Electrocompaniet Nemo + Popori Acoustics WR1 – a mennyben köttetett házasság

English language can be selected in upper left corner (British flag). Már rögtön a címnél elcsesztem, mert az Electrocompaniet Nemo valójában nem csak a WR1, hanem a WR2 hangsugárzóval is „házasságot kötött”, ráadásul tette ezt úgy, hogy mégsem követett el bigámiát – vagy talán mégis, de ez nézőpont kérdése. Mindjárt meg is magyarázom.

A Core Audióban történt meghallgatás – azaz annak élménye -, kíváncsivá tette a WR1 sztatikus hangsugárzó készítőit is, és persze másokat is. Miként szólhatnak a méretes panelek nagy légtérben, az oldalfalaktól és a hátfaltól távol? Ráadásul mindez kiegészült saját kíváncsiságommal is, ugyanis nagyon régóta szerettem volna meghallgatni az Electrocompaniet Nemo végerősítőket egy igazán jó panelsugárzóval.

Mivel a kíváncsiság nagy úr, rendkívül nagy hajtóerővel rendelkezik, ezért felhívtam Popori Ottót és Zeke Attilát (Dream Audio), hogy beszélgessenek egymással, hátha kijön belőle valami. A beszélgetés eredményeként immár két pár Popori Acoustics WR1 hangsugárzó vendégeskedik a Dream Audio bemutatótermeiben.

Mielőtt továbbmennék, néhány szó nagy kedvencemről (egyik álmomról) az Electrocompaniet Nemo monó végerősítőről.

Az Electrocompaniet cég nagyon régóta a hídkapcsolású erősítőket tartja a legjobb megoldásnak. Ezen készülékekben csatornánként 2-2 végfok dolgozik ellenfázisban, vagyis, amikor az egyik erősítő „tol”, a másik „húz”. Úgy képzeljétek el, mint egy vonatot. Amikor a szerelvény elején elindul a mozdony, utána csak egy kis késéssel indul az első kocsi, majd a második, majd további időcsúszásokkal a többi. Azonban, ha mindkét végén van mozdony, akkor az egész szerelvény (annak minden kocsija) egyszerre indul és egyszerre áll meg.

A hídkapcsolású erősítők kifejezetten jól kezelik a nagyméretű paneleket és a bonyolult keresztváltójú hangsugárzókat – mint egy korábbi cikkben írtam, „kordában tartják a lovakat„. Több cég is használja a megoldást, így például a Musical Fidelity Nu-Vista 800 erősítőm is hídkapcsolású.

A héten tehát összejött a várva várt nász, aminek eredményeként Ottó sztatikus hangsugárzója megkapta a 80 m2-es, nagy belmagasságú zeneszobát, ráadásul párnak egy olyan végerősítőt, ami azon kívül, hogy a lehallgató-stúdiókban is etalonnak számít, szinte végtelen mennyiségű energiával rendelkezik.

Az igazat megvallva, nagy izgalommal vártam az Electrocompaniet Nemo + Popori Acoustics WR1 hangsugárzó adta zenei élményt.

Mivel a bemutatóterembe 2 pár sztatikus hangsugárzó érkezett, az Electrocompaniet Nemo pedig bírja az alacsony impedanciás terhelést, így nem apróztuk el a dolgot, hanem azonnal belevágtunk a lecsóba, és oldalanként 2-2 sztatikus panelt kötöttünk párhuzamosan az erősítőre. Bár ne tettük volna…

Még egy pici türelmeteket kell kérnem, mielőtt belevágnék a meghallgatásról szóló beszámolóba, mert a 2-2 panel használatával kapcsolatban meg kell említenem néhány érdekességet.

A Magneplanar cég máig kultikus Tympani sorozatának különféle változatai oldalanként 3-3 panelből, sőt, egy igen ritka típusa pedig 4-4 panelből épült fel. Ezen panelek közül oldalanként 1 a közép- és magassugárzó, 2, vagy 3 pedig a mélysugárzó. Ennek eredményeként a mélysugárzó-membrán hatalmas felülettel rendelkezik, ami egészen másfajta módon „libbenti” meg a levegőt a basszustartományban, mint amihez a kónuszos hangsugárzókat hallgató fül szokott. Aki hallott egy Tympani-t, soha nem feledi.

