A fakocka dicsérete

A napokban ismét volt egy baráti összejövetel, melynek oka – a kulináris örömszerzésen és a kellemes beszélgetésen kívül – az volt, hogy barátunk fából fogja készíteni jövőbeni hangszóróállványát.

Jelenleg egy próbaverziót használ, aminek alapanyaga fenyőfa, ami könnyen beszerezhető, könnyen megmunkálható, és alapvetően igen kellemes hangú. Nem is csalatkoztunk benne a meghallgatás során.

Azonban, az élet minden területén – így a hifiben is – mindig akad a jónál jobb, ezért nekiláttunk fákat hallgatni. Azaz, nekiláttunk ugyanolyan méretű ám különböző anyagú fakockákat tenni a meglévő állványok és a hangsugárzók közé.

Bár számítottunk rá, hogy lesz majd változás, de meglepődtünk, hogy némelyik fakocka mennyire jelentősen belenyúlt az állvány-hangsugárzó alkotta páros hangképbe.

Sem mi, sem a házigazda nem tudta, hogy az egyes fakockák milyen anyagúak, így a név, a névhez köthető ár és „sztereotíp hangzás” nem vezethetett félre minket, ezért a „fateszt” abszolút korrektnek tekinthető, a közösen választott fából készülő új állvány pedig valószínűleg jobb lesz, mint a próbaverzió.

Teljesen biztosak azonban nem lehetünk, mivel egészen másként rezeg (és más rezgéseket vezet el, nyel el) egy komplett állvány, mint egy fakocka, de ugyanolyan állványokat legyártani különféle fákból nem egyszerű feladat, a tesztelt hatféléből pedig még anyagilag is igen komoly megterhelés lenne. Ezért választotta házigazdánk a fakockás tesztet.

Mielőtt még belevágnék a hallottak leírásába, el kell mesélnem az aranyhalak szintjén álló hifista felebarátaink számára (is) – akik szerint csak a gyors AB-teszt hozhat eredményt, mert a hallásmemóriánk mindössze néhány másodperc -, hogy amikor leültünk zenét hallgatni, ketten is jeleztük, hogy valami gond van.

Gond van, mert a hangkép sokkal rosszabb, mint legutóbbi látogatásunkkor, ami négy hónapja volt. Mondom (azaz írom) négy hónap után felfigyeltünk a hangképbeli változásra, vagyis a basszusban hiányosabb, kevésbé testes és sokkal rosszabb hangszínpadot megjelenítő hangképre…

Házigazdánk egyetértett velünk, szerinte is valami, valamikor megváltozott a hangképben, de nem nyúlt semmihez, minden ugyanaz.

Mivel az erősítő és a forrás átkerült „A” helyről „B-re”, ezért odamentem az erősítő tápdugójához, kihúztam az elosztóba 180 fokkal elfordítva visszadugtam. A hangkép máris jobban hasonlított ahhoz, amit legutóbb hallottunk, de valahogy még mindig nem volt az igazi.

Ezután kértem egy hosszabbítót, aminek segítségével az erősítőt ugyanazon falialjzaton keresztül csatlakoztattam a tápellátáshoz, mint amelyről korábban kapta az áramot.

Helyreállt a rend, megjött a test, a tér, a levegő. A házban ugyan még nincs kiépítve az önálló tápösvény, de a különböző elektromos ágak, tehát a különböző falialjzatok különböző hangképet eredményeznek. Barátunknál az egymástól két méterre lévő aljzat között több százezer forintnyi hangminőségbeli különbség van.

Ezen jelenséggel és egyben abszolút ingyenes tuning-lehetőséggel érdemes (lenne) foglalkozni azon hifistáknak, akiknek nincs önálló tápösvényre kötve a rendszerük. A szobában lévő „jó” falialjzat, akár jelentősen is jobb lehet, mint a „rossz”, az onnan a hangrendszerhez, házimozihoz elvezetett tápellátás (akár a szekrények mögött), pedig egy béta verziós tápösvénynek is tekinthető.

Helyreállt a rend, visszakaptuk a jobb hangképet, amire emlékeztünk, így kezdhettük a fakockák meghallgatását.

Az alap, az állványra közvetlenül tett hangsugárzó volt, ami igen kellemes hangképet ad(ott). Ezt „tettük tönkre”, vagy kisebb nagyobb mértékben javítottuk a fakockákkal.

Az első kocka rögtön elszomorított minket. A tér összeesett, lett egy középkiemelés, jelentősen csökkent a hallgathatóság. Olyan nagy volt a különbség, hogy nem is tettünk ellenpróbát, hanem gyorsan félretettük. Az egyes számú kocka tehát kiesett.

A második fakocka kifejezetten durva és erőszakos hangképet eredményezett. Megszüntette a bájt, a zene folyósságát. Egyszerűen kopogós lett a hang. A második faanyag is nagyon gyorsan kiesett, aminek eredményeként egy kicsit elkedvetlenedtünk.

A harmadik fakocka azonban alaposan rácáfolt a korábbiak eredményére. Részletek, kicsengések jelentek meg a hangképben. A hangok pontosabbá váltak, gyorsabb lett a hangindítás és megállás. A kivétele után minden szürkébb, visszafogottabb, ám nyugodtabb is lett. Az előnyei nagyon tetszettek, ezért először betettük a „maradnak” csoportba.

A negyedik faanyagnak lelke volt. A zene tovább finomodott, lágyult, nyugodott. Abszolút másik irányba vitte a hangképet, mint a harmadik változat, így dilemmába kerültünk. Mindenesetre betettük a „maradnak” csoportba, azzal, hogy alaposan összehasonlítjuk a harmadik fával.

Ezután majdnem elcsesztük a dolgot, mert némileg elfáradva, és persze a „terülj-terülj” asztalkámat látva, azt mondtuk, találtunk két jobb és két rosszabb faanyagot, így az utolsó két fafajtát hagyjuk a fenébe…

Nem hagytuk – még szerencsére, mert az utolsó két faanyag is jobbnak bizonyult, mint az állvány önmagában. Olyannyira, hogy egyikük egyesítette a harmadik fakocka részletezési pozitívumait a negyedik lelkével, s tette úgy, hogy elsimította a magassugárzó némileg túlzott „lelkesedését”, valamint érzetre lejjebb vitte az alsó határfrekvenciát, színesebbé, pontosabbá tette a basszust.

Jelenleg sem tudom, hogy mi a legjobb hangúnak talált fakocka fajtája, de ha a barátunknak sikerül kiderítenie az asztalostól, akitől kapta, megírom. Mindenesetre az új állvány abból fog készülni.

Ezek után a kiválasztott fakockákkal (az állványok és a hangsugárzók között) hallgattunk mindenféle zenéket, majd egy kicsit elszomorítottam a házigazdát és az egész társaságot.

Összesen hétféle hangkép meghallgatásán és jellemzésén voltunk túl, mely hangképek legrosszabbika és legjobbja között bizony nagyon sok forintnyi különbség volt (ha készülékkel, hangsugárzóval szerettük volna a változást, azaz a javulást elérni. Azt gondolhatnánk, nincs jobb, vagy legalábbis nincs jelentősen jobb, amikor csak a móka kedvéért betettem 3-3 Yamamoto ébenfatüskét a hangsugárzók és az állványok közé.

Az egzotikus fa (és tüskés-korong kivitel) magasan überelte az összes korábban hallhatott hangképet. Igen ám, de fekete ébenfából készíteni az állványt anyagilag is megterhelő és az asztalos szerszámait is megviselné. Ebből következően az új állványra majd csak illesztő elemként kerül az ébenfa. (Ráadásul az ébenfától egy korábbi tesztünkben találtunk még jobb faanyagot, kivitelt, valamint találtunk sokkal jobb, komplex kivitelt, azonban, valahol határt kell szabni.)

Az ébenfa-korongok maradtak a hangsugárzók alatt, a választott, és a mezőnyben legjobb hangúnak talált fakockát pedig betettük a forrásként használt laptop alá.

Igen, a „legjobb hangú” fakocka a laptop alatt is pont ugyanolyan irányú, sőt, közel azonos mértékű változást hozott, mint a hangsugárzó alatt – és persze tudjuk, csak egyesek és nullák, blablabla…

Barátunk örült a lehetőségnek és persze az eredménynek, ezért elővettem három darab, három kerámiagolyós Vibracsit és betettem a fakockák helyett a laptop alá. Ismét javult a hangkép, ismét zeneibb lett a zene. Ez is egy igen egyszerű, ám hatékony tuninglehetőség, amiről már korábban is írtam. Tegyünk pl. fakockát, vagy bármilyen más, általunk kedvelt, a rendszerünkben használt alátétet a PC-nk, laptopunk alá is. Meg fogja hálálni a digitális forrás (is).

Igen érdekes, tanulságos, és persze a kulináris élvezetekben is első osztályú volt a délután és az este, aminek konklúziója az lehetne, fára fel…