A puha, meleg kuckó – Falcon IMF 100

English language can be selected in upper left corner (British flag). Képzeljetek el magatokban egy erdőszéli, nyugalmat árasztó rönkházat, amiben a kandallóban égő fahasábok kellemes meleget árasztanak. A barátságosan lobogó lángok meleg, narancsos tónusú félhomályba borítják a szobát, a tűz pattogása cirógatja lelketeket. Egy nagyon kényelmes, alaposan „kiült” fotelben ültök, beborít titeket egy puha, emlékekkel teli takaró, egyik kezetekben kedvenc italotok – amiből már a második, harmadik pohárral kortyolgattok -, a másikban kedvenc könyvetek…  Amennyiben mindezt sikerült elképzelnetek, felidéznetek, akkor máris sikerült megismerkednetek a Falcon IMF 100 hangsugárzóval.

Itt akár abba is hagyhatnám a beszámolót, hiszen összefoglaltam a Falcon IMF 100 hangsugárzóval töltött mintegy 70-80 órányi zenehallgatás élményeit, de maradt még egyéb mondanivalóm is.

Nagyon szeretem a Magneplanar hangsugárzókat és nagyon szeretem a kis kétutas állványosokat. Mindkét megoldásnak és az abból következő zenei felfogásnak vannak előnyei is, hátrányai is. Hol az egyiket szerettem, hol a másikat, de mindkét megoldással örömtelinek tartom a zenehallgatást. Most éppen egy aprócska famembrános JVC-t hallgatok, de ha úgy hozza a sors, akkor (ismét) örömömet fogom lelni egy méretes Magneplanar hangsugárzóban. Néhány nap múlva éppen megyek meghallgatni egy Magneplanar 2.7 QR különlegességet.

Az állványos (más néven polcsugárzók) közül az egyik kedvencem az LS3/5a, amivel már többször is „próbát” tettem, de kvalitásainak abszolút elismerése (és szeretete) ellenére, valahogy mindig rosszkor találkoztunk – ezért eddig még sohasem volt saját LS3/5a hangsugárzóm.

Az eredeti BBC változat gyártási jogát több cég is megvette, ezért a típusszámhoz több gyártó nevét is párosíthatjuk – Spendor, Harbeth, KEF, Rogers, Chartwell, Audiomaster, Falcon, stb. Néhány dolog azonban közös bennük, az eredetileg KEF gyártmányú T27 magassugárzó és B110 mélysugárzó, a dobozméret és annak anyaga. A variációk, a változtatások a keresztváltót érintik, ami alapvetően 11 és 15 Ohmos impedanciát eredményez, de van cég, amelyik nem átall ellentmondani a hagyományoknak és 8 Ohmos változatot készít.

Az eredeti, a BBC-féle változat 1976-ban lett megtervezve és 1977-ben jelent meg a piacon, ami bizony jó régen volt már (néhány visszaemlékezés szerint a dátumok 1975 és 1976), s ami azt is jelenti, hogy napjainkra a gyártók folyamatosan azzal versengenek, hogy kinek a gyártmánya a legautentikusabb – mert, ha még nem írtam volna, ma is létező, ma is gyártott típusról van szó. Mivel Malcom Jones, a Falcon Acoustics cég alapítója maga is részt vett az eredeti LS3/5a tervezésében ezért talán nem járok messze az igazságtól, ha azt írom, jelenleg a Falcon-féle változat testesíti meg leginkább azt, amit eredetileg a BBC kitalált.

A híres – és bizony igen jó – hangsugárzó-típusnak, van egy meglepő érdekessége. A felhasznált hangszórók finoman szólva is nem nagy „durranások”. A B110 frekvenciaátvitele kifejezetten katasztrofális, úgy emelkedik a magasabb hangtartományok felé, mint a Himalája. Hogyan lesz ezekből mégis olyan hangdoboz, ami immár 40+ éve etalon? A válasz a keresztváltóban rejlik, aminek segítségével igen jelentősen ekvalizálják a hangszórók átvitelét. Az egész konstrukció lelke tehát az igen különleges keresztváltó, ami nélkül nem ér az egész semmit.

Ebből következően, mindazok, akik úgy gondolták, hogy megveszik olcsón a T27 és B110 hangszórókat, aztán majd fabrikálnak hozzájuk valami keresztváltófélét, igen katasztrofális eredményre, azaz hanghoz jutottak.

Ennyit mindenképpen le kellett írnom bevezetőként, hogy eljuthassunk a Falcon IMF 100 hangsugárzóhoz.

