Napi megvilágosodás 16 – tévedések vígjátéka

English language can be selected in upper left corner (British flag).  A hangrendszerek összeállítása, finomhangolása, tuningolása nem sétagalopp. Tele van buktatókkal, tévutakkal, sőt időnként olyan falba ütközhetünk, ahonnan egyetlen továbbvivő út van, a totális hátraarc.

Nagyon sokat tanulhatunk, ha megosztjuk egymással pozitív tapasztalatainkat, de ugyanígy sokat segíthetünk, ha beszélünk félresiklásainkról, hosszú távon be nem vált tuningolásainkról – vagyis tévedéseinkről.

Megpróbálom összegyűjteni mindazon tetteimet, vásárlásaimat, pozitívnak hitt tuning-megoldásaimat, melyek a visszájára fordultak – vagyis nem váltak be, vagy éppen csak a kevesebb, néha több szabályt nem figyelembe véve, egy-egy megoldást túltoltam. Ha valami a későbbiekben még eszembe jut, vagy a jövőben követek el olyasmit, ami tévútnak bizonyul, kiegészítem velük a blogbejegyzést.

Videoton D201 Ritmus

Rögtön tisztázzuk, nem a szélessávú Videoton hangsugárzó volt a tévedés, hanem az, hogy 16 évesen nem a saját fülemnek hittem, hanem felnőtt ismerőseimnek és az akkoriban elém kerülő szakirodalomnak.

Nagyon szerettem azt a hangképet, amit ettől a szélessávútól kaptam, nem volt vele semmi gondom. Igen ám, de leszólta a szomszédom, leszólták a barátaim, ismerőseim, ráadásul azt olvastam, hogy minimum két út vezet kánaánba – tehát kell egy magassugárzó.

Hagytam magamat rábeszélni, és a D201-et elcseréltem egy kétutas csehszlovák hangsugárzóra (amelynek típusára már nem emlékszem). Megjöttek a csillogó magasak, lett csengés, de valami eltűnt a zenéből, amit akkor még nem tudtam megfogalmazni. Valamint akkoriban még azt sem tudtam megfogalmazni, hogy mekkora balfék is voltam, hiszen egy igazi kincset kótyavetyéltem el.

Mai eszemmel, tapasztalatommal azt kell írjam, hogy a D201 Ritmus a hiányosságai ellenére egy jó állványon igen jó alternatíva lehet(ne) még ma is. Nem pusztán a nosztalgia miatt tudom azt a hangszínt, akkori fülemnek szokatlan térmegjelenítést felidézni, amit a Bartók rádió élő közvetítéseinél kaptam. A lemezjátszóm ugyan eme hangélmény töredékét sem adta, de akkoriban ez nem zavart.

10 mm2 tömör rézvezeték

Valamikor a nyolcvanas évek közepén építettem ki az első önálló tápösvényemet, és készítettem tömör rézvezetékből tápkábelt. Ezzel egy időben – már keveredik, hogy mi volt előbb, a tyúk, vagy a tojás – használtam először tömör rézvezetéket hangszórókábelnek.

Biztos, ami biztos alapon, valamint ez volt a maximum, amit akkoriban be tudtam szerezni, 10 mm2-es vezetéket választottam. Reménytelenül merev volt, nem lehetett csatlakozót forrasztani rá – azaz lehetett, de pillanatok alatt leesett -, ezért kivettem Orion HS200-as hangsugárzóm keresztváltóját, és abba forrasztottam be a hangszórókábelt. Arról vékonyabb tömör réz vezetékekkel vittem tovább a jelet a hangdobozban lévő három hangszóróhoz.

Lenyűgöző, azaz letaglózó volt az eredmény. Olyan ritmus, hajtás, izzadtságszagú rohanás lett minden felvételen (persze csak orionos módon), ami meghökkentő volt. Néhány hét múlva azonban be kellett látnom, totális tévútra léptem, mert szörnyen fárasztó volt a hang, de sajnos, nem láttam meg a fától az erdőt.

A tévút ugyanis a 10 mm2 volt és nem maga az ötlet. Visszatettem a keresztváltót a hangsugárzóba – amit nem kellett volna -, és átváltottam 4 mm2-re. Jó volt, jobb, mint a gyári sodrott rézvezeték, de nem használtam ki a tömörréz és a vékony hangszóróvezeték előnyeit – mert még nem tudtam róla -, és persze nem használtam ki a különálló dobozba tett keresztváltóban rejlő lehetőségeket sem.

