Mit ér a rendszer, ha magyar – Core Audio + Popori Acoustics

audio, bemutató, hangsugárzó

Életem során nagyon sok becenevet kaptam, melyek rövidebb-hosszabb időre rám ragadtak. Ezek között voltak viccesek, kedvesek, látszólag gúnyosak – szóval mindenféle. Egyik kedvencem a “rozoga”, amit  imádott edzőm ragasztott rám és üvöltött folyamatosan hatalmas hangerővel a meccseinken (kosárlabda), a másik pedig a “hosszú”, aminek egy barátnőm húga nevezett el 35 évvel ezelőtt. A mai napon kaptam egy újabb és bizony igen megtisztelő nick-nevet – a Core Audio és a Popori Acoustics tagjai kineveztek “keresztapának”. Ebből következően az alábbiakat, mint ideiglenes “Don Vito Corleone” írom.

A történet egyik fele úgy kezdődött, hogy megalakult Core Audio, amely Cég tevékenységét, fejlesztőmunkáját az első pillanattól figyelhettem. Folyamatosan és nagy-nagy lelkesedéssel számoltak be elképzeléseikről, aktuális fejlesztéseikről – melyek egy részét (na jó, többségét) nem nagyon értettem, de lelkesen bólogattam. Örömmel hallgattam meg újabb és újabb készülékeiket, melyek mindig egyértelmű előrelépést jelentettek a korábbiakhoz képest. Úgy vélem, sikerült kialakítaniuk  a Cégre jellemző hangzást, valamint a Cégre jellemző készülék- és állványdizájnt.

A történet másik fele Baján indult, ahol Popori Ottó évtizedek óta építi sztatikus hangsugárzóit, valamint menti meg az enyészettől az Audiostatic, Martin Logan és Quad által gyártott “lebetegedett” példányokat. A több évtizedes tapasztalat és egy hozzáértő dizájner végül megszülte “A” Popori elektroszatikus hangsugárzót, aminek megszületéséről és első meghallgatásáról korábban beszámoltam nektek.

A Core Audio hangzása, készülékeinek és főleg saját tervezésű állványuknak kinézete, valamint az új Popori hangsugárzó hangképe, annak látványa az egyik éjszaka – alvás közben, mert mikor máskor – összeadódott bennem és reggel lelkesen hívtam fel mindkét “felet” azzal, hogy nekik mindenképpen találkozniuk kell.

Úgy véltem – azóta már tudom is -, hogy a Core Audio és a Popori Acoustics hangzása tökéletesen illeszkedik, ezért feltétlenül kell tenniük legalább egy próbát egymással. Ráadásul a hangsugárzó és az igen jól sikerült állványrendszer kinézete annyira hasonló, hogy nehéz elhinni, nem ugyanazon ember tervezte mindkettőt.

core audio Popori Acoustics 3

Ezután kellett még néhány telefonhívás, némi ösztökélés, hogy jöjjön már össze az a bizonyos nász. Majd végre eljött a nap, amikor Viktor is, Ottó is felhívott és egymástól függetlenül, egymás hívásáról nem tudva számoltak be hatalmas lelkesedéssel a Core Audio elektronika és a Popori Acoustics hangsugárzó együttese által nyújtott hangról.

Az első találkozásuk során történt egy elgondolkodtató és igen vicces eset is – remélem nem baj, ha leírom. Összeállították a rendszert, elindult az első felvétel és bizony a megszólaló hang nagyon távol állt attól, amire az őket összehozó lelkesedésem alapján számítottak. Szólt-szólt a rendszer, de… Ekkor Ottó lehajolt és bedugta az elektrosztatikus hangsugárzókat a hálózatba. Ezután végre megszólalt a zene, ami a jelenlévők közül mindenkit lenyűgözött.

Egyértelművé vált, hogy a teljesen magyar fejlesztésű és gyártású komplett rendszert együtt kell megmutatni a zenehallgatóknak. Így jutott el a történet november 14-ig, amikor is a meghirdetett nyilvános bemutatót a Covid 19 miatt sajnos törölték, majd 15-ig, amely napon néhányunknak – természetesen a járványügyi szabályokat betartva – mégiscsak bemutatták a rendszert.

Most úgy kellene folytatnom, hogy egyik szemem nevet, a másik meg sajnos sír, de ha alaposabban belegondolok, tulajdonképpen mindkét szemem mosolyog. Sírásra adhatna ugyan okot, hogy a hallott hangképet azonnal hazahoznám és a nap 24 órájában hallgatnám, de azt egy lottóötös nélkül nem tehetném meg. Ez a rossz hír, amin valahogy túlteszem magamat mindaddig, amíg nem veszek lottót – addig meg legfeljebb néhány CD-met mostantól nem fogom meghallgatni. Gondolom kitaláltátok – azokat, melyeket ma a találkozón meghallgattunk.

Inkább jöjjenek a mosolygásra és örömre okot adó pozitívumok a Core Audio és a Popori Acoustics bemutatójáról.

Nem szeretném és nem is tudnám kielemezni, hogy a Core legeslegújabb elektronikai fejlesztései, vagy a Popori elektrosztatikus miatt – netalán az Entreq “patkányok” okozták -, de ma hallottam először a Core bemutatóteremben olyan hangképet, ami nem az eszemnek, hanem a lelkemnek szólt. Nem pusztán hangok, nem végtelen mennyiségű részletek szóltak, hanem zene. Becsuktam a szemem, vérnyomásom leesett, ellazulva a különböző zenéken “lebegve” csúsztam egyre lejjebb a fotelben, majd középre ülve a kanapén, majd a kanapé jobb szélén…

Azért írom le részletesen a konkrét helyeket, mert bár a középső helyen hallgatva alakult ki a legjobb hangtér, az oldalsó helyeken is térből megszólaló, igen élvezetes zenében volt részünk.

Tehát csúsztam lefelé a fotelben, amikor is elindult Roger Waters Amused to Death c. albumáról, a “favágós, trojkás” felvétel. Az egész albumot kívülről fújom, meghallgattam számtalan rendszeren, így semmiféle meglepetésre nem számítottam – de akkor a favágó belevágta fejszéjét a fába. Bocsánat, de ahhoz, hogy valóban érzékeltetni tudjam, azt kell írnom, hogy hatalmas energiával beleb@szta a fába, én meg infarktust kapva majdnem felugrottam.

Nem tudom, látták-e a többiek, de szó szerint berosáltam attól a hangtömegtől, amit az a bizonyos fejszecsapás keltett. Nemhogy sztatikustól, de semmilyen hangsugárzótól, semmilyen rendszertől nem hallottam még ennyire gyorsan felépülő és nyomtalanul eltűnő energiatömeget. Ehhez képest (számomra) eltörpül, hogy a trojka átmenetelekor olyan hangokat, részleteket, zörejeket hallottam, amiket még sohasem vettem észre, majd a kutya is, a rádió is (mint állandó Pink Floyd és Roger Waters kísérőelem) olyan helyeken szólaltak meg, amit egy igen jó atmoszos házimozi is megirigyelne.

Sorban hallgattuk a zenéket, melyek műfajtól függetlenül váltottak ki belőlem (belőlünk) érzelmeket. A Kreol misét hallgatva elhasználtam egy csomag Nárciszt, Sting hangját hallva elfelejtettem levegőt venni, a Yello egyszerre mozgatta meg mindkét lábamat, Jean-Michel Jarre Equinoxe-át szerettem volna teljes egészében végigélvezni…

core audio Popori Acoustics

Egy idő után úgy döntöttem, hogy elkezdek a rendszer ellen szurkolni, és csak azért is találok hibát. Nem volt egyszerű “hibakereső” füllel hallgatni, de valahogy csak összejött – sőt, kettőt is találtam, ami nem szép dolog tőlem, de az objektivitás megköveteli.

A hangszínpad a középső helyen ülve nagyon szépen felépült és a széleken is sztatikusoktól szokatlanul egész jól érzékelhető volt. Azonban ez a színpad a hangsugárzók előtt jelent meg, a zenészek, a hangszerek időnként túlságosan közel kerültek hozzánk. Nem tudom (de sejtem), hogy mennyire okolható érte csak a szoba, de hiányoltam a hátsó fal “megnyitását”, a hangtér hátrafelé történő kialakítását. Úgy vélem, egy nagyobb szobában, ahol a hangsugárzókat jobban el lehet húzni a hátsó faltól, valamint a zenehallgatók is nagyobb távolságban tudnának ülni a hangsugárzóktól, kialakulhatna a hátrafelé is épülő légtér, de a jelenlegi bemutatóteremben nem. (Srácok, kellene egy nagyobb zeneszoba.)

A másik negatív észrevételem – és most nagyon-nagyon dög leszek. A hangtömeg, a hangszerek, a zenészek teste, a basszustartomány egyszerűen zseniális és monumentális volt. Időnként szó szerint gyomorba hatoló volt a hatalmas basszusenergia, de a Yello-nál egyszer-egyszer, igaz, nagyon diszkréten ugyan, de bereccsentek a panelek. (Ottó, nem halaszthatod tovább a három paneles változat befejezését.)

Most, hogy sikerült első számú közellenséggé tenni magamat a Core és Popori Acoustics cégek összes tagja, rokona, barátja szemében, jöjjön néhány gondolat arról, hogy miért mosolyog a másik szemem is.

