Hangzó – a „víztiszta” ezotéria

Terényben a Magnómúzeum az old hifi / vintage készülékek szerelmeseinek zarándokhelye, sőt, afféle szentélye. Aki járt már a Múzeumban, hallotta Nagy Vilmos lenyűgöző tárlatvezetését, megszemlélte, megtapogatta az ott kiállított készülékeket, életre szóló élményben részesült – függetlenül attól, hogy egyébként milyen készülékeket hallgat, mit gyűjt. Terényben mindenki elfelejtkezik a különféle fórumokon megvívott „meccsekről”, szócsatákról és együtt örül, ámuldozik minden hifista, minden zenehallgató.

Aztán a fórumokra visszaköltözve sajnos újra beindul az adok-kapok, ami a kulturált kereteket betartva abszolút informatív és a köz számára hasznos lehetne, de nem mindig az.

Vannak témakörök, melyek tabunak számítanak nagyon sok csoportban, mint például a tápellátás, kábelezés, virtuális földek és egyéb, sokak által ezoterikusnak tartott eszközök mindegyike az „old hifis” közösségekben. Számukra mindez pusztán placebo.

Nincs ezzel semmi gond, nem zavarjuk egymást – sőt, kifejezetten kellemes, kedves embereknek tartom mindazokat, akiket valamelyik „old hifi” csoportból személyesen is megismerhettem. Jókat dumáltunk, söröztünk, ettünk és időnként egymáson, vagy önmagunkon mosolyogtunk.

Tehát van egy igen nagyszámú, „old hifis” társaság, akiknek szinte zarándokhelye a Terényi Magnómúzeum. Van ott minden, mi szem-szájnak ingere, és van ott valami, ami antagonisztikus ellentétben áll a „retrohifisták” meggyőződésével, de írhatnám azt is, hogy „vallásával”.

Még szerencse, hogy ők ezt nem tudják, mert lehet, hogy többet a lábukat nem tennék be a Múzeumba. 🙂

Nagy Vilmos ugyanis az utolsó szobában, ahol a látogatás záróakkordjaként zenét lehet hallgatni, elhelyezett néhány egészen apró tárgyat, melyek olyannyira „ezoterikus” működésűek és hatásúak, hogy hozzájuk képest a virtuális földek, de talán még a színek hatása is „kismiska”.

Az utolsó szoba falain – piros négyzettel jelöltem – apró kis bigyók találhatóak, melyek működésének leírásában több a hablaty – kívülálló számára -, mint az összes virtuális föld leírást együttvéve.

Kedves „old hifis” barátaim / felebarátaim, bizony a Szentélyetekben olyan „mágia” működik, ami szöges ellentétben áll a gondolkodásmódotokkal, és az abból eredő „ellenkezésetekkel”. Nehogy félreértés legyen, senkit nem szándékozom megsérteni, pusztán szemeket, füleket és elméket szeretnék nyitogatni.

Anno, másfél évtizede a Múzeumban is látható (hallható) bigyókat, melyek a „Hangzó” nevet kapták magam is kipróbáltam és szomorúan adtam vissza. A hatása – az emlékeim szerint -, elsősorban a tér, a szoba falainak „kitágulásában”, a jelenlétérzet nagyfokú megnövekedésében jelentkezett.

Mivel ez azért elég kevés információ a blogbejegyzés tárgyát képező „varázseszközről”, így előkerestem nektek a Hifi Piac 2006. szeptemberi számát, melyben hosszasan értekeznek erről, a Múzeumban, az old hifi készülékek mellett megbúvó és velük jól megférő „víztiszta ezotériáról”.

„Bizonyos szempontból a fejhallgató még egy viszonylag egyszerű műfaj, hiszen ott nem kell számolni a készülékek hangját és tulajdonságait nagymértékben befolyásoló akusztikával és környezettel, maga a zenehallgató ember azonban még ebben az esetben is fontos paraméter, gondoljunk csak Peter Beltre, és az ő, sokak szemében „távozz tőlem sátán” kategóriába tartozó elméleteire. A hangsugárzók használata azonban már egy jóval bonyolultabb történet, amelybe nagyon sok minden beleszól; a hagyományos akusztikai elemekkel részben vagy egészben kezelhető jellemzőktől kezdve (szobaméret, arányok, födém, padló, fal, ablakok, bútorok, stb.) egészen a zenét közvetítő közeg állapotáig – mielőtt azonban előreszaladnánk, itt, a zenét közvetítő közegnél álljunk meg egy pillanatra.

A jelen pillanatban általánosan elfogadott elmélet szerint a hang, és egyben a zene közvetítője a levegő, Dr. Gaál László, az Eleven hang kifejlesztője azonban mindezt másképpen gondolja. Fenn nevezett úriemberről elöljáróban röviden annyit érdemes tudni, hogy eredetileg fizikusként ill. biofizikusként diplomázott, majd a későbbiekben agykutató lett, egész pontosan a hallásunk működését tanulmányozta behatóan. A későbbiekben aztán neurofiziológiát és pszichológiát is tanult, majd, hogy a témát a másik oldalról is megközelítse, „átrándult” az akusztika és a hozzá kapcsolódó „műfajok” területére, komplexé téve ezzel a hanggal és a hallással kapcsolatos ismereteit.

Szóval az ő elmélete szerint, a hang, és főleg a zene legfőbb közvetítője a víz, vagyis a levegőben lévő pára, a minőséget azonban nem annak mennyisége, hanem a szerkezete határozza meg. (Nem érdemes tehát bedugni a párásítót, vagy fellocsolni a lakást.) Az élő szervezetekben, mint például az emberi testben lévő víz, nem úgy helyezkedik el, mint mondjuk egy lavórban, hanem attól teljesen eltérő, szinte szabályos kristályrácsszerű szerkezetben, ami kutatásai szerint nemcsak a biológiai működésekhez , hanem mellesleg a hang továbbításához is a legtökéletesebb alternatíva. A levegőben található pára azonban ebből a szempontból rendezetlen, így hát szabályossá kell rendezni, és a hang számos jellemzőjében sokkal jobbá válik.

A papíron egyszerűnek tűnő levegő víztartalom átrendezés gyakorlati kivitelezése nem kis feladat, olyannyira nem, hogy csak bonyolult, immáron a metatechnológia világába tartozó eljárásokkal lehetséges. A szó szerint technológián túlit jelentő metatechnológiát összesen háromféle módon definiálhatjuk, amiből jelen esetben kettő értelmezhető. Az első meghatározás szerint azok a területek tartoznak ide, melyeknél nem a hagyományos valamit megmunkálunk, vagy valamiből gyártunk valamit folyamat zajlik, hanem a termék valódi lényegét tekintve anyagtalan jellegű. Erre legjobb példa lehet a szoftver ipar vagy a biotechnológia. A másik idevágó definíció szerint a metatechnológia a művészet és a technológia ötvözete, s ez már kissé szabadabban értelmezhető, hiszen a tudomány különösen magas szintje bizonyos szempontból már szinte művészet, vagy mondjuk, a termék megtestesülési formája is lehet akár művészi színvonalú.

A frappánsan „hangzónak” nevezett eszközben, kémiai értelemben egyszerű vizes oldat található, melynek szerkezetét a „hadititokként” őrzött eljárás során speciális kristályszerkezetbe rendezték, ami a gyakorlatban a szoba levegőjének páráját is hasonló formába készteti.

Gyártója szerint az eljárásban nincsen semmiféle misztikum, úgyhogy a klasszikus csodaszer elnevezést is következetesen elutasítja, mint mondja, minden egyes lépés tudományosan igazolható alapokon áll, csak éppen némelyikük nem kimondottan egyeztethető össze a jelenleg érvényben lévő elméletekkel, ezért talán misztikusnak tűnik, az „eretnekül” hangzó alapgondolattal együtt.

A formája alapján engem leginkább cseresznyés vagy meggyes süteményre emlékeztető, egyes és hármas csomagokban kapható „készülék” tulajdonképpen egy fakorong es egy különlegesen kezelt folyadékkal feltöltött üveggömb megfelelően összeállitott együttese, melyet a mellékelt csavarral, vagy gyúrható tapasztó anyaggal lehet a falra, ablakra, vagy egyéb objektumokra elhelyezni. Helyiségtől, elrendezéstől, igényszinttől és persze anyagi teherbírástól függően egy-hat darabot lehet belőlük elhelyezni, a helyes installációra vonatkozó ajánlásokat és szabályokat a termékhez mellékelt füzetkében, vagy a gyártó honlapján lehet elolvasni. A lényeg az, hogy mondjuk, egy hangzót viszonylag pontosan meghatározott helyre kell tenni, míg három esetén az oldalsók helyzete már a helyiség adottságaitól, a hangsugárzók helyétől és a tulajdonos elvárásaitól is nagymértékben függ.

Szükséges még megemlíteni, hogy a hangzó nem zárja ki a fizikai elvek szerint működő, éppen ezért egészen másként, és másra ható akusztikai elemek használatát, az ún. csodaszereket azonban nem tűri, így a velük való összeférhetetlenség miatt a hang éppenséggel akár elviselhetetlenné is válhat.

Működéséhez minimális fényre is szüksége van, szuroksötétben egy idő után „lemerül”, a fény mennyisége azonban a minőség szempontjából megint csak mellékes, úgyhogy a reflektor ráirányítása nem hoz járulékos eredményt, csupán a villanyórát készteti nagyobb fordulatra.

Említést érdemlő különleges tulajdonsága szerint minél jobb a zene, (hangfelvétel minősége, a zenész kvalitása, objektív és szubjektív értelemben egyaránt) annál nagyobb mértékű a hatás, ami legteljesebb mértékben analóg eszközöknél és élő koncertfelvételeknél jelentkezik; utóbbi elég logikus, hiszen a névadó elevenség leginkább ilyen esetekben ütközhet ki. Fentiekből adódóan az élőtől maximálisan eltérő „agyonmachinált” stúdiózenére nem gyakorol nagy hatást, a digitálisan feldarabolt és tömörített házi-mozit sem kedveli túlságosan, az MP3 hallgatása pedig kifejezetten idegesítő, bár ezzel, gondolom, sokan hangzó nélkül is így vagyunk.

Szem előtt tartva a hangzók „kényes” ízlését is, kettő hangszeres zenét, mégpedig a Jazz at the Pawnshop „Limehouse Blues”-ét és Verdi közkedvelt „La donna e mobilé”-jét választottam ki. Előbbi élő felvétel, tehát minden szempontból tökéletes tesztanyag, nyüzsgő, zörgő közönséggel, vibráló klubhangulattal és nem utolsósorban remekjátékkal, utóbbi pedig a kiváló Andrea Bocelli tolmácsolásában megmutatja, mire is számíthatnak a klasszikus zene, s annak is legnehezebb ágának rajongói.

A hangzókkal kapcsolatosan abszolút a gyártó ajánlásai szerint jártam el, alap állapotban az eszközök a szomszéd helyiségben, dobozukba zárva várakoztak, hogy még véletlenül se fejthessenek ki semmilyen hatást, ami esetlegesen félrevinné a meghallgatás eredményeit. Szobánk méretére és a hangsugárzók nagyjából ideális elhelyezésére való tekintettel négy darab hangzóig mentem el, az ötödik-hatodik használata az ajánlások szerint inkább csak nagyobb-magasabb helyiségekben, illetve problémás hangsugárzó elhelyezések esetén javallott.

1 hangzó:
Érezhetően nagyobb a tömeg, és a helyiség dimenziói is jobban kirajzolódnak. Pontosabban értem a beszédfoszlányokat, közelebbiek, élőbbek a zörgések, minden hang valóságosabb. A klarinét játéka érettebb, hangszínei finomabbak, a ritmus pedig egy csipetnyivel mintha frissebb lenne, de ez inkább csak érzet szintű. Ami viszont biztos, a zenészek elhelyezkedése pontosabb, a színpad magasság sokkal jobban érzékelhető. Frissebb és egyúttal lazább a vibrafon is, szépen csengő hangja fürgén és könnyedén vándorol a hangsugárzók közötti térben, miközben a leütések mégis határozottabbak.

Felszabadultabb zenekar szólal meg sok levegővel , és pontosan tagolt hangszercsoportokkal Andrea Bocelli szólóénekes szerepe egyértelművé válik, önálló individumként jobban elkülönül a zenekartól. A muzsika érzelmi hatása felerősödik, hangulatilag sokkal jobban megérint, a zenekaron belül pontosabban elkülönülnek a különböző hangszercsoportok, összetartozásuk azonban ezzel együtt is erősebb lesz.

1 hangzó kivéve:
A tömeg úgy esik össze, mint egy félig leeresztett strandlabda, és a nyüzsi is bágyadtabbnak tűnik: sokan hazamehettek, akik meg itt maradtak, mintha elpilledtek volna. A klarinét hangja fakóbb és fásultabb, hosszú nap után lehetünk és így a zenész se valami lelkes. Kevesebb a vibrálás és az élet, a zenészek érezhetően kisebb helyre szorulnak vissza.

Fakóbb, bágyadtabb zenekar, melyben a tagozódást sokkal kevésbé érezni, Bocelli pedig kissé elveszik a hangszertömegben. A színpadmagasság lecsökken, a zene hangulati elemei komoly veszteséget szenvednek el, és a sodró, magával ragadó hangulat is hiányzik.

2 hangzó:
Tulajdonképpen az 1 „hangzós” megszólalás jellege köszön vissza hangsúlyosabb formában, ezenfelül érdekes módon a ritmusszekció is határozottabbnak és erőteljesebbnek tűnik. A tér ismét kitágul, visszajönnek az előbb a szabadban cigarettázó vendégek, és időközben vélhetően a zenészek is felhajtottak egy pohárkával, mivel sokkal lelkesebbek, és jóval nagyobb svunggal játszanak

Visszatér az élet, a dimenziók kitágulnak, Bocelli ismét magára talál. Színesebb és izgalmasabb muzsika szól, a szólamok összetettebbek, és nem egy tömeget, hanem precízen felépített hangszercsoportokat hallok. Lendületes, dallamos, felpezsdít!

3 hangzó:
Sokkal nagyobb változás, mint a 2 hangzós változatnál, ezúttal széltében is jelentősen kitágul a tér, és a szoba szinte teljes szélességében megtelik zenével. Időközben ráadásul újabb vendégek is érkezhettek, és a hangulat is fokozódik. A zenészek játéka egészen felszabadult, afféle örömzene hangulatot érzek, de a legnagyobb élmény kétségkívül a tér. Tónusban, hangszínekben itt nem hallok változást, úgy tűnik, e téren már az első hangzó megtette, amit lehetett.

A jazz-hez hasonlóan ennél a konfigurációnál nő meg igazán színpad; a színpadmagasság és a tagozódás mellé új elemként széltében is felépül a tér, a hangok levegősek, könnyedek, szinte szárnyra kapnak a szobában, ezzel együtt a megszólalásban szervezettség és kiegyensúlyozottság uralkodik.

4 hangzó:
Igazi 30 színpad alakul ki, a bevezető részben enyhe túlzással már-már a közönség soraiban érzem magam. Pezsgés, pontos pozicionálás, emelkedett hangulat. Térleképzésben néhol surround rendszert idéző jelenetek.

Mivel a 2. és 3. hangzók a hangsugárzók vonala mögött vannak, ennél a konfigurációnál a zene felém is közelebb húzódik, és néhol gyengébb surround rendszereket is megszégyenítő hatások jönnek létre. Egyéb paramétereiben a hangzás már nem különösebben változik, de ne legyünk telhetetlenek, a szobát megtöltő térleképzés igazán nagy élmény.

Az elfogadott elméletekkel 180 fokban szem bemenő, és valljuk be, sokunk számára finoman fogalmazva is furán hangzó elméleti alapok dacára a „készülékek” működnek, és kényelmesen beváltják a gyártó hangzásra vonatkozó ígéreteit. Egy darab hangzó alkalmazásával már rövid és hosszútávon egyaránt komoly auditiv eredményt érhetünk el, melyet a második alkalmazása jellegében erősít valamelyest, az igazi nagy dobás azonban a hármas konfiguráció, mellyel mind a színpad, mind az emócinális élmény jelentősen megnő, ráadásul a hármas szett ár/értékben is jobb vétel, mind két különálló darab. Négy darab alkalmazásával ideális esetben már némi surroundos jelenlétérzetre is szert lehet tenni, az ötödik-hatodik hangzóval pedig túlságosan nagy szobák illetve kedvezőtlen hangsugárzó elhelyezés esetén (pl. sarokban álló dobozok) érdemes kísérletezni.

Sajnos a többi valóban működő hangzásjavító eszközhöz hasonlóan a hangzók sem tekinthetők olcsó mulatságnak, de az általuk nyújtott előnyök drágább készülékkel sem érhetők el, másrészt pedig legyünk őszinték, van olyan jó mulatság a földön, aminek nem kérik meg az árát?”

Hifi Piac 2006