Gondolatok egy koncert után

Bemutató

Tegnap este (március 22.) a MÜPA-ban jártam, ahol meghallgattam Teleman Brockes-passióját. A mű és az előadás – a koncert -, a zenészek, énekesek okozta tényleg katartikus érzések, élmények megosztása helyett egy kicsit más okból (okokból) született meg ez a poszt.

Jegyem a 13. sor közepére szólt, amely távolság a zenekartól – a koncert történéseitől – számomra ideális és egyben ismételten bebizonyította, hogy bár a MÜPA nagyterme „hivatalosan” Európa legjobb hangú koncerttermei közé tartozik, komoly akusztikai problémákkal küszködik.

koncert terem

Mivel rendszeresen látogatom a MÜPA rendezvényeit, így a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem minden részén többször és többféle előadáson is ültem már és hallgattam különféle zenészlétszámú és stílusú akusztikus és hangerősített zenét. A terem különböző részein egészen különböző hangi és zenei(!) élményben lehet(ett) részünk. Sajnos, vannak helyek, ahol komplett hangszercsoportok „tűnnek el”, vannak helyek, ahol kifejezetten erős teremtorzítások lépnek fel, melyek kellemetlenek a fülnek, valamint szinte a terem egészében lehetetlen a hangszerek helyének hangi lokalizációja. Az említett 13. sorban – ami ebből a szempontból ideális kellene, hogy legyen – az énekes szólisták hangja szárnyaló és „lélekmelengetősen” gyönyörűséges, azonban a rengeteg visszaverődés (zengés?) miatt az énekesek helye becsukott szemmel szinte meghatározhatatlan (volt). A „legérdekesebb” és egyben igencsak kellemetlen jelenséget a bal szélre kitett négy fémfúvós okozta, és egyben mutatta meg a mindkét oldalon szélekre kerülő hangszerek érzékelésének irányproblémáját. Bár láttam a fúvósokat, de a hangjuk, a tőlük mintegy 8 méterre lévő oldalfalról érkezett, amely hangok és a szemmel érzékelhető mozgások (isten bizony) fáziskésésben voltak. Ilyen érzésem a terem hátsóbb részein ülve egyébként rendszeresen van. A zenekar közepén lévő csembaló, vagy az ülő fafúvósok pedig nemes egyszerűséggel, egyszerűen nem hallatszottak…

A MÜPA hangzása, hangszíne még a legelőnyösebb helyen sem közelíti meg a számomra legnagyobb hangminőség-élményt (legszerethetőbb hangzást) nyújtó Marionett teremét az Esterházy-kastélyban Fertődön.

Amikor hangminőségről, a hang szépségéről beszélek, vagy a nekem legkedvesebb hangzást keresem, számomra, mindig a Marionett-teremben hallottak az etalon.

koncert terem

Van egy másik ok is, ami a Teleman mű hallgatása közben felidézte bennem az Esterházy-kastély koncerttermét! A Bartók Béla teremben mindenféle faxni és napjaink üresfejű és értéktelen celebjeinek figyelemfelkeltő „műbalhéi”, látványos „utolsó pillanatban érkezései” helyett, pusztán csak egy zenekedvelő hétköznapi emberként egy hétköznapi oldalpáholyban a közönségben elvegyülve, ott ült Esterházy Antal herceg.

Hét évvel ezelőtt, a feleségem születésnapi ajándékaként néhány napot az Fertődön töltöttünk az Esterházy-kastély egyik lakosztályában, ami már önmagában is egy kalandos, időutazásos és felejthetetlen élmény volt. Mindezt megkoronázandó, a frissen átadott Marionett-teremben koncertsorozatot szerveztek, aminek első előadására jegyet vásároltunk és este a kastélyból átsétáltunk. Félre ne értsétek, akik ismernek, tudják, hogy a sznobság mindenféle velejárójárójával, külsőségességével együtt, nagyon távol áll tőlem – még öltönyöm és nyakkendőm sincs -, de az az este mind zeneileg, mind emberileg egy egészen új világot mutatott számomra.

A Koncertterem hangja mézédes, simogató és hihetetlen melegséget, nyugalmat adó (volt), a megszólaló művek – Haydn és a török zene kapcsolata, összekötése -, pedig ismét bebizonyították, hogy a zenei műfajok keveredése, a zenei korlátok, határok eltörlése a legizgalmasabb folyamat, ami napjainkban a zenével történik.

Az előadás után feltöltődve és a hallottaktól, látottaktól teljesen felpörögve, egymás szavába vágva lelkendeztünk feleségemmel, amikor odalépett hozzánk egy hölgy – mögötte Esterházy Antal herceg – és átadta a Herceg személyes meghívását a másnap esti koncertre…

További koncertek

Megosztom:

Comments

3 comments

  • Buocz Tibor

    Én ezekre a helyekre zenét hallgatni járok, „hifizni” böven elég otthon. ppp

  • Long

    Amikor beülök egy élő (akusztikus) koncertre, azt egyrészt az élőzene varázsa, az élő zenészek látványa és kisugárzása miatt teszem, másrészt az élőben megszólaló hangszerek „fülsimogató” hangja miatt.
    Amikor viszont az élő zene ellenére nem hallok egyes hangszereket, netalán komplett hangszercsoportokat, a kórus hangja emberi hangok összességéből egy fülhasogató zúgássá áll össze (ráadásul a nézők fele megállás nélkül köhög, celofános cukrot bontogat, mobilját nyomkodja), akkor óhatatlanul eszembe jut a „sztereófotelem” nyugalma és az itthon hallható hang minősége – de nem a „hifizés”.

    Ezzel együtt nagyon fontosnak (elsődlegesnek) tartom, hogy minél többször hallgassunk zenét élőben.

  • Sümegi László

    Végre valaki leírta, hogy a király meztelen.Eddig azt hittem a Müpát dícsérő cikkek olvasásakor, hogy egyedül én vagyok süket,vagy túl igényes és kritikus.