Előerősítő – a szükséges rossz / vagy jó?

English language can be selected in upper left corner (British flag).  Az előerősítő olyan eleme a hangrendszerünknek, ami felszínesen szemlélve mindössze két dolgot csinál – kapcsolgatja a be- és kimeneteket, valamint lehetőséget biztosít mindenféle potméterek tekergetésére, tologatására. Ezen feladatok, lehetőségek függetlenek attól, hogy önálló készülékről van szó, vagy az előerősítő része egy integrált erősítőnek.

Úgy vélem, ugyanazt a „hifi-utat” jártam végig, mint legtöbbünk, vagyis integrált erősítőkkel kezdtem – pontosabban rádióerősítőkkel -, melyekben ugyan volt előerősítő, de azok létéről, szerepéről mit sem tudtam. A rádióerősítők / integráltak gombjait nyomkodtam, azok potmétereit tologattam, tekergettem. Tulajdonképpen akkori hozzáállásom, álmodozásom is ebből következett, hiszen olyan integráltakra (rádióerősítőkre) vágytam, melyeken minél több gomb, minél több hangszínszabályozó potméter volt.

Először akkor tudatosult bennem, hogy „valami van”, amikor Ziphona Granat 216 lemezjátszómat hatalmas minőségi ugrással elcseréltem egy TESLA NC420-ra. Rácsatlakoztatva a Videoton Orfeusz erősítőmre, a lemezeim nem szólaltak meg – vagyis a Videoton D201 hangsugárzóm maradt csendben, de fogalmam sem volt, hogy hol keressem a hibát.

Már nem emlékszem, hogy ki lehetett az a jótét lélek, aki felvilágosított, hogy bizony az Orfeuszban nincs phono-erősítő. Ezen bizony el kellett gondolkodnom… Hogy is van ez, nincs erősítő az erősítőmben, nincs itt valami ellentmondás?

Néhány évvel korábban már szintén éreztem, hogy „valami van”, mert 11-12 éves koromban az általános iskolám a saját, Videoton Capri típusú hordozható rádióerősítőmet kérte kölcsön, és használta az iskolai ünnepségek hangosítására – BEAG HOX22 hangsugárzókkal. Nagy hangerő ugyan nem volt, de a mozgalmi dalokat, a versmondó lányokat és fiúkat a hátsó sorokban álló szülők is hallhatták – ha nagyon figyeltek. Amikor az egyik szülő megjegyezte, hogy be kellene szerezni a sulinak egy erősítőt, nem értettem, hogy mire gondol, mert a Capriban volt erősítő, ráadásul sztereó…

Amikor ’79-ben megjelent a Hifi Magazin, azonnal lelkes olvasója, rajongója lettem, majd szép lassan, lassacskán, sőt nagyon lassan kezdtem megvásárolni javaslataikat – Unitra Mercury, Denon PMA320, Orion ST240, NAD 5120, HFM1 phono… -, valamint el kezdtem vágyni egy igazi előerősítő / végerősítő párosra. Mert azt olvastam, hogy azért az az igazi, valamint azt is olvastam, hogy egy jó előerősítő elengedhetetlen – bár ez kezdetben a gondolatvilágomban még csak jó MC/MM fokozatot jelentett.

Jelen történet másik vonulata pedig az volt, hogy – talán, a Hifi Magazinnak is köszönhetően – már nem vágytam hangszín-szabályozókra, nem vágytam számtalan bemenetre, sok-sok gombra. Tehát, az előerősítő a bevezetőben említett „felületes szemlélés” szerint elvesztette számomra a létjogosultságát, hiszen, valójában semmire sem használtam volna – legalábbis így gondoltam.

Azonban, a Denon PMA320 erősítőmet hallgatva szembesültem először azzal, hogy az előerősítő – és itt már nem az MC/MM fokozatra gondolok – akár jelentősen is beleszólhat a hangképbe, és nem feltétlenül negatívan. A Denon-ban volt egy „CD-direct” gomb, amit benyomva a hangjel kikerülte a hangszínszabályozó részt az illesztő-fokozatával együtt, és rövidebb jelutat megtéve jutott el a végerősítőig. Benyomva a gombot történt jó is, meg rossz is. Némileg jobb, talán levegősebb, teresebb volt a kapott hang, de valahogy kevesebb testtel, kevesebbnek tűnő energiával szólalt meg. Sosem tudtam eldönteni, hogy melyiket szeressem jobban, pedig a Denon hangszín-szabályozóját már sohasem használtam. Az eszem a „direct” utat, a hangulatom(?) pedig, a „hosszabbat” szerette.

Az első, önálló előerősítő a hangrendszeremben, a Musical Fidelity Preamp 3b volt, amit Musical Fidelity P170 végfokkal használtam.

Ennek az előerősítőnek volt egy érdekes szolgáltatása (bár ne lett volna), ugyanis passzív módban is működött. Ebben a helyzetben a bemenetválasztóval kiválasztott jel mindössze a hangerő-szabályozón átmenve jutott el a kimenetre.

Hónapokon keresztül gyötrődtem, hogy aktív, vagy passzív módban használjam, melyik a jobb, melyik a korrektebb? Az általam olvasottakban pro és kontra álláspontok ütköztek, barátaim, ismerőseim pro és kontra véleményen voltak, én meg a Preamp 3b-t hallgatva, hallottam ezt is, azt is.

Az előerősítő aktív és passzív kimenete között váltva, valahogy mindig azt hallottam jobbnak, amire éppen átváltottam. Nagyon hasonló, de mégis kétféle hangképet adott a két kimenet, melyek között végül csak úgy tudtam dönteni, hogy hosszabb ideig hallgattam az egyiket, majd másikat, és közben jegyzeteltem, hogy melyikkel hallgatom hosszabban, nyugodtabban a lemezeimet, melyik marasztal tovább a zenehallgató fotelemben.

Az aktív, tehát a valódi előerősítő használata volt a nyertes, és bizony nem csak orrhosszal.

Volt más előerősítőm is, melynél lehetett váltani aktív / passzív üzemmód között, valamint bemutatótermekben, ismerőseimnél, barátaimnál is találkoztam több alkalommal ilyen készülékkel, és emlékeim szerint mindenhol az aktív fokozatot választottuk.

Ugyanakkor találkoztam sok-sok eleve passzív előerősítő megoldással, melyek vagy csak szimpla hangerő-szabályozók voltak – pl. transzformátoros, ellenállásosztós -, vagy rendelkeztek bemenetválasztóval is. Vegyes kép alakult ki bennem velük kapcsolatban, olyannyira, hogy egyik barátom rendszerét mindaddig hallgathatatlannak ítéltem (szigorúan magánvélemény), amíg rendszerében a trafós hangerő-szabályozó helyét, szerepét át nem vette egy komplett előerősítő, majd egy másik, egy még jobb. Ezzel a „még jobbal” úgy szól(t) a rendszere, ami a vicckategóriába süllyeszti a passzív, trafós-változatot (ez már nem csak magánvélemény, a tulajdonos is, és mindenki, aki hallotta, így gondolja).

A sok-sok saját élmény, sok-sok készülékkel, rendszerrel történt tapasztalatok azt mondatták velem, hogy előerősítő nélkül egy lépést se…

Ezzel sokan egyetértenek, és sokan nem, de személyes, pozitív tapasztalatom a másik „térfélről” nincs, azaz eddig nem volt. Nos, mindaz, amit eddig írtam csak a bevezető, a felvezetés a néhány nappal ezelőtti közös meghallgatáson ért élmények megosztásához.

Szombaton meglátogattuk a képen szereplő rendszert – és persze barátunkat -, amely látogatás eredményeként kénytelen vagyok revideálni, vagy legalábbis némileg módosítani álláspontomat az „előerősítő igen, vagy nem” témakörben.

Sükösd Gábor már sok érdekes és hasznos „kütyüt” készített, és hogy divatosan fogalmazzak, kifejezetten szereti a kihívásokat. Az egyik „kihívás” számára a legkisebb, legrövidebb jelutat tartalmazó erősítő megtervezése, elkészítése, ami alkalmas lehet akár 80-100 kilós monstrumok alternatívájának is.

Így született meg a képeken látható, szó szerint deszkamodell, amelynek panelmérete mindössze 4×4 cm, és nem más, mint egy hangerő-szabályozóval rendelkező végerősítő – tehát, nincs benne előerősítő, viszont hatalmas (még „attól” is sokkal nagyobb) pufferrel van kiegészítve a tápegysége.

