Hangsugárzó állvány – melyik kezemet harapjam le?

English language can be selected in upper left corner (British flag). Ezt a blogbejegyzést a kialakult helyzet, a kíváncsiság, és az abból született „most aztán mi a fenét tegyek” tanácstalanság szülte. Ugyanis nem volt tervbe véve, hogy a Sonus Faber Extrema hangsugárzó állvány kikerül a kis JVC hangsugárzók alól, az pedig pláne nem, hogy ez álmatlan éjszakákat fog okozni.

No, de kezdjük a legelején – hogyan is jutott el a zenehallgató társadalom odáig, hogy a hangsugárzó állvány önálló hifi-eszközzé vált.

Valamikor a nyolcvanas évek második felében kezdték azt pedzegetni, hogy az álló hangsugárzók jobban szólnak, ha alájuk fémtüskéket helyeznek, a „polcsugárzók” pedig jobban érzik magukat valamilyen számukra készített állványon, mint a polcokon. Ez a megfigyelés akkoriban pont annyira volt provokatív és érthetetlen sokak számára, mint később a tápellátás problematikája, vagy éppen napjainkban a routerek, ethernet-kábelek hangra, képre gyakorolt hatása.

Szerencsénkre a hangsugárzó-alátámasztások, állványok – internet nem lévén – sokkal kevesebb ellenállásba ütköztek, mint pl. a szerencsétlen fűtött órajeles routerek, switch-ek, így viszonylag hamar közismertté, népszerűvé és egyben abszolút elfogadottá váltak.

Valamikor ’85 körül nálam is megtelepedett az első hangsugárzó állvány, ami nem volt más, mint egy (pár) felállított fa virágláda. A következő állványom némileg tömörebb és súlyosabb volt, ugyanis valahol találtam egy felfűrészelt cseresznyefatörzset és abból két közel egyforma hosszúságú darabot vittem haza Orion HS200-as hangsugárzóim alá.

Hangsugárzó állvány ügyben ez volt az első és egyben legnagyobb meglepődésem az elmúlt napokig. Anno a meglepődés oka az volt, hogy a HS200 minden hangbéli tulajdonsága jelentősen javult akár a könyvespolcom, akár az említett virágládával szemben. A két fatönk meglehetősen sokáig meg is maradt. A kíváncsibbak számára leírom, hogy a lábai Hilti menetes szegekből készültek, a hangsugárzók pedig gyurmával voltak a fatönkhöz rögzítve.

A harmadik lépést egy pár fémből hegesztett és homokkal feltöltött „láb” jelentette a Videoton Preludium hangsugárzóim alatt, mely állványokon hosszabban hallgathattam egy pár kölcsön kapott Spendor LS3/5a hangsugárzót is. Ennek a későbbiekben, azaz az elmúlt hét tapasztalatai alapján még komoly jelentősége lesz.

A következő években folyamatosan változtak a lakásaim, változtak a készülékeim, hangsugárzóim, állványból azonban csak egy újabb volt, mégpedig egy Target „tönk” a Spendor BC1 hangsugárzóim alatt, bár járt nálam egy kölcsönbe kapott Target „láb” is a szintén kölcsönbe kapott Rogers LS3/5a hangsugárzók alatt. Ennek a Target-nak is jelentősége lesz így 25+ év után az elmúlt napok megtapasztalásában.

A legutolsó költözésem (költözésünk) alkalmával minden hangtechnikai (és házimozi) készülékemet elajándékoztam, néhányat pedig fillérekért eladtam így új, „fehér lapot” nyitottam hifi ügyben, ami egy Sonus Faber Electa Amator hangsugárzót és egy homokkő-fa-fém hangsugárzó állványt jelentett – meg persze mindazt, ami ahhoz kellett, hogy a hangsugárzók meg is szólaljanak.

Az állványos korszakok között mindig „beékelődött” egy-egy Magneplanar, vagy sztatikus hangsugárzó, de azokat nem érinti a hangsugárzó állvány sztori.

A macskás rémtörténet eredményeként kikötöttem a kis JVC famembrános hangsugárzóknál, így ismételten szükségem lett egy jó hangsugárzó állványra. Az első próbákat a nagyobbik gyerekem által készített faállványon tettem, majd kölcsönkaptam egy Atacama fémállványt – amit ezúton is köszönöm.

Amikor egyik ismerősöm eladta a Sonus Faber legnagyobb állványát, az Extrema mindent überelő, hatalmas és derékfájdítóan súlyos 6 oszlopos (engedéllyel után gyártott) „levélnehezékét”, azonnal lecsaptam rá, és örömmel tettem rá a pöttömnyi hangsugárzót.

Az eredményről két blogbejegyzésben is beszámoltam, és hallgatom azóta is nagy-nagy elégedettséggel a miniket megingathatatlan és „megrezzenthetetlen” súlyú tartóoszlopukon.

Elégedettség, békesség, nyugalom és hallelúja – mi másról is álmodozik a hifista zenehallgató. Ezt a békét, nyugalmat borította fel kíváncsiságom. Igaz ugyan, hogy akár másra is terhelhetném a felelősséget, de őszintén be kell látnom, hogy az nem lenne igazságos.

Minden úgy kezdődött, hogy Zeke Attila (Dream Audio) megkérdezte, lenne-e kedvem és időm összeszerelni egy Falcon Acoustics IMF 100 hangsugárzó-kitet. Mivel IKEA bútort szereltem már össze, ezért gondoltam, ez sem lehet sokkal bonyolultabb, így miért ne. Erről majd később beszámolok, de egyelőre maradjunk a hangsugárzó állvány témakörnél.

Mivel a kitet majd meg is kellene hallgatnom, ezért kaptam hozzá egy pár hangsugárzó állványt is, amit a változatosság kedvéért szintén össze kellett rakni – gondolom, ezért hozta Attila pont azokat magával. Valamint azért, mert azok a bizonyos állványok speciálisan az LS3/5a hangsugárzókhoz lettek tervezve, a kit pedig a legendás hangsugárzó B110, és T27 hangszóróit tartalmazza. No, kezdett érdekessé válni a dolog.

Napokig álltak a dobozok az emeleten, amikor nekiláttam összeszerelni legalább az állványokat. Összeraktam – ami nem volt túl bonyolult dolog – s közben óhatatlanul is sikerült többször összekoccantanom a lábakat a tetőlappal, alsó lappal, valamint a csavarhúzómmal. Minden véletlenszerű „koccantás” eredménye egy rendkívül magas frekvenciájú és hosszas lefutású (lecsengésű) hang lett. Ez bizony egészen más, mint az Extrema „hangja” – az azt mondja, ha megütögetjük, hogy dum, és azonnal elhal, a Falcon LS3/5a állványa meg azt, hogy ciiiiinnnnnnnn…. Erre a hangra még a planárgyilkos macskám is többször felkapta a fejét és még olyankor is figyelte fülét hegyezve az állványt, amikor én már rég nem hallottam semmit.

Természetesen a hallottak több szempontból is megmozgatták a fantáziámat. Az LS3/5a hangsugárzókkal történt múltbéli találkozásaim során, azokat vastag falú zárt szelvényből készített és kvarchomokkal alaposan kitöltött állványokon hallgattam, melyekben minden hang, minden rezgés gyorsan elhalt – hasonlóan, mint a jelenlegi Extrema állványom esetében. Valamint eszembe jutottak azok a múltban olvasott cikkek, melyekben olyan állványokról számoltak be, melyeken kis kedvenceim, az LS3/5a hangsugárzók – és hallgatóik – szó szerint a hifi mennyországba kerültek. Volt olyan hangsugárzó állvány, ami többe került, mint maga a hangsugárzó (ha jól emlékszem egy Foundation típus), de az akkori szakírók szerint kötelező volt megvenni hozzá.

Ott álltak az összeszerelt állványok az emeleten én meg lent, zenét hallgattam. Szép lassan kúszott bennem egyre beljebb a gondolat, hogy meg kellene hallgatnom, meg kellene hallgatnom, meg kellene… Ellenkeztem önmagammal, hogy nem, nem fogom, aztán már cseréltem is….

Ott álltak tehát az LS3/5a állványok, de már nem az emeleten, hanem a zeneszobában a kis JVC-k alatt – kifejezetten jól néztek ki együtt.

Elindítottam azt a felvételt, amit a saját állványaimmal utoljára hallgattam és az első hangnál (mondom a legelsőnél) elmosolyodtam, hogy hűha! Meghallgattam az albumot, majd jött a következő, de azt már csak félig hallgattam, s ezután sorban indítottam el különböző albumok részleteit – mert kimondhatatlanul élveztem, amit hallottam.

No, de mit is hallottam a JVC-ktől az LS3/5a állványokkal alátámasztva. Mielőtt leírom, feltétlenül tisztázni kell, hogy jelen esetben is igaz a „mi, mihez képest” elv, valamint az, hogy a jobb érthetőség kedvéért mindezt „sarkosan” fogalmazom.

Megjelent egy hatalmas, minden irányba kinyíló légtér, még úgyis, hogy a kis minik tere eddig is vitán felül az erősségük volt. Felfelé érzetre kaptam még vagy fél oktávnyi hangsávot. Minden fémfúvósban, fémütősben több lett a fém, több a szín, tovább csengtek. A középsáv is színesebbé, csengőbbé vált. Több hegedű és brácsa lett a vonósszekcióban, és azok térben nagyobb területen helyezkedtek el. Ambient zenéknél a szobám tele lett effektekkel, itt-ott megszólaló apró kis „izékkel”.

Nagyon sok részletet meghallgattam, majd másnap is. Úgy döntöttem, hogy nincs más lehetőségem, minthogy nyugdíjazom a régi, ólomsúlyú állványomat, mert a „csengő-bongó” új, annyi részletet mutat, hogy azt akarom – vagy valami ilyesmi fogalmazódott meg bennem és telefonáltam a Dream Audioba.

Attila mosolyogva hallgatta a beszámolót, mondta semmi akadálya, hogy megvegyem az LS3/5a állványokat (már miért is lenne), sőt, ő meg szívesen beszámolná az árba a súlyos Extrema állványokat, mert néhány hangsugárzója pont azt igényelné. Úgy vélem le kell írnom, mert külön érdekessége a dolognak, hogy amikor megtudtam, mennyit kell ráfizetnem a cserére, elmosolyodtam.

Ennek nem az összeg kicsinysége volt az oka – mert az bizony nagy volt -, hanem az, hogy pont aznap kaptam egy megrendelést egy lovas naptárra, amire pont akkora árajánlatot adtam, s azt el is fogadták. Attila a beszélgetés végén még annyit mondott, hallgassam, aztán majd rendezzük a dolgot.

Megfogadtam a tanácsot, és hallgattam. Hallgattam a részleteket, hallgattam az apróságokat, hallgattam a teret, hallgattam a… Nem hiányoltok valamit?

Napok után kénytelen voltam rájönni, hogy az új állvánnyal nem zenét, hanem részleteket, hangokat hallgatok, mert hiányzik valami, de nagyon. Hiányzik a hangok alól a test, hiányzik a stabilitás (amit az apróságok mérete miatt leírni is vicc, de így volt), ami feltétlenül szükséges ahhoz, hogy a hangok zenévé álljanak össze.

Egy hét után nem bírtam tovább és megcsináltam az ellenpróbát – amit ezúton ismételten javaslok mindenkinek mindenféle csere és változtatás után megejteni.

Visszatettem a miniket az Extrema állványára – amihez azokat előbb be kellett cipelni a ház hátsó részéből, de szerencsére kölcsönkaptam hozzá a gyerekem gördeszkáját. Elindítottam az első felvételt, majd a második albumot és el kezdtem zenét hallgatni.

…meg hiányérzettel küzdeni, mert eltűntek a részletek, a finomságok, a felső tartomány színei, és sajnos összébb esett a tér. Két nap után már nagyon hiányzott a másik állvány.

Gyors csere, aminek az eredménye az lett, hogy mosolyt csalt az arcomra mindaz, amit az LS3/5a állványa nagyon tud, „a másik szemem” meg sírt, mert hiányzott az Extrema stabilitása, energiája, mélytartománya. Melyiket szeressem, mivel alkudjak meg, minek a hiányát viseljem el jobban? Bizony, nagyon nehéz kérdéssel, sőt kérdésekkel szembesültem.

A legegyszerűbb megoldást választottam. Elraktároztam emlékeimben mindazt, amire a kis JVC famembránosok a Falcon állványával képesek és megtartottam az Extrema állványát – valamint elhatároztam, hogy egyszer lesz egy olyan hangsugárzó állvány a szélessávú hangsugárzóim alatt, ami mindkét állvány előnyeit egyesíti.

No, de most térjünk vissza a korábban említett Spendor és Rogers LS3/5a hangsugárzókra és az alájuk tett állványokra. A Falcon által speciálisan kifejlesztett állvány jó értelemben vett módon cseng, a rezgéseket nem „megöli”, hanem elvezeti. Teszi ezt úgy, hogy bizonyos frekvenciákat kiemel (megerősít), másokat pedig háttérbe szorít. Ezzel szemben azok az állványok, melyeken a legendás monitorokat anno hallgattam, minden frekvencián nagyon gyorsan „felemésztették” a rezgéseket (hasonlóan, mint a jelenlegi állványom). Ha a kétféle állvány-gondolkodásmód között ekkora hangzásbeli eltérés van, akkor azt kell írjam, még sohasem volt módomban hallani, hogy valójában mire is képes egy LS3/5a egy valójában hozzátervezett állványon.

Ha tovább elmélkedünk, könnyen megtaláljuk az okát a nálam hallottaknak. Az apró JVC-k az alsó frekvenciatartományban erősen hiányosak, felül pedig folyamatosan esnek. Alul nagyon jót tesz nekik egy súlyos, stabil állvány, ami megerősíti a „nem létező” mélytartományukat, felül pedig olyan állványnak örülnének, ami egy kis színt, egy kis csillogást visz a hangképükbe. A felső tartomány „kitágítása” mindig együtt jár a tér javulásával és az alsó tartomány megerősödésével. Azonban, ha az alsó tartomány eleve csak a súlyos Extrema állvánnyal tud megjelenni (mert nélküle nincs), akkor az LS3/5a állvánnyal hiába „szépül” meg fent minden, alul ebből még nem lesz mélyhang…

Konklúzió gyanánt mindössze annyit írhatok (amit már sokan tudnak), hogy a hangsugárzó állvány nem pusztán egy olyan tárgy, ami összeköti a talajt és a hangsugárzót, hanem pont annyira önálló és meghatározó hangtechnikai eszköz, mint maga a hangsugárzó. Erre van is – a most leírtak mellett – egy igen-igen jó példám. A Dream Audioban csak úgy kutyafuttában meghallgattunk néhány felvételt a Falcon LS3/5a hangsugárzóval. Az igazat megvallva, kifejezetten száraz, „dynaudios” hangot hallottunk. Amikor ezt említettem, Attila mosolyogva megmutatta, szegény hangsugárzók Dynaudio állványokon voltak kénytelenek álldogálni – a hozzájuk tervezett állványok akkor még nem érkeztek meg…