Kezdjük kicsiben – ingyen / fillérekből

Tuning

A hifista társadalomban sajnálatosan terjed az a nézet, hogy mindazok, akik meglévő rendszerükből hozzák ki a maximumot, főleg, ha azt kevéssé megszokott eszközökkel teszik, azok csak elmeháborodottak lehetnek. Ez van.

Gyorsan lépjünk is túl rajta, főleg annak az örvendetes ténynek a tudatában, hogy mára már a gyártók, kereskedők egy része felismerte, hogy a megvásárolt készülékek, rendszerek a lehetséges hangminőségük mindössze 30-60 százalékát mutatják.

Ez egyben fel is vett egy igen komoly erkölcsi dilemmát. Szabad-e a bemutatótermekben mindent elkövetni azért, hogy ott, a bemutatott / forgalmazott készülékek a lehető legjobb formájukat mutassák? A vásárló meghallgatja, beleszeret a hangjába, hazaviszi és zokog – mert otthon nem megfelelő az akusztika, nem megfelelő a tápellátás, nincsenek állványok, nem jó a kábelezés, nincs virtuális föld, stb.

Érdekes a téma, amiről már több kereskedővel, gyártóval is beszélgettünk, sőt, több kereskedő és gyártó bemutatótermében ki is próbáltuk, hogy milyen változásokat hoznak azon ingyenes, vagy filléres megoldások, melyekről időnként beszámolok.

A hatás egyes esetekben meglepően nagy, készülékcserével felérő, még akkor is, ha csak egy-egy eszközt próbálunk ki olyan bemutatótermekben, melyek a „kevéssé elfogadott” megoldások szempontjából szűz területnek számítanak.

A próbák, a személyes megtapasztalások után jön a dilemma, hogy mikor jár el korrekten a kereskedő? Használja a készülékcserével felérő javulást okozó – egyébként filléres – tárgyat, vagy ne? Használja-e azt kockáztatva, hogy bizonyos „homokba dugott fejű” körökben ezért majd megszólják, kinevetik, rossz hírét keltik? Vagy igenis, hozza ki a készülékekből, rendszerekből (a bemutatóteremből) a maximumot. Igenis, mutassa meg, mire képesek a készülékek, mire képes akár egy olcsó rendszer is – persze, csak ha engedik, hogy tudása maximumát hozza.

Ugyanezen dilemma a vásárlói oldalon is fennáll. Ki gondolkodik ésszerűbben, ki jár jobban? Az, aki havonta, hetente csereberéli hangrendszere (házimozija) elemeit – „hifibogárra” hivatkozva -, vagy az, aki összeállít egy jó, szinergiában lévő rendszert, amiből kihozza a maximumot és sok-sok éven / évtizeden keresztül örömmel hallgatja?

Néhány napja meglátogattuk barátunkat, aki elsősorban egy kellemes, sütögetős, iszogatós, beszélgetésre invitált minket, másodsorban pedig (és szerintem, valójában ez volt az igazi indok), arra kért minket – ha már ott vagyunk -, babusgassuk már meg egy kicsit a rendszerét.

A rendszer kifejezetten low end: olcsó, kétutas Triangle hangsugárzó, Harman Kardon erősítő, hálózati lejátszás egy laptop segítségével.

Tulajdonképpen, afféle „néphifinek” is tekinthetnénk, amitől mindössze annyit várunk el, hogy szóljon, azonban házigazdánk ettől többet szeretne, azaz szeretett volna. Abszolút érthető kívánság.

Ettünk, ittunk (minden nagyon finom volt), beszélgettünk, majd belekezdtünk…

A hangsugárzók – hangszóróállvány nem lévén – két, egymástól eltérő asztalkán voltak. Először a hangsugárzók helyét kerestük meg, és helyeztük el azokat a megszokott beforgatás nélkül. Érdekes módon, a hangsugárzók hallgatók felé való fordítása (szinte) ellenvélemény nélkül terjedt el a hifiben és a házimoziban, pedig ha azokat befordítás nélkül, a hátsó falakkal párhuzamosan helyezzük el, bizony komoly meglepetést okozhat. Így volt ez most is. A hangsugárzók kb. 50 cm-re a hátsó faltól és párhuzamosan előre nézve testesebb, teresebb hangképet adtak, mint előtte.

Norbi barátunk (NCS Audio) ezek után csak annyit mondott, állítsuk a feje tetejére. Norbi hangsugárzóját ismerve, az ötlet szinte kötelező jelleggel jött… Fejre állítottuk a Triangle hangsugárzókat, és bizony úgy is maradtak. Ez a megoldás természetesen nem általános érvényű, de akinek van pár perc ideje, mindenképpen érdemes kipróbálni, hiszen az az „ökölszabály”, hogy a magassugárzónak kutya kötelessége fülmagasságban lenni, bizony igencsak elavult. Még abból az időből származik, amikor a magassugárzók igencsak szűk szögben sugározták le a magas frekvenciát. Ma már a +/- 40-60 fok nem okoz gondot, így máris jobban törődhetünk a helyes fázissal.

Ezek után bekerült a hangsugárzók alá 3-3 fakocka, melyek a TonTrager állványom miatt a rendszeremből kikerült Hifi Racks állvány „újrahasznosításából” származtak. Házigazdánk ekkor már nagyon mosolygott, hiszen a jól elhelyezett hangsugárzók és a fakockák (értékük kb. 30 Ft) hangsugárzó-cserével felérő hangminőség-javulást eredményeztek.

A következő „tuningfogás” már komolyabb anyagi megterhelést jelentett, mert a hangsugárzók negatív termináljára bekötöttünk egy-egy 9 Voltos elemet (melyeket nem én vittem).

Érdekes volt megtapasztalni, hogy a pozitív terminálon is – ahol sohasem próbáltam -„működik”, de az igazi hatását a negatívra kötve fejti ki. Az elemeket később egy próba-ellenpróba kedvéért még kikötöttük, de azután végleges lett a helyük a hangsugárzókon. A hatást az elemes blogbejegyzésekben már alaposan kitárgyaltuk.

Folytatva tevékenységünket, betettünk az erősítő alá három fémkúpot, majd az eredmény meghallgatása után a kúpok alá bekerült egy-egy százforintos, végül meghallgattuk a „fakockás” hangot.

Miközben bizonyos körökben a fizikai magyarázatát várják annak, hogy miért is lenne hatással egy mozgó alkatrészt nem tartalmazó elektronikára az elektronika alátámasztása, mi (a készülék saját lábát is beleszámolva) négyféle és igen jól megkülönböztethető hangot hallottunk. Egyöntetűen úgy döntöttünk, hogy a legjobb hangot a fakockás alátámasztás adja, így azok az erősítő alatt is bent maradtak.

No, de még csak most jönnek azok a lépések, melyeket néhányan nagyon nehezen tudnak „megemészteni”, s aminek eredményeként időnként igencsak primitív megnyilvánulásokkal találkozhatunk.

Ha már a hangsugárzó és az erősítő alatt fakocka volt, bekerült három darab az egybeépített és filléres modem-router készülék alá is. A hatás igencsak pregnánsan jelentkezett, amit mindenki ugyanúgy, ugyanolyan intenzívnek hallott. A hangkép simábbá, nyugodtabbá, hallgathatóbbá vált, tisztult a teljes frekvenciasáv.

Ezen felbuzdulva kapott a rendszer egy új (olcsó, a hangja alapján kiválasztott) ethernetkábelt. Mi, akik tudtuk, hogy mi minden bukhat el egy ethernet-kábelen, nem csodálkoztunk a hallottakon, a társaság azon tagjai, akik még ezt nem tapasztalták meg, bizony rácsodálkoztak…

…és most azt kell írjam, hogy „egy kicsit” dühös vagyok. Ha már egy ennyire egyszerű, olcsó rendszeren, laptop-ról hallgatva ekkora változást, minőségjavulást hoz egy jó LAN-kábel, akkor azok, akik folyamatosan tankönyvet emlegetnek, meg önpszichózist és egyéb hülyeségeket, tényleg nem hallják, soha nem próbálták ki, vagy csak megszokásból néznek másokat hülyének?

Mivel hálózati-lejátszás során tulajdonképpen a modem / router / switch tekinthető forrásnak, így a zenehallgatás, a hangminőség, a zenehallgató ember elleni bűn, ezek és az eszközök összekötéséhez szükséges ethernet-kábelek szerepét, fontosságát degradálni. Ennyi.

Ezután előkerült egy zacskó kék gyöngy – nem én vittem -, ami bekerült a modem hátuljához. A változást leginkább a házigazdánk még szélesebb mosolyával jellemezném.

Mivel a gyöngy alapján úgy véltem, hogy igencsak nyitott közegbe kerültem, így tettem egy próbát, amit még sohasem. Jeleztem is a többieknek, hogy fogalmam sincs, lesz-e bárminemű változás, sőt, abszolút elfogadom, ha semmiféle különbséget nem hallanak. Tulajdonképpen előre exkuzáltam magamat, ezért el sem mondtam, hogy mit csinálok.

Megtörtént, aminek történnie kellett, újraindult a zene, néhány másodperc múlva rám néztek, majd 20-30 másodperc elteltével megállították a zenét. Mindenki az első hangnál hallotta a változást, és mindenki egyértelműen pozitívnak érezte. Volt olyan észrevétel is, hogy a változtatás nem pusztán a hangokról szólt, hanem a zene lelkét, magát a zenehallgatás élményét növelte meg.

