Miles Davis a grafikus

Bemutató

Nem, senki ne rémüljön meg, nem tévesztettem el a címet, ráadásul két különböző művész sem élt ugyanazon néven. Egyetlen híres Miles Davis volt, a jazz-zenész, a trombitás, aki szabadidejében, vagy, ha éppen nem volt nála a trombitája, egyfolytában rajzolt, festett, vázlatokat készített. A lemezfelvételek, próbák, koncertek között nem teljesen értem, mikor volt rá ideje, de végül is a nap 24 órából és az éjszakából áll.

Nagyon nagy kedvencem, azonban lemezeinek gyűjtését abba kellett hagynom, miután megtudtam, hogy a már meglévők mellett egy japán lemezkiadónál még további kb. 440 CD-t lehet megrendelni.

A poszthoz tartozó képgyűjteményben megtekinthetitek szinte az összes fennmaradt festményt, rajzot, melyek előkerültek. Természetesen nem lehetetlen, hogy a Mester rajongói őriznek még néhány műremeket, de azok eddig nem kerültek nyilvánosságra.

A „jómunkás” grafikusi énem időnként megpróbál (megpróbált) egy-egy Miles Davis alkotást a művész valamelyik zenei korszakához kötni, megpróbál a zenék és a grafikák között kapcsolatot találni, de valahogy mindig a Bitches Brew korszaknál és az azt közvetlenül megelőző és az azt követő időszaknál kötök ki.

Kellemes képnézegetést kívánok, miközben meghallgatjátok Miles legújítóbb korszakának sokak számára igen nehezen befogadható albumát.

Megosztom:

Comments