X2audio USB Harmonizer – „Nem is tudtam, hogy a Panasonic gyártott 4K-s plazmát.”

Audio, Bemutató, Egyéb, Tuning

A TV-kép változásával kapcsolatban egyetlen történetet emelek ki, amiben viszont benne van minden.

Nem vagyunk „sorozatdarálók”, legfeljebb 2 részt nézünk meg esténként, amiből kifolyólag, akár hónapokig is eltart egy több évados sorozat megnézése. Most, a „Briliáns elmék” (Suits) van soron, aminél volt lehetőségünk hozzászokni a hangképhez, a tónusokhoz, színekhez, képi részletekhez, stb.

A harmadik évad második részénél került bekötésre a Power Filter, aminek eredményeként némileg lemaradtam a történet követésében, mert a kép és a hang változása annyira tetszett, hogy kifejezetten a látványra és a hangok térbeli elhelyezkedésére koncentráltam.

Pár nappal később eljutottunk a harmadik évad hatodik részéhez, aminél olyan nagymértékű változást érzékeltem, hogy indítás után megnéztem a TV beállításait, majd este belenéztem a korábbi évadok néhány részébe. Szentül meg voltam győződve, hogy a 3/6 más (jobb) technológiával készült, mint a korábbi részek – de nem.

Úgy vélem, egy házimoziban, ahol a kép is, a hang is ennyire jelentős fejlődésen megy keresztül az X2audio Power Filter rendszerbeiktatásával, egy bizonyos anyagi szint felett, rendkívül jó, és hosszú távú befektetés lehet.. Eszembe nem jutna a párhuzamosszűrő árát plusz két hangcsatornába, „naprakész” hm-erősítőbe, és / vagy egy „tesztgyőztes” TV-be invesztálni. Nem bántam meg a beruházást, és nem bántam meg, hogy új „családtag” költözött a rendszerembe.

Ezután, természetesen kíváncsian vártam, hogy mire is lesz képes az USB Harmonizer, aminek béta-verzióját szintén évek óta használom – ezért, hazahoztam egyet.

Azaz, nem is haza, hanem Csabi barátomhoz vittem el először, aki útba esett, és különben is meg kellett beszélnünk néhány dolgot. Ha meg már nálam volt, kipróbáltuk az ő rendszerén.

Szobája egyik sarkában van a számítógépe, amit tulajdonképpen, „csak” háttértárolóként használ, a streamelés nem róla történik. A gépet a rendszerrel legalább tíz méternyi vezeték köti össze, tápellátása pedig független a tápösvénytől. Eme számítógépre kötve próbáltuk ki először az USB-s szűrőt.

Meghallgattunk pár zenét, majd rákötöttük a PC-re a szűrőt, és folytattuk a zenehallgatást. Nagyjából az ötödik másodpercnél kérdezte meg barátom, hogy akkor most ugye itt hagyom, és mennyit kell fizetni. Mondtam, hogy azért még várjunk, de véleménye, és persze, egyben az én véleményem, nem változott – határozottan nagyobb zenei élményt ad a rendszere az USB Harmonizer használatával, mint nélküle. Csináltunk néhány A-B tesztet is, de tényleg csak a tényszerűség kedvéért.

Hazahoztam, és első körben technikai kíváncsiságomat elégítettem ki egy gyors próbával. Arra voltam kíváncsi, hogy az új, jobb-e mint a régi, és ha igen (vagy nem), mennyivel. Nem kellett sokat gondolkodni, vacillálni, az új, a végleges, USB Harmonizer névre keresztelt változat egyértelműen jobb, és elég jelentősen. Eme hír miatt, most mindazok, akik már használnak a rendszerükben „vitaminrudat”, „dinamitrudat”, abból továbbfejlesztett régi USB-szűrőt, kérem, hogy ne rám haragudjanak – Gábor a hibás. Mindenesetre, nem fogom kidobni a régit, de most „pedálozhatok”, gyűjtögethetek az új beszerzéséhez.

A lakásban két házimozi-rendszer van. Az egyik a család által „játszószobának” hívott rumli-kondi-szauna mindenesben, ahol egy filléres teszkógazdaságos „mindentegybe” készülékre vannak rákötve a 20+ éve használt Celestion F-sorozatú hangsugárzóim. Az egész rendszer nem ér semmit, legfeljebb 30-40 ezret, de szeretem (szeretjük), mert kellemes hallgatni, és van egy USB-bemenete. Kíváncsiságom kielégítésére kipróbáltam, hogy eme, ma már technikai roncshalmazon, okoz-e bárminemű változást az USB Harmonizer.

Bizony, okoz. Filmeken egyértelműen érthetőbbé, különválaszthatóbbá teszi a beszédhangokat. Azok többszínűvé, artikuláltabbá, és térben jobban pozicionáltabbá válnak. Gyakorlatilag ugyanez igaz a kísérőzenére, de az effektekre, egyéb zajokra is.

Egy régi Roger Moore filmben van egy jelenet, ahol egy olajfúrótoronyról felszáll egy helikopter. A Harmonizer nélkül, egy mély tónusú búgás, amit a helikopterrel azonosítunk. Bedugva a Harmonizert, eltűnik a búgás, és megszólal a rotorlapátok surrogása, a hajtómű süvítése és a motoralkatrészek csattogása. Mindez, egy ma már nulla értékű, teljesen elavult rendszeren…

Időnként edzés közben operaelőadásokat nézek, hallgatok az említett rendszeren, ezért kipróbáltam a hatást egy, a Párizsi Bastille operában felvett élő, Carmen előadáson. Két dolgot emelnék ki – a szűrő használatával egyértelműen nagyobb lett a légtér, és minden énekhangról, minden hangszerhangról eltűnt egyfajta felrakódás, aminek következtében, minden sokkal színesebb, élvezetesebb, követhetőbb lett.