Valamikor a rendszerváltás környékén és utána sok-sok évig a magyarországi hifis élet a barátságokról, a zenéről, az egymás önzetlen segítéséről szólt. Akár teljesen ismeretlenül is beállíthattunk egymáshoz, mert ha elhangzott a bűvös szó, hogy “hifi”, rögtön tudtuk, hogy rokonlelkek vagyunk. Megszámlálhatatlan élmény, beszélgetős, zenehallgatós (iszogatós) éjszaka kötődik az említett időszakhoz. Érdekes módon kialakultak a “drukkercsapatok” – ki az egyik forgalmazóhoz és termékeihez kötődött, ki a másikhoz, de a vita, a veszekedés, egymás utálata, lenézése abszolút ismeretlen fogalmak voltak.

Úgy járkáltunk a különböző bemutatótermekbe, mintha hazamennénk. Nem néztek ki minket, nem nézték, mit veszünk, egyáltalán veszünk-e valamit. A bemutatótermek úgy működtek, mint egy-egy zenei, szellemi közösségi ház. Ez a fajta hozzáállás tulajdonképpen a forgalmazóknak is kifizetődő volt, mert előbb-utóbb mindenkinek összegyűlt annyi pénze, hogy vehessen is valamit és azt a kedvelt bemutatóteremben költötte el. Majd a következő készüléket is ott vette, majd a hangsugárzót, stb.

Aztán valami sajnos megváltozott, rideggé, hideggé, anyagiassá vált és megszűnt az a fajta hifista élet, hifista összetartás, ami annyira széppé és tulajdonképpen nemessé tette a minőségi zenehallgatás iránti vágyat.

Szóval, a másik szemem is nevet, mert úgy látom, így 25-30 év után ismét kezd valami hasonló kialakulni, mint ami anno pl. a Datateam, a Merlin Audio, a Zsolt Audio (stb.) körül szerveződött. A Core Audio és a Popori Acoustics tagjai, tervezői ugyanazzal a nyitottsággal, a zene, a zenereprodukálás és a zenehallgató(!) iránti szeretettel és tisztelettel rendelkeznek, mint ami anno összetartott minket. Nagyon szimpatikus volt (mindenki részéről), hogy a bemutatón örömmel fogadták a Dreamaudio “versenyen kívül beeső” és hasonlóan nyitott, hifista-barát gondolkodású tulajdonosát is, aki őszinte lelkesedéssel hallgatta a konkurencia igen jó hangját. Feltétlenül meg kell említenem a “jó iránnyal” kapcsolatban az Impressivia-t is, ahol vasárnaponként kellemes hangulatú és mindenféle kötelezettségektől mentes bemutatókat, összejöveteleket tartanak.

A hifisták lelkének “ápolása” után, még mindig van mit mesélnem, mert most jön – bizonyos szempontból – a lényeg. A hallottak alapján az egyik jelenlévő zenehallgató felebarátunk megrendelt magának egy párat a bemutatott Popori hangsugárzókból. Úgy vélem, ettől nagyobb elismerést ez a tényleg kiemelkedően jó és teljes egészében magyar fejlesztésű hangrendszer nem is kaphatott volna.

Végszóként pedig nem tudok mást írni, mint az igazi Don Vito Corleone egyik tökéletesen helytálló gondolatát a Keresztapa c. filmből:

“A nagy emberek nem születnek nagynak, de azzá lesznek.”

Megosztom:

Hozzászólások

2 Hozzászólások

Leave a Reply

  • Hérics Tamás

    Érdekes ilyet olvasni, hogy most zenét hallottál. Azt hittem neked már többször volt szerencséd ilyen élményhez. Az igazi az amikor bármikor nyugodtan bekapcsolja az ember a hifit otthon és nem kell félnie mi jön. Nincs olyan, hogy jó meg rossz áram van, mindig csak a zene szól. Legyen mindenkinek szerencséje hozzá!

  • Long

    Lehet, hogy félreérthető voltam.
    Igen, többször volt szerencsém olyan rendszert hallgatni, melyen nem pusztán hangokat, felbontást, frekvenciákat, stb. hallhatunk, hanem igazi zenét.
    Megjegyzésem, a Core Audióban hallottakra vonatkozott.
    A Core elindult egy olyan úton, amely során egyre szélesebb frekvenciasávot, egyre több részletet, egyre nagyobb dinamikát hoztak ki az elektronikáikból, de ez óhatatlanul együtt járt azzal, hogy nyugodt, valódi zenehallgatásra nem, vagy csak korlátozottan voltak alkalmasak (szerintem).
    A legújabb fejlesztéseiknek és egy igen különleges elektronikának köszönhetően (amiről még nem írhatok), valamint ezekkel a sztatikus hangsugárzókkal párosítva a hangok végre összeálltak és igazi zene lett belőlük. Ezt a hangot (zenét) bizony bármikor hazahoznám, a hónapokkal ezelőttit még nem.

EnglishFrançaisDeutschMagyar
Scroll Up