Tuning 2020-01-13 A 250 forintos hifi tuning Egy korábbi posztomban leírtam miként lehet két tízes és egy ötös alkotta trióval (vagyis 25 forinttal) hangolni, javítani hangrendszerünk hangját…. Megosztom:
Bemutató, Egyéb 2019-06-11 Gondolat, buddhista pap, az egész, réteg, szint, emelet, luxusház… – már megint „ezotéria” A címben felsorolt szavakban a magyar nyelv alapján semmiféle közöset nem találunk, nincs bennük semmi ezotéria, ellenben ha elmélyedünk a… Megosztom:
Tuning 2019-04-18 A 25 forintos tuning Mostanáig úgy gondoltam, ezt meghagyom magamnak és barátaimnak, de van annyira hatásos tuning, hogy megosztom veletek. Vállalva szavaim súlyát jelentem… Megosztom:
Tuning 2019-01-02 Mostantól színes tintákról álmodom – színes tuning (Ez a poszt a korábbi, „Nagy kékség” színes tuning posztok folytatása, így megértéséhez érdemes az olvasást azokkal kezdeni.) Kosztolányi Dezső… Megosztom:
Tuning 2018-11-15 A nagy kékség 3 Ilyen sok telefonhívást, magánlevelet ennyire rövid idő alatt még nem kaptam – úgy látszik a lávaköves tuning és a filléres… Megosztom:
Tuning 2018-11-12 A nagy kékség 2 Előrebocsájtom, tényleg nagyon nehezen (és félve) szántam rá magamat, hogy a következőket megírjam, mert még csak érintőlegesen sem értem, mi… Megosztom: