HIFI SHOW 2022 – 3/30

Audio, Egyéb

English language can be selected in upper left corner (British flag).  HIFI SHOW 2022 néven idén 21. alkalommal kerül megrendezésre a magyar hifisták legjobban várt éves összejövetele. Ebből következően, közös ünnepünk már az amerikai jogrend szerint is nagykorúvá vált, azonban, óhatatlanul felmerülhet a kérdés, hogy akkor miért is szerepel, mit is jelent a címben lévő 3/30.

A budapesti HIFI SHOW 2022 három évnyi sajnálatos kényszerszünet után kerül megrendezésre, amely idő alatt a nagyvilágban is, és persze hifista berkekben is sok-sok minden változott, alakult.

Három év azonban, még nem olyan sok egy hifista életében, no de 30 – mert bizony, a második szám is évszám, méghozzá nem is akármilyen. Harminc évvel ezelőtt, 1992. november 6-án nyílt meg az első, vagyis inkább a legelső magyar Hifi Show, ami meghatározó esemény, sőt, talán senki sem fog megsértődni, ha azt írom, alapesemény volt a magyar hifi-élet szempontjából.

A HIFI SHOW 2022 látogatói között lesznek, akik ott voltak 30 évvel ezelőtt a legelsőn is, lesznek, akik akkor még nem éltek, de már tapasztalt „kiállításjárók”, és lesznek, akiknek ez a 21. lesz a legelső hifista esemény, melyre ellátogatnak. Idősebbek, ifjabbak, tapasztaltak, kezdők és újrakezdők, emlékezzünk együtt azokra, akik 1992-ben szívügyüknek tekintették a legelső hifi-kiállítás megszervezését – Dankó Péter, Magyari Zsófia, valamint a főszervező, mindennek a lelke és motorja, Csontos István.

Megtiszteltetés és megbecsült emlék számomra, hogy 1992-ben ott lehettem, dolgozhattam az elsőn, valamint megtiszteltetés és öröm, hogy harminc évvel később beszámolhatok a HIFI SHOW 2022 részleteiről.

hifi show 2022

…és akkor jöjjenek a HIFI SHOW 2022 rendezvénnyel kapcsolatos információk, kiállítókhoz tartozó linkek, stb. melyeket igyekszem folyamatosan bővíteni, naprakésszé tenni. Amennyiben a kiállítóktól plusz információhoz jutok a kiállításra kerülő készülékekkel, műsorral kapcsolatban, azt megosztom veletek.

HIFI SHOW 2022
Időpont: 2022. október 22-23.
Helyszín: Crowne Plaza Budapest Hotel – 1062 Budapest, Váci út 1-3.
Nyitva: 10-18 óra között

ELSŐ EMELET

1/B.: Vinil Center

Néhány év óta a Vinil Center (Andreisik Kft.) már csak nagykereskedelmi tevékenységet folytat. 2022-ben a Budapesti HiFi Show-n jelenik meg vásárlói előtt, hogy bemutassa audiofil hanglemezeit a nagyérdeműnek. A Speakers Corner, az Acoustic Sounds a MoFi a Venus Records és a Pure Pleasure alaprepertoárja mellett ezen kiadók olyan LP ritkaságaival is jelentkezik, amelyek már elérhetetlenek kiskereskedelmi partnereinél.
A fekete lemezeken kívül ezúttal különlegességként japán arany CD-ket, SACD-t és mini-vinil replikákat is bemutat; utóbbiakat döntően a DGG, a Philips és az RCA Living Stereo kínálatából.
Természetesen minden műfaj megjelenik: klasszikus, pop, jazz és blues.

