Entreq vf dobozok alátámasztása

audio, tuning

Három Entreq vf dobozom van, melyek közül a Minimus és a Minimus Silver hosszú ideje a villanyóra-szekrényben lakott. Kicsit zsúfoltan voltak, féloldalasan, egymáson elhelyezve, a kábeleik pedig feltekerve.

Már régóta gondolkodtam rajta, hogy nem az igazi ez a fajta elhelyezés, ugyanis a korábbi próbák alapján kiderült, hogy a végeredmény szempontjából kifejezetten számít, hogy az Entreq vf dobozok a “hasukkal” lefelé, vagy az oldalukon vannak, valamint kifejezetten háklisak az alátámasztásukra.

Entreq vf 1

A villanyóra-szekrény alatt immár vagy öt éve ott van egy macskaház, ami tömör fából készült, merev, stabil valami, amibe kizárólag a szomszédaink cicái járnak – mert a miénk kedvenc alvóhelye a hatalmas vízágyunk, és persze természetesen kettőnk között…

Az évek óta tartó tervet végre tett követte és egy A-B teszttel összekötve, az Entreq vf dobozokat rátettem a macskaház tetejére. Az eredmény kifejezetten lelkesítő volt – olyannyira, hogy nekiláttam a virtuálisföldek alatt lapokat, alátámasztásokat csereberélni.

Kint csináltam valamit, aminek eredményét vagy csak én, vagy egy kisebb társaság a lakáson belül jellemezte. A második megoldás volt az igazi, az általánosan elfogadottan helyes módszer, de úgy vélem, egy bizonyos rutin megléte, az önbecsapás elkerülésének megtanulása után, valamint az A-B tesztet hosszabb zenehallgatással kiegészítve, önállóan sem futunk (futhatunk) tévútra.

Alátétlapként kipróbáltam MDF-et, HDF-et, mészkövet, gránitot, alumíniumlapot, valamint az örök favoritot, az IKEA bambusz-vágódeszkát. Bármelyikre tettem az Entreq vf dobozokat, a hangkép megváltozott.

Ezzel kapcsolatban már évekkel ezelőtt is szereztem (szereztünk) tapasztalatokat, azonban azon, hogy a házon kívül elhelyezett és közvetlenül a villanyóránál bekötött Entreq dobozok ennyire “érzékenyek”, magam is meglepődtem.

…valamint, meglepődtem azon, hogy nem mindegy, milyen irányba néznek! Ha az oldaluk van a villanyóraszekrény irányában, némileg más hangképet eredményeznek, mintha a fenekük.

Entreq vf 2

Végül egy dupla Aptitlig vágódeszka került alájuk, melyeket egy olyan anyaggal kötöttem össze, amivel igen érdekes és kellemes tapasztalatokat szereztem az elmúlt hetekben. Mivel nem szeretnék lelkesen félrevezetni senkit, azért csak a többiektől kapott visszajelzések után fogok erről az anyagról beszámolni. Addig is annyit, hogy még a JVC hangsugárzóm és a TonTräger állvány közé téve (is) emeli a zenei élvezetet.

Entreq vf 3

Az alátétlap megtalálása után jött a megfelelő Entreq “láb” megtalálása. Korábbi tapasztalataim alapján a Cardas és TonTräger kockákkal, valamint a 6 és 13 golyós Vibracsival tettem próbát.

Ugyanúgy jelentkezett a hangképben a jellegzetes hatásuk, mint akár CD-játszó alá téve. Nem kellett oda-vissza variálni, gondolkodni, izzadva különbséget keresni, mert a hangképbeli különbségek úgyszólván a fülembe (fülünkbe) röhögtek.

Azonban az eddigi ismereteim (ismereteink) kiegészültek egy igen fontos újabbal is, azaz, inkább megerősödtek.

A közös vibracsis tesztünknél jeleztem nektek, hogy nagyon-nagyon nem mindegy, hogy a különböző alátámasztások hova is kerülnek az adott készülék, vagy éppen hangsugárzó alatt. Ugyanazon tüskével, fakockával, golyós alátéttel, stb. elérhetünk jó-jobb, rossz-rosszabb hatást is, sőt, akár totális tévútra is mehetünk. Ezért nagyon fontos, hogy a kipróbálandó alátétek helyzete mindig ugyanaz legyen – pl. a készülékek sarka -, azután, ha megvan az igazi, akkor meg lehet keresni annak a legjobb helyét.