Szimpatikus elgondolás, de hát azért mégiscsak kellene elé egy előerősítő – mert eddigi tapasztalataim alapján ebben biztos voltam, azaz biztosak voltunk, mert a közös szeánszon hatan voltunk jelen.

Ha már lúd, legyen kövér alapon, a rendszerbe iktatott előerősítő egy igazi nagyágyú, az Audio Research Reference 6SE volt, amely készülék már az árával és nimbuszával elkápráztatott minket.

Sok-sok évvel ezelőtt volt módomban összehasonlítani Audio Research előerősítőket pl. KRELL, Mark Levinson és Musical Fidelity előerősítőkkel, és finoman fogalmazva is, örök barátságot kötöttem a hangjukkal. Ebből következően csak mosolyogva hallgattam a felvetést, hogy hallgassuk meg a rendszer hangját nélküle. (Annyit feltétlenül hozzá kell tennem, hogy a közvetlen összehasonlítás során egy másik, de hasonlóan minimalista végerősítő volt a rendszerben, melytől a „4×4 centis” határozottan jobbnak bizonyult.)

Tehát, sorban hallgattuk a felvételeket az előerősítő / végerősítő párostól, majd kikötöttük a 6SE előerősítőt – vagyis jelentősen (nagyon jelentősen) csökkentettük a rendszerben lévő alkatrészek számát, és a jelút hosszát.

Az eredményen megdöbbentem, mert (emlékeim szerint) életemben először voltam teljesen és egyértelműen biztos abban, hogy a rendszer, amit hallok jobb hangminőséget ad előerősítő nélkül. Nem más tónusút, nem másfajta felfogásút, hanem egyértelműen jobbat.

Azóta is keresem a választ, hogy „ez” miben más, mint minden korábbi rendszer, melyek esetében, ha időnként habozva is, de az előerősítő használatára szavaztam.

Az egyik ok, talán az illesztések, a ki- és bemenő impedanciák azonossága / közelsége / nagyobb fokú toleranciája lehet – nem tudom. A másik pedig – és ezt tartom valószínűbbnek -, a végerősítő rendkívüli egyszerűsége, a jelutak minimális hossza, melyek a mérlegen többet számítanak, mint az egyébként igen-igen jó előerősítő adta energiatöbblet. Bármi is a magyarázat, mindenképpen érdemes elgondolkodni rajta, mert ha paradigmaváltás a gondolatvilágomban nem is történt, de a „4×4 centi” alaposan felforgatta a hifista lelkivilágomat.

Egy szösszenet erejéig visszatérve a mintegy 35 éve nem használt hangszín-szabályozókra – melyek az előerősítők alapkellékei voltak -, van egy javaslatom.

Vannak helyzetek, rendszerek, melyek esetében jól jön(ne) egy kis magas-, vagy mélyhang emelés. Nincs ezzel gond, mert a lényeg az élvezetesebb, hallgathatóbb zene. Tehát, ha úgy érezzük, kellene még egy kis plusz, és az előerősítőnk is alkalmas rá (akár egy integrált erősítő részeként), akkor emeljünk. Azonban csak óvatosan.

Emeljünk keveset, ott, ahol hiány van, de a másik végen ugyanannyit vágjunk is. Egy enyhe mélyhang emelés és ugyanannyi magashang vágás sokkal tetszetősebb hangot eredményez, mint a jelentős mélyhang emelés. Ugyanez fordítva is igaz – kicsi magashang emelés + kicsi mélyhang vágás. Mindig kerüljük az alsó / felső tartományok egyszerre emelését, vagy vágását. Különösen igaz ez, ha valaki ekvalizert használ, melyen a potméterek „V-állása” képes bármely rendszer hangját tönkre vágni.

…azonban, mint szeánszunk konklúziójaként összefoglalhatom, egy jó rendszerben, minimális jelutak esetén még előerősítőre sincs szükség, nemhogy hangszín-szabályozásra.

Az előerősítős kijelentésemmel azonban még óvatosan bánnék, mert mint jeleztem, korábbi tapasztalataim a szokványos (vagyis jóval nagyobb méretű, hosszabb jelutakkal rendelkező) végerősítők esetében az előerősítők szükségességére tették voksomat. Ezért, most már csak abban vagyok biztos, hogy nem vagyok biztos előerősítő ügyben.

Zárásul pedig egy „színes geg” a kifejezetten jó akusztikával rendelkező zeneszobából.