Ugyanezt az utat választotta a Cég a valaha volt legdrágább típusával, a hatalmas méretű 30.7-tel is. Valamint azok is, akik oldalanként 2-2, sőt, 3-3 Magneplanar hangsugárzót helyeznek el ugyanabból a verzióból.

A kultikus Quad ESL57 rajongói is nagyon gyakran használnak oldalanként 2-2 panelt, azokat egymás tetejére téve.

Természetesen ez a lehetőség Popori Ottónak (és társainak) is eszébe jutott, ezért a WR1 hangsugárzó nagytesója (WR3) oldalanként 3 paneles lesz – 2-2 szélessávú panel + 1-1 közép-magas panel. A szélessávú panelek a WR1-ek lesznek, melyeket kiegészíti majd a hamarosan elkészülő, és csak a felsőbb frekvenciatartományban működő, új, keskenyebb panel.

A leírtakból következően, mivel volt elegendő hangsugárzó, ezért, ha már lúd, legyen kövér alapon, az Electrocompaniet Nemo erősítőkre rákötöttünk oldalanként 2-2 sztatikus hangsugárzót. Mondom, nem kellett volna…

Mindjárt, minden kiderül, de előtte még egy ici-pici apróság. A WR1 hangsugárzók magnetosztatikus hangszórójának szintje – ami szintén síksugárzó – az adott helyiséghez beállítható, annak hangerőszintje szabályozható, vagy éppen kikapcsolható. Némi hallgatózás és oda-vissza próba után az egyik magassugárzót mindkét oldalon kikapcsoltuk.

Most már tényleg csak egyetlen képet szeretnék bemutatni nektek, mielőtt belevágok. A teremben a lehallgatási ponton (egy igencsak kényelmes fotel) Ottóék megmérték, hogy oldalanként 1-1 panel milyen frekvenciamenetet produkál. Az ábra alapján a hangsugárzó is, a szoba is igencsak rendben lévőnek találtatik.

Nos, akkor jöjjön a lényeg, mire is képes az Electrocompaniet Nemo oldalanként 2-2 WR1 hangsugárzóval, amely párost azóta elkeresztelték WR2-nek – ezzel a bevezetőben felvetett probléma meg is oldódott.

Basszus, azaz nem jól írom, BBBAAAASSSSZZZUUUSSSSSSS – ez most nem káromkodás, hanem az első impresszió. Meg a második, meg a harmadik, meg a meghallgatás óta folyamatosan bennem lévő gondolat. Azt kell írjam, reprodukált basszus ügyben szerdán elvesztettem a szüzességemet. Soha, semmilyen hangsugárzótól, szubbasszus-sugárzótól még csak hasonlót sem hallottam. Korábban el nem tudtam képzelni, hogy ilyesmi létezik, soha nem gondoltam volna, hogy bármilyen hangsugárzó képes azt a fajta basszustartományt létrehozni, megszólaltatni, megmutatni, amit a 2-2 panel és a Nemo-k produkáltak.

Hertzenként, sőt tized-hertzenként hallhattuk a legmélyebb hangok különbségét, amely hangok nem pusztán megszólaltak, hanem lágyan, finoman meglebbentek, megsimogattak, majd mindenféle átmenet, „felfutás”, időcsúszás nélkül, pörölyszerűen ütöttek. Sőt, a panelek képesek voltak mindezt egyszerre megszólaltatni – a csellók, nagybőgők lágy, puha szőnyegén, ágyúdörgés szerű ütéssel jelenítették meg az üstdob beütését, amely beütésnél külön-külön lehetett hallani az ütő, a bőr, a test és a környezetében megrezdülő egyéb hangszerek hangját.

Az oldalanként 2-2 m2-nyi sztatikus membránfelület számára semmiféle gondot nem jelentett egy komplett nagyzenekar tuttiját az orgona legmélyebb sípjaival együtt megjeleníteni, ráadásul közben képes volt láttatni a zenekar minden hangszerét, a felvétel helyszínének légterét. A mélyhangok nem pusztán megszólaltak, hanem átmozgatták, felmelegítették a szoba levegőjét, energiával töltötték fel a környezetet.

Az az igazság, hogy egyszerűen nincsenek rá szavaim, amivel ténylegesen le tudnám írni, hogy milyen is az a basszustartomány, ami megszólalt, annyira más, annyival valóságosabb, mint bármi, amit korábban hangsugárzótól hallottam.

A másik hangi jellemző, amivel kapcsolatban korábban szűz területre léptem (szüzességet vesztettem), az a reprodukálható hangenergia. Nem összetévesztendő a puszta hangerővel. Még a triangulum, a hegedűhúrokra „leeső” vonó, vagy akár egy énekes levegővétele is a teljes frekvenciasávban, és szokatlanul nagy energiákkal mozgatták meg a levegőt. Olyan energiamennyiség áramlott a szobában a különböző felvételek megszólaltatásakor, amihez hasonló élményem eddig kizárólag élő koncerteken volt. Nem a puszta hangerő, hanem az energia taglózott le – ismételten hangsúlyozom, a kettő nem ugyanaz. Valamint ismétlésbe kell bocsátkoznom, mert egyszerűen nincsenek elég jó szavaim, jelzőim az élmény megfelelő ábrázolására.

Az eddig említettekhez képest már „csak” hab volt azon a bizonyos tortán, hogy a megszólaló hang, azaz inkább a megszólaló hangszerek, énekesek mindenféle keménységtől, a nagyfelbontású, sok részletet megmutató rendszerekre jellemző fárasztó hatás nélkül, egyszerűen csak zenéltek. Zenéjük tele volt érzelemmel, színekkel, finomságokkal.

Nos, vállalom a megkövezést, de azt is feltétlenül le kell írnom, hogy bár élethű mérettel rendelkező hangszereket, sok-sok teremhangot, nagyon jó magassági elrendeződést hallhattunk, a mélységi tagozódással, a térbeli elhelyezéssel volt némi gondom. Bár a hangtér nem csak a középpontban (sztereófotel) épült fel, hanem egészen oldalt, a hangsugárzók külső pereménél ülve is, valahogy mégsem volt az igazi (tudom, kötözködöm). Azt vártam, hogy nyíljanak ki a 80 m2-es szoba falai is. „Ha már, akkor már…”

Nagyjából idáig jutottam, amikor eszembe jutott egy ősrégi ajánlás a Magneplanar hangsugárzókkal kapcsolatban: „ha több panelt használsz, azok ne egy vonalban álljanak, hanem az egyik sugározzon az oldalfalakra” – vagy valami ilyesmi.

Ezután a külső paneleket elforgattuk az oldalfalak irányába – tehát oldalanként 1-1 panel hangja direkt módon, a másik kettő hangja pedig elsősorban visszaverődve jutott el a hallgatóhoz. Elindítottuk ugyanazt a felvételt, amit utoljára hallgattunk (Kaláka CD, Hungaroton kiadás), és csak annyit hümmögtem (hümmögtünk), így kellett volna kezdeni.

Nem elektronikák, mechanikus átalakítók reprodukáltak valamit, hanem igazi zenészek játszottak igazi hangszereken, igazi zenét, igazi légérben. Az oldalfalak és a hátfal kinyílt, Daniék katartikus élményt nyújtó valósággal megjelentek, és ott zenéltek, énekeltek az orrom előtt.

Isten bizony, az jutott eszünkbe, ezért az előadásért akár belépődíjat lehetne szedni.

Legyen is ez a beszámoló végszava – azaz végmondata.

Érdekes kísérletnek indult a dupla panelek meghallgatása az Electrocompaniet Nemo végfokok társaságában, és olyan élmény lett a vége, ami megváltoztatta a hangreprodukálással kapcsolatos véleményemet. Ez egy igazi szintugrás volt. Nem egy bizonyos, vagy minden részletében jobb hangot hallhattam, hanem egy egészen más kasztban, más szinten lévő zenereprodukálást, mint amivel eddig találkoztam. Ez a véleményem az alsó tartományok és az energiák megjelenítésére különösen igaz.

Ugyanakkor hozzá kell tennem, hogy egy ilyen rendszert nagyon kevesen engedhetnek meg maguknak – sajnos. Azonban mindenkinek meg kell(ene) hallgatnia, hogy élményt szerezzenek, tapasztalatot szerezzenek, valamint azért, hogy legyen egy összehasonlítási alapjuk, egy céljuk, hogy így is lehet. Tehát, menjetek el, és hallgassátok meg.