A nagy rendszeremen az az USB Harmonizer három helyen köthető be: router, hálózati-lejátszó, TV.

Kipróbáltam mindhárom helyen, és csak azt érzem, hogy két ujjamat is le kellene harapnom, mert nem tudom, hogy hol is kellene használni – mert a változás, mindhárom helyen pozitív, nagyjából hasonló mértékű, de talán a TV-n a legnagyobb. Logikusan gondolkodva, azonban mégis a routerre kötve hagyom bent addig, amíg nálam marad, mert az a kiindulópont, arról kapja a jelet wifin a Chromecast (és így a TV), valamint arról kapja a jelet a switch (2 db) és ezáltal  a hálózati-lejátszó.

X2 Audio USB harmonizer 3

Az X2audio USB Harmonizer hatása nagyon hasonló a tápszűrőéhez. Nagyobb tér, nagyobb levegő, simább, áramlóbb zene. Jobban hallani a zongorabillentyűk leütéseit, a pedálmunkát és annak kísérőneszeit, gyakrabban válnak szét a vonóshangok önálló húrra és testre, sokszínűbbek az énekhangok, még jobban megnyílik a hátsó fal (de sajnos, még mindig ott van), stb.

Házimozin nem ideális a két hátsó hangsugárzóm elhelyezése, de az USB Harmonizer (és a tápszűrő) használatával, beköltöztek a hátsó hangok, a kísérőzene, stb. hátam mögé középre is – ennek különösen örültem. Valamint, örültem (örülök) annak is, hogy felfelé is sokat nyílt a hangtér, nem szab gátat az alacsony plafon a fejem fölött történő eseményeknek.

A TV-kép tovább javult, amivel kapcsolatban a legjobb, ha elmesélek egy vicces történetet.

Van úgy, hogy elkezdek egy filmet megnézni, aztán valami közbejön, vagy csak inkább zenét hallgatok, olvasok. Ilyenkor másnap folytatom a filmet akár bent a nappalinkban, akár kint, az említett játszóházban. Ez történt pár napja is – néztem, leállítottam, zenét hallgattam, majd másnap a kisházban folytattam volna.

Behívtam a Netflix alkalmazást, és folytattam volna, de nem volt ott a folytatandó „ablakban”. Kicsit értetlenül álltam a jelenség előtt, de semmi gond, rákerestem. Kerestem, de nem találtam, mert nem volt a Netflix kínálatában. Percekig tartott, mire megfejtettem a rejtélyt, ugyanis a filmet a Youtube-on néztem, de annyira jónak találtam a minőségét, hogy egyértelműen netflixes kínálatnak tekintettem.

Ezen felbuzdulva a nagyrendszeren neki láttam übergagyi Youtube felvételeket behívni, mert ha valami jól működik jó alapanyagon, nem biztos, hogy pozitív hatású a „nézhetetlen, hallgathatatlan” kategóriában.

Az USB Harmonizer még ilyen esetekben is hoz érzékelhető (pozitív) változást, ami már önmagában is csoda, de sajnos, a világot nem tudja megváltani. A nagyon rosszból fogyaszthatóbbat csinál, de attól még rossz marad, de mondom, kifejezetten élvezhetőbb, ami archív felvételeknél, ritka koncertfelvételeknél nagyon jól tud jönni.

Zárásként pedig elmesélek egy egészen friss történetet, aminek egyaránt van pozitív és negatív vonzata is. A korrektség azonban megköveteli, hogy beszámolja róla.

A tápszűrőt és az USB-s szűrőt kipróbálhattuk egy legkevésbé sem szokványos rendszeren, melynek tulajdonosa nem pusztán készülékeket vásárolt, hanem hangrendszert épített az alapoktól.

A rendszer úgy indul, hogy a tápellátás, és a zajszűrés a lehető legjobb legyen, amihez olyan megoldásokat, olyan eszközöket használ, melyekről az átlag zenehallgató még csak nem is hallott, a tájékozottabbak pedig legfeljebb itt-ott olvastak róla. Nem szeretnék elmélyedni az anyagiakban, de pusztán a minél jobb tápellátás kialakításához használt eszközök árából akár lakást lehetne vásárolni. Félre ne értsétek, mindössze azért írom ezt így le, mert örülök, hogy kis hazánkban ilyen megoldásokkal is lehet találkozni.

Ebben a rendszerben a beszámolómban említett szűrők nem működnek, ami abszolút pozitív hír, mert ha nincs mit „eltüntetni” a rendszerből, akkor azt egyértelműen jelzik – ergo, mindaz, amiről x2 ügyben beszámoltam a legkevésbé sem tekinthető placebonak. Én ugyan tudom (és mindenki, aki személyesen is megtapasztalta a hatásukat szintén tudják), de vannak hobbitársak, akik időnként kételkednek.
Ugyanakkor ez egyben rossz hír is, mert a „feketeöves” és tényleg kompromisszummentes zajszűrés, bizony nem egyszerű és nem olcsó.

Azonban, addig is, amig minden zenehallgató, minden filmnéző lottónyertes lesz, vagy örököl egy olajsejktől, komoly és egyben még megfizethető alternatívát talál(hat)nak az x2audio szűrőrendszereiben (Impressivia).

Megosztom:

Comments

1 comments