Tehát, a „ténykedésem” eredményét mindenki hallotta, mint ahogy hallotta korábban az a több tucat ember is, akik előtt pendrive-val már többször megcsináltam ugyanazt, amit nagyobb készülékkel most először. A modem-router kapott egy kétperces pránanadi kezelést…

Talán, nem ártana kicsit azon gondolkodni, elmélkedni, hogy mennyire keveset tudunk a világunkról. Nem ártana ahelyett, hogy azzal „kérkedünk”, X évtizednyi szakmázás alatt mindent megtanultunk, inkább azt észrevenni, hogy X évtizednyi tanulás és munka után mennyire keveset tudunk…

Idáig tulajdonképpen egységes csoportot képeztünk – nem csak a barátság miatt -, de ezután több részre szakadtunk, ugyanis bekerült a rendszerbe egy, az erősítő-hangsugárzó páros árával egyenértékű DAC. A változást egyértelműen hallottuk, mint ahogy hallottuk azt is, hogy bekerült néhány fakocka a DAC alá, majd a kockákkal együtt átkerült az erősítő tetejéről az asztalra, és persze hallottuk a kipróbált, kétféle USB-kábel közötti különbséget is. Az eredményt azonban eltérően értékeltük.

Csoport 1: A DAC olyan pozitív változást hozott, hogy anélkül a rendszert nincs értelme hallgatni.

Csoport 2: A külső DAC egyértelműen jobb, mint az, ami a laptop-ban van, de a jobb DA-konverter, a nagyobb felbontás hatásaként kifejezetten romlott a rendszer hallgathatósága. A hangminőség ugyan javult, de pár perctől tovább, pláne egész nap nem lehet hallgatni.

Csoport 3: A DAC az első USB kábellel használva rontotta a hallgathatóságot, de a második vezetékkel (majdnem) helyreállt a rend – úgy javult a hang, hogy nem romlott(?) a hallgathatóság.

Ismét egy érdekes dilemma – azon kívül, hogy nem vagyunk egyformák a hangminőség preferenciái terén sem: Melyik a jobb rendszer? Az, amelyik több részletet, több információt ad, de a hallgathatósági faktora igen alacsony, vagy az, ami kevesebb információt ad át, de napokig hallgatható fáradtság nélkül? Melyiket válasszuk, melyiket javítsuk / alakítsuk az igényeinkhez? Válasszuk a nagyobb felbontást, és azt tegyük hallgathatóvá, vagy a fülünknek (lelkünknek) kedves rendszerből nyerjünk ki több információt? Egyáltalán, szabad-e különválasztani a hangminőséget és a hallgathatóságot (érzelmi faktor), szabad-e azon zenehallgatónak, akinek az egyik a fontos, meg- és elítélnie a másikat, stb?

Zárszóként pedig két olyan észrevétel, amelyekkel kapcsolatban teljes volt az összhang,

A rendszer árával egyenértékű DAC bekötése kisebb változást eredményezett a rendszer hangjában, mint a korábbi változtatások, tárgyak, melyek összértéke az ethernet-kábellel együtt is pár ezer forint volt.

A DAC bekötése előtti hang olyan minőséget képviselt, amitől mindegyikünk hallott már nagyon sok rosszabbat egy, de akár két nagyságrenddel drágábban is.

Megosztom:

Comments

12 comments

  • Kováts L

    Az egész univerzum rezonál, valamit csinál minden tárgy, élőlény, de még az égitestek is. A hang is rezonancia, és a környezeti hatásoktól függ, hogy mi mit is hallunk. A fizikai hatások szinte nincs is olyan, ami ne befolyásolná ezt a zenei hangzást. A szobában légkör van, levegő, és alig gondolunk arra, milyen komolyan befolyásolja a hanminőséget, a pozitív és a negatív ion mennyisége is. A számunkra legfontosabb a mágnesesség elvén is alapuló légköri ionizáció, és a kábelek elektronikák így megteremtett optimális állapota. Ha bejáratva van a kábel is, megmérték ezt a tulajdonságot is az ionizációs mágnesességére is gondolva? A levegő is fontos, de ezt nem mérik ilyenkor. Mivel mi nem vagyunk egyikünk se olyan tökéletes fizikai tudás birtokában, ezért néha értetlenül állunk az ilyen kisérletezések után, ma nem szól jól a zene stb. Nincs két egyforma napszak, a hőmérséklet minden állandóan változó, és így nehéz valósághűen is letesztelni a zenei készülékeket a hangzásukat. Ma ez a készülék a jobb, de lehet holnap már a másik, de persze érték arányosaknál lehet ez főleg igaz. Mi lehet az olyan megoldás, ami esetleg majdnem állandóan tudna érvényesülni? A Föld anyaga közet is, és persze a víz is ott van. Rezonál 7,83Hz-n a bolygónk is.Különböző sugárzások vannak még, Gauss is gamma stb. Ezek hatásai ellen, kellene valahogy a zenei hangzást a számunkra még ideálisabbá tenni. A véletlen folytán, a hogyanra, a különböző trükkökel néha sikerül valamelyest kivédeni a hangzást és javulgat is. Viszont itt vannak a különböző kőzetek, még hívják őket gyógyító köveknek is. A csakra kövei ezek, és van a hallásra és hangzára is megfelelő. Sonia Haiders a Gyógyító kövek könyve. Tegyünk próbát ezekkel, ebben írnak ilyen kövekről is, és amit anno leírt Peter W Belt is a szereiről, a mit és hogyant használjuk azt is, megadta a választ is nekem a kövek hová is jók.De azt titkolta Peter W Belt ez milyen elven működik. A termékei tényleg jók, az elektrét krém pedig addig jó míg a víz nem éri. Utána a hatás már veszít is. A víz kiüríti a köveknél a valamilyen káros hatást, amit a használatnál felszedett. Ez lehet bármi ami a szabadban is éri, földmágnesesség stb. A napfény pedig feltölti és ismét hatni tud a kőzet. Az ionizáció itt jön képbe, ez a lényeg minden ilyen esetben, le és felmágneses ionizál a kő. A folyamat jól hallható is, ha tudjuk azt, mit és hogyan kell próbálni. A karneol a legsokoldalúbb a teljes hangzást feljavítja, ez a hangkép már a MC hangzásra emlékeztet. A CD tokokba, a készülékek összes kábeleire, de úgy ahogy például a Shakti stones rúd is van, egy vékony drótra ráteszünk párszem apróbb nyaklánc követ, és általában 10 szem elég is erre, a vékony kötöződrótra ráhelyezve, ezt pedig így rátekerjük a kábelekre is. A barkács áruházak kötöző drótjai erre jók is, igaz ez ónozott, és nem tiszta réz. A holdkő a teret még hátrébb viszi, és középpont felől lesz erősebb a hangzás. A vörös jaspis a mélytartomány köve, például a DEEP PURPLE brutálisan javul majd. Az apatit visszhangossá teszi a hangképet, és így teret ad, klasszikusoknál is jól jön. Az ónix, az opál mind tovább javítja a hangzást lágyít, kicsit olyan, mit a Denonok hangzása. Ezek is a kábeleken, szintén jók. Alá is tehetjük mint a tüskéknél, ezzel a földsugárzással teszünk valamit, függhet a vízértől is, ha az jelen van. Itt gömb formájú kő kell, és ezt megfelelő méretű laposalátét közé rakjuk, 5 db elég a hangfalnál, így nem mozdul meg. A radiesztézia tudomány ezt jobban érti miért csökken a káros hatás, mérnek hasonlókat. Amúgy Peter W Belt is amit mondott tegyünk a könyvbe papírlapot is, ez inkább a hegyikristályra igaz. A könyvek közepébe betett egy-egy pici ilyen kő, így visszatéve a polcra ideális lesz a tér, végre alig vannak jelen a bútorok és könyvek hatásai. A zenei hangzás a háttér is ez a nívós audiophile berendezések kategóriájára emlékeztet. A high-endre is igaz lehet, de ezt nincs lehetőségem kipróbálni, de van aki megtette ezt, és ott is mükődött. Hogy valójában az ionizációs hatás mit jelent, a közetek képesek a körülöttünk lévő tárgyakat akár lemágnesezni,és a napfény által számunkra pozitív energiát is kisugározni, ami nélkül a zenei hagzás is gyengébb lesz, mi sem érezzük jól magunkat stb, tehát vissza állítja mondhatni a természetes közeget a helyiségben. Az ilyen speciális kővek a természetben tömegével vannak, a kőzetként pedig müködteti ez is, az egész légköri folyamatot is. A dilemma az, a wifi, a telefon, és a többi más antennajelek sugárzása mennyire káros a zenénél is? És a szabadban képes lehetne-e a megváltozott légköri folyamatokra is hatással lenni az antennajel lemágnesezhet e mondjuk itt is? A zerostat pisztoly hatása kisértetiesen erre emlékeztet. Ami nem volt állandó, mert visszamágneseződőtt a készülék. A 2,45Ghz jel stb, vagy a többi, mint az 5G is, mennyire veszélyesek? Akit érdekel majd a többi téma is, a csakra kutatásaival kapcsolatban, ennek a jobb megismerése, a neten van jó néhány, ami orgon energia címszó alatt is még sok van. Az orgonit eszközök az ilyen elv is például, a Shakti stonesre emlékeztet. A chi és az orgon szó jelentés ugyanaz. Ezért is, az ősi múltban felhalmozott tudás megismerése, amiről még tudnak, sok új választ adhatna a mai kor tudományainak. Kérdés még az, itt is, és másutt más tudománynál, fognak e erre gondolni mások is? Például Masaru Emoto is a Víz üzenete írásában a képeikkel mire is gondolhatott még? Például a meterológia is, a felhők itt is vannak jégkristályból, vajon miért annyira különleges néhány tűkrisztallit felhő a 10000 méter felettiekre gondolva, esetleg képes lenne kirajzolni itt ilyen esetben a mágneses, és antennajelek formáit, és ezt látnánk időnként? És gondolva a kőzetek légköri ionizációs hatásaira, lehet e valamilyen fizikai összefüggés, a szabadban és a lakásban történt hatásoknál? A fengsui is mint a négy elem, vagy a hangtálak stb, lehetne tovább folytatni másoknak is, az ilyen ezotériát. De szerintem tökéletes hangzást a kőzetek nélkül nem tudunk elérni, ha a helyiségben mindenféle szórt mágneses tér van, ami az elektroszmogra is igaz lehet.Ezt is szürik a kövek, és akinek van hallása, észleli is ezenek a hatásait.

  • Kováts L

    A készülékek a hangfalak blokkolásáról, polarizálásáról sokat írt Darvas László. A matrózcsomóval való trükkre néhány észrevétel. a kövekkel ha erre így a drótra húzunk pár szem azonos fajtájú követ, még jobb a hatás. A készülékek sarkait is lehet a köveket a kör formával a dróttal blokkolni. Belül is hasznos a szigetelt kábeleken. A lemezjátszó hangkarhoz is lehet kapni igen könnyű gömb alakú ilyen köveket. A legkisebb fél gramm ami igaz súlynövekedést okoz a karnál, de ezt ki lehet mérni. A legérdekesebb a kövekkel mindent ki lehet tisztitani. A bútorokat például a tiszta vízbe helyezett rózsakvarc, hegyikristály, bazált, lehet bármilyen akár mekkora kő, a napfényre helyezett ilyen vizzel lemosva a bútort ismét javul a hangminőség. A’ la polarizáció mondhatni, Peter W Belt féle trükk ez is. Lemágnesezzük hasonlóan a tárgyakat, és például cd lemezre is jó, puha pammut ronggyal le lehet ezt is törölni, és a vegyi bútortisztitószerek stb, már nem rontanak a hangminőségen. Érdekes megfigyelés, valahogy a statikus por is kevesebb a helyiségben a növények mellé tett hegyikristály kő is, még itt is hatásos, javítja a virágzást.Orgon a mezőgazdaságban, ez már MTA téma, itt kutatják, és fejlesztik s a termékeket. Energetizált orgon vízek is, orgon térharmonizáló készülék, ma már a scifi-be illő az, amikre ezek is képesek. A természet olyan energiája, amiről még mi laikusok keveset tudunk, ma a legújabb kutatások erre is írányulnak. Az asztrofizikai kutatásról néha írnak valamit a médiában is, pedig a Földre ráható gravitációs erők is, komoly dilemmát adnak ennek a tudománynak, és néha találni nekünk is érdekes írásokat erről. Azt miért érdekes ez is, talán a nekünk hifit kedvelőknek, kellene a legjobban tudni. Amivel folyvást „hadakozunk” a zene ma ismét rosszul szól, például a napkitőrésnél is, élvezhetetlen elmosodott hangkép volt. Azt aki mindig teljesen tökéletessé szeretné tenni állandóan a hangminőséget, ahhoz ismerni kellene neki majd az űrből beérkező háttérsugárzásokat, ennek a készülékekre gondolva a semlegesítését is, ami ma még alig lehetséges. Talán a körülötünk lévő hatásokat lehetne valahogy kiiktatni, kövekkel is.Még annyit a színek is hatnak, ami a csakra másik ismerete, a csakra pontoknál ott van erről is írva. És az aurakép is, mint akár a Kirlián fotó is, ez se ismeretlen már erről is tett említést a 80-as években Darvas László. A mágia amit ő boszorkány konyhának nevezett, nem is ördöngösség, sőt mindenre van ésszerűbb magyarázat, amit mi még a negyedik dimenziónak hívunk. Mert nem ismerjük és a zenei hangképet, időnként valami képes jelentősen lerontani, vagy feljavítani is, ha már ismerjük is a lényegét az utóbbi os megtörténhet. Néha a legegyszerűbb dolgok a legnagyszerűbbek, és a pénzre is gondolva, lehet olcsóbb rendszerrel is jó hangminőséget elérni, akár az itt leírtakra is gondolva.

  • Long

    Köszönjük a sok-sok információt.
    Ez a hozzászólás akár önálló blogbejegyzésként is megjelenhetett volna a témakörrel kapcsolatban.

  • konzumpro

    Stonehenge-effektus, lehet hogy nem is a kövek vagy a hely van hatással, hanem aki átéli, használja, hallgatja, főleg nagy érzelmekkel.
    Esetleg működik a PN kezelés távolból is? Mert nekem csak 1-2. szint van meg, ami csak helyileg működik.

    Jók a kommentek is, szívesen olvastam volna még, kicsit akár részletesebben is.

  • Kováts L

    A csakra könyvekről, ez a téma emlékeztet Peter W Belt gondolataira. Egyébként a kristálytudat könyv, 2 részes, néha fellelhező az antikváriumoknál is. A másik a kristálybiblia, ez már lehet van harmadik bővitett kiadás is, ebben is sok érdekesség van. A Nil Degrasse Tyson Terítéken a világegyetem,és Abbe Mermet, A radiesztézia teljes könyve, ezekben átfogóan, de persze az alapgondolatokról írnak azoknak, akik eddig még nem ismerték ezeket a témákat is. Néha ad ötletet egy némely elmélet, és lehet alkalmazni hasonlóan ezeket a ajánlásokat. Az tény az ezotéria, már lényegében kvantumfizika is, és elkezdödőtt a jövő olyan kutatása, ami a mondhatni természetfeletti energiákat taglalja, és az egész lényege az, ma az ismeretlen fizikai jelenségeket, néhányan mint mi a zenénél is, megszeretnék érteni, és ha lehet is, ki-ki a saját foglalkozásánál akár szeretné alkalmazni is ezeket. Nem könnyű erre tökéletesen is válaszokat adni, de van akinek fontos az ilyen ismeret a foglalkozása miatt is. Az Édesvízkiadó könyvei is több száz könyvük jelent meg, sok érdekes dolgot írnak le ezekben a megjelent könyvekben is. A természeten túl, talán a Harmadik évezred is a legjobb könyveinek egyike, a természeti jelenségeket a bolygók stb mükődését, az univerzum fizikai, biológiai hatásait stb, szintén közérthetően írja le mi nekünk.

    Csak legyen ideje mindenre az embernek, hogy idővel el is tudja majd sajátítani ezeket a tudásokat. Ezért is, akik például High end készülékeket terveztek, tényleg drágák is, de rengeteg áldozatos munkával járt ezeknek is, a mind jobb megtervezése, kifejlesztése, és gondoljunk bele, milyen nehéz ilyen sokféle ismeretet megszerezniük, hogy ilyen remek készülékek a kereskedelembe is kerüljenek. És van lehetőség a jövőben nekik még jobb termékeket fejleszteni, és talán majd az ezotéria, ami inkább a nem „Földi fizika” ismerete, hanem már a naprendszeré, az univerzumé, lehet hamarosan lesz olyan személy több is, a neves készülékgyártóknál is, akik a nagyobb tőke miatt, hamarosan drasztikusan tudnak majd akár ilyen termékkel is megjelenni ami erre a tudásra is épülhet.

  • konzumpro

    Az amúgy nem túl értékes üveg nagy tisztaságban, pontosan megcsiszolva esetleg hatással lehet a hangra? Swarovsky kristályokra gondolok.