…és van még egy igazán fontos szempont, amit, ha nem veszünk figyelembe, szintén lukra futhatunk. Az alátámasztásoknak, alátéteknek, kiegészítő lábaknak van egy súlykorlátjuk. Csak egy bizonyos súlyig hatékonyak, afelett csökken a hatásuk, tovább növelve a súlyt pedig akár negatív hangképbeli változást is előidéznek. Ugyanez igaz azonban a másik irányba is! Létezik egy minimális súly, ami alatt az adott alátámasztás inkább árt(hat) a hangnak.

Ezeken a “buktatókon” sikeresen átjutva, eljutottam az itthon lévő eszközökkel elérhető optimális megoldásig: 13 golyós Vibracsi, de csak(!) egy-egy darab az Entreq vf dobozok alatt középen.

Entreq vf 4

Ezt a bekezdést most csak azok olvassák, akik biztosak abban, hogy nem lehet őket presszionálni. A villanyóránál bekötött, házon kívül lévő Entreq virtuális földek jobb elhelyezésével, testesebb, nagyobb volumenű, torzítatlanabb, és mélyebbre menő hangot kaptam. A “mélyebbre menést” leírni a cipős doboz méretű hangsugárzómnál már-már vicc, de tényleg így van.

A házon kívül tapasztaltak alapján, nekiláttam a zeneszobában lévő nagy Entreq vf dobozom alátámasztását is átrendezni.

Három darab IKEA Aptitlig vágódeszka – melyeket az említett (beharangozott) anyaggal kötöttem össze, valamint egyetlen darab 13 golyós Vibracsi a 9 kilós doboz alatt, középen (és kettő darab 8×8 cm nagyságú smirgli lap, amely lapokból egy-egy darab a kicsi dobozok alátámasztása és a dobozok közé is bekerült) igen jelentős dinamikai, energetikai, “hihetőségi” változásokat hozott a hangképben.

Entreq Őlympus

Azt még nem osztom meg, hogy az Entreq Olympus tetején lévő zsákocskában mi van, mert előtte szeretném több helyen is kipróbálni.

Summázva a történteket, javaslom minden nyitott füllel zenét hallgató felebarátomnak, hogy a rendszerben nem aktívan résztvevő, nem közvetlenül bekötött eszközök alátámasztására ugyanolyan figyelmet fordítsatok, mint akár a lemezjátszótokéra, mert az eredmény meghökkentően jó lehet. Természetesen az is benne van a pakliban, hogy egy elhibázott alátámasztás / elhelyezés – pl. Entreq vf dobozok (vagy éppen az Ultraphysics Conductive Line “fadoboz”) estében -, fémállványon, vastüskéken, egy hatalmas vasradiátor, vagy éppen egy végfok tápegysége mellett, rontani fog a hangképen. Ennek következtében pedig hibásan ítélhetünk meg egy egyébként igen jó eszközt.

Megosztom:

Comments

4 comments

Leave a Reply

  • Hollik László

    Nagyon igaz, amit írtál,sajnos a hifiben nincs már olyan eszköz, ami nem hálálja meg a neki ideálisan megfelelő alátámasztást. Az eredmény meglepően jó lehet, mégha nincs is arra lehetőség, hogy mindenhova lemezjátszó szintű alátámasztást alkalmazzunk, pedig az lenne az ideális. Ennek ellenére méregdrága rendszerek fényképein látjuk, hogy a kábelek a padlón,.. stb..

  • Long

    …és arról már “nem is merek” blogbejegyzést írni, hogy mi történik, ha olyan elosztók, tápkábelek alá teszünk a rendszerünkben bevált alátéteket, melyek nem részei a hangrendszerünk és / vagy házimozink tápellátásának, mint ahogy arról sem, hogy mi történik, ha a szomszéd szobában lévő súlyosabb tárgyakat csatoljuk el ezen alátétekkel a padlótól.

  • Hollik László

    És vajon tudjuk-e, sejtjük-e a miértekre a választ?

  • Long

    Erre mondta azt anno Darvas Laci – még sokkal jobb Euro / Ft árfolyamnál -, hogyha valaki adna 1 milliárd Ft-ot ezen irányú kutatásokra, igen “érdekes” eredményre juthatnánk.
    Sajnos, a minőségi zenehallgatás olyannyira pici üzlet, hogy senkinek nem érdeke az ilyen jellegű kutatás. Azt viszont nem zárom ki, hogy az élet, az ipar más területein folynak kísérletek a “miértek” megértésére, de azon eredmények a hifibe nem fognak eljutni, vagy csak igen-igen szűk körbe.

EnglishFrançaisDeutschMagyar
Scroll Up