Elemes phono-erősítő

Első önálló phono-erősítőm elemes kivitelű volt. Ezzel kapcsolatban nem tévútról, hanem balfékségről kell, hogy beszámoljak, ugyanis elkezdett torzítani, majd veszettül torzítani. Próbálkoztam ki-be kapcsolással, szétszedtem, hátha megtalálom a hibát, de nem jutottam eredményre. Nem volt más választásom, elvittem a helyi Gelkába – az ifjabbak kedvéért Gépipari Elektromos Karbantartó Vállalat.

Elmondtam a problémámat, átadtam a phonot, és félve vártam, hogy milyen határidőre vállalják, és persze mennyiért. A srác látta rajtam az izgatottságot, meg egyébként is jó fej volt, így magában röhögve csak annyit kérdezett: „…oszt elemet mikor cseréltél benne?”. Ott helyben kicseréltük a 9 voltost – amiért még pénzt sem kért -, és utamra bocsátott..

Denon PMA320 erősítő

Három dolog miatt kell feltétlenül megemlítenem. Majdnem tévút lett belőle, kapcsolódik hozzá két vicces sztori, és a végén mégiscsak lukra futottam PMA320 ügyben.

Elhatároztam, hogy megveszem a Denont, amire összegyűjtöttem a pénzemet. Mivel nagyon sokba került, ezért titokban abban reménykedtem, hogy a vele egy időben Magyarországon piacra került Artel Silver Bridge erősítő – ami olcsóbb volt – majd még jobb választás lesz.

Berci barátommal – aki szerintem ezt most olvassa – elmentünk a Belgrád rakparton lévő hifi-áruházba, ahol elmondtam elképzelésemet. Mondták rendben, bekötik a Denon-t, hallgassuk meg.

Amíg előszedték a bemutatópéldányt, körbenéztünk a demószobában, ahol egy pár Quadral Vulkán hangsugárzó állt megingathatatlan posztamensként. Mivel elfáradtunk a nagy útban, Berci rákönyökölt kicsit megpihenni. A visszatérő munkatárs ezt meglátva, alig jutott levegőhöz, és igen jelentősen felháborodva jelezte, hogy a Vulkánra rákönyökölni illetlen dolog…

Meghallgattuk a PMA320-ast (és a rendszert), ami nagyon tetszett, majd jeleztem, hogy mi lenne, ha inkább az Artel Silvert választanám. A munkatárs rám nézett és rezignáltan csak annyit mondott, életed egyik legnagyobb hülyeségét követnéd el. Hittem neki, és amikor a későbbiekben meghallgattam a másik erősítőt is, magamban bólogatva köszöntem meg neki a határozott elutasítást.

Megvolt az erősítő, amit a hónunk alá kapva elindultuk az állomásra, de közben még – pusztán kíváncsiságból, mert természetesen elvetjük az ilyesmit – benéztünk Budapest első nagy szexboltjába.

A súlyos dobozt letettem valamire, majd mindent alaposan megszemlélve körbejártuk a boltot. Isten bizony, nem emlékszem, hogy vettünk-e valamit, de egy idő után elindultunk a vonathoz.

…majd, az utcáról nagyon gyorsan rohantunk vissza, mert ott hagytam a még ki sem csomagolt erősítőmet. Ott volt, ahová letettem, senkit sem érdekelt (elvégre mit is kezdhettek volna vele a bolt látogatói, vásárlói).

Hosszasan hallgattam örömmel rádióról és a lemezjátszómról, de hát az a bizonyos kisördög megszólalt bennem, hogy Musical Fidelity – amely kisördög végül lukra futtatott.

Musical Fidelity B1

Elmentem meghallgatni a B1 integráltat, amely meghallgatás során két kapitális hibát is elkövettem – amiket ti nem fogtok. Nem saját rendszerben, saját hangsugárzókkal történt a meghallgatás, ráadásul nem lemezjátszóról az erősítő saját phonojával, hanem egy Micromega CD-játszójával, nagyszintű bemenetről. Ma már ilyet nem tennék, de a tanulópénzt mindenkinek meg kell fizetni.

Az az igazság, hogy a legkisebb MF erősítőnek a phono része bizony nagyon gyengécskének bizonyult, aminek köszönhetően lemezről rosszabb, rádióról jobb hangot kaptam mint korábban a Denonnal. Ez van, azaz volt – rossz döntést hoztam.

Zsolt Audio StandArt 2

Ez a történet egy olyan tévútról szól, amit legfontosabb jótevőnk, a szinergia okozott, ami ha nincs meg, bizony elveszi mindenki kedvét a zenehallgatástól. Valamint oka volt a tévútnak a legnagyobb butaság is, amit egy hifista elkövethet, meghallgatás nélkül döntöttem..

Egy kiállítás megszervezése után választhattam magamnak egy StandArt hangsugárzót. A lehetőség fontosságához feltétlenül le kell írnom, hogy a „belvárosi üvegházba”, vagyis a Vörösmarty téren volt lemezboltba rendszeresen bementem pusztán csak azért, hogy az ott lévő StandArt 1 hangsugárzókat hallgathassam. Nagyon tetszettek, úgy éreztem, nekem szólnak.

Mondtam, hogy köszönöm szépen, akkor viszem az 1-est, amikor Zsolt, vagy Kapás Zoli (a miskolci bolt vezetője) jelezte, hogy több pénzről van szó, amibe beleférne a 2-es típus is. Némileg nagyobb is, drágább is, azonnal rábólintottam – mondom, meghallgatás nélkül.

Sajnos, otthon nem kaptam meg azt a csodát, amit a StandArt 1-től megszoktam. A 2 nagyon másként szólt, a B1 erősítővel pedig kifejezetten utálták egymást, aminek okára nem jöttem rá. Annyi bátorságom nem volt, hogy visszasompolyogjak, hogy mégis inkább az első változatot vinném haza, ezért néhány hónap után elajándékoztam, mint ahogy a B1 erősítőmet is, és újra kezdtem a rendszerem felépítését egy Musical Fidelity A100-ra alapozva.

Oracle Delphi V lemezjátszó + SME V hangkar

Ha valami igazán tévút volt a hifita életemben, akkor ez a készülék a nyertes. Természetesen kizárólag magamnak köszönhetem, amiről korábban írtam is egy hosszú blogbejegyzést.

Zanzásítva mindössze annyit, hogy bár hallottam, hogy az átlagos hanglemez még egy ilyen lemezjátszón lejátszva sem éri el azt a hangot, amit egy átlagos CD egy Micromega Trio CD-játszón, de nem akartam elhinni, nem akartam elfogadni, mert ugye tudjuk, az analóg, az analóg és mindenekfelett.

Sajnos, nem a fülemnek hittem, hanem a többieknek, a beidegződéseknek, az ideológiának, és persze addigra már vagy 15-20 éve vágytam egy Oracle lemezjátszóra.

Megvettem, hazavittem – amiért senkit sem okolok, kizárólag magamat -, majd nyolc év után nullára leépítettem a rendszeremet, és teljesen áttértem a CD-lemezek hallgatására. Mindössze azt sajnálom, hogy 1999-ben nem az Oracle CD2500 futóművet vásároltam meg… Ez megint tanulópénz volt.

Mostantól jönnek az érdekesebb dolgok, melyek a „nem szokványos” témakörbe tartoznak.

PWB-eszközök (Peter Belt)

Peter Belt munkássága erősen vitatott. Észrevételei újszerűek, nem mindig férnek bele a szokványos fizikai keretek közé, javaslatainak, eszközeinek hangra (és képre) gyakorolt hatását nem mindenki érzékeli.

Ez nem azt jelenti, hogy ezen hatások nem léteznek, hiszen az emberiség egy része már pusztán a jelenlétüket is megérzi, mindössze arról van szó, hogy különböző szenzibilitással rendelkezünk, a fülünk, szemünk és persze a rendszereink felbontása pedig nem azonos.

A PWB-eszközök, megoldások tesznek jót is, rosszat is, aminek megértése nagyon nehezen ment. Egyszerűen nem értettem, hogy mások miért nem érzékelik a változást, ha pedig érzékelik, miért nem pozitívan nyilatkoznak róla.

Talán ez volt a legfontosabb tanulási időszak, és legfontosabb tanulság – lehet mindenkinek igaza, feltéve, ha figyelembe veszünk minden körülményt. A zenehallgatás, hifizés legfontosabb alapszabálya – amit mindenkinek pro és kontra figyelembe kellene venni, és persze nekem is -, hogy különböző preferenciák, különböző szinten képzett fülek, és nagyon különböző minőségű rendszerek képezik a hifisták halmazát.

Bizonyos szempontból tehát tévutat jelentettek a PWB-effektusok, eszközök, mert nem univerzálisak, de ugyanakkor tévút lehet abból a szempontból is, hogy a hatásokat „túl lehet tolni”.

Ez a „túltolási” jelenség szintén egy újfajta megismerés volt, ami tévút, de Peter Belt nélkül nehezen jöttem volna rá.

Tévutat jelentett az a néhány eszköz is, amit beszereztem tőle – azaz, így nem teljesen igaz, mert megvettem, hazavittem, kipróbáltam, és semmiféle változást nem hallottam.

Elkönyveltem, hogy „ez van”, fiókba tettem, majd időnként újra kipróbáltam. Ezt tettem az Oracle Delphi lemezjátszóm esetében is, és lőn világosság. Az un. „elektromos szélvédő” hatása ezen a lemezjátszón már jelentkezett, mint ahogy az F19-F25 erősítőm használatával már a PWB-korongok hatása is érzékelhető volt.

Tehát, egyértelműen tévút, mert ha egy tárgy – ami relatíve sokba kerül – hatása csak magas minőségi szintet elérő rendszereken jelentkezik, akkor nem javasolható általánosan, és abszolút igaza van mindazoknak, akik egyszerűbb rendszereiken semmiféle változást nem érzékelnek.

Narancssárga szín

Univerzális megoldásnak tűnt, mint a kék (az a bizonyos kék), pakoltam is rendesen a szobámba. Majd azt vettem észre, hogy valami nem az igazi, ezért levettem az összest és szisztematikusan kezdtem egyesével kirakni a narancssárga kockáimat. A kevesebb bizony több, így megmaradtam hat darabnál.

Majd változott a rendszer, később bekerült a Popori sztatikus hangsugárzó, és bizony a narancssárga kockák mindegyike kikerült a szobámból – tehát narancsozni csak óvatosan szabad.

Azok számára, akik most hallanak először a színek hatásáról, feltétlenül le kell írnom, hogy volt olyan találkozónk (szeánszunk), melyen okos, értelmes, tanult emberek már magunkon röhögtünk, mert azt elemeztük, hogy 2, 4, vagy 6 narancssárga kockával a legjobb a hangkép, és azokat hova tegyük…

Japán karakterek

Fellelkesülve a hatástól nagy mennyiségben raktam velük tele a szobát – és máris csapdába kerültem. Sajnos – vagy éppen szerencsére – ez az ingyenes tuning sem bővíthető a végtelenségig, csak finoman, kis mennyiségben szabad használni. Néhány darab a stratégiai pontokon hatásos (a megítélése rendszer és ízlésfüggő), azonban a sok kandzsik garantáltan tönkreteszi a hangot.

Enacom párhuzamos szűrők

Erről sohasem írtam, mert fogalmam sincs, hogy mit írjak. Kétfélével rendelkezem. Az egyiket a tápellátáson, a másikat a hangszórókábel hangszóró felőli végén kell elhelyezni.

Amikor hozzám kerültek, nagy lelkesedéssel bekötöttem a helyükre, konstatáltam a változást, és ott hagytam őket – mindaddig, amíg egy barátom nem jelezte, hogy a sajátját kikötötte, és fellélegzett a zene.

Kikötöttem, a zene fellélegzett, az Enacom-ok pedig a fiókba kerültek.

Mivel úgy éreztem, ennyire balfék nem lehettem, hogy az első próbánál úgy hagytam volna rendszerben a kis hengereket, hogy azok negatív hatással lettek volna a hangra, ezért újra próbát tettem. Jé, javult a hang (vagy csak változott?). Örömmel bent hagytam a szűrőket, majd pár hét múlva örömmel vettem ki azokat.

