A Piramis együttesnek valójában volt egy hatodik tagja is, akit a második albummal kapcsolatban már feltétlenül „illik” megemlíteni.
A nyilvánosság felé az Együttes és a sajtó azt kommunikálta, hogy a dalok teljes egészében a tagok (közös) szerzeményei. A lemezeken, valamint az ARTISJUS jogvédő(?) hivatalban minden dalnál, valamelyik Piramis tag, vagy maga a Piramis név van szövegíróként feltüntetve. 1992-ben végre hivatalossá vált, amit addigra már sokan tudtak, vagy tudni véltek – a dalok többségének szövegírója, az „árnyékember”, nem más, mint Horváth Attila. Ezúton is köszönöm (köszönjük) neki a gyönyörű dalszövegeket.
A második album megjelenésével semmi sem változott. A koncertek továbbra is teltházasak voltak, egyre szaporodtak a Som, Révész, Piramis rajok, egyre több lány lett halálosan szerelmes Révészbe és egyre több lány állt a művészbejárók előtt, hogy „odaadhassa” magát bármely tagnak (főleg Révésznek). Sajnos a Zenekar és a koncertek egyre inkább Révészről szóltak, a Piramis már-már csak Őt „kísérte”.
Maga az album azonban zeneileg komoly visszalépés az elsőhöz képest. A dalszövegek jók, elgondolkodtatóak, időnként Závodi is elereszt egy-egy pár másodperces szólót. Azonban minden leegyszerűsödött, eltávolodott a Som Lajos által kedvelt progresszívebb világtól, ami az első lemezen – remekül egyensúlyozva a populáris és intellektuális zene határán – még megjelent. Erre az albumra is rákerült két afféle himnusz (Őszintén akarok élni, Ajándék), amely dalok „elviszik a hátukon” az egész lemezt, s amelyek minden kívánságműsor, minden házibuli egyfajta csúcspontját jelentették. Számomra mégsem ezek jelentik a lemez legjobb pillanatait.
Gallai Péter a „Mikor megszülettem” c. dallal egy egészen új világot, a Piramistól eltérő stílust teremtett. A szöveg, az énekhang és billentyűsjáték tökéletes összhangban van, ráadásul Závodi János is „elengedheti” magát. Ezt a „vonalat” ugyanúgy továbbviendőnek tartottam (tartom), mint az első lemezről „A fénylő piramisok árnyékában” c. szerzeményt.
Egy dolog pedig különösen hiányzik a második lemezről, ez pedig Som Lajos virtuóz basszusgitár-játéka.
A háttérbe húzódva, szinte semmit sem csinál. Úgy gondolom, Som a legjobb basszeresek közé tartozott (az állapota miatt, sajnos, már csak múlt idő). Ugyanúgy mestere volt hangszerének, mint Frenreisz, vagy akár Móczán Péter. Sajnos az első lemezen megcsillantott virtuozitásból a másodikra már semmi sem maradt.
Comments
1 comments
Bence
Szerintem a második lemez még jobban sikerült, mint az első, rockosabb, már már heavy-s, legalábbis egy-egy dal erejéig (Gyere Közelebb, Csak rövid idő).
Ennél a lemeznél nagyon érződik, hogy 1978-ban volt a banda a zenitjén, itt nagyon együtt van még a zenekar, a szövegek is jók, sajnos a 3. album már egy lejtement, bár a „Kóbor Angyal” c. dal megmentette azt az albumot, így elment belőle 100 000 példány.