnak tartom, hogy lenne olyan „magasan kvalifikált” informatikai szakember, amely sírna-röhögne, vagy akár csak kételkedne a korábbi hozzászólásom szakmai tényszerűségében. Ez kizárólag a te „költeményed”, de hogy nyíltan fogalmazzak: ordas nagy hazugság az állításod. Ugyanis nem fogsz találni olyan informatikai szakembert – nem csupán magasan kvalifikáltat, hanem olyan kezdőt aki eleve tisztában van a számítástechnika alapjaival -, amely ne értene egyet a korábbi hozzászólásomban megfogalmazott működési mechanizmussal. Valahol sajnállak, hogy ilyen eszközhöz folyamodtál, csak azért, hogy igazold az olvasóközönségnek a baromságaidat.

    Ami pedig Galileo távcsövét illeti: neked kellene belenézned, hogy megértsd végre, hogy miért nem keringhet a Nap a Föld körül.

  • CsendBenCseng

    „Valamint ismételten írom, hogy önigazolásnak szánt monológodat rajtam keresztül egy olyan fejlesztőcsapatnak címezted, melyben a hozzászólásodon egyszerre síró és röhögő igen-igen magasan kvalifikált informatikai szakemberek dolgoznak.”

    Engedd meg, hogy finoman szólva ebben kételkedjem. Mivel több mint 30 éve vagyok rendszertervező-programozó, kizártnak tartom, hogy lenne olyan „magasan kvalifikált” informatikai szakember, amely sírna-röhögne, vagy akár csak kételkedne a korábbi hozzászólásom szakmai tényszerűségében. Ez kizárólag a te „költeményed”, de hogy nyíltan fogalmazzak: ordas nagy hazugság az állításod. Ugyanis nem fogsz találni olyan informatikai szakembert – nem csupán magasan kvalifikáltat, hanem olyan kezdőt is aki eleve tisztában van a számítástechnika alapjaival -, amely ne értene egyet a korábbi hozzászólásomban megfogalmazott működési mechanizmussal. Valahol sajnállak, hogy ilyen eszközhöz folyamodtál, csak azért, hogy igazold az olvasóközönségnek a baromságaidat.

    Ami pedig Galileo távcsövét illeti: neked kellene belenézned, hogy megértsd végre, hogy miért nem keringhet a Nap a Föld körül.

  • CsendBenCseng

    Engedd meg, hogy finoman szólva ebben kételkedjem:
    „Valamint ismételten írom, hogy önigazolásnak szánt monológodat rajtam keresztül egy olyan fejlesztőcsapatnak címezted, melyben a hozzászólásodon egyszerre síró és röhögő igen-igen magasan kvalifikált informatikai szakemberek dolgoznak.”

    Mivel több mint 30 éve vagyok rendszertervező-programozó, kizártnak tartom, hogy lenne olyan „magasan kvalifikált” informatikai szakember, amely sírna-röhögne, vagy akár csak kételkedne a korábbi hozzászólásom szakmai tényszerűségében. Ez kizárólag a te „költeményed”, de hogy nyíltan fogalmazzak: ordas nagy hazugság az állításod. Ugyanis nem fogsz találni olyan informatikai szakembert – nem csupán magasan kvalifikáltat, hanem olyan kezdőt is aki eleve tisztában van a számítástechnika alapjaival -, amely ne értene egyet a korábbi hozzászólásomban megfogalmazott működési mechanizmussal. Valahol sajnállak, hogy ilyen eszközhöz folyamodtál, csak azért, hogy igazold az olvasóközönségnek a baromságaidat.

    Ami pedig Galileo távcsövét illeti: neked kellene belenézned, hogy megértsd végre, hogy miért nem keringhet a Nap a Föld körül.

  • Ben_Aki_Csen

    Engedd meg, hogy finoman szólva ebben kételkedjem:
    „Valamint ismételten írom, hogy önigazolásnak szánt monológodat rajtam keresztül egy olyan fejlesztőcsapatnak címezted, melyben a hozzászólásodon egyszerre síró és röhögő igen-igen magasan kvalifikált informatikai szakemberek dolgoznak.”

    Mivel több mint 30 éve vagyok rendszertervező-programozó, kizártnak tartom, hogy lenne olyan „magasan kvalifikált” informatikai szakember, amely sírna-röhögne, vagy akár csak kételkedne a korábbi hozzászólásom szakmai tényszerűségében. Ez kizárólag a te „költeményed”, de hogy nyíltan fogalmazzak: ordas nagy hazugság az állításod. Ugyanis nem fogsz találni olyan informatikai szakembert – nem csupán magasan kvalifikáltat, hanem olyan kezdőt is aki eleve tisztában van a számítástechnika alapjaival -, amely ne értene egyet a korábbi hozzászólásomban megfogalmazott működési mechanizmussal. Valahol sajnállak, hogy ilyen eszközhöz folyamodtál, csak azért, hogy igazold az olvasóközönségnek a baromságaidat.

    Ami pedig Galileo távcsövét illeti: neked kellene belenézned, hogy megértsd végre, hogy miért nem keringhet a Nap a Föld körül.

  • Long

    Igen primitív hangvételű hozzászólásaidat a tőled eltérően valóban intelligens blogmotor letiltotta, de én most mosolyogva betettem.
    Tettem ezt azért, hogy mindenki olvashassa, közöttük azon informatikusok, digitális szakemberek is akiket nyíltan lehülyézel. No komment.

    Igen-igen szűk látókörödet szélesítendő, beteszek ide egy linket, ahol további „baromságokat” olvashatsz, de megfelelő angol, német, francia, japán stb. nyelvtudással további több száz hasonló bemutatót, leírást tesztet találhatsz a neten – egyébként pedig segít a Google.

    https://www.av-online.hu/egyeb/ethernet-kabelek-tesztje_3262

  • Long

    …ez pedig az általad lehülyézett fejlesztőcsapat – amelyik a blogbejegyzésben szereplő ethernet kábelt a többlépcsős teszt alapján saját használatra, fejlesztési munkákra a legjobbnak találta – legújabb terméke, egy egyedi tervezésű, dupla órás ethernet kártya, amelyről, és annak hangra képre gyakorolt igen pozitív hatásáról a tankönyveid szintén nem írtak.
    Tudod, ahogy Vlagyimir Iljics Uljanov mondta volt – és rád különösen jellemző: tanulni, tanulni, tanulni, és persze nem árt(ana) némi tisztelet is a másik fél felé.

    https://wp.me/a9BzSq-2Se

  • Tschen_Bhen_Tscheng

    Megint csak hazugságon fogtalak: tegnap este bebizonyosodott, hogy szándékosan volt blokkolva az e-mail címem és nevem alapján a hozzászólásom. Ezt pedig egyértelműen nem az intelligens blogmotor tiltotta le, hanem emberi kéz. Jó, hogy betetted ide a hozzászólásaim próbálkozásait, legalább mindenki láthatja, hogy hányszor próbáltam meg elküldeni a válaszomat, és csak akkor sikerült, amikor teljesen más e-mail címmel és névvel próbálkoztam. Ebből még a nem informatikus közönség is érti, hogy itt szó sincs „intelligens blogmotorrol”, hanem e-mail cím és név alapján történt szándékos blokkolásról, amit ki kellett játszanom.

