Generál – Zenegép

Lemezkritika

1976 február 1. – jeles dátum a hazai rocktörténelemben. Megalakult egy zenekar, amelynek szellemiségében, stílusában, de még megjelenésében sincs semmi köze a megörökölt Generál névhez. Azonban lépjünk is túl ezen az apróságon.

Karácsony János LGT-be történő távozását még túlélte az “ős” Generál, azonban a frontember, a zenekar “arca”, Révész Sándor átigazolása a Piramisba 1975-ben már a Zenekar feloszlásához vezetett. A “süllyedő hajóról” a Mikrolied vokál is távozott, hogy a Beatrice(!) együttessel közösen elkészítsenek olyan DISCO-slágereket, mint a “Gyere kislány gyere”, vagy a “Gyáva Ádám”…

Tehát maradt Várkonyi Mátyás, Novai Gábor, Póta András, a zenélni akarás és a névhasználati jog. Ezen trióhoz csatlakozott a teljesen egyedi, füstös hangú Charlie és Tátrai Tibor “A” gitáros.

Charlie 1976-ra körbe “vendéglátózta” a világot. Megismert, magáévá tett Magyarországon ismeretlen zenei stílusokat, a hangja pedig világszinten egyedülálló. Tibusz a Syrius együttes tagjaként a jazz-rock világában látott, hallott, tanult rengeteget, s alakította ki teljesen egyéni gitárjátékát. Meg kell még említenünk a Zenekar körül fel-felbukkanó Solti Jánost is, aki Póta mellett (helyett?) dobolt a koncerteken, valamint ütősjátékát élvezhetjük a ’77-es albumon is.

A két új taggal kiegészülve tehát adott volt, hogy a “tinglitangli” világából a Generál egy sokkal érettebb, funky-sabb zenei világot teremtsen, amelynek befogadása a hallgatótól is elvár bizonyos fokú “zenei műveltséget”. Az eredmény a Zenegép c. album lett.

Generál Zenegép

A lemez megítélése nagyon szélsőséges. Vannak, akik nem csak a Generál legjobb lemezének, hanem a valaha elkészült egyik legjobb magyar albumnak tartják, s vannak, akik nem tudnak, mit kezdeni vele. Nem volt ez másként ’77-ben sem. A “régi” rajongótábor nem azt kapta, amit megszokott, az újak pedig csak ízlelgették, s várták a folytatást. Sajnos, a folytatás, a “Piros bicikli” 1979-ben egy teljesen utat tévesztett együttes végső vergődése volt, aminek következtében Várkonyi végleg feloszlatta az együttest.

Ám közben Lengyelországban ismét készült egy angol nyelvű Generál album – de erről majd legközelebb.

További Generál
További lemezkritikák

Megosztom:

Comments

Leave a Reply

EnglishFrançaisDeutschMagyar