Oz Audio – „a zene mindenkié”

A másik CD, amivel egy kicsit hosszabban „foglalkoznék”, Kamondy Ágnes „Dalok Közép-Nirvánából” c. albuma.

A Zörr-höz hasonlóan ez is egy olyan anyag, amivel ritkán találkozni, méltatlanul kevéssé ismert, így örömmel fedeztem fel (ezt is) Gábor gyűjteményében.

Az „Ismeretlen katona” c. számot választottuk, ami a maga hét percével egy hatalmas zenei, szellemi, érzelmi utazás, amit élőben (is) hallottam Ágitól (Kontroll Csoporttól, Sziámitól, URH-tól…). Már azt hittem, túl vagyok azon a korszakon, túl vagyok azokon az érzelmeken, azon a világon, melyet anno az „Ismeretlen katona” és a felsorolt zenekarok, meg persze az Európa Kiadó, Ági és a fiúk, Balaton adott.

Az Oz Audio szobájában pillanatok alatt bebizonyosodott, hogy van, ami sohasem múlik. Lehetünk bármennyire öregek(?), lehetünk bármilyen helyzetben, az a zenei világ, az a közeg, ami 30-40 évvel korábban az életünket, a minden napunkat jelentette, örökre ott marad bennünk.

Így tört elő az „Ismeretlen katonás” érzés is, mert a rendszer az érzést, az érzelmeket, a nosztalgikus hangulat megteremtését nagyon tudja. Olyannyira tudja, hogy ezt a blogbejegyzést még pénteken kezdtem el írni, és azóta legalább háromszor hallgattam végig a „Dalok Közép-Nirvánából” c. albumon, és megnéztem, meghallgattam Youtube-ról az összes olyan Európa, Sziámi, Kontroll, stb. koncertet, melyen anno ott voltam.

Hangulatteremtésből tehát alapvetően jeles – alapvetően, mert bizony a „másik végen” ott van az a bizonyos Verdi operaalbum, ami…

Mindazok, akik szeretik a szélessávú hangsugárzók hangját (mint pl. én, hiszen egyik kedvencem az aprócska, famembrános JVC, a másik pedig az ezeréves Videoton D201), mint jeleztem, komoly gondban vannak.

Ahhoz, hogy legyen elegendő basszus, meg kell(ene) növelni a membránméretet, méretes dobozt kell(ene) építeni, reflexnyílással, TL-rendszerrel kell(ene) kiegészíteni a rendszert, kompenzálni kell(ene) az átvitelt. A jótékony hatások mellett, azonban mindezeknek negatív hatásuk is van – sajnos, és ismét hozzá kell tennem, hogy nem vagyunk egyformák, nem ugyanazt tartjuk fontosnak, nem ugyanazt tudjuk „elengedni, vagy el nem engedni”.

Az Audio Nirvana nagy membránfelülete, a hozzá készített reflexdoboz megerősíti az alsó tartományt, stabilizálja a hangképet, de háttérbe szorítja a térhatást a mélységi tagozódást. Valamint színez – színezi a hangképet lent és maga a membrán színez egy kicsit fent, amit kompenzálni kell.

Az alsó tartományban lévő kiemelést(?) némi „lassulást” a fül kifejezetten kellemesnek tartja, amire a csöves DAC, csöves phono, csöves erősítő használata még egy kicsit rátesz. Ez jótékonyan eltereli a figyelmet attól a kis „nazális” kiemeléstől, ami az emberi hangok legfelső tartományában időnként észrevehető, és eltereli a figyelmet a mélységi tagozódás és a színpadszélesség hiányosságairól. Természetesen a térmegjelenítésre vonatkozó kritikai észrevétel egyik oka a szobaméret.

Azonban a mélységi tagozódással valahogy mégis bajban vagyok. Bár a zenészek, hangszerek alapvetően nem nagyon léptek előrébb a hangsugárzók vonalától, és nem nyitogatták a hátsó és oldalsó falakat, de mégis volt egy album, amin örömmel fedeztem fel valami olyasmit, ami nem túl gyakran hallható.

Berki Tamás – Sárik Péter közös albumán Berki bal oldalon a hangsugárzótól beljebb és picit előrébb állva énekelt. Sárik Péter zongorája pedig teljesen kinyitva a hátsó falat legalább másfél méterre a fal mögött elhelyezkedve kísérte az énekest. Tehát, a mélységi tér megnyitása potenciálisan benne van a rendszerben.

A zenés ismerkedés után Gáborral még beszélgettünk egy kicsit a múltról, jövőről, terveiről, megmutatta készülő, új projektjét, majd magamban folyamatosan az „Ismeretlen katonát” dúdolva hazasétáltam…

1 2