101.: Audio Hobby

Üdv az “underground” Hifi világában, ahol a megszokottól igencsak eltérő gondolatok és készülékek találhatóak. Itt nincs közvetlen internetes kapcsolat, nincs érintőképernyős kezelő felület, és a bluetooth sem igazán akar működni 🙂
Mi található akkor a mainstream által diktált zenehallgatási irányzatok és a hozzávaló gépezetek helyett?
Nem lehetett egyszerű a kiválasztás, mert a híradástechnika elmúlt évtizedei nem arról szóltak, hogy a minél természetesebb hangközlés legyen az első szempont egy HiFi készülék piacra kerülésének az idején. Ezért most a zenei források válogatott, kortalan mérföldkövei kerültek a lehallgatási láncba, amiben a saját fejlesztésű végerősítő próbál lépést tartani velük, és bemutatni a legújabb elvek létjogosultságát.
Az erősítő megtervezésénél – szemben az elektronikai alapvetéseken alapuló, évtizedek óta ugyanazt a kapcsolástechnikát oktató műszaki szemlélettel – szó szerint másról szól a történet. Kiindulási alapként a „minél egyszerűbb, annál jobb” meghatározást, valamint a minimál technikát alkalmaztam az erősítő hosszú fejlesztése során. Tekinthetjük ezt a faék egyszerűségű félvezető kapcsolást az elektroncsöves Single End erősítők valamilyen fajta reinkarnációjának is…

103.: OzAudio

Az OzAudio egy nagyon specifikus célt tűzött ki maga elé: azt az életszerűen könnyed, dinamikus, transzparens hangzást, amit az egyszerű, néhány wattos csöves erősítők és nagy érzékenységű hangsugárzók együtt eredményeznek, és mindezt minél elérhetőbb áron kínálni.
Hangsugárzóink az amerikai Audio Nirvana egyutas, szélessávú hangszóróival szerelt dobozok. 20-30 centis, nagy érzékenységű papírmembránok, azok minden előnyével, szépségével.
Erősítőink, forráskészülékeink részben világszerte ismertebb márkák (Cayin, MingDa, Consonance, a Line Magnetic almárkája a Muzishare), valamint eddig inkább a kínai belpiacon szereplő gyártók (Boyuu, RFTLYS) kínálatából valóak.
Ezek nagyon régi, kipróbált technológiák, nem lehet és nem is kell évről évre jelentős fejlesztésekkel előrukkolni. De azért majd újdonságként a Consonance Wax Engine lemezjátszó és a Muzishare C5 CD játszó lesznek a források és szerepelni fog egy (egyelőre egyedi darabként létező) Shuguang erősítő “nagyvas” 2a3 meghajtó és 211 végfok csövekkel. Remélhetőleg elkészülnek a Show idejére a 30 centis Audio Nirvana hangszórókhoz az új, kisebb, lakásbarátabb dobozok és az új 20 centis AN hangszóróval szerelt állványos doboz.
A nap egyik részében a legjobb ár-érték arányú erősítő-hangsugárzó párosítás fog szólni, a másikban a másik véglet.
Mindenekelőtt pedig jó zenék lesznek, jó, vagy átlagos felvételek, amiket egy jó berendezésnek maradéktalanul élvezetesen kell tolmácsolni.

105.: Blue Sound

110.: Muzix Audio

A Muzix Audio széles fejhallgató kínálatából a 21. Hifi Show közönsége többek között a Sivga/Sendy Audio márka modelljeit ismerheti meg.
A 2016-ban alapított Dongguan Sivga Electronic Technology Co., Ltd. a kínai Dongguan városban található. A Sivga Audio a csúcskategóriás, kézzel készített fejhallgatók innovációjára és gyártására összpontosít. Gazdag tapasztalattal és technológiával rendelkezik a fejhallgató akusztikai iparban. A mérnöki csapatot számos kiváló szakember alkotja az elektronikus és az akusztikus területről. A Sivga élmény olyan, mint egy régi, kedves film, amit, ha újra és újra megnézünk, megnyugtat és gondolkodásra sarkall. Amit örökölni és kifejezni szeretne, az nem csak néhány termék. Ez a gondolat, a lélek és az érték áll mögöttük, ami a Sivga varázsa.
A kiváló formatervezés, a technológia és a termékinnováció révén a Sivga márkaörökségét és értékét új módon értelmezik, így az egyedi audiovizuális élvezet közvetlenül és kényelmesen integrálható az életébe, akár otthon, akár szabadtéri tevékenységek során.