A Falcon cég (Dream Audio) úgy döntött, hogy felhasználja mindazt, amit az LS3/5a hangsugárzóról tud, és elkészítenek egy olyan hangsugárzót, ami annak hangszóróival azt nyújtja, amire az átlagos zenehallgatónak szüksége van. Mert azt bizony el kell ismerni, hogy az LS3/5a minden erényével együtt és hatalmas eladási darabszáma ellenére, tulajdonképpen „csak” réteg-hangsugárzó.

Az átlagos – vagyis legtöbb – zenehallgató elsődleges paramétere a basszus mennyisége, mélysége, majd jön a hangsugárzó „mindenevő-képessége” – vagyis, képes-e minél több műfajban élvezhetően zenélni -, azután jön a térhatás, hangszerhűség, stb. A basszus megléte különösen sarkalatos pont, hiszen valójában – mint a házak alapja – az hordozza magát a zenét.

Azt összeegyeztetni, hogy az aprócska B110-ből igazi basszust csiholjanak, ráadásul mindezt „polcsugárzó” méretben, sőt, azt is figyelembe véve, hogy a kiválasztott hangszóró frekvenciamenete igencsak jelentős emelkedést mutat a magasabb frekvenciák felé, bizony komoly mérnöki kihívást jelentett.

Nem tudom, mennyi időt szántak a tervezésre, ebből mennyi volt a meghallgatás és mennyi a számítógépes tervezés, de végül elkészült a Falcon IMF 100.

A frekvenciagörbét nyolc alkatrészes váltóval „simították” ki, a célul kitűzött basszusmennyiséget (és mélységet) pedig a már oly gyakran bevált transmission line (TL) megoldással érték el. A hangdoboz a beépített TL ellenére alig nőtte túl a „polcsugárzó” méretet, így használható hozzá a kultikus kisdobozhoz tervezett Falcon LS3/5a állvány – sőt, kifejezetten javasolt is.

Mivel a Falcon IMF 100 csak kit formájában került forgalomba, így Zeke Attila (Dream Audio) elhozta hozzám a kitet tartalmazó dobozt, valamint a két állványt tartalmazó kisebb, ám súlyosabb dobozokat, s ezzel rám bízta az összeszerelés procedúráját és felelősségét.

Először az állványokat szereltem össze – amiknek meghallgatásáról egy korábbi posztban számoltam be – majd némi félelemmel a lelkemben és remegéssel a kezemben nekiálltam összeszerelni a hangsugárzókat is. A félelem oka mindössze az az apróság volt, hogy bár sok-sok mindent összeszereltem már – meg szét is -, azonban hangsugárzót még sohasem.

Az összeszerelés minden lépését lefényképeztem, aminek egy részét itt is megnézhetitek, a teljes képállományt pedig a Long Pinterest oldalán.

A kicsomagolás és összeszerelés semmiféle nehézséget nem okozott. Minden atom-biztosan volt becsomagolva és némi logikával pillanatok alatt el lehetett dönteni, hogy melyik csavar, melyik csatlakozó (és persze melyik hangszóró) hova kerül. Egyetlen egyszer akadtam el, és ez a csillapítóanyag elhelyezésénél történt.

A TL-dobozok hangja nagymértékben függ a bennük elhelyezett csillapítóanyag mennyiségétől, milyenségétől és attól, hogy azt pontosan hová is tesszük. Logikusnak tűnt az elhelyezés, de biztos, ami biztos alapon, inkább megnéztem a neten. Létezik ugyan a Falcon IMF 100 kithez összeszerelési útmutató, de azt sajnos elfelejtettük áthozni hozzám.

Összeszereltem, beállítottam helyükre az állványokat, rájuk tettem a hangsugárzókat és folytattam a szokásos, mindennapi életemet – vagyis elindítottam a zenét…

Úgy vélem, nincs értelme albumonként, zeneszámonként végigelemezni, hogy mikor, mit hallottam, miként változott a hangsugárzó hangja a bejáratódás hatására. Máskor ilyet nem tennék, de most tényleg nincs értelme. Azaz, inkább jelentősége nincs, mert minden albumon ugyanazt a jellegzetes hangképet hallottam, ami bár finomodott az idő múlásával, de a stílusa, tónusa semmiben nem változott.

A hangsugárzó első számú jellegzetessége a basszus, meg a második jellegzetessége is, meg a harmadik is… A következő jellegzetessége a meleg, barátságos, mindent megszépítő mély-tartomány, meg a meleg, nyugalmat árasztó, sohasem fárasztó középtartomány. Végül, de nem utolsó sorban pedig ott van a kicsit lekerekített, a zenehallgatót zavarni, a zenei áhítatból kibillenteni soha nem akaró felső tartomány.

A Falcon IMF 100 olyan hangsugárzó, amelyik bármilyen műfajban, bármilyen minőségű felvételen azon „ügyködik”, hogy a zenehallgató számára csak a lehető legkellemesebb hangokat szólaltassa meg. Soha nem ad ki egyetlen bántó hangocskát, soha nem teremt olyan helyzetet, hogy a zenehallgató elfáradjon a hallottaktól.

Ha csak a háttérben szól, nem figyelünk közvetlenül a zenére, akkor a tónusok, a hangszínek és a masszírozó basszustartomány kifejezetten nyugalmat áraszt – szinte észrevétlen marad maga a zene, de a megnyugtató hangulat, a megnyugtató „szín” belengi a szobát, a lakást.

„Igazi”, a sztereó-fotelbe beülős zenehallgatás esetén teljesen egyértelművé válik, hogy minden hangszert, minden énekhangot egy kicsit lejjebb hangol, minden egy kicsit lekerekítettebb, minden egy kicsit nyugalmasabb, sőt, behízelgőbb lesz az IMF 100 tolmácsolásában.

Képzeljük el az első bekezdésben leírt szobát, vagy mindazok, akiknek volt módjukban Vivaldi műveket korhű hangszereken előadva élőben meghallgatni egy visszafogott hangzású koncertteremben (pl. Fertődi Kastély Marionett terem) idézzék fel a hallott hangtónust. Mindaz, amit elképzeltetek, vagy felidéztetek, megjelenik nem csak Vivaldi műveinek tolmácsolásakor, Verdi operáiban, Beethoven szimfóniáiban, de jelen van a Rammstein „zúzásakor”, a Pink Floyd, vagy akár a Frank Zappa albumain, de még – és itt jön a lényeg a számomra legnagyobb meglepetés – tisztán elektronikus, „psydub” és „psybient” felvételeken is.

Az IMF 100-nak köszönhetően rátaláltam egy számomra teljesen új zenei műfajra, a 432 Hz-es A-hangra hangolt elektronikus, „pszichedelikus” albumokra, amely felvételek a Falcon hangsugárzóján megszólaltatva igen hangulatos „utazásokra” viszik a zenehallgatót. Ellenpontként pedig Jordi Savall bármely albumát említhetném, amelyeket ezen a hangsugárzón hallgatva, garantáltan beleszeretünk a középkor zenéjébe, a kor hangszereinek jellegzetes hangjába – még akkor is, ha tudjuk, hogy ez az angol hangsugárzó bizony átver minket. Olyannyira „átver”, hogy még a régi, iszonyúan torz, csörgő, csattogó amatőr koncertfelvételek sem kezdik ki a hallgató idegeit – pl. a Beatrice, Kontroll Csoport, Európa Kiadó archív felvételei.

Sajnos, a hangreprodukálásban mindennek ára van – így a TL-rendszerű Falcon IMF 100 rendkívül barátságos, basszusban kifejezetten erős hangképének is.

Minden hangot, minden hangszert, minden zenei műfajt legömbölyít, lenyugtat, ami óhatatlanul együtt jár a részletek, az apróságok háttérbe-szorításával, sőt, esetleges eltüntetésével. Ez a „módszer” ugyan jelentősen növeli a hallgathatóságot, a szerethetőséget, de lassítja a ritmust, visszaszorítja (lecsendesíti) a fémütősöket, fémfúvósokat, lenyugtatja a „húrtépéseket” – légyen az akár gitár, akár hegedű. Nagyon szépen megmutatja a légteret, érzékelteti a hangfelvétel helyszínét, de nem mutatja meg, hogy pontosan hol is vannak a hangszerek, énekesek, nem mutatja meg egyesével a vonósszekció tagjait, nem bontja énekesekre a kórust – bár az is igaz, ezekre a nüanszokra a zenehallgatók többségének nincs is igénye.

Azt kell, hogy mondjam, rendkívül szerethető hangsugárzó, ami jól meghatározott elvek szerint, abszolút hozzáértő kezek (és fülek) által lett tervezve. Olyan hangsugárzó, aminek legfontosabb erénye a műfajtól független, hosszú távú hallgathatósága. Kell ettől több?

Megosztom: