Videoton Fuga – nulladik változat

Nem gondoltam volna, de a Videoton Fuga – amely hangsugárzót megemlítettem a Videotonos blogbejegyzésben – komoly indulatokat váltott ki. A Cég termékeiben jártas gyűjtők, szakértők jelentették ki, hogy nem létezik, pusztán áprilisi tréfa, vagy éppen állították, hogy csak elképzelés maradt és sohasem valósult meg. Különösen nagy vihart kavart az a konkrét hangsugárzó, ami az elmúlt hónapokban felbukkant, s amit Videoton Fuga néven hirdettek. Ebből kifolyólag, jelen beszámolómnál kategorikusan fenntartom a tévedés jogát.

A Videoton már-már megszámlálhatatlan mennyiségben ontotta a különböző típusú hangsugárzókat. Jelenleg 127 típusról van információ, gyári állapotot bemutató fotó, melyeket „itt” is megnézhettek, valamint a Long blog Pinterest oldalán. Néhány olvasót és szakértőt megkavart ugyan a bemutatott hangsugárzókon szereplő más márkanév (pl. AKAI, Fischer, Waltham), de bizony azok is a Videoton gyárban készültek, épp úgy, mint a magyar márkanevű társaik.

A rengeteg típus ellenére igazi minőséget, maradandó értéket nem igazán sikerült előállítaniuk. A kezdet kezdetén pl. a Ritmus, Minimax és Midimax, majd a Cég életútjának végén a Sonus C100, Preludium B31 és B32 emelkedtek ki a mezőnyből. Nem túl sok. Van, aki szerint a B32 tekinthető a csúcspontnak, mások szerint a B31 – valószínűleg, ez már csak ízlés kérdése, de a B31 frekvenciamenete mindenesetre egyenletesebb.

A C100 magas- és középhangszórója, valamint a B31 / 32 mindkét hangszórója Vifa gyártmány, amihez a Videoton a hangdobozt és a keresztváltót adta. A Preludiumok ugyanazon hangszórókészlettel rendelkeztek, mint a korszak Magyarországon igencsak kultikusnak számító hangdoboza, a Heybrook HB1, azonban hangképük különbözött tőle.

A Preludiumok által megkezdett sor „csúcsterméke” lett volna a Fuga, aminek legalább 1 párja el is készült, s amit bemutattak a BNV-n, bemutattak a HiFi Magazin szerkesztőségében, s ami hosszabban időzött Zeke Attilánál (Dream Audio), aki akkoriban a Preludium hangsugárzók országos terjesztésével (is) foglalkozott.

Tehát, egyértelműen igaz, hogy a Videoton Fuga végül elkészült, és a beszámolók szerint, ha valóban forgalomba kerül, egy egészen új szintre emelte volna a Videoton-t, és alaposan megváltoztatta volna a Cég hangsugárzóiról kialakult (köz)véleményt. Ezúton is kérem, ha valaki tudja, hova került a 92 körül több helyen is bemutatott pár, vagy netalán készült több példány is, melyek közül egy pár valakinél ma is „üzemel”, jelezze. Nem kellene hagyni, hogy véglegesen eltűnjön a köztudatból ez a különlegesség.

…mert a Videoton Fuga bizony nagyon jóra sikeredett.

Természetesen, azt csak a beszámolók alapján tudom, hogy a végleges változat milyen lett, de a nulladik verzió a hétvégén meglátogatott, és bizony annak hangja egy egészen más minőségi szintet képvisel, mint bármely korábbi, általam hallott Videoton.

A képeken szereplő Videoton Fuga tehát az alapötletelés, a tervezés szüleménye. Tulajdonképpen ezen „tapasztalták” meg, hogy az, ami a tervezőasztalon megszületett, miként is szólhat a valóságban.

A Videoton felszámolásakor valaki hazavitte, tőle elkerült egy másik zenehallgatóhoz, aki 20 év után eladta. Az új tulajdonos az unokaöcsém lett, aki rögtön, az első hangnál beleszeretett és örömmel vásárolta meg.

Azt, hogy tényleg a nulladik (vagyis első) változat, két helyen is megerősítették, azonban, ismételten jelzem, hogy mivel írásos nyomra, korabeli fotóra nem leltem, így fenntartom a tévedés jogát.

Készült egy továbbjavított, második „munkaváltozat” is, melynek sorsa ismeretlen. A nagyközönségnek bemutatott, és a prospektusba bekerült Fuga pedig a harmadik verzió. Számomra ismeretlen okok miatt, amíg az alapterv a korábban már bevált Vifa hangszórókra épült, a végleges változatba már más hangszórókészlet került.

Ennyit sikerült kiderítenem, így nagy-nagy izgatottsággal vártam hétvégén a Videoton Fuga „munkaverziójának” látogatását – és persze az unokaöcsémet és gyerekeit is.

Az első dolog, ami meglepett, az a hatalmas mérete volt. Mint a képeken látszódik, állványos hangsugárzó ugyan, de nem az a „polcra beférő” fajta. Sokkal nagyobb, mint ősei a B31 és B32, és persze sokkal nagyobb, mint a valamikori „példakép”, a HB1.

A második dolog, ami feltűnt, az a mélyközépsugárzó nem szokványos rögzítése egy méretes és (gondolom) súlyos, önálló tönkön. Ilyen megoldást eddig csak a Roksan Ojan 3 hangdobozon és a Sequerra hangsugárzókon (Met 7, 11) láttam.

A kiindulási alapot jelentő Heybrook és Preludium hangsugárzóktól eltérően a Fuga reflexdoboz. A dupla reflexcsövet – melynek belső része egy ráccsal van lezárva – nem lehet nem észrevenni az előlapon.

Mivel jelenlegi faállványomon nem fértek volna el, ezért egy-egy könnyű székre tettük a hangsugárzókat, majd elkezdtünk mindenféle zenéket hallgatni először a Youtube-ról, majd az unokaöcsém által hozott pendrive-ról. A CD-futómű / DAC párosomat direkt nem „vetettük” be, aminek nagyon egyszerű oka volt. Unokaöcsém csak hálózatról és számítógépről hallgat zenét, az erősítője egy kifejezetten jó Musical Fidelity, az 1008-as típus. Arra volt kíváncsi, hogy hogyan szólhatnak a hangsugárzói egy jobb erősítővel, egy olyan szobában, ami akusztikailag rendbe van téve. Ezért a forrást igyekeztünk a nála, otthon meglévő minőségi-szinten tartani.

Elindultak a felvételek – melyekre most nem térek ki egyesével -, és megszólalt egy olyan hang, ami bizony nagyon-nagyon távol volt (van) attól, amit Videoton hangsugárzótól bármikor is hallottam. Na jó, azért a rendszer sem az azokhoz használt minőséget képviselte, de anno pl. a B31 hangsugárzót Oracle Alexandria lemezjátszóval és MF A100 erősítővel is elég sokat hallgattam.

Az azonos hangszórókészlettel rendelkező, és korábban említett mindhárom előd pozitívumai egyszerre voltak hallhatóak, de az alaptónus a B32-re emlékeztetett. Kicsit(?) túllőtt basszustartomány, aminek kiemelése mélyebbre csúszott ugyan, mint a korábbi típusé, de jótékony, a hibákat kicsit elfedő, megszépítő hatása megmaradt. Ugyanakkor képes volt megjeleníteni azt a méretes légteret, ami leginkább a HB1 sajátossága volt.

A hangsugárzók képesek voltak elhitetni, hogy a zene nem belőlük szól, képesek voltak felépíteni egy széles és magas színpadot, sőt, még a színpad mélységét is elég jól ábrázolták. Ilyen térélményem korábbi Videoton hangsugárzókkal nem volt. Emlékeim szerint, ezt leginkább a Minimax tere tudta megközelíteni.