  • Kováts L

    Az üvegek érdekes módon hiába hasonló az összetételük SiO2, nem rezonálnak azok szerint, akik ezt a köves gyógyászatot alkalmazzák. Mennyire egyszerű lenne üveg kvarckristályokat elkészíteni, mondjuk processzorokhoz is, ez már más fizika lenne. Lehet van egy másik olyan ismeretlen tulajdonság, talán a kőzettan a kristályrács szerkezettel is összefüggő tan, ami egyszerübbé is tenné ennek a megválaszolását. De eszünkbe juthat a prizma mint a fényvisszaverődés, beesési szög, vagy a Nap egyes energiái is, de minden ami eléri a Földet, át is képes hatolni az egész bolygón. Gammasugárzás, és a röntgen is, erről is érdekeset írnak a könyvek. Az olvadt természetes közetek is, a kialakulásukkor milyen vegyi átalakuláson mentek át, tudna a high end tervező is, a termékeknél az alapanyagok esetében erre is gondolva, még ötletesebb készüléket előállítani, milyen technológia lenne erre is jó, ezt nem átlag ismerettel alkalmazzák. Ha az újabb ismereteket egyesítenék a készülék gyártók, lásd Shakti stonesre gondolva, erre is gondolva, tegyük fel ráépítenék, vagy ezt beleraknák profin alkalmazva is a nívós erősítőkbe stb, mennyit érne? Egy NAD 5120-as lemezjátszó karjánál a tővénél, 7Hz-re lehetett hangolni ezt a kart. A Schumann sugárzás 7,83Hz, ami majdnem ugyanez a szám. Vibráció ellen véd a 7Hz, és a Föld önrezonanciája is mennyi, és esetleg miért van a NAD így mégis megalkotva? A mitől búg az mc tű is, ez is érdekes téma. A földhúrok és a nem természetes anyagok sokasága miatt, ami a lakásban is ma több van, mennyit is ront a hangminőségen? Sajnos minden ami fizika egyben káros zenei hatás lehet, ha nem kívánatos. Az ionizáció is ha a pozitív ionok túlsúlyban vannak, a levegő elektromossá válik, és a zenei hangzás szerintem nem képes megfelelően áramlani a szobában. A negatív ionok esetében, ez a mágneses hatás mérsékelődik, a közérzet is sokkal jobb lesz, és valahogy a zene ilyenkor kellemesebben is szól. Gondoljunk bele abba is, a cd lemezeknél a hangminőségnél, a panasz, most nyom a fülem, lásd Darvas László írásában anno ezt mondta, megérezte azt, hogy a füle bedugult, és ez mitől is lehetett? Sok olyan oka lehet, amit kihagynak a magyarázatokból. Szerintem a levegőt kövekkel le kellene ionizálni, ezt a mágnesességhez hasonló orgon energiát, valahogy meg kell teremteni az otthonunkban, és kevésbé fogunk panaszkodni a zenére is. A legérdekesebb az a számomra, tisztitani kell a köveket a káros energiáktól. Valamit megszűrnek, esetleg gondolhatunk az ionizációra, csökkentik a felvett pozítív töltését is a köveknek, mert felmágnesezödőtt. A füstöléssel és a vízzel tisztitása a köveknek, ez már lemágnesezés is lehet. Ha azt szeretnénk ezt érzékelni is tudjuk valahogy, a füstölésnél, amit a szobában az illatosító pálcával végzünk, érdekes, de a füst 1-1,5 méter magasságig alig pár miliméter vastagságban tud egyben maradva felfelé áramlani, és utána terül csak szét a helyiségben. Vajon ez véletlen? A megfelelő zenei hangzásnál ez az áramlás könnyebbé teheti az apróbb zenei részletek hangterjedését is. A legnívósabb high end eszközöknél lehet e ezt a füstöléses áramlást hasonlóan kimutatni képesek e a levegőt is ionizálni valahogy? Ez már látható is lenne, és mi lenne a magyarázat erre? Mi pedig a természetesebb ilyen környezetben már könnyebben is hallunk. Talán ez már érthetőbb is. A FENGSHUI is, a négy elem ezek is közös kapcsolatban vannak, mert valójában hasonló az elv itt is. A természet öntisztítása hasonlóan ugyanez a körfolyamat. Az ionizáció mint a mágnesesség, a földsugárzás, a vízzel a levegővel, és a földdel. Az érzékszerveink pedig sokszor ezt elég jól észlelik is.

  • Kováts L

    A különféle alátétek, állványok, a szobában elhelyezett tálak, vázák, üvegek, ólomkristályok, ezek mind néha képesek valamit csinálni a zenével. Érdekes az ólomkritály és a tükör is nem szabadna a szobánkban tartani. A tükörlapot viszont az ágyunk alá kellene tenni lefelé nézve, a radiesztézia tudomány szerint. A káros töltést felerősítik, ha rosszul van elhelyezve, ezt én sem értem, de például az üvegek is, a fényt is megtörik. A szobánkban alig van természetes anyag, jórészt műszálasak is, ezek statikusan könnyen feltöltődnek. A saját lakásom panel 8.dik emeleti, ezért a hálózati kábelek, Digi és a többiek, mind behálózzák a házat, és ezért a villanyóra szekrénybe elhelyeztem pár db több kilós követ, bazaltot, rózsakvarcot stb, néha ónix féle is olcsón van a nagyobb barkács cégeknél. A hangkép ismét javul ettől, vagyis erős a gyanúm, az elektroszmog hatás az, ami a legjobban zavarhatja a zenét. Amire nem gondolunk még a szekrények mágnes zárjai is, változtatnak a zenén. A növények „blokkolása” is, ez inkább akkor igaz,ha a virág nem marad meg, ezért érdemes hegyikristály, vagy akár kisebb gránit, és más kevésbé oldodó követ a cserepekbe is helyezni. Amúgy energetizál is, amit a természettudomány alkalmaz is. Orgon a mezőgazdaságban, a neten lesz megtalálható érdekes téma. Ahogy néhány kisérletet elvégeztünk a kövekkel, és a zene tényleg sokat javult is, még nehezebb megérteni azt is, milyen sebezhető az otthonunk, a zenei hangzást mennyire le is ronthatja néhány könyv, bútor, stb, és azt hisszük a készülékekkel történt valami.Folyamatosan küzdenünk kell azért, hogy a zene jobban szóljon, megmagyarázzuk azzal, száraz vagy most nedvesebb a levegő, fáradtabbak vagyunk, és sorolhatnánk tovább. A valóság az lehet, néhány készülék, ha jól is szól, még érzékenyebb a különféle hatásokra, és elég jól észleljük azt, időnként másképpen szólnak. A Sonus Faber Aida fogalom. Aki ilyenen hallgatja a zenét, azt gondolnánk, ezekre ez semmiképpen sem lehet igaz. Mégis még ezzel a berendezéssel is meghallották a változást, ami jelzésértékű, itt is tudott javulni, de változni bíztosan a hangzás. A környezeti hatások mindenre igazak, és a kövek alkalmazása a csakra szerinti hallás és hangzás köveivel, alkalmasak vagyunk feljavítani velük a hangzást, és szerintem más is meg fog változni. Amit Darvas László írt jól érezte anno, a szobának valahogy más lett az akusztikája a PWB szerektől, a beszédhang is jobb lett. A legdurvább pedig az, van egy Yamaha Rx-v1400rds 7.1 -es házimozi rádióerősítő is. Mérőmikrofonos, és a mikrofon mégsem tudja már a hallásunkhoz úgy beállítani a hangképet,ahogy szeretnénk, ha a köveket már alkalmaztuk. A decibel kézi utánállítással itt is sokkal jobb lett végre a hangzás. A kövekre is gondolva, itt a lényeg az lehet, a hallásunkhoz tud úgy javítani, míg a mérőmikrofon, ez gondolom olyan körülmények között lett kifejlesztve az erősítő áramköre is, ami védtelen lehet az ilyen káros hatások miatt, és a légkör ionozációja ott nem volt egyensúlyban. Vagy a másik véglet, a fülünk teljesen másképpen hall olyan esetben, ha a csakra köveit alkalmazzuk, és ott vannak hasonlóan elhelyezve, ahol Peter W Belt is, anno a saját szereit is alkalmazta.

  • bta

    Beforgatásról… A legtöbb szobának határozott „PWB-iránya” van, mely a 230V-os hálózat fali vezetékezésével függ össze valamilyen módon, többek között ezért szólnak jobban az élére állított, megfelelő irányba forgatott lapos készülékek. A hangminőségre az irányt keresztező rezgő/forgómozgás a legkárosabb, így mielőtt akusztikailag optimális pozíciókat keresgélünk, teszteljük le a szoba irányát! Monóban, egyetlen hangsugárzóval, mindig ugyanonnan, 45 fokos szögből fülelve. Utóbbi azért is lényeges, hogy a drasztikus változást eszünkbe se jusson az akusztikára fogni.

  • Hollik László

    A tükör egy nagy méretű fémlap a zeneszobában. Ráadásul üveggel kombinálva. Mindkét anyag/felület kifejezetten a jó hang ellensége, akár még a szomszédos szobában is. Ugyanígy az elektrosztatikusan feltöltött/töltődő anyagok, berendezési tárgyak, burkolatok, ezek ugyanis valamiféle reakcióba lépnek az egyéb változó terekkel, sugárzásokkal. Ez akár készülék/hangdoboz burkolat is lehet. Egyes cégek kifejezetten a több tízéves berendezési tárgyakat tartják akusztikai szempontból a legkedvezőbbnek, talán amiatt is, hogy ezekben kevesebb, vagy alig található szintetikus anyag, illetve az anyagszerkezeti lenyugvás is egyfajta ok lehet. A villanyóra szekrény kezeletlenül nagyon erős hatású a kapott hangra.

  • Attila

    Amikor a pozitív terminálra is került 9 voltos elem,akkor oda az elem + sarka is lett kötve?

  • Long

    Akár a negatív, akár a pozitív terminálra kötjük az elempakkot, mindig az elemek negatív pólusát kell bekötni.
    A próbák és a visszajelzések alapján a negatív terminál a (sokkal) jobb hely.

    Sükösd Gábor készít egy érdekes szerkezetet, amit „dinamitrúdnak” becézünk. Azt viszont kategorikusan a pozitív terminálra kell bekötni.