Máig nem értem, hogy mi is történik valójában, de ennek a tárgynak a bekötése pont úgy előrelépést jelent, mint a kivétele. Olyan, mintha használat közben feltöltődne / kimerülne – mindenesetre, se vele, se nélküle, vagyis totális tévút. Méghozzá a legrosszabb fajtából, mert „beédesget az erdőbe”, majd ott hagy.

Ultraphysics Conductive Line

Most vagyok csak bajban, hogy mit is írjak, és azt hogyan is fogalmazzam. Bekötöttem, meghallgattam a hatását, és beleszerettem. Kikötöttem, és azonnal el kezdett hiányozni – tehát véglegesen bekerült a rendszerembe.

Miközben örömmel használtam, sorban érkeztek tőletek a visszajelzések, melyek pozitív és negatív élményről egyaránt beszámoltak. Ilyenkor mindig kikötöttem, rögtön romlott a hangkép, majd gyorsan vissza is kötöttem.

Kerestük, mi lehet az oka a különböző megítélésnek, és arra jutottunk, hogy valószínűleg az erősítők különbözőségében lehetne megtalálni a választ.

Megérkezett a Popori hangsugárzó, így természetesen azonnal kipróbáltam, hogy vele, vagy nélküle. A „fadobozzal” jobb volt, ezért a sztatikus hangsugárzót is azzal kezdtem el használni, és azzal együtt kezdtem el megkeresni a legjobb beállítást.

Ottó azonban többször jelezte, hogy neki gondjai vannak ezzel a metódussal, de mindig megnyugtattam, hogy ez van, a rendszerem a sztatikust használva is jobb, ha a fadoboz be van kötve a rendszerbe.

…majd csak annyit mondtam, hogy én marha, mert elkövettem egy gyermeteg, ám igen súlyos hibát.

A JVC-vel való próbák során a fadobozt teljesen be- és kikötöttem a rendszerből, a Popori sztatikusnál pedig csak a „továbbfutó” hangszórókábelt húztam ki a Conductive Line-ból és dugtam át az erősítőm hangsugárzó-csatlakozójára. Tehát a doboz ebben az esetben párhuzamosan kötve a hangsugárzóval, rajta maradt az erősítő kimenetén. Ilyen elrendezésben volt rosszabb „doboz nélkül” és jobb „dobozzal” a hang.

Óriási, és félrevezető malőr, ami félre is vezetett.

Teljesen kikötve a fadobozt, már egyértelművé vált, hogy amíg a JVC szélessávúval csodát művelt, addig a sztatikus hangját elrontja. …és ezzel meg is lett fejtve a kétféle megítélés oka – még ha hosszú időbe is tellett.

Nem az erősítőktől, nem a hangsugárzók keresztváltójának bonyolultságától függ, hogy a Conductive Line pozitív, vagy negatív hatású, hanem a hangsugárzó frekvenciamenetétől. A szélessávúakkal, középtartományban erőteljesebb hangsugárzókkal, a tölcséresekkel, sőt, még az Orion HS501-el is csodát tesz. Azonban, minél lineárisabb egy hangsugárzó frekvencia-átvitele, minél inkább egyensúlyban van a középtartomány a szélekkel, annál kevésbé van rá szükség.

Palakő

A Tontrager állványok gyári ajánlása, ezért „kénytelen” voltam beszerezni. Nehogy félreértés legyen, a Tontrager önmagában (is) egy csoda, egészen új zenei világot nyitott meg, amikor rákerültek a szélessávú hangsugárzóim, de az a bizonyos kisördög csak ott motoszkált, hogy kipróbáljam palakőre téve is. Szerencsére nagyon olcsón jutottam hozzá a palakőhöz, mert az totális tévútnak bizonyult, de!

A tapasztalatok alapján ma már csak annyit írok, hogy az állványok alatt az adott vastagságú, felületű, és típusú palakő nem vált be, ami nem zárja ki, hogy más vastagságú, más tömörségű, máshol bányászott pala ne lenne ugyanott zseniálisan jó.

Ez a szépen megfogalmazott mondat a „tévutak” legfontosabb tanulsága, a „nincs egyetlen igazság” – a palakő és annak tulajdonságai behelyettesíthetőek bármivel, záró észrevételem változatlanul igaz marad (de már azt sem zárom ki, hogy csak általánosságban).

Megosztom: