Napi megvilágosodás 13 – ismét egy-két morzsa

Audio, Egyéb, Tuning

A tapasztaltabb hifisták (zenehallgatók, megszállott tuningolók) tudják, hogy a hangtechnikai eszközök, rendszerek hangja néhány egyszerű kiegészítővel, megoldással, de akár némi “odébb lökdöséssel” is javítható, vagy éppen rontható.

Ezzel kapcsolatban több javaslatot is találhattok a blogon.

Ezen javaslatokat most egy olyan aprósággal kell kiegészítenem, amiről már magam is írtam, de a jelenség lassan egy hete az őrületbe kerget. Na jó, azt azért nem, de gondolkodásra késztet(ett), mert nem értettem.

Amióta tudjátok, hogy ideiglenesen meghallgatható nálam a Popori Acoustics kisebbik elektrosztatikus panelje a W360, leginkább átjáró háznak nevezném otthonunkat.

Ez jó, mert meglátogatnak régen, vagy éppen egy hete látott ismerősök, levelezőtársak, teljesen ismeretlenek. Beszélgetünk, zenét hallgatunk, aminek következtében új információkhoz jutok, új pletykákról értesülök, és új, korábban nem hallott zenéket ismerhetek meg.

Óhatatlanul felkerülnek a CD-játszómra ugyanazon albumok is, többek között John Lord Concerto c. lemeze, melyen egy klasszikus nagyzenekar és egy rockegyüttes ötvöződik egységgé. Annyiban különbözik a Deep Purple híres, ’69-es albumától, hogy ezen nem választódnak szét a tételek rockra és klasszikusra, hanem egy tételen belül egyszerre szólal meg minden hangszer és mindkét stílus.

john lord

Látogatóim egy részével tehát meghallgatjuk az album harmadik tételét, én meg időnként zavarba kerülök – a különböző lejátszások alkalmával nem mindig szól egyformán. Van, amikor jobban szól, mint pár órával korábban, van, amikor rosszabbul, és bizony van, amikor nem érzek különbséget.

Már egy hete rágódom azon, hogy mi az oka, mitől alakul ki különbség akár egy-két óra alatt, és más esetben miért nincs különbség a délutáni, esti lejátszás során.

Először a hangsugárzók folyamatos bejáródásával magyaráztam a jelenséget, ami bizony okozhat ilyet – erről még fogok írni, valamint írtam már egy blogbejegyzést korábban is -, de ez az elmélet valahogy nem állta meg a helyét, mert előfordult, hogy az említett Lord album változott, más, aznap már szintén hallott album pedig nem.

Direkt el kezdtem figyelni a jelenséget, és rá kellett jönnöm, hogy más albumok esetében is fennáll a változás, és csak azért vettem észre először a Lord albumon, mert azt gyakrabban kérték, gyakrabban megmutattam, mint bármely másikat.

Ráment ma az életemből vagy egy óra is, de úgy döntöttem, csak azért is megfejtem a talányt.

Inkább nem írom le, hogy mikre gondoltam, miket próbáltam ki, mert tényleg abszolút zavarban voltam, és a végére akartam járni a dolognak. Egy idő után, reménytelenül ültem a CD-futómű előtt és a készülékben lévő lemezt bámultam egyik kezemben a leszorító-koronggal, a másikban pedig a CD-lemezek rezgését csillapító koronggal.

Úgy vélem, Attila barátom – és talán más olvasó is – ennyiből máris tudja, mi a magyarázat a szokatlan jelenségre, hiszen én magam írtam róla néhány hónappal ezelőtt. Nem mindegy, hogy a leszorító mágnes melyik oldala néz felfelé, és melyik lefelé.

grafikus

Ez eddig még nem magyarázat, hiszen a felismerés óta kizárólag ugyanazon állásban teszem fel a rögzítő korongot.

Igen ám, de mi van a csillapítókoronggal? Ahogy esik, úgy puffan alapon, hol “így”, hol “úgy” kerül a korongra. Gyorsan tettem is egy próbát. Elindítottam az ominózus albumon a harmadik számot a csillapítókorongot “így”, majd “úgy” feltéve, aminek eredményeként máris  megkaptam a kétféle hangképet.

Az egyik állásban kicsit kopogósabb, kicsit csörgősebb, a másikban simább, nyugodtabb a hangkép.

Most, hogy futottam egy kört, felhívom a figyelmeteket arra, hogy még a szénszálas csillapítókorongoknak is kétféle hangja lehet – a lemezjátszók hajtószíjáról, lemezpárnáiról, plexi- és üvegtányérjairól nem is beszélve.

Azonban, még nincs vége a történetnek.

Úgy döntöttem, megjelölöm a “jó állást”, de akkor már módszeresen – ha már olvasom a Long oldalt. Elővettem a gyógyszertári alkoholos üveget, többféle színű filcet és húztam, hallgattam, töröltem.

Kicsi, tényleg kicsi, egészen morzsányi a különbség, de észrevehető, hogy milyen színnel van megjelölve a helyes irány. Ekkor beugrott Peter Belt javaslata, aki 30 évvel ezelőtt azt mondta, hogy a fekete szín a lilával szeret kapcsolatba kerülni. Volt is ennek egy konkrét száma, amit ugyan elfelejtettem, de a színre emlékszem. Rákerült a jel a korongra az említett színnel, sőt, húztam még rá néhány plusz lila csíkot is, és örömmel hallgattam végig a teljes Concerto c. albumot.

Ismét találtam néhány “morzsaszemet”, melyek anyagi befektetés nélkül okoznak több zenei örömöt, ugyanazon albumot ugyanazon rendszeren hallgatva…

Megosztom:

Comments

3 comments

Leave a Reply

  • Nagy J

    long, mi lenne, ha a lila csíkok színtónusát, vastagságát, hosszát, egymáshoz való távolságukat, az alkohol és a festék összetételét és arányát is megvizsgálnád, majd a kapott eredmények függvényében változtatnád? JAJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJ

  • Long

    Mivel ez a kérdés először benned merült fel, ezért az ilyen irányú kísérletezés és a válaszadás lehetőségét inkább átengedem neked.

  • konzumpro

    A fekete filctoll a gyakorlatban elég gyakran nem más, mint nagyon sötét lila, alkohollal törölgetve látható is az árnyalat.
    (A trollokra meg nincs mit mondanom, talán ha nem etetjük őket…)

EnglishFrançaisDeutschMagyar