Az árkategóriájába tartozó állványos hangsugárzóktól szokatlan energiákat mutatott meg, a Nu-Vista wattjait mindenféle gond és megrázkódtatás nélkül fogadta. Még kifejezetten nagy hangerőn sem vesztette el a tartását – mondjuk, a Nu-Vista 800 ezt nem is hagyta volna -, és nem kezdett torzítani, nem kezdett csörögni.

Úgy vélem, alapvető tervezési koncepció volt, hogy egy sokáig és mindenféle zenén hallgatható hangsugárzót hozzanak létre az adott anyagi keretek között, ami a hallottak alapján sikerült is. Ennek azonban ára volt, amit a hifi világában kevésbé tapasztalt unokaöcsém is észrevett 10-12 különböző felvétel meghallgatása során.

Minden albumot, minden hangszert egy kicsit a maga képére formált, minden ugyanabban a tónusban, ugyanabban a „színvilágban” szólaltatott meg. Ez a hangtónus szerethető, sokáig hallgatható, de eltűnnek részletek, különbségek, finomságok.

Megmutatja ugyan a felvételek minősége közötti különbséget, de alapvetően nem válogatós. Megteszi azt a „szívességet”, hogy kedvenceink bármelyik felvételét képes megszólaltatni, nem kényszeríti arra a hallgatót, hogy állandóan csak a technikailag jobban sikerült albumokat, felvételeket hallgassa. Ez kifejezetten nagy erénye a Videoton Fuga „próbaverziónak”.

Mivel unokaöcsém még csak mostanában fertőződik a hifivel, így abszolút „szűz fülnek” számít mindazon „kiegészítőkkel” kapcsolatban, amivel a Long oldal gyakran foglalkozik. Ebből következően meglehetősen nagy kíváncsisággal várta, hogy miként is lehet(ne) szeretett hangsugárzójának hangján javítani néhány egyszerű megoldással. Rajtam nem múlott a dolog, ezért nekiálltunk „varázsolni”.

Mielőtt még folytatnám a hétvégén történtek elmesélését, feltétlenül meg kell említenem, hogy vendégem programozó, tehát a számítástechnika, az egyesek és nullák területén meglehetősen jártas. A hálózatok kiépítésében, működésében és működtetésében is igen jelentős gyakorlata van, tehát akár azt is mondhatnám, hogy tipikus „tankönyvi” hifista, de ez abszolút nem igaz. A tudása, tankönyvi ismeretei ellenére nyitott fülekkel szemlélődik a világban. Valamint nagyon fontos információ, hogy a zenehallgatás és próbák alatt a gyerekei ki-be jártak a szobában, és az arcuk, valamint egy-egy rövidke mondatuk szintén sok mindent elárult.

Meghallgattuk a vendégem pendrive-ján lévő és valamiféle tesztnek szánt felvételeket, melyek között mindössze kettő volt kifejezetten audiofil kiadvány, a többi pedig teljesen hétköznapi hanganyag volt. Elraktározódott bennünk a Videoton Fuga hangképe, feltérképeztük előnyeit, hibáit, majd jött az első „varázseszköz”.

A Fugák tetejére rákerült egy-egy A5 méretű smirgli. Eme, mintegy 100 Ft értékű beruházásnak köszönhetően a hangsugárzók igen jelentősen előreléptek a minőségi ranglétrán. Oly nagy volt a változás, hogy magam is meglepődtem, ezért többször is megcsináltuk az oda-vissza próbát. A hangsugárzó basszuskiemelése csillapodott, a tér minden irányba tágult, az énekhangok (középhangok) pedig selymesebbek lettek. Úgy vélem ez volt az a pont, amikor Zsolt (az unokaöcs) valójában megértette, felfogta, hogy miről beszélek, miről írok. Egy darabig elmerültünk a zenében, egyszerűen nem volt kedvünk a következő próbához.

Ezután felkerült a hangsugárzókra 4-4 db, rövidke vörösrézcső, amiről még nem írtam, de néhány fényképen már láthattátok. A hatás ugyan jóval kisebb volt, mint a smirglié, de egyértelműen jelentkezett. Zsolt nehezen tudta szavakká formálni, hogy mit, milyen változást hall, de egyszerűen kellemesebbnek érezte a zenét.

Felkerült néhány kék gyöngyszem a hangsugárzók tetejének hátsó részére. Az unokatesóm ekkor vacillálni kezdett, hogy egyáltalán hall-e bármiféle különbséget. Ismét szóba kell hoznom, hogy az ő hallása kevésbé kifinomult (bocs), mint pl. azoké, akik rendszeresen járnak élő zenei előadásokra. Tehát nem igazán érzékelte a változást, amikor gyermeke – aki az ölében ült és valójában nem is értette, mit csinálunk – megszólalt: „hát nem hallod, az első igazibb, a második meg nem, az első a jobb”. Az első verziónál voltak a gyöngyszemek a hangsugárzón.

Ezután jöttek a „patkányok”. Felkerült egy-egy 4,5 kilós Entreq Vibb Eater a hangsugárzókra. Ezek hatását már ismét érzékelte az unokaöcsém, sőt, még azt is meg tudta fogalmazni, hogy pontosan azt csinálják, mint a smirgli. A hatás, tehát abszolút túllépte az ő ingerküszöbét is, olyannyira, hogy még azt is érzékelte, hogy amikor a hangsugárzóra rátettük a smirglilapot, nagyobb változás következett be, mint amikor a smirgli tetején pluszban elhelyeztük a „patkányokat”.

Némi zenehallgatás után megkért, hogy mutassam meg az unikumos üveg hatását. A szobámban sok üveg van, tehát nem csináltam meg a „kiviszem-behozom” próbát (ehhez semmi kedvem nem volt). Ellenben van egy üveg, aminek a hangilag legjobb pozíciója olyan helyen van, ami zavarja a szoba normális használatát, ezért azt, csak az esti zenehallgatásnál szoktam előrehúzni.

Megtettem vasárnap is – előrébb húztam, majd visszatoltam. Zsolt csak ennyit mondott, most már érti, és abszolút jól leírta a változást – nagyobb lesz a tér, megnyílik hátrafelé a színpad.

Mivel, mint említettem, informatikus beállítottságú, ezért megcsináltam vele a pendrive „trükköt” is. Ugye, mint a „tankönyv” írja, a pendrive csak egyeseket és nullákat tartalmaz, melyek mindig ugyanazok, azokkal semmit sem lehet kezdeni, azok mindig ugyanazt a hangzást fogják eredményezni, bla-bla-bla.

A nap 24 órájában bitekkel foglalkozó unokaöcsém pendrive-ját kihúztam, és kb. 30 másodpercre rátettem egy Demag nevű fémkorongra. Ezután visszatettem a hálózati-lejátszómba és folytattuk a zenehallgatást. Zsolt rezignáltan tett egy apró megjegyzést a tapasztalni nem kívánó, ám „hangosan” véleményt formáló „bittársairól”, majd annyit mondott, hogy a tér egyértelműen tovább nyílt és az énekhangokat jobb hallgatni, eltűnt belőlük valami zavaró tényező, amiről nem tudta megfogalmazni, hogy pontosan micsoda, de örült, hogy már nincs jelen.

A vasárnapi találkozó két szempontból is rendkívül értékes és érdekes volt a számomra (is).

Végre meghallgathattam, hogy valójában mire lettek volna képesek a Videoton munkatársai, ha hagyták volna őket kibontakozni. A Videoton Fuga „deszkamodellje” mai füllel is igen értékes hangsugárzó, ’92-ben pedig egyenesen csodának számított (volna).

Ezen kívül nagyon fontos információval lettem gazdagabb, ugyanis egyértelművé vált, hogy kevésbé „képzett” fül is képes akár egy, a mi „sportunkban” nagyon olcsónak számító hangsugárzón megtapasztalni, érzékelni azon eszközök, megoldások okozta változásokat, melyekről egyre gyakrabban beszélgetünk, s melyek még igen kevéssé elfogadottak.