    Ami pedig a belinkelt cikket illeti: sajnos vannak jó üzleti érzékkel megáldott „Gyurcsók Józsefek” akik kihasználják a digitális világhoz nem értők hiszékenységét. Habár egyik helyen sem szerepel szerző, a hangoztatott baromságok, a szöveg stílusa és a szóhasználata nagyban hasonlít ehhez a cikkhez, ezért valószínűnek tartom, hogy az „av-online.hu”-n és az itt szereplő cikket ugyanaz a személy írta, azaz te. Persze akkor vált világossá, hogy mi is van a háttérben, amikor megláttam az árakat: tízezer és százezer Ft-okat elkérni 1 m kábelért, kib.szott jó üzlet! Épp ezért úgy döntöttem, hogy mindkét cikket elküldöm egy igazságügyi informatikus szakértő barátomnak, hogy járják kicsit körbe a témát, főleg azt, hogy mennyire számít megtévesztésnek UTP-kábelt úgy hirdetni, hogy a műszakilag meghatározható zajszűrésen túlmenően bele vannak keverve olyan szubjektív fogalmak (mint pl. a hang térhatás, basszus mélysége), amelyek a digitális jelátvitel és jelfeldolgozás elvéből adódóan eleve kizárhatók (nem úgy mint analóg jelátvitel esetén).

    És végül a fejlesztőcsapatról: hogyha terveznek egy olyan hálózati adaptert, amelynek célja a biztonságos jelátvitel, az teljesen rendben van. Viszont, ha az én fejlesztőcsapatom bármelyik tagja hangoztatná az általad leírt baromságokat, az abban a pillanatban repülne úgy, hogy 20 percet kapna a fiókja és íróasztala kiürítésére. Ezzel arra utaltam, hogy hiába próbálod meg mintegy hallgatólagos alátámasztásául feltüntetni az adott fejlesztőcsapatot, az általuk ajánlott és fejlesztési munkálatokra tesztelt kábelt ők (valószínűleg) a külső zavaroktól mentes, biztonságos jeltovábbítás alapján választották ki. Nem pedig az általad leírt baromságok alapján.

    A magam részéről itt lezárom a témát, a további válaszaidat leszarom. De borítékolom, hogy lesz ennek még folytatása más-, komolyabb fórumokon.

  • Rocketman

    Van valami, ami még elkerülte a figyelmedet:

    A streamelésnél az adat nem a szomszéd szobából jön, hanem egy távoli szerverről, mondjuk 1000 kilométerről. Szóval 1000 km-t utazik az adat, optikán, koaxon, utp-n, áthalad egy tucat routeren közben és Te maghallod az 5-10 méteres kábelcsere hatását… És ezek után hogyan lehet programokat letölteni a netről és bithibák nélkül feltelepíteni? Ha sárga kábellel telepítem a Windowst, akkor sárga lesz, ha kék kábellel akkor meg kék?

    Kíváncsi lennék a tesztelési módszereidre. Gondolom nem vakteszt, mert az ugye felesleges, mint a biztonsági öv, hiszen nem tévedhetünk…

    Amíg nem akad meg a lejátszás, addig nincs probléma az átvitellel, ez a lényege a netes protokollnak.

    Az általad belinkelt oldal pedig – hasonlóan mint az audifil tesztek zöme – a hifiben elterjedt tesztnek álcázott reklám rengeteg hamis információval, aminek egy célja van: becsapják és kihasználják a hiszékeny embereket, akik bedőlnek ennek a légy nyitott, ne hallgass az észérvekre dumára. Nincs olyan kábel ami kijavítaná az UDP hibáit, és ehhez nem kell diploma.

    Egyébként nem az a baj, hogy nem értesz a hifihez. Az a baj, hogy fel se tudod fogni, hogy mit csinálsz. Sokan elakadtak már a hifiben Kopernikusz környékén és azt hitték, hogy okosabbak a mérnököknél.

    Sok influenszer tanulhatna Tőled, annyira jól megy Neked az ‘észosztás’ meg a mellébeszélés.

  • Pleskovics András

    Rocketman!

    Hatalmas tévedésben vagy, a zene nem egy program, igenis van hatása a Lan kábeleknek, persze megfelelő minőségű rendszeren hallgatva. Amíg nem próbaltad, nem hallottad, addig ne legyél ennyire biztos a dolgodban!
    Minden jót!

  • Long

    Akkora öngólt lőttél, hogy hangosan felröhögtem, és már-már sajnálni kezdtelek.
    Eddig azt hittem, komoly informatikai ismeretekkel rendelkezel, de az, hogy azt feltételezed, nem tudnám bármely címről érkező leveledet percek alatt spam-ba tenni, kihajítani, bizony komoly hiányosságokat feltételez.
    Azonban, direkt nem teszem – mint ahogy utolsó leveledet is mosolyogva vettem ki a spam tárból -, mert hozzászólásoknak álcázott kirohanásaid mindössze téged minősítenek. Megőrzöm az utókornak, mert igencsak nagy a kontraszt a kulturált olvasó, kulturált levelező, kulturáltan párbeszédet folytató emberek és közted.

    Arra azért felhívom a figyelmedet, hogy a netes, verbális fenyegetést a törvény pont annyira szigorúan bünteti, mint a valódit. Eme „leveledet” ezen okból külön is eltárolom, ha netalán szükség lenne rá, hogy a témakörben igencsak járatos ügyvéd barátom és csapata személyesen is felvegye veled a „kapcsolatot”. …és persze az IP-címeidet a rendszer automatikusan tárolja.

  • Long

    Mindössze erre a mondatodra reagálnék, amivel megmosolyogtattál, de nem csak engem: „Egyébként nem az a baj, hogy nem értesz a hifihez…”

    Tehát, ez a mondatod rajtam kívül mosolygásra késztette öreg témavezető tanáromat, akinél 150 oldalas szakdolgozatomat írtam ” A hang tárolásának elvei és eszközei” címmel.
    Mosolygásra késztette informatika tanáromat, aki a szakdolgozatomat – az engedélyemmel – érdemi változtatás nélkül átvette doktori disszertációnak, így én lehettem az igencsak a hifi témakörébe tartozó disszertáció megvédéséhez a felkészítő konzulens.
    Együtt mosolyog az a mintegy 300-350 rendszer tulajdonosa, akiknek sztereó rendszerét, házimoziját én állítottam össze és be, én tuningoltam.
    Vidáman mosolyog az a mintegy 8-900 ember akiknek telefonon, levélben vagy e-mailben adhattam közvetlen szakmai tanácsokat.
    …és persze mosolyog az a mintegy 3-3500 ember, akik az általam javasolt megoldásokkal ma sokkal jobb hangminőségben élvezhetik a zenét, mint „tegnap”.

    Ehhez képest véleményed irreleváns, főleg, ha azt is hozzá tesszük, hogy ha jól tudom, nem téged hívnak rendszeresen hangtechnikai fejlesztéseket meghallgatni, tesztelni, véleményt mondani, hanem engem. nem te vagy meghívva egy amerikai nagyvállalathoz, hanem én, hogy egy hét múlva hallgassam meg a gyárban a legújabb hangsugárzó-fejlesztésüket, és mondjak vélemény.

    Sorolhatnám tovább, de ha számodra az jön le velem kapcsolatban, hogy „nem értek a hifihez”, engem nem zavar, mert a világon semmi jelentősége.

  • Rocketman

    Ha már a törvényeknél tartunk, sajnos a törvénynek inkább az ilyen oldalakra kellene súlyos büntetést kiszabnia, mint ez, meg az avonline cikke. Bár az lenne a legjobb ha nem is léteznének ilyen oldalak.

    Gondolom annyi ügyvéd ismerősöd van, mint amennyi szakembert tartalmaz az informatikus csapatod. IP címmel nem sokra mész…

    „Eme “leveledet” ezen okból külön is eltárolom, ha netalán szükség lenne rá, hogy a témakörben igencsak járatos ügyvéd barátom és csapata személyesen is felvegye veled a “kapcsolatot”.”

    Miért van idézőjelben a kapcsolat? Akkor ezt most én vegyem fenyegetésnek? Remélem tudod, hogy mire való az ügyvéd, mielőtt ügyvéddel fenyegetsz. Bár elképzelem azt a szituációt, amikor a szerencsétlen biró felolvassa a cikkedet és majdnem elpusztul a röhögéstől.

    A lényeg:
    Én nem aggódom a kábelek meg kristályok miatt, Te meg egész életedben ezzel a marhasággal fogsz szívni meg hülyíteni a világot.

  • Rocketman

    Intelligens blogmotor vagy az intelligens kéz összekuszálta a hozzászólásokat. Tschen_Bhen_Tscheng 11:45-ös hozzászólása csak 21 óra után jelent meg.

    Áruld már el Long, hogyan (vagy hol) lehet doktorálni úgy, hogy más a disszertáció szerzője és ezt hivatalosan elismerik? Informatikus karon a doktorinak informatikai témájúnak kell lennie, lehetőleg új kutatáshoz kell kapcsolódnia és saját kútfőből kell származnia. Egyébként ilyen címmel maximum bölcsész szakon lehetett doktorit szerezni a 60-as években.

    Csak addig tartod magad szakembernek, ameddig kényelmes ez a pozíció, aztán „a válaszokat azonban nem nekünk zenehallgatóknak, filmnézőknek kell megadni.” – hanem a szakembereknek. Jó kis taktika. Minek is nevezik ezt? Kamuzás? Annyira vagy te szakember, mint én operaénekes. Hogy hány hiszékeny embert csaptál be, azt ne számold az elégedett követők közé.

  • Rocketman666

    Intelligens blogmotor vagy az intelligens kéz összekuszálta a hozzászólásokat. Tschen_Bhen_Tscheng 11:45-ös hozzászólása csak 21 óra után jelent meg.

    Áruld már el Long, hogyan (vagy hol) lehet doktorálni úgy, hogy más a disszertáció szerzője és ezt hivatalosan elismerik? Informatikus karon a doktorinak informatikai témájúnak kell lennie, lehetőleg új kutatáshoz kell kapcsolódnia és saját kútfőből kell származnia. Egyébként ilyen címmel maximum bölcsész szakon lehetett doktorit szerezni a 60-as években.

    Csak addig tartod magad szakembernek, ameddig kényelmes ez a pozíció, aztán „a válaszokat azonban nem nekünk zenehallgatóknak, filmnézőknek kell megadni.” – hanem a szakembereknek. Jó kis taktika. Minek is nevezik ezt? Kamuzás? Annyira vagy te szakember, mint én operaénekes. Hogy hány hiszékeny embert csaptál be, azt ne számold az elégedett követők közé

  • Orsi Balázs

    Hello.
    Lenne egy ötletem, a felesleges szájkarate és egymás primitív fenyegetése helyett. Nagyon szívesen részt vennék egy rendesen levezényelt vakteszten és dokumentálnám azt a kamerámmal. Mivel több mit 30 éve zenélek, zenét szerzek, valamint jó pár évtizede HIFI-zek is, és még Informatikus Mérnök diplomám is van, ezért azt talán nem szerénytelenség azt állítanom, hogy mindkét „világot” viszonylag hitelesen és pártatlanul tudnám képviselni. Sőt ha a Core Audio ennyire bízik a termékben, akkor nagyon szívesen felkeresem őket is… Gondolom rendelkeznek egy megfelelő minőségben megépített lehallgató szobával és rendszerrel, ahol ők maguk is tesztelik a saját termékeiket a fejlesztés során, tehát technikai értelemben nem lehet nehéz kivitelezni egy ilyen szeánszot. Még azt is felajánlom, hogy megkérdezem a nézőimet, hogy néhányan részt szeretnének-e venni ezen a vakteszten, hogy minél többféle véleményt kapjunk a végén. Ez egy mondjuk úgy ingyen reklám lehetőség a Core Audio-nak is és pontot lehetne tenni erre és az ehhez hasonló vitákra vele.
    Balázs

  • Long

    Kedves Balázs, először is az urbánus legendák elkerülése végett tisztázzunk egy nagyon fontos dolgot:
    Nem „egymás primitív fenyegetése” folyik a blogbejegyzés alatt, hanem egész konkrétan egy igencsak kevéssé kulturált lény hergelte magát odáig, hogy törve, zúzva, csapkodva lovalta magát bele egy olyan lelkiállapotba, aminek következtében nyíltan megfenyegetett – ez pedig büntetendő cselekmény.

    A másik „kollégával” együtt el sem jutottak odáig, hogy azt, amiről beszámoltam – s amivel kapcsolatban világszerte több tízezer magán és csoportos teszten vannak túl a zenehallgatók – személyesen is kipróbálják. Nem is akarnak tapasztalatot szerezni, nem is akarnak a tapasztalatok alapján elgondolkodni, mert minden úgy van, ahogy tudják / gondolják és punk-tum.

    Ennek oka igen egyszerű.
    A Long oldal nagyon sok olyan megoldásról számol be, ami szokatlan és nehezen magyarázható, értelmezhető. Ezek mindegyike működik, mindegyike hatással van a hangra, képre. Egy bizonyos szellemi szint alatt befogadhatatlan, a tudásukban 100 százalékosan biztos olvasók számára pedig elfogadhatatlan.
    Igen ám, de titokban még közülük is sokan kipróbálták és azt tapasztalták, hogy mindaz, amiről írok / írtam szóról szóra igaz.

    Vannak közöttük olyanok, akik a háttérben elnézést kérnek tőlem és sikerül a kellemetlen „szájízt” hifis barátsággá alakítani, és bizony vannak olyanok is, akik a tapasztalatoktól bedühödnek és szó szerint minden fórumra kiterjedő lejáratókampányba kezdenek. Ez van.

    Mivel felvetődött a kérdés, de a válaszra a kérdező valójában nem volt kíváncsi, ezért csak neked írom meg. A LAN-vezetékek összehasonlításánál több olyan tesztet is végeztek, végeztünk, amely során a modem és a router a másik szobában volt. A zenehallgató helyiségben senki nem látta, hogy történik-e vezetékcsere, és ha igen, mi kerül bele. Úgy vélem, tökéletes vakteszt.

    Ugyanilyen vaktesztből meglehetősen sokat végeztünk a routerek, modemek alátámasztásával kapcsolatban, valamint az adott informatikai eszközök tetejére tett különféle fadarabokkal. Az ezen tesztek alapján összegyűjtött tapasztalatok azonban az itt „hozzászóló” két olvasó számára irreleváns, mert nem férnek bele a tankönyvi ismereteikbe.

    A Core Audio nagyon sok nyílt napot tart – a többi, digitális jeltovábbításban szintén felkészült bemutatótermekhez hasonlóan -, ahol téged is tisztelettel várnak.

    Sem ők, sem mások nem akarnak sem téged, sem másokat semmiről meggyőzni, mindössze azt szeretnék – velem együtt -, hogy a fejlődést, a hálózati zenelejátszásban rejlő potenciál minél jobb kiaknázását ne hátráltassák. Mert a hátráltatás vesztesei mi, zenehallgatók és filmnézők vagyunk.

  • Orsi Balázs

    Tisztelt, „Long”!

    „A Core Audio nagyon sok nyílt napot tart – a többi, digitális jeltovábbításban szintén felkészült bemutatótermekhez hasonlóan -, ahol téged is tisztelettel várnak.”

    Az én felvetésem nem teljesen erről a megközelítésről szólt, hanem egy mondjuk úgy „sajtós” megkeresésről… Úgy gondolom, hogy ha egy cég hisz a saját termékében és tényleg csak „a süket ember” nem hallja meg ezeket az eltéréseket, akkor nem lehet, akadálya egy objektív, jól dokumentált bemutatónak, akár ezeken a nyílt napokon kívül is, hiszen viszonylag sok emberhez eljuthatnak ezek az információk a YouTube-on keresztül, ami a cégnek egy kvázi nulla forintos marketing-befektetés, hiszen a munka nagyobb részét én végezném… Mindenesetre a nevem, az arcom, az email címem megtalálható a csatornám névjegyében, csak egyeztetés kérdése a dolog, én nyitott és rugalmas vagyok.

    Balázs

  • Long

    Rövidre zárom a dolgot – mivel valóban nem köt semmiféle érdek egyetlen céghez sem.
    Mint ahogy kék gyöngyöt, lávakövet, kábelharisnyát, stb. sem árulok, ahogy ezt néhány kevésbé értelmes olvasó feltételezte már rólam az elmúlt években.
    Hívd fel a Core Audiót (vagy írj egy e-mail-t) és egyeztess velük. A cégvezető Váradi Viktor. Az elérhetőségek a weboldalon megtalálhatóak.

    Ettől függetlenül, örömmel látlak nálam egy beszélgetésre, zenehallgatásra és néhány általam javasolt megoldás kipróbálására (állítólag a kávém is finom).

  • Long

    Úgy vélem, ha már eltűnt a lila köd a szemed elől, fuss neki újra, mert ismét lőttél legalább három öngólt, amit inkább nem használnék ki – mert veled (és harcostársaddal) ellentétben inkább fair maradok.

  • Rocketman

    Long:

    Senki sem fenyegetett meg, még a jogi kategóriákat sem ismered. Nincs semmi törvénytelen abban, ha valaki kimondja egy csalóról, hogy csaló.
    Az általad ismeretlennek tartott vagy beállított akusztikai jelenségekre van magyarázat, csak te nem ismered vagy nem érted őket vagy úgy teszel. Szóval ne használj többes szám első személyt, mert az megint hazugság. Csak elhiteted azokkal, akik vevők az ilyen dumára, hiszen néha olyan jó dolog ilyenekben hinni, hogy ez meg ez nincs benn a tankönyvekben.

  • Rocketman

    Balázs

    ABX tesztnél van egy jobb megoldás, a nullteszt. 100%-os módszer, egy zeneszerkesztő kell hozzá, semmi más. Ráadásul egyedül is el lehet végezni. Én is ezt használom pl. dalok különböző verzióinak egyértelmű összehasonlítására.

    Viszont: ha valaki azt mondja, hogy szerelj szélkereket az autód csomagterébe, mert attól jobban megy, akkor azt feltétlenül ki kell
    próbálni? Az emberiség eljutott egy olyan szintre, hogy ne kelljen minden képtelenséget letesztelni.

  • Orsi Balázs

    Rocketman

    A Null-tesztet csak úgy tudod ebben az esetben elvégezni, ha az analóg kimenetét mondjuk egy streamernek, vagy egy DAC-nak újradigitalizálod. Mivel a digitalizálás során is keletkeznek hibák, ezért ez lenne az első dolog, amibe „tudományos” szempontból mindjárt bele tudnék kötni. Mert hát nem az eredeti analóg jelet hasonlítjuk össze, hanem az abból vett mintákat és az nem ugyanaz… És igen, kellő felbontás mellett a végeredmény szempontjából ez a hiba valószínűleg nagyon kicsi lenne, de akkor sem lehetne minden kétséget kizáróan pro- vagy kontra érvelni. Amúgy a NULL teszt alapvetően nagyon hasznos dolog én is szoktam vele élni, de itt most ez nagyon megbonyolítaná a dolgokat. Ráadásul azok az emberek, akik szerint a HIFI-t hallgatni és nem méregetni kell (és hát ebben is van azért igazság), azok soha nem fogadnák el ezt az eredményt.

    A szélkerekes felvetésedre pedig csak annyit mondanék, hogy természetesen tudom, hogy a Föld gömbölyű és nem lapos. Ennek ellenére „újságíróként” nem az a dolgod, hogy a saját tudásod alapján ítéletet mondjál valami felett, hanem az, hogy nulláról utánajárj a dolognak, mintha olyasvalaki lennél, aki még az életben nem fogott a kezében földgömböt, csak hogy az analógiádnál maradjak. Azt pedig soha nem szabad elvetni, hogy esetleg TE vagy az aki téved, még ha ennek nagyon kicsi is a valószínűsége, mert ez azért hitelességi és felelősségi kérdés is. Szóval nekem az a dolgom, hogy elmagyarázzam azt, ha ez a dolog működik, akkor miért működik, ha pedig nem működik akkor miért nem működik. Teljesen indifferens, hogy amúgy én miben hiszek…

  • Rocketman

    Elég a szerveren és a kliensen lévő fájlokat összehasonlítani egy zeneszerkesztőben. Itt nincs szerepe a PCM kódolásnak, AD/DA
    konverziónak. Az a kérdés, hogy mi történik a fájllal a szerver háttértára és a kliens memóriája között. Analóg nullteszt feleslegesen
    bonyolítaná a tesztelést, plusz kell hozzá egy analóg nullteszter.

