English language can be selected in upper left corner (British flag). Gyorsan meg is magyarázom a címet – három nap alatt négy társaságban, négy rendszert meghallgatva, sok-sok olyan élmény ért, melyekről – úgy vélem – érdemes beszámolni, és melyekről „ilyen-olyan” módon érdemes elgondolkodni.
Első nap, első rendszer
Beültünk az autóba, és elindultunk Veresegyházra egy barátunkhoz, aki már évek óta „rágja a fülem” írásban, telefonos, élőszóban, hogy mikor megyek már hozzá – beszélgetni, zenét hallgatni.
Tehát robogtunk az autóval, amivel mindössze az M0 északkeleti szakaszáig, valahol Gödöllő környékéig jutottunk, mert az autó leállt. Nem lettünk idegesek, de még csak feszültek sem, mert szép idő volt, és azon gondolkodva, hogy hogyan tovább, nekiláttunk csigákat menteni az út szélén.
Vártuk az sms-t Pintér Sándortól, hogy nyugi, jön majd a segítség – mint 2013. március 15-én a hóban elakadt autósok -, de ehelyett, megérkezett leendő vendéglátónk az autójával. Teljes természetességgel közölte, hogy hazavontat minket. Gödöllő előtt – ahol vissza tudtunk volna fordulni -, azonban kategorikusan kijelentette, hogy sztornó az egész, mert ha már idáig eljutottunk (majdnem két évvel a meghívás után), akkor nem állunk le, nem fordulunk vissza, hanem irány az egyenes, vagyis Veresegyház.
A magától mozgásképtelen autót Gödöllőn hagytuk, mi meg gondtalanul gurultunk tovább vendéglátónkat és rendszerét meglátogatni. Ha a hifista nagyon akar valamit, azt tuti, hogy megteszi.
A látogatásból, a hallottakból két fontos dolgot emelnék ki, melyeken érdemes elgondolkodni, vagy éppen leutánozni, kipróbálni.
A rendszer minden eleme egy „soklukas” Kontaset elosztóra van kötve, melyet a házigazdánk alátámasztva, a talajtól elemelve használ. Mert úgy jobbnak hallotta rendszere hangját, mint amikor az elosztó csak szimplán a talajon volt. Valamint tett rá és alá egyéb „kütyüket” is, de azok másik történet részét képezik.
A házigazda kérésére ezen elosztó alatt tettünk egy vibracsis próbát. Meghallgattuk a hatgolyós Vibracsit, melyeket kétféle változatban kaptunk kölcsön. Egyetlen különbség volt közöttük – az egyik világosra, a másik sötétre volt pácolva.
Bekerültek tehát a kétféle páccal ellátott, egyébként minden tekintetben ugyanolyan alátétek, és mi kétféle hangot hallhattunk, melyek különbsége túllépett a „mintha” érzésen. A házigazda határozottan tudott választani, hogy neki a kétféle pác, vagyis a kétféle hangkép közül melyik tetszik.
Ezután kipróbáltuk a 13 golyós változatot, amivel meghallgatva az elosztót (vagyis a rendszert) nagyon gyorsan eldöntötte a „pácos” kérdést – mindkettőtől sokkal jobb, ezért bent is maradt az elosztó alatt.
Egy kicsit ízlelgessük a történteket. A hifisták egy része teljesen feleslegesnek, mindössze a zenehallgatók átverésének tartja azt a tényt, hogy az elosztók – és minden, ami a tápellátással kapcsolatos – hatással vannak a hangképre. Nem hajlandók még csak egy próbát sem tenni, vagy éppen annyira képzetlen a hallásuk, oly mértékben gyenge a hallásuk „felbontóképessége”, hogy a próbák során tényleg nem hallanak különbséget.
Ugyanakkor a hifisták másik része még az elosztók alatti alátámasztások okozta változásokat is érzékeli (tízből tízszer, akár „vakon”). Nem vagyunk egyformák.