111.: TMP Audio + L’auditeur
112.: Muzix Audio

GALÉRIASZINT
Gold Terem: My Reel Club™ 

A zenehallgatási kultúra támogatására és a magas minőségű hangfelvételek népszerűsítésére létrehozott My Reel Club, a Luxor Audio, az Arjan Kft, a Dream Audio és a Digital Pro Stúdió közös szervezésében a 2022. évi HiFi Show közönségét elsősorban szakmai előadásokkal, beszélgetésekkel várja.
Ízelítő a programból:
– Tudjuk-e, hogy milyen is valójában a hegedűhang élőben és közelről? Guminár Tamás hangszerkészítő a hegedűkészítés rejtelmein túl élőben, a hallgatóktól néhány méterre mutatja meg milyen hangzásbeli különbségek lehetnek hegedű és hegedű között.
– Kertész Sándor brácsaművész és Papp Dániel hegedűművész Mozart és Pendereczki darabokat adnak elő – hogy tudjuk, milyen is eme vonóshangszerek hangja élőben, néhány méterre a hallgatóktól.
– Meghallgathatjuk Papp László előadását az akusztikai elemek szerepéről, hatásáról.
– Mihalik Judit társadalomkutató (többek között) arról elmélkedik, miért is oly kevés a női hifista.
– Dr. Molnár Marianna fül-orr-gégész a zenész, a zenehallgató legfontosabb érzékszervének, a fülnek „karbantartásáról” ad fontos információkat.

Red Terem: L’auditeur
Green Terem: L’auditeur

30 éves a L’auditeur, amely három évtizedet rendkívül igényes, különleges rendszerek (készülékek) bemutatásával ünnepel meg a kiállításon a Cég és persze Nagy László, akin az idő semmit sem változtatott.
A kiállításon bemutatásra kerülő készülékek:
Sense Audio Manufaktura Tűzmadár SE hangsugárzó (100 kg+, zárt, 3 utas, 7 db Accuton hangszóró, nagyon komplex belső mátrix-felépítés, igényes keresztváltó, kábel csillapítás….). Az Accuton magyarországi forgalmazója – nem véletlenül – a L’auditeur.
AudioNet Humboldt integrált erősítő. Cabasse Pelegrina hangsugárzó.
A Clearaudio nemrég ünnepelte 40. évfordulóját amely alkalomra megépítették a Reference Jubilee lemezjátszót. Ezt a kiállításon a  TT3 lineáris hangkarral karral, Jubilee MC hangszedővel (8 db mágnes) lehet megtekinteni, meghallgatni.
A látogatók nyereményjátékon vehetnek részt.

Blue Terem: Dream Audio
Black Terem: Dream Audio

Kiállításra kerülő készülékek – lemezjátszók: Techdas  Airforce Premium III S Koetsu es EMT Novel hangszedővel / Thales TTT compact Simplicity II karral és X-Quisite hangszedővel – hangsugárzók: Harbeth 40.3 / Dynaudio Confidence 60 / Kudos 606 titan / Stenheim Alumine Five SE – kábelek: Zensati / Chord – elektronikák: Gigawatt hálózati kondicionálók / Electrocompaniet AW 800 végfokok, és egyéb EC készülékek / Emm Labs és Rockna streamerek, DAC-ok / Audion, Jadis,  VIVA erősítők – állványok: Artesania / Atacama – akusztikai elemek: Mega Acoustic.
Külön érdekesség, hogy a kiállításon bemutatóra kerülő Electrocompaniet AW 800 végerősítők ugyanazon példányok lesznek, melyeket Müchenben is meghallgathattak az érdeklődők, majd Budapestről továbbutaznak Varsóba, a lengyel hifi kiállításra.

Gray Terem: Audio Partner
Pink Terem: Audio Partner

Mint ahogy a korábbi évek kiállításain az Audio Partner a 21. Hifi Shown is jelen van.
HE 1 fejhallgató

A bemutatott termékeik között az újjászületett és a kiválóság jegyében újraformált Orpheus is bemutatásra kerül.
A Sennheiser 1991-ben megalkotta a világ legjobb fejhallgatóját, melynek az Orpheus nevet adták. Aztán pedig újrateremtették. Fenséges hangzással, időtlen szépségbe öltöztetve és tökéletes kidolgozással. Ezzel az egyedi tulajdonságokkal és korszerű technológiával felruházott fejhallgatóval a zenét nemcsak hallgatod, hanem át is éled.
MOMENTUM 4 Wireless
Megérkezett a MOMENTUM termékcsalád legújabb tagja. A ragyogó dinamikát, tisztaságot és zeneiséget biztosító, audiofil ihletésű 42 mm-es jelátalakító rendszernek köszönhetően kedvenc zenéid eddig soha nem tapasztalt minőségben élvezheted.

Yellow Terem: Adatmentés Kft.

Amikor a mérnökök maguknak készítenek audio rendszert.
Kockák vagyunk. Vállaljuk. IT rendszereket tervezünk, megvalósítunk és üzemeltetünk. Üzleti kritikus rendszereket, ahol nem elfogadott a nem-tervezett leállás. Adatokat mentünk olyan eszközökről, amelyekről már mindenki más lemondott. Vízbe esett, megégett vagy csak „szimplán” elromlott, szeretjük a kihívásokat. Mert ez a hivatásunk, nem csak a munkánk.
De van más érdeklődésünk is. Dolgozik nálunk hangmérnök, zenész, DJ is. Egy hobby projektnek indult. Miért ne lehetne másképp fejleszteni audio rendszert? Miért ne indulhatnánk ki az IT és az ipari elektronika oldaláról? Fejlesztettünk. Majd továbbfejlesztettük. Mert magunknak nem elég csak a jó. Valami különlegeset akartunk.
Elkészültünk vele. Magunknak csináltuk. Másoknak is megmutattuk. Nekünk, nekik tetszett.
Most megmutatnánk szélesebb körben is. Gyere, hallgassunk együtt zenét.

Orange Terem: Márton Audio Manufacture

Márton Gábor elektroműszerész, informatikus és fejlesztő technikus vagyok, szakterületem audiorendszerek fejlesztése és szaktanácsadás. Az audio eszközöket és komponenseket finomhangolom, tökéletesítem saját technológiámmal amelyet 2018 óta folyamatosan fejlesztek. Célom a zenei jelenlétérzet és élethűség minél jobb minőségű reprodukálása.
A kiállításon bemutatásra kerülő rendszer: Cisco switch* / egyedi gamer pc / SOtM lan kártya* / SOtM network streamer* / saját fejlesztésű usb kábel / saját fejlesztésű dac* (32 bit, 384 kHz, 112 dB, delta sigma vonalmeghajtó, Texas Inst. pcm 5102a, szimmetrikus kimenet) / Krell KAV-300i / Quadral Phonologue Gold Korun mk6 (88dB) / Usher Audio BE718 (87dB). A tápellátásról egy Dynavox X7000 fog gondoskodni.
Azonban, (szinte) semmi sem maradt gyári állapotban! Az erősítőn kívül, a rendszer minden eleme saját fejlesztésű kondicionáláson esett át, mindenből kisajtoltam a lehető legtöbbet, amit az anyagi keret megengedett. Remélem így is tudok majd meglepetést okozni.
* A jelzett eszközök saját fejlesztésű, egyedi tápegységet kaptak.

BEMUTATÓTÉR
Robotház Kft.
Sonata Piano / Yamaha
Kripton / Fiio
L’auditeur
As Kerámia

Megosztom:

Comments