    Csak azt kell megérteni és elfogadni, hogy a számítógépes rendszerek moduláris felépítésűek. A kliensen az egyik modul (netes driver) felelős azért, hogy a netről az adatok a memóriába kerüljenek. Egy másik modul („audio driver”) a memóriából a DAC felé küldi az adatokat. A lejátszó szoftver pedig a kettőt irányítja. A lejátszás és a letöltés tehát elkülöníthető, hiszen különböző modulok végzik. Sőt a streamelés közbeni letöltés és egy általános fájlletöltés között nincs elvi különbség. Ha valami történne az adatokkal a kábelen, akkor az adatávitel összes formáját érintené, tehát nem tudnál egy képet normálisan letölteni.

    (ez egy nagyon leegyszerűsített kép, csak a lényegre koncentráltam)

    Az ABX teszttel nekem az a problémám, hogy ha negatív az eredmény, akkor majd jönnek a kifogások, pl. a nem éreztem jól magam, nem volt eléggé otthonos a környezet stb. Vagy jön valaki, aki megpróbálja hitelteleníteni. Az audiofilek egy része pedig azért nem fogadja el a méréseket, mert ezt szajkózzák az audio magazinok a 80-as évek óta.

    A szélkerekes hasonlatomat félreértetted. Ha valaki nem érti az autó működését, akkor a tesztelés sem segít, ha meg érti, akkor meg
    felesleges. Ha valaki nagyon köti az ebet a karóhoz, akkor persze el lehet végezni.

  • Long

    Nagyon sokan megkérdeztétek, hogy az ellenségképet kereső, magukat „szabadságharcosnak” képzelő csipetcsapat igen primitívre és szánalmasra sikeredett izéit miért hagyom bent a blogban?
    Miért hagyom, hogy a mindössze magukat minősítő, ám az összes halló zenehallgatót és a témakörben jártas hálózatfejlesztőt, digitális jelátvitellel foglalkozó szakembert, elektromérnököt, stb. sértő kirohanásaik megmaradhassanak?

    A válasz nagyon egyszerű.

    A primitív, és mindenféle tudásvágytól, megtapasztalási vágytól, fejlődési vágytól mentes hozzászólásaik néhány év múlva, amikor mindaz, amiről írok, beszámolok, mindaz, amit tapasztalunk, általánosan közismertté és elfogadottá válik, jelzik majd, hogy honnan indultunk, és milyen mentalitású lényeket kellett elviselnünk.

    Gondoljatok csak bele, amikor először írtam a fűtött órajeles, igen-igen pontos dupla és kvadba kötött switch-ek jelentőségéről, a „nagyeszű sündisznócskák” sok-sok fórumra kiterjedő és igen mocskos lejáratókampányt indítottak, mára pedig olyannyira elfogadottá vált, hogy még a hadsereg is használja. Sőt, az extra pontos órajel szükségszerűségére, még a „mérnökhifisták” tankönyvei is kitérnek – igaz, csak az apró betűs részben. Valószínűleg ezért nem tudják, hogy az egész netes hálózat régiókként „órázva” van, a számítástechnikában szokatlan, ám a műholdas jelátvitelben megszokott pontosságú órajelekkel.

    Ez van. Lépjünk tovább, és élvezzük a jobb (nem feltétlenül drágább!) ethernet kábelek, a pontos és stabil órájú routerek, switch-ek pozitív hatását.

  • Rocketman

    Abban hiszel, amiben akarsz, csak ne szennyezd a netet a hazugságaiddal.

    Amikor szidod a mérnökhifistákat, el kéne gondolkodni, hogy nekik köszönheted a hobbidat. Mérnökhifisták nélkül sehol se lennél.

    A legundorítóbb az, hogy a zene szeretetének nevében vezeted félre az embereket. Ennél ocsmányabb dolog nem sok van a világon.

    Elfogadják az elméletedet pár év múlva? Sajnos azt már elkúrtad, nem kicsit, nagyon, mert nem a jó cél érdekében dolgoztál…

    Egy dolgot lenne jó tudni. Hogy mi vezetett arra, hogy ilyen extrém hazudozó vagy szellemileg roggyant lettél. Ha tudnánk az okot esetleg másokat megmenthetnénk tőle. Szerencsére ritka az ilyen.

    (És persze megint rengeteg marhasággal vegyített hazugságot írtál.)

  • Peres Csaba

    Látom a majdnem vérre menő vitát!
    Avval kezdenék, hogy én nem hallgatok netről zenét!
    A Zidoo UHD 3000-on, SSD-re lementett zenéket hallgatok. Csak adatfeltöltésre használom az UTP-kábelt (DiGI Cat. 5e) és annak végeztével ki is húzom.
    Gondoltam van egy szabad órám és három féle Cat. 5e kábelem, hát tesztelek!
    Net optikai kábelen DiGi 1000, Digi Fiberhome HG6544 router
    Zene: Arnesen – MAGNIFICAT 4. Et misericordia Nidarosdomens jentekor & TrondheimSolistene
    Felbontás 24bit-192kHz Erről az oldalról: http://www.2l.no/hires/index.html
    A lementetthez képest:
    1. 5-6 évet használt DiGI Cat. 5e – kisebb a tér és dinamika, kissé éles a lány kórus hangja
    2. R&M freenet AWG26 Cat. 5e – kicsivel jobb tér és nagyobb dinamika, mint az előzőnél, de kemény, erőszakos hang (ez a kábel még nem volt használva)
    3. DRAKA UC300 Cat. 5e – mélyei büfögnek, közepe tompa és erőtlen, ennél (már) nem éles a kórus
    Szóval csak ennyit UTP-kábelek hangjáról!
    Ja és a Tisztelt számítástechnikai szakember szerintem jobban járt volna, ha előtte tesztel egyet!

  • Rocketman

    Még rá akarok mutatni a Long féle teória igencsak gyenge pontjára, mert ez kimaradt.

    A kiadók hálózaton keresztül töltik fel a zenéket teljesen kommersz kábeleken és routereken keresztül, mivel senki sem fog elgyalogolni egy pendrive-val a szerverig. Ezért is kellene aggódni szerintem. Sőt ezért kellene a legjobban aggódni.

    Ha valaki tényleg abban hisz, hogy a LAN kábel hatással van a hangminőségre, nos akkor az a legjobb ha CD-t hallgat és nem szórakozik a kábelekkel.

    Sakk-matt.

  • Peres Csaba

    Tisztelt Rocketman!
    Bizonyára elkerülte a figyelmét, hogy a tesztnél szereplő zenét először a DiGi Cat. 5e kábelén keresztül LETÖLTÖTTEM.
    Ez a LETÖLTÖTT zene jobban szolt, mint bármelyik UTP-kábelen direktben vagy pufferolva (nem tudom a Zidoo hogyan csinálja).
    Úgy-hogy itt szerintem nem az adatfolyamot (0101) befolyásolja a kábel!
    Hanem magát a fogadó elektronikát, amihez kapcsolódik és az meg a többi ahhoz kapcsolódót!

  • konzumpro

    Szólhat másképpen egy rendszer ha kiegyenlítőáramok folynak a részegységek között, földhurok jön létre, vagy gerjedés lép fel. Az pedig kábelfüggő, hogy mindez hogyan befolyásolja az analóg fokozatokat. Digitális részen ez jitter, szélsőséges esetben zaj formájában jelenik meg, nekem sikerült már előidézni… Mint amikor kicsúszik az optikai kábel, amikor zajosan de képes még működni. Szóval jó-jó az elmélet, mérnökdoktorurak, de néha kell a gyakorlat is a megtapasztaláshoz, ugyanolyan tudatlanság nem érteni egy jelenséget, mint belemagyarázni valami misztikusat. Viszont azt megérteni, hogy van ami érthetetlenül gyönyörű – vagy éppen elborzasztó, mint ez a társalgás itt -, ehhez belátásra is szükség van, a megértésen felül.

  • Rocketman

    @Peres Csaba
    Furcsa, hogy az SSD-n lévő zenék minősége miatt nem aggódik, hiszen ha jól értem, azok is a netről származnak. Feltöltésnél is beszélhetünk fogadóelektronikáról és mivel nem tudhatjuk, a mérnökök nem értik ezeket a jelenségeket, tehát marad a CD.
    Dinamika, tér, frekvenciaátvitel változás nincs utp kábelnél. Ezen már túl vagyunk.

    @konzumpro
    hol kezdjem? Utp-nél nincs meg a földhurok lehetősége, stp-nél sincs, mivel egy oldalon földelt az árnyékolás. Egyedül buherált stp
    kábelnél keletkezhet földhurok, és egy ilyen buherált vezeték segíthet megtapasztalni a különbséget. Ilyen kábellel nyílt napon simán lehet demonstrálni a kábelek közötti különbséget.

    Tudom, hogy miről szól a játék, és az egész csak tettetés, kamuzás. Ha valaki idetéved és elolvassa a hozzászólásokat, ezek után leszűri majd, hogy kinek van igaza.

  • orbán

    „Dinamika, tér, frekvenciaátvitel változás nincs utp kábelnél. Ezen már túl vagyunk.” Miért, voltatok már előtte is? Mivel sikerült ezt elérni? Egyáltalán mi alapján született ez a nagyképű kijelentés, ha saját bevallásod szerint, soha még csak nem is próbáltad meghallgatni?

  • Rocketman

    Feltöltésnél is beszélhetünk fogadóelektronikáról és mivel „nem tudhatjuk, a mérnökök nem értik ezeket a jelenségeket”, tehát marad a CD.
    – az idézőjel lemaradt.

  • orbán

    „Amikor szidod a mérnökhifistákat, el kéne gondolkodni, hogy nekik köszönheted a hobbidat. Mérnökhifisták nélkül sehol se lennél.” Nos lehet, sokkal üdítőbb lenne, a mérnökhifistákra hagyni, hogy ha valami problémájuk van, azt ők kérjék ki maguknak. Majd ők felháborodnak, ha akarnak. Te, nem vagy az. Neked, vajon mit köszönhetünk? Azért amit itt művelsz, szerinted az jár? Én megköszönném, ha kipróbálnád amiről itt szó van – már ha érted – és őszintén beszámolnál róla.

  • Rocketman

    Az a pár olvasó, aki ide téved, majd eldönti az olvasottak alapján hogy merre hány méter. Köszönetet nem kérek érte.

    Most már Long nem csak az ethernet kábel miatt aggódhat, utalva a cím kétértelmű jelentésére. Bár ezen a területen a csalók igen könnyen megússzák…

  • konzumpro

    Ethernet kábelen nincs földhurok, de lehet galvanikus kapcsolat vagy átvezetés, ahogy a tápdugó megfordításánál is több-kevesebb zavarjel kerülhet a tápegység, trafó kapacitásain keresztül a földeletlen fémházra, ezek kaotikus hangolásánál kiegyenlítő áramok folyhatnak készülékek között, hol máshol mint az összekötő kábeleken és a tápkábeleken. Ezek már az ördöggel való cimborálás határait feszegetik a mérnökhifistáknál, de csak az inkvizíciós hajlamokkal megáldott kontároknál, sajna egyre többen vannak gyártóknál alkalmazásban, de nem baj, mert végül úgyis kihullanak a rostán az elfuserált termékeik miatt, az emberek nem hülyék.

  • Rocketman

    Persze, ha lennének ilyen kiegyenlítő áramok, akkor cserélgetheted a kábeleket, ugyanúgy ott lesznek… Nem fogja se az Audioquest, se az in-akustik kiszűrni. Az emberek nem hülyék, mégis hülyének nézik errefelé.

  • bta

    „Ha valaki idetéved és elolvassa a hozzászólásokat, ezek után leszűri majd, hogy kinek van igaza.”

    Részletes választ akartam, ám idő hiányában csak a fontos kérdésekre koncentrálok.

    – Igaza, de pontosan miben? Ez a nem mindegy…

    – A legtöbb úgynevezett idetévedő semmit sem szűr le, és ez még mindig jobb, mintha szimpátia alapon döntene el egy verbális csatát, ahol nem feltétlenül összetartozó állítások kutyulódnak össze (és ezt a keverést rendszerint Long kezdi a blogbejegyzéseiben). Kívülállók számára a hifizés eleve a fantasztikum világába tartozik, kb. onnan kezdve, hogy sztereóban lehetséges az összefüggő 3D(!) hangkép, amely szinte tökéletesen leválik a hangsugárzókról…

  • bta

    „kedves” konzumpro!

    Kiegyenlítő áram..? Mekkora? Hogyan lehetne köze mondjuk a teljesítményerősítő villásdugójának megfordítása általi hangminőségváltozáshoz egy olyan állítólagos „brummáramnak”, amely a legkisebb ki-/bemenőjelekkel dolgozó előerősítőn sem hoz létre hallható zavart? Ekkora ostobaságot egyetlen tanult kollegám sem írna le magyarázatként, főleg nem a nyamvadt router kapcsán… bármiben is hiszel, a hifizés a mérnökbácsikat nem formálja agyalágyult zombivá, vagy szakmai becsületét üveggyöngyökért eladó sarlatánná. Ilyesmivel csak a tehetségtelen OKJ-vitéz „hangmérnökök” hülyítik egymást a ménemhallon.

  • orbán

    Rocketman

    „Az emberek nem hülyék, mégis hülyének nézik errefelé.” Tényleg? Érdekes, hogy eddig még senki nem kérte ki magának, rajtad kívül. Lehet, hogy ők külső segítség nélkül is tisztában vannak vele, hogy nem azok. Ja persze ők, azért ki is próbálták azt amiről állítanak valamit, és tényleg nem tűnnek hülyének. Veled mi a helyzet? 🙂

  • bta

    Szia Orbán (ha te vagy az:)). Hát igen, Rakétaember számonkéri a mérnökhifisták szidalmazását, pedig Long nem általánosságban írt róluk, hanem egy bizonyos hozzáállással szerencsétlen módon őket azonosította. (Tapasztalatom szerint a zsigeri elutasítás sokkal jellemzőbb a tudományos-technikai félműveltségükkel kérkedő külyübolondokra, mintsem a zenehallgatással és az elektroakusztikával egyformán meghitt viszonyt ápoló villamosmérnökökre.)

    Költői kérdés: miért nem kifogásolta, hogy elvtársa lazán lekóklerezett minden egyes hangtechnikai fejlesztőmérnököt, aki a Partizán Sündisznócskák által megkövetelt lenini úttal ellentétes irányba halad? Mit lehet, mit szabad meghallani, és mit nem, majd ők megmondják! Ami nem fér a fejecskéjükbe, legszívesebben betiltanák!

  • Long

    Uszkve 30 mérnököt ismerek személyesen, akik közvetlenül, vagy közvetve részt vesznek közös hobbink fejlesztésében.
    Egyikük sem szakította meg velem a kapcsolatot, egyikük sem sértődött meg, egyikük sem érezte úgy, hogy bármelyiküket bármikor szidalmaztam volna.
    Mert, mindegyikük tudja és egyetért azzal, amit te is felismertél, hogy a „mérnökhifista” és a hifit tervező mérnök két egészen különböző, tudásban, tapasztalatban, szellemiségben egymástól végtelenül távol álló csoport.

  • Rocketman

    A Long féle agyszülemény fogalmak nincsenek benne az értelmező kéziszótárban és nem általánosan elfogadottak így azt ért rajta, amit akar. Játszhat vele oda-vissza, mehet a csűrés csavarás.

    „hifit tervező mérnök”. Sajnos ezen a területen jellemző, hogy a mérnökök visszaélnek a végzettségükkel és mindenféle értelmetlen kütyüket fejlesztenek, amit csodaként árunak és amiben persze zeró saját fejlesztés van (A osztályú erősítők, csöves erősítők, audiofil switchek, elektronikai varázsvesszők, csodadobozok). Ezen a blogon szinte csak ilyet találni a súlyos tudásbéli hiányosságok mellett.

    Részemről végeztem ezzel a témával, máshol folytatom, de nem ígérhetek semmi jót.

  • Rocketman

    A Long féle agyszülemény fogalmak nincsenek benne az értelmező kéziszótárban és nem általánosan elfogadottak így azt ért rajta, amit akar. Játszhat vele oda-vissza, mehet a csűrés csavarás.

    „hifit tervező mérnök”. Sajnos ezen a területen jellemző, hogy a mérnökök visszaélnek a végzettségükkel és értelmetlen kütyüket építenek, amiket csodaszerként árulnak míg az igazi belső fejlesztés szinte zeró (A osztályú erősítők, csöves erősítők, audiofil switchek, elektronikai varázsvesszők, csodadobozok). Ezen a blogon szinte csak ilyet találni a súlyos tudásbéli hiányosságok mellett.

    Részemről végeztem ezzel a témával, máshol folytatom, de nem ígérhetek semmi jót.

  • bta

    „Long féle agyszülemény fogalmak nincsenek benne az értelmező kéziszótárban”

    Minden fogalom agyszülemény! Az értelmező kéziszótárakban pedig csak azok szerepelnek, melyeknek van említésre méltó közismertsége és/vagy múltja. Bár miután épkézláb érvelés tőled eddig sem jött, nincs itt semmi látnivaló.

    „máshol folytatom, nem ígérhetek semmi jót”

    Örvendetes, hogy motivációdat illetően végül azokban sem hagytál kétségeket, akiknek megfelelő minőségű audiolánc híján nincs lehetősége kipróbálni a blogbejegyzésben javasolt dolgokat, vagy csak véletlenül tévedtek ide. Remélhetőleg más fórumokon sem fogják díjazni a nyilvánvaló rosszindulatot.

  • Ivan Szomjaska

    Ülj le fiam, eggyes! Az MP3/AAC-t, MQA/DSD-t hogyan befolyásolja a bithiba amit a szar kábel okoz? Egy dekódolt zaj lesz belőle, vagy csak változik az érintett blokk frekvencia átvitele?
    A két szál rézdrót amin sok helyen jön be az internet, hogy befolyásolja a streamelt/letöltött tartalmat?

  • bta

    Szomjaska, ki mondott olyan ökörséget rajtad kívül, h az internetkábel minősége befolyásolja a letöltött/streamelt adattartalmat, és még sorolhatnám? „” Szomjaska, nem gondolod, h mielőtt bizonyítványt osztasz, legalább szövegértés terén el kellene érned az értelmes beszélgetéshez elvárható minimumot?

    Természetesen Longtól is elvárható, hogy pusztán hallás alapján ne beszéljen paraméterekről (például frekvenciaátvitel) egy technikai fejtegetésben, hacsak nem a trollok bevonzása a cél.

  • Rocketman

    Ülj le bta, megint egyes! (ez jó). Ez a „magyarázom a bizonyítványom” nagyon nem megy, a szövegértést meg neked kéne gyakorolni.

    Nos, ha annyira okos vagy, akkor elmagyarázhatnád a földi halandóknak, a szövegértéssel küszködő olvasóknak, hogy miről szól a cikk valójában. Volt itt már annyi lehetőség… Még a végén kiderül, hogy nem is az ethernet kábelekről szól a cikk, csak nem értjük…

    Az ilyen megtapasztalni dumák nem kellenek, mert ugyan a puding próbája az evés, ugyanakkor a tojást sem kell feltörni, hogy megtudjuk záptojás-e…

  • Rocketman

    Ülj le bta, megint egyes! (ez jó). Ez a „magyarázom a bizonyítványom” nagyon nem megy, a szövegértést meg neked kéne gyakorolni.

    Nos, ha annyira okos vagy, akkor elmagyarázhatnád a földi halandóknak, szövegértéssel küszködő olvasóknak, hogy miről szól a cikk valójában. Volt itt már millió lehetőség… Még a végén kiderül, hogy nem is az ethernet kábelekről szól csak nem értjük…

    Az ilyen megtapasztalni dumák nem kellenek, mert ugyan a puding próbája az evés, ugyanakkor a tojást sem kell feltörni, hogy megtudjuk záptojás-e…

    (mivel le van tiltva a hsz lehetőség ezért mégegyszer elküldtem)

  • Rocket_man

    Ülj le bta, megint egyes! (ez jó). Ez a „magyarázom a bizonyítványom” nagyon nem megy, a szövegértést meg neked kéne gyakorolni.

    Nos, ha annyira okos vagy, akkor elmagyarázhatnád a földi halandóknak, szövegértéssel küszködő olvasóknak, hogy miről szól a cikk valójában. Volt itt már millió lehetőség… Még a végén kiderül, hogy nem is az ethernet kábelekről szól csak nem értjük…

    Az ilyen megtapasztalni dumák nem kellenek, mert ugyan a puding próbája az evés, ugyanakkor a tojást sem kell feltörni, hogy megtudjuk záptojás-e..

    (kíváncsi vagyok hányszor fog szerepelni ez a hsz, mivel kétszer letiltott a szűrő)

  • R0cketman

    Ülj le bta, megint egyes! (ez jó) Ez a „magyarázom a bizonyítványom” nagyon nem megy, a szövegértést meg neked kéne gyakorolni.

    Nos, ha annyira okos vagy, akkor elmagyarázhatnád a földi halandóknak, szövegértéssel küszködő olvasóknak, hogy miről szól a cikk valójában. Volt itt már millió lehetőség, mindenféle marhasággal és eszement magyarázattal… Még a végén kiderül, hogy nem is az ethernet kábelekről szól csak nem értjük…

    Az ilyen megtapasztalni dumák nem kellenek, mert ugyan a puding próbája az evés, ugyanakkor a tojást sem kell feltörni, hogy megtudjuk záptojás-e… Kicsit el kéne gondolkodni azon, hogy vajon 2021-et vagy 1521-et írunk.

  • bta

    Nem kívánom, és nem is kell magyarázni az írást, hisz nem a dedóban vagyunk. Értelme persze csak olyanok számára van, akiknek a dolog a saját(!) zsebére megy. Na itt kezdődnek az érdekes dolgok. Nem a blogbejegyzés, hanem a kínlódásod által felturbózott kíváncsiság veszi el az olcsó, hifinek sem igazán mondható lánccal rendelkező kezdő józan eszét. „Csakazértis a végére járok!” – mondja, és hirtelen felindulásból 30 ezer forintos „audiofil” ethernetkábelt vásárol magának. Fizetnek valamit a tevékenységedért, vagy a hasznos idióta szerepét játszod?

    A további félreértelmezések elkerülését elősegítendő, megsúgom, hogy nincs az írásban teória, magyarázat pedig végképp nincs benne, tehát nincs mit en bloc szakmailag értékelni. Ez a „nem akarom megmagyarázni” hozzállás nagyon is dicséretes egy elektroakusztikailag fehér foltnak mondható témában. (Többek között kérdéses, hogy a megfejtés az elektroakusztikában keresendő egyáltalán.)

  • R0cketMan

    Nem számítottam túl értelmes válaszra, de ez alulmúlta az elvárásaimat. Nincsenek itt fehér foltok (kivéve egyes emberek tudásában), és persze akkora hazugságok és ferdítések, amilyenekre még a dedóban sincs példa.

    „Ez a “nem akarom megmagyarázni” hozzállás nagyon is dicséretes egy elektroakusztikailag fehér foltnak mondható témában.” – Ritkán olvasni ekkora marhaságot, nem is beszélve arról, hogy nem sok köze van az elektroakusztikának a LAN kábelhez.

    Nincs bennem kínlódás, és rengeteget tanultam, de nem a kábelekről… (ezért megérte idejönni)

  • R0cket_man

    Nem számítottam túl értelmes válaszra, de ez alulmúlta az elvárásaimat. Nincsenek itt fehér foltok (kivéve egyes emberek tudásában), és persze akkora hazugságok és ferdítések, amilyenekre még a dedóban sincs példa.

    „Ez a “nem akarom megmagyarázni” hozzállás nagyon is dicséretes egy elektroakusztikailag fehér foltnak mondható témában.” – Ritkán olvasni ekkora marhaságot, nem is beszélve arról, hogy nem sok köze van az elektroakusztikának a LAN kábelhez.

    Nincs bennem kínlódás, és rengeteget tanultam, de nem a kábelekről… (ezért megérte idejönni)

  • bta

    „Ritkán olvasni ekkora marhaságot”

    A bejegyzés témája – ahogy annak címe is utal rá – az ethernetkábel hangminőségre gyakorolt hatása. Namármost, vagy nem létezik ilyen hatás, és akkor nincs miről beszélni, ha viszont létezik, akkor 10-ból 9 mérnök szerint az elektroakusztika témakörébe kell tartozzon. Személy szerint én a tizedik lennék, aki szerint nem egészen, persze valamilyen kapcsolatnak így is lennie kell (v.ö.: „nem sok köze van”). Mégsem mondom, hogy tízből kilenc (a jelenséget saját fülével megtapasztaló!) villamosmérnök marhaságot beszél.

  • R0cket_man

    Egy mérnök véleménye csak akkor számít, ha tényleg úgy gondolkodik, mint egy mérnök. Ha valaki egy furcsa jelenséget tapasztal és egyből azt a következtetés vonja le, hogy erre nincs ismert magyarázat, akkor az elég nagy tévedés. Akkor és csak akkor lehet kijelenteni egy jelenségről, hogy az oka nem ismert, ha minden ismert lehetőséget (magyarázatot) megvizsgáltunk.

    Furcsa, hogy fel sem merül benned a harmadik lehetőség, hogy a hiba létezik (szerintem nem, de tegyük fel..) és az oka teljesen hétköznapi, tehát nem kell átírni a tankönyveket (pl. árnyékolt LAN és földhurok vagy valami hasonló).

  • Rocket-man

    Egy mérnök véleménye csak akkor számít, ha tényleg úgy gondolkodik, mint egy mérnök. Ha valaki egy furcsa jelenséget tapasztal és egyből azt a következtetés vonja le, hogy erre nincs ismert magyarázat, akkor az elég nagy tévedés. Akkor és csak akkor lehet kijelenteni egy jelenségről, hogy az oka nem ismert, ha minden ismert lehetőséget (magyarázatot) megvizsgáltunk.

    Furcsa, hogy fel sem merül benned a harmadik lehetőség, hogy a hiba létezik (szerintem nem, de tegyük fel..) és az oka teljesen hétköznapi, tehát nem kell átírni a tankönyveket (pl. árnyékolt LAN és földhurok vagy valami hasonló).

  • bta

    „Ha valaki egy furcsa jelenséget tapasztal és egyből azt a következtetés vonja le, hogy erre nincs ismert magyarázat, akkor az elég nagy tévedés.”

    Az nem egyszerűen tévedés, hanem butaság lenne. Csakhát nem a „mindenhez is értő” wikipédia-huszárokról beszéltem, hanem hifis fejlesztői tapasztalattal rendelkező, képzett szakemberekről. A nemlétező rálátásukat internetes információmorzsákból összecsipegető kibiceken, akik mindazonáltal tudni vélik, hogy szerintünk azért nincs elfogadható magyarázat, mert nem próbáltunk tisztességgel utánajárni, csak mosolyogni tudunk (kínunkban):):))

    A magyarázat egyébként nem összetévesztendő a teóriával.

  • Rock-et-man

    Nem is gondoltam arra, hogy valami hatalmas kutatómunka történik a háttérben. A véleményem továbbra is az, hogy itt szimpla csalásról van szó, nem pedig arról, hogy valaki benézett valamit. Ez eléggé egyértelmű.

    Az is egyértelmű, hogy Long agyalágyult cikkének a ‘mentése’ a cél, és ez nyilvánvaló volt már korábban is. Na csá.

  • R_o_c_k_e_t_m_a_n

    Nem is gondoltam arra, hogy valami hatalmas kutatómunka történik a háttérben. A véleményem továbbra is az, hogy itt szimpla csalásról van szó, nem pedig arról, hogy valaki benézett valamit. Ez eléggé egyértelmű.

    Az is egyértelmű, hogy Long agyalágyult cikkének a ‘mentése’ a cél, és ez nyilvánvaló volt már korábban is. Na csá.

  • András

    Üdv! Annak van jelentősége, hogy az ethernet kábel melyik végére kerül a switch – tehát a modem vagy a streamer felöli végére? Köszönöm!

  • Long

    Az ethernet-kábel végén, vagyis a streamer felőli oldalon hatásosabb.