A másik említésre méltó érdekesség a golyókhoz kötődik. Mint már többen jeleztük, a hangsugárzókra, készülékekre tett, különböző anyagú és méretű golyók hatással vannak a hangképre. Ezt nagyon sokan kipróbálták, és kikötöttek valamilyen golyófajtánál, vagy éppen száműzték a rendszerükből, mert a hatása egyik golyótípusnak sem tetszett.
Házigazdánk üveggolyókat használ, melyeket egy-egy apró rézalátétre ültette, hogy azok a helyükön maradjanak. Ezen réz-alátéteket cseréltük ki, apró, a rézhez képest elenyésző súlyú műanyagra. Jobb a műanyag, sőt, annyival jobb, hogy házigazdánk azóta műanyag-alátéteket keres a neten.
Ezen szintén érdemes elgondolkodni. Miközben a hifisták egyik részének még két hangsugárzó hangja között is nehéz időnként különbséget felfedezni, pláne, ezt a különbséget szavakkal leírni, a másik hifista meghallja, hogy réz-, vagy műanyagalátéten vannak a hangsugárzó tetején lévő apró korongok. Mert hallja, hogy az egyikkel nagyobb légtérből, pontosabb térleképezéssel szólalnak meg a hangszerek. Nem vagyunk egyformák.
Második nap, második rendszer
Ez a bizonyos aznapi első a Bodor Audio rendszere, ami „szenvedő alanya” volt a második longos Hifi Klubnak.
Nagyon sok érdekes, szokatlan megoldást, tárgyat, eszközt próbáltunk ki, melyek hatása különböző mértékben volt érzékelhető a hallgatóság számára. Az érzékelés mértéke a „fül képzettségén” kívül függött az ülőhelytől is, ezért a lehetőségekhez képest, azt csereberélték a látogatók.
Bár, az első találkozóról született beszámoló, úgy vélem, a második több szempontból is tanulságosabb – ezért, jöjjön néhány gondolat a „másodikról”.
Ismét pregnánsan bebizonyosodott, hogy a hallás egy igen komoly tanulási, képzési folyamat. Egyik látogatónk, aki videó- és hangvágással foglalkozik, elektronikákat tervez és készít – tehát a füle munkaeszköz -, minden egyes lépést, minden változtatást hallott, sőt! Nem csak szimplán hallotta a változásokat, hanem azokat – vagyis a különbségeket – szakmailag, hangfelvétel-készítési szempontokat is bevonva, mindenki számára érthetően el is tudta mondani.
Alapvetően a többiek is érzékelték a változások többségét, amelyeket, ha a saját szavaikkal jellemeztek is, ugyanúgy írták le. Tehát, nem változást érzékeltek „így-úgy-amúgy”, hanem ugyanazt a változást, ugyanazt a hangképbeli eltolódást – romlást, javulást egyaránt.
A találkozó legfontosabb „kísérletei” – véleményem szerint – a hálózati-lejátszással kapcsolatosak.
– A csoport döntő többsége érzékelte a router és switch alá tett Vibracsi korongok hatását, mely változást egyhangúlag pozitívnak ítéltek.
– A csoport egy része érzékelte a swith-re tett „bármi” hatását, és ezt a hatást ítélték annyira pozitívnak, hogy maguk is megtennék (vagy azóta otthonukban már meg is tették).
– Az adott rendszerben a switch és az audio PC egy kb 10 méteres „noname” ethernet-kábellel van összekötve, így a kábelcsere kizárt volt, azonban… A meglévő kábel végére, ahhoz hozzátoldva bekötöttem egy jellegzetes hangú, plusz ethernet-kábelt. A hangképbeli változást mindössze egyetlen ember nem érzékelte, a többiek igen. Sőt! Most kéretik nagyon figyelni. Arra a kérdésre, hogy miben változott a hangkép, a változást ugyanúgy írták le, ráadásul a változás senkinek sem tetszett, azt a rendszer hangja szempontjából rossz iránynak tekintették.
Kedves, kevésbé be- és elfogadó informatikus hifista társunk, ha ezt most olvasod, talán érdemes (lenne) egy kicsit elgondolkodnod azon, hogy a pluszban betett, látványos LAN-kábel nemhogy semmit sem változtatott, nemhogy javított (persze csak azért, mert hallani akartuk), hanem kifejezetten rontott a hangképen – kapise?
Miután a társaság jellemezte a hangképbeli változást, feltettem a kérdést, hogy melyik cég olcsóbb kábeleire jellemző mindaz, amit elmondtak. Ketten szinte egyszerre válaszolták: Audioquest.
…és tényleg, a rendszerbe illesztett plusz ethernet-kábel egy olcsó AQ volt…
Betettem egy ugyanilyen LAN-kábelt a dupla switch két portja közé is, de ezt a változtatást csak mintegy 40 százalékban érzékelték – igaz, addigra, már mindenki kifáradt.
Az ethernetkábeles kísérlet legfontosabb hozadéka, hogy Bodor Feri meg fogja keresni a rendszer szempontjából legjobb ethernet-kábelt és abból egy-egy másfél méteres darabot be fog kötni a jelenlegi, hosszú vezeték elejére és végére.
– A japán karakter ismét sikert aratott, a visszajelzés alapján szinte mindenki érzékelte a hatást. Távozásunkkor azok fent is maradtak a bemutatóterem hangsugárzóin.
– A smirglik szintén hozták azt, amit az elmúlt alkalommal hallottunk, és amit mindazok hallanak, akik kipróbálták. Bodor Ferinek ez lett a kedvence, ezt ítélte a Bemutatóterem szempontjából legpozitívabb változást hozó „kiegészítőnek”. Úgy vélem, több szempontból is megmozgatta a fantáziáját.
Második nap, harmadik rendszer
A találkozó után átmentünk egyik barátunkhoz, aki látszólag „édes problémával” küszködik, de valójában igen-igen komoly, és a hifista lelket nyomasztó gondja van – azaz van két hangsugárzója, melyek hangilag két egészen különböző világot képviselnek. Hol az egyiket szereti / vagy nem, hol a másikat / vagy nem, hol meg egyiket sem. Mit lehet ilyen esetben tenni?
Meghallgattuk mindkét hangsugárzót, melyek kifejezetten szépek, de a hangjukkal szó szerint hülyét csináltak a másikból. Valahogy dönteni kell(ene), mert nem férnek el együtt, nem lehet megoldani, hogy egyik nap az egyiket, másik nap pedig a másikat hallgatja.
Egyetlen értelmes, ráadásul szinte mindig beváló tanácsot lehetett adni, hallgassa napokig az egyiket, napokig a másikat, és amelyikkel több albumot tud végighallgatni, amelyikkel több az örömteli zenehallgatással töltött idő, azt kell megtartani.
…vagy, mindkettőt el kell adni, és nulláról újra kell kezdeni a keresést.
Azonban, volt még egy tanácsunk is, ami kifejezetten jó ötletnek bizonyult. A kérdésre, hogy az álló hangsugárzóhoz nem csomagolt-e a gyártó a meghallgatáskor használt, gumiszerű, domború alátétek mellett mást is, a házigazdánk elénk tett egy zacskót, amiben nagyon szimpatikus, méretes, tömör fémtüskék voltak.
Néhány perc alatt megtörtént a „lábcsere”, aminek eredményeként azonnal el is dőlt, hogy melyik hangsugárzó marad, melyik az, amelyik a házigazdának jobban tetszik. Hangsúlyozom, nem jobb (vagy rosszabb), hanem a tulajdonosnak jobban tetszik – a két dolog nem ugyanaz.
Ebből csak annyi a „napi megvilágosodás”, hogy a gyártók nem véletlenül csomagolnak különböző alátéteket a hangsugárzóikhoz. Azok hangja a különféle gyári alátétekkel – és pláne minden egyéb megoldással – jelentősen változtatható, az adott helyiséghez, adott elektronikákhoz, adott ízléshez hangolható. Soha ne felejtsétek el azokat kicsomagolni, kipróbálni.
Harmadik nap, negyedik rendszer – amikor a matek és a zenehallgató mást mond
Vasárnapra volt egy rendkívül megtisztelő és személyesen is érintő meghívásom, azaz, valójában feladatom. A Popori W360 hangsugárzó véleményem szerint egy „kerek egész”, aminek „pont” van a végén. Ottónak azonban folyamatosan jár az esze, folyamatosan újabb és újabb terveket rak össze gondolatban, melyekről ha az elmélet azt mondja rendben van, akkor mindent lemodellez a matematika, fizika eszközeivel.
A kicsi és a nagy Popori hangsugárzó között hatalmas a minőség- és árbeli különbség – vagyis, nagy az űr -, ahova mindenképpen be kellene tenni egy „köztes” modellt. Ezen a középső típuson jár hónapok óta Ottónak az agya, s aminek eredményeként megszületett szinte már minden – lásd látványterv -, csak a „lelkével” vannak még problémák.
A matek, a fizika azt mondta, kétféle megoldás is létezik, sőt, tulajdonképpen háromféle is, de melyik az igazi, melyik legyen a végleges változat, és az, valamilyen módon beleintegrálható-e a W360-ba.
Ezt nem lehet eldönteni másként, csak füllel, ráadásul minél több fül hallgatja, annál valószínűbb, hogy helyes a konklúzió. Mivel W360-at hallgatok fél éve, ezért örömteli feladat volt, hogy Ottó mellett legyek én a másik fül, a harmadik pedig a szintén W360 tulajdonos Attila barátunk – akinél megtartottuk a matek és a valóság összehasonlítását.
Nem untatlak titeket a több órányi forrasztgatás, hallgatás, újabb forrasztgatás részleteivel, hanem jöjjenek a tények.
Először is, Attila olyan bográcsos ebédet rittyentett két meghallgatás között, hogy még Ottó is (aki egyébként nagyon jó szakács is) kinyalta a tányért, én meg nem átallottam háromszor szedni.
No de a lényeg – a nem kevésbé lényeges és nagyon finom ebéd mellett -, a matek bizony időnként nem ugyanazt eredményezi, mint amit a fül hall. Hiába jött az ki, hogy elvileg a W360-ban még vannak kihasználatlan lehetőségek, hiába mondja azt a fizika, hogy plusz néhány kHz mindig jól jön, a fülünk egészen mást mondott.
Igen, hallani, hogy „itt”, vagy „ott” javult a hang, de hova tűnt az, ami miatt az adott hangsugárzóba beleszerettünk, hova tűnt a „lelke”. Ezt a „lélek” tulajdonságot nem igazán tudom, hogy mely fizikai paraméter adja, de nagyon nehéz elővarázsolni, és végtelenül egyszerű eltüntetni.
A kicsi elektrosztatikus panel tehát marad, ami volt, azonban, megtaláltuk azt a megoldást, ami a legkisebb „lélekveszteséggel” tudja kb. egy fél oktávval kitolni a felső frekvenciahatárt. Azt, hogy nem vagyunk egyformák – mint már többször is leírtam a nap folyamán -, mi sem bizonyítja jobban, hogy Attila a saját hangsugárzójában „bent is hagyta” a plusz fél oktávot, én meg legfeljebb csak a gondolatkísérletig jutottam, vagy inkább, még addig sem.
Azonban ami a legfontosabb, a hallottak alapján eldöntődött, hogy milyen lesz a középső modell „elektronikája”, és az is, hogy miért lesz az sokkal jobb hangsugárzó, mint a W360 – sajnos.
…és miközben még az elmúlt három napot sem volt időm feldolgozni, kipihenni, erre a hétre máris van négy meghívásom, két látogatóm, valamint „bejelentkezett” az Ultraphysics integrált erősítője, és Cables is küldött egy új fejlesztésű „dugót”… 🙂
